Írek, halászsasok, barbárok

Van, amikor semmi sem jön össze: a Leinster ismét elvesztett egy Kelta Liga döntőt – méghozzá ugyanúgy, mint ahogy korábban már kikaptak az Ospreys-től a szezonban. Egy ponttal, úgy hogy a walesi csapat tudott fordítani… Persze rájuk is igaz, ami a Leicesterre, jól el vannak látva azért bajnoki címekkel is. A visszavonuló Shane Williams pedig ismét célt szerzett búcsúmeccsén: a válogatottban ősszel az ausztrálok ellen ő vitte az utolsó célt, most pedig neki köszönhetően lett bajnok az Ospreys! Ki tudja, hogy a Barbarians mezében mire készül Wales ellen – ami már tényleg az utolsó meccse lesz. A leinsteriek egy Heineken-kupa győzelemmel a zsebükben pedig pihenhetnek, amíg az ír válogatott másik része a barbárok ellen fog ma megküzdeni.

Leinster-Ospreys: 30-31

A walesi csapat szeret Dublinban bajnok lenni: két éve is ugyanitt nyertek a hazaiak ellen. Idén viszont nem úgy indult, hogy az Ospreys fogja magasba emelni a kupát a meccs végén. A Heineken-kupa döntője után kicsit átalakult a hazai kezdő: Healy és Strauss a padon kezdett, Thornnal együtt. A vendégek ellenben a legerősebb kezdővel léptek pályára vasárnap. Biggar és Sexton büntetőivel kezdődött az első félidő, majd a hazai fölény céllá ért: O’Driscoll passzából Cronin szerzett öt pontot a 26. percben. Biggar azonban tovább lőtte a büntetőket, így nem tudott meglógni a Leinster ellenfelétől. Az egyik után, a 35. percben viszont már a középkezdés után célt szereztek a hazaiak: a leérkező labdáért Dirksen és Nacewa indult meg: a walesi szélső rosszul helyezkedett, ellenfele viszont remekül startolt, és szerzett célt az első félidő hajrájában. Hamarosan azonban a walesi csapat egy remek támadást indított a jobbszélen. Nem is tudták szabályosan megállítani őket a hazaiak: próbálták ugyan kitolni a labdát az oldalvonalon túlra, de nem sikerült. A megismételt, elszabotált tolongásoknak pedig a vége az lett, hogy van der Merwe sárga lapot kapott. A céltól ekkor megmenekült a Leinster, de a kiállítás nem sok jót vetített előre.

 

A második félidő elején Ashley Beck ki is használta az emberelőnyt: a 42. percben nem tudta megállítani a leinsteri háromnegyed. Az Ospreys nem adta fel a döntőt: Shane Williams az 59. percben szerzett célt, ami után kimaradt Biggar jutalma, így az egalizálás helyett két pontnyi különbség maradt az eredményjelzőn. Nacewa azonban ismét célt szerzett: most Reddan passza után volt eredményes. Sexton jutalma után 9 pontos lett a hazai előny: lehetett azt gondolni, hogy ez elég lesz a végéig, de akárcsak kora tavasszal, az Ospreys képes volt a fordításra: előbb Biggar lőtte közelebb csapatát a hazaiakhoz büntetőjével, majd Shane Williams robbantott –  karrierje során talán – utoljára.  Biggar jutalma pedig azt jelentette, hogy az Ospreys negyedszer is megnyerte a Kelta Ligát!

A mérkőzés összefoglalója 12 percben

 

 

Pontszerzők: Cronin 1 cél (26. perc), Nacewa 2 cél (35., 61. cél), Sexton 3 jutalomrúgás (28., 36., 63. perc), 3 büntető (11., 44., 51. perc), valamint Beck 1 cél (42. perc), Williams 2 cél (59., 78. perc), Biggar 2 jutalomrúgás (43., 79. perc), 4 büntető (8., 22., 34., 73. perc)

 

Írország-Barbarians

Amíg a leinsteri játékosok kipihenik a fáradalmaikat, a maradék három ír csapat játékosai a Barbarians-szal játszanak Gloucesterben. Ez a mérkőzés lesz Mick O’Driscoll búcsúmeccse, aki a fekete-fehér mezesek között fog a pályára lépni. A gloucesteri Kingsholmtól pedig Rory Lawson búcsúzik: a skót nyitó jövőre már a Newcastle mezében fog játszani. Mivel sok játékos fog az írektől hiányozni (Kearney, O’Driscoll, D’Arcy, Ferris, O’Brien, Heaslip, Cullen, Cronin, Healey stb.), ezért lesz bemutatkozási lehetősége a fiataloknak: a komplett kezdő első sor: Wilkinson, Sherry, Fitzpatrick még válogatottsággal sem rendelkezik. A tapasztaltak közül Rory Best, O’Callaghan és Trimble is a kispadon kezdi meg a találkozót. A válogatott tapasztalatlanságát mutatja az is, hogy a kezdő Ronan O’Garának egymaga több válogatott meccse van (121), mint a többi ír játékosnak (98).

 

Tipp: Az eléggé össze-vissza ír csapat nem fogja magát feltalálni magát, és vereséget szenved.

Döntő előtt, döntő után

Többen félrenézték a Kelta Liga döntőjét (én is), amelyről kiderült, hogy nem szombaton, hanem vasárnap lesz – így tegnap csak egy bajnoki cím sorsa dőlt el: története során először lett bajnok a Harlequins, miután 30-23-ra legyőzte a Leicestert. Utóbbiak helyében nem szomorkodnék: bár döntőik felét nem nyerték meg, három elsőségükkel még így is a legstabilabb és legsikeresebb csapatnak lehet őket mondani. Franciaországban pedig lezajlott a két negyeddöntő: a Montpellier nem tudta megismételni a tavalyi sikerét a Castres ellen, míg a másik oldalon a Toulon tudott fordítani a Racing Metro ellen: van egy érzésem, hogy párizsi csapatot nem a közeljövőben fogunk látni a bajnoki döntőben…

 

Castres-Montpellier: 31-15

Fontossági és időrendi sorrendet tartva nézzük először a negyeddöntőket! Hogy a Montpellier ráismerne-e a tavalyi játékára, ha mutatnák nekik. A pénteki meccsen gyakorlatilag mindenben jobb volt a hazai csapat tőlük: persze üresjáratok ott is voltak a védelemben, különben a Montpellier nem tudott volna két célt vinni: igaz Tulou éppencsak bent maradt a pályán célszerzés közben, míg Fakatét a többiek tolták át a vonalon. Volt nagyobb helyzetük is, még az első negyven percben, amikor Gorgodze szerzett labdát, és indult meg a célterület felé – végül két méterre a célvonaltól elvesztette a Montpellier a labdát. A vendégektől talán csak a grúz hetest lehet kiemelni játéka miatt: küzdött: szabályosan és szabálytalanul is: talán egy sárgát megért volna némelyik szerelése. Őt nem küldték ki, de Lacrampe és De Marco is tíz percig pihenhetett, a hazaiaktól Tekorit pedig pirossal küldték ki 65. percben. A hazaiak a maradék időt jól védekezték ki, amit pedig korábban csináltak, az szintekkel jobb volt, mint az ellenfél rendezetlen, fegyelmezetlen játéka.

Pontszerzők: Lacrampe 1 cél (18. perc), Teulet 1 jutalomrúgás (19. perc), 3 büntető (15., 38., 72. perc), Bernard 5 büntető (2., 33., 44., 50., 80. perc), valamint Tulou 1 cél (36. perc), Fakate 1 cél (68. perc), Bustos Moyano 1 jutalomrúgás (69. perc), 1 büntető (23. perc)

A nem túl jó minőségű videón lehet látni a meccs három célját – vagyis csak kettőt: az első jelenet ugyanis, Tekori áttörése, nem ért célt: ezután viszont jött egy tolongás, ami után a hazai kilences, Lacrampe már szabályos célt szerzett

 

Toulon-Racing Metro: 17-13

Itt majdnem csoda történt, de a Challenge-kupa döntőbeli fiaskó után több hibát Boudjellal csapata nem engedhet meg magának. Az első félidőben már 0-13-ra is vezettek a párizsiak, amikor Wilko nagy nehezen beerőszakolt egy büntetőt, így a hazaiak neve mellé is felkerült három pont az eredményjelzőre. Az angolnak nem ment a rugdosás, így Giteau vette át ezt a szerepet: neki három büntetőt sikerült belőnie. A második félidőben megfordult a kocka, a Toulon egyre veszélyesebb lett, és a Challenge-kupa döntőben hibázó, és kiállítás sorsára jutó Steffon Armitage célt szerzett, amivel megfordult a mérkőzés állása! Az RFU sajnálhatja, hogy tavaly meghozott szabálya értelmében a leváló már nem lehet a válogatott tagja… Az elődöntők párosítását látva jóformán egy kérdés maradt csak hátra: hogy ki lesz a Toulouse ellenfele a döntőben június 9-én.

Pontszerzők:  Armitage 1 cél (66. perc), Wilkinson 1 büntető 35. perc), Giteau 3 büntető (58., 62., 80. perc), valamint Fall 1 cél (27. perc), Descons 1 jutalomrúgás (28. perc), 1 büntető (32. perc), Steyn 1 büntető (16. perc)

 

Harlequins-Leicester: 30-23

A Twickemhamben új bajnokot avattak tegnap: a Quins megérdemelten nyerte meg első bajnokságát. Ugyan a kezdet nem volt egyszerű: volt még egy igen csúnya csalási ügyük korábbról, valamint még az idény elején sokan vádolták meg őket, hogy csak azért ilyen jók, mert kevés emberük van a vb-n, de végül a londoniak bebizonyították, hogy a sztárok és a sok pénz nem minden: aki tud csapatként működni, még lehet sikeres. Ennek szellemében is kezdték meg a meccset: Manu Tuilagi szabálytalan szerelése után Evans már a harmadik percben vezetést szerzett, majd Williams szerzett célt még az első tíz percben. Ellenponton csak a fiatal Ford büntetője jelentett: Flood egyébként nemcsak, hogy nem kezdett, de még a kispadra sem ülhetett le: ott Twelvetrees foglalhatott helyet. A végjáték azonban izgalmasra sikeredett: Mafi szerzett célt, Ford pedig jutalmával és még egy korábbi büntetővel már a Leicester számára fordította meg a mérkőzést. Waldrom viszont a 38. percben sárga lapot kapott, így Evans jöhetett megint, aki újfent a Quins-t hozta előnybe.

Ezek pedig már a meccs utolsó pillanatai, nem csoda, hogy a lelátó felrobbant az örömtől: rég nyert otthon a Harlequins valamit is

 

A leicesteri feltámadás viszont csak nem akart jönni, a Quins közben újabb büntetőket kapott, amelyekkel tovább növelték előnyüket, és még Robshaw is beköszönt egy céllal az 56. percben. A Tigers közben fokozta a nyomást az ellenfelén, amely végül Allen révén a 65. percben célt hozott, és a jutalom után már csak nyolc pont volt a különbség a két csapat közt. A legvégén még Twelvetrees egy büntetőt bedobásra váltott: a londoniak célvonala elől jöhettek, majd tolongást kaptak, végül ezzel semmire nem mentek: a labdát lent tartották (pont Twelvetrees), így a sípszó után a Harlequins lett az angol bajnok, először 146 éves története során! Legutoljára hazai porondon 1991-ben nyertek Pilkington-kupát (mai nevén LV-kupa). Ha a számokat megnézzük, a szurkolók joggal gondolhatják azt, hogy ideje volt már valamint Angliában is nyerni a Challenge-kupák után.

A mérkőzés emberének Chris Robshaw-t választották: egy kis plusz jól jött még az év játékosa és a bajnoki cím mellé

 

Pontszerzők: Williams 1 cél (9. perc), Robshaw 1 cél (56. perc), Evans 1 jutalomrúgás (57. perc), 6 büntető (2., 22., 38., 44., 47., 65. perc), valamint Mafi 1 cél (30. perc), Allen 1 cél (66. perc), Ford 2 jutalomrúgás (31., 66. perc), 3 büntető (14., 27., 69. perc)

Lezáruló bajnokságok

Még mindig Európa, de már nem sokáig: a hétvégén befejeződnek az elit bajnokságok az öreg kontinensen – hogy lehessen a nyár eleji tesztmeccsekre, valamint a Super Rugby-re figyelni. Persze a franciák kilógnak a sorból: ők még csak a negyeddöntőket fogják lejátszani pénteken-szombaton, amikor az angolok és a kelták már a győztes kilétéről döntenek. Aki pedig nem unja még el a rögbit, az vasárnap még az Anglia-Barbarians mérkőzést is figyelemmel kísérheti, ahol több veterán játékos fog utoljára pályára lépni (valójában még van két meccsük a búcsúzásra). A jó hír pedig az, hogy a tv-ben is követhetjük, legalább a francia meccseket: ehhez viszont TV5 Monde elérés kell: a francia adó mindkét meccset élőben fogja adni!

 

Castres-Montpellier

Sötét lónak idén nem tartanám egyik csapatot sem: tavaly a vendégek meglepetésre bejutottak a döntőbe, de idén kétlem, hogy megismétlik a teljesítményüket – mindenesetre a rájátszást elvártam Trinh-Duc csapatától. A két csapat legutoljára március végén találkozott, akkor Castres-ben egy laza 27-18-cal győztek a hazaiak. Az alapszakaszt sem végezték keserű szájízzel: a Bayonne-t verték meg szintén otthon, míg a Montpellier kikapott a Toulouse-tól idegenben. Gorgodzét ráadásul piros lappal küldték ki, így a negyeddöntőben nem fog pályára lépni.

Tipp: A Castres fog az elődöntőbe jutni, nem lesz egyszerű, de a hazai pálya nekik lejt majd

A Castres szurkolói már készülnek a meccsre – legalább ezzel a videóval

 

Toulon-Racing Metro

A vesztes döntő után a hazaiak csak a bajnokságban kárpótolhatják magukat: meg is lehet idén az önbizalomra az ok: egész jó alapszakaszt produkáltak, bár a végén sietniük kellett, hogy a harmadik hely meglegyen. A vendégeknek a városi riválist kellett megelőzniük a rájátszásért, végül ez sikerült nekik – de igazán jó szezonnal nem büszkélkedhetnek: az utolsó körben kikaptak az Agentől, de csak három ponttal, míg a Biarritz a Stade Francaist 16-5-re verte meg, így a továbbjutás sikerült a világoskék-fehéreknek…

Tipp: …és a negyeddöntővel véget is ér számukra a bajnokság

Összefoglaló a legutóbbi meccsükről, amikor 32-20-ra győzött a Toulon

 

Harlequins-Leicester

A legjobb az lenne, hogyha a Tigers csak a döntőben kezdené meg a rájátszást: az előző nyolc döntőben mindig ott voltak: nyerni háromszor sikerült nekik. Nagy összecsapás várható szombaton a Twickenhamben! Az idén bombaformában lévő Quins az elődöntőben is megmutatta, hogy képes vesztes helyzetből győzelmet kovácsolni, ám az is biztos, hogy döntőbeli tapasztalatuk nem igazán van. Ha a legjobb célszerzőket nézzük, akkor egálban van a két csapat: Mike Brown és Alesana Tuilagi is 7-7 célnál tart. Evans viszont jobban áll szerzett a pontokkal, mint Flood: viszont azon sem lepődnék meg, hogyha utóbbi helyett a fiatal Ford kezdene a döntőben: jobb formában van, és a tapasztalatlanságát ellensúlyozhatják a többiek.

Tipp: Jó volt idén a londoni csapat, de a Leicester behúzza a döntőt

Idén az LV-kupa elődöntőjében összefutottak a felek, akkor a Leicester nyert. Túl nagy jóslást nem lehet végezni a mérkőzés alapján: ebben a sorozatban főleg a B-csapatok játszanak…

 

Egy kicsit maradnunk kell még Angliában! A másodosztályban most folyik a kétmeccses döntő, ahol a London Welsh ugyan elkalapálta a Cornish Piratest az első meccsen (21-37 a londoniaknak), ám könnyen lehet, hogy egyik csapat sem örülhet a feljutásnak, mivel a szövetség nem adott nekik licenszet a Premiershiphez – ilyen tíz éve fordult elő utoljára, amikor a Rotherham nem indulhatott győztesként az élvonalban. Ez persze azt jelenti, hogy a Newcastle marad az első osztályban: veszik is a játékosokat gőzerővel: nehéz persze az északi területen uniós rögbit játszani, de a pályán az elmúlt bajnokságokban nem teljesítettek, itt az idő, hogy a másodosztályba kerüljenek.

 

Leinster-Ospreys

A Leinsternél Isaac Boss nem épült fel a döntőre (O’Mailey, Fitzgeraldnál ez fel sem merült), viszont O’Driscoll Heineken-kupa döntős sérülése nem bizonyult súlyosnak, a center pályára tud lépni az Ospreys ellen. A walesi ellenfelet sem kell lebecsülni! Döntőben eddig egyszer voltak: két éve pont a Leinster verte meg őket – de nem lehet azt mondani, hogy nyeretlen kétévesek: Biggar, Bowe, Tipuric vagy épp Dirksen megnehezítheti a hazaiak dolgát, ha épp nem a győzelemről fognak dönteni. Ráadásul ott van még Shane Williams is, aki győzelemmel búcsúzhat a klubjától – mielőtt még a barbárok mezében búcsúzna végleg játékoskarrierjétől.

Tipp: Nehéz mondani akármit is: a fáradtabb, ám tapasztaltabb, mindent megnyerő Leinster ellen szoros meccset fog hozni az Ospreys, sok fordítással

Madigan célja a legutóbbi Leinster-Ospreys meccsről: kétlem, hogy a fiatal irányító játszani fog, de ilyen célokra azért lehet számítani. Ezt a meccset egyébként a vendégek nyerték 22-23-ra!

 

Anglia-Barbarians

Megint sikerült jó nevekből álló csapatot összehozni a barbároknak: erre példa akár Felipe Contepomi, John Smit vagy akár Mils Muliaina. Bár szoros meccseket játszottak az elmúlt években a fekete-fehér mezesek az angolok ellen, kétlem, hogy Lancaster alakulatát most legyőzik, viszont szép búcsúmeccse(ke)t kapnak a visszavonulók: Mick O’Driscoll, Shane Williams – akik az angolok ellen is pályára lépnek. Stephen Jones is a keretben volt eredetileg, ám egy sérülés miatt nem játszhat Wales ellen – az övéi elleni meccs után akasztotta volna szögre a csukát. Mike Tindallt és Rory Lawsont sem fogjuk egyhamar a klubján kívül látni. Előbbit még Lancaster tette ki fegyelmezetlenség miatt a válogatottból tavaly. Ben Foden, aki várhatóan kezdő lesz az angoloknál, már nagyon várja a mérkőzést: reméli, hogy tud célt szerezni, illetve elismerte, hogy Tindallt és társait nem lesz egyszerű majd hatástalanítani.

Tavaly, május 29-én játszott utoljára a Barbarians az angolok ellen, akkor ők nyertek Visser céljával – utóbbi játékos nyáron már skót válogatottként okozhat fejtörést az ausztráloknak

A nagy kékség

Európa ismét kékbe borult: a Leinster Londonban nyerte meg a harmadik Heineken-kupáját négy év alatt! Az Ulster ugyan nagyon fogadkozott, hogy meglepik a kék mezeseket, de teljesítményük csak arra volt jó, hogy asszisztáljanak a dubliniak győzelméhez. Persze nem kell őket leírni: 13 év nagy idő – hozzá kell még szokni, hogy a jövőben újra ütőképesek legyenek az ulsteriek nemzetközi porondon. Egyelőre ez csak a bejelentkezés volt, hogy számítani kell rájuk a kieséses szakaszokban a továbbiakban. Az is egyértelmű volt, hogy aki nem erőlködést akar látni és töketlenkedést, az megint rögbit nézett: a vesztes fél is próbálkozott és potyogtak a pontok. Az is biztos azonban, hogy Londonban tegnap este minden kék mezes szurkoló jól érezte magát: ma pedig fájhat a fejük rendesen.

 

Ugyan Pienaar büntetőjével a hetedik percben az Ulster megszerezte a vezetést, ám a Leinster hamarosan már mutatta, hogy itt nem lesz pardon: ők fognak örülni a végén. Öt perccel később, a tavalyi év legjobb európai játékosa, Sean O’Brien köszönt be egy céllal, majd még az első félidőben az első sorból is született cél: Ciann Healy fordult be a célterületre a labdával. Az Ulster ezalatt próbált védekezni, labdáit megtartani, sikertelenül. A hosszabbítás másodperceiben kaptak egy büntetőt, a félpályán túlról. Sok lehetősége nem volt Pienaarnak: vagy kirúgja a labdát, és mehetnek az öltözőbe, vagy rárúgja. A dél-afrikai az utóbbit választotta: jó ötvenkét méterről szerzett három pontot az Ulsternek.

 

Nem lehet azt mondani, hogy a fehér mezesek nem támadtak vagy ne próbáltak volna áttörni, de az ellenfél védelmét nem tudták hibára kényszeríteni: sem Trimble sem Pienaar nem tudott áttörni – a Leinster pedig minden próbálkozást megállított. A Leinster erőfölénye akkor vált teljesen nyilvánvalóvá, amikor a 45. percben egy csomaggal indultak meg a célterület felé: az Ulster csak a célvonal előtt tudta megállítani őket – Nigel Owens ekkor a kapuhoz ment és büntetőcélt ítélt. A hatvanaid percben Dan Tuohy mégiscsak szerzett egy célt: ekkor lett volna esélye az Ulsternek, hogy feljöjjön a Leinster nyakára, és szorossá tegye a végét – Pienaar azonban kihagyta a jutalmat. Sajnos sérülések sem kerülték el a játékosokat: a felépült és kezdő O’Driscollt kellett lecserélni (helyére jött Dave Kearney), majd David Humphreys-nek is idő előtt kellett távoznia. Az idény végén az Ulstert elhagyó irányító utolsó fellépése nem sikerült szépre: csereként állt be, de a mérkőzést nem tudta befejezni a pályán.

 

A leinsteri tolongás mindent vitt: a támadásokban nagy szerep hárult rájuk, és az összes célt tolongásjátékos vitte, sőt O’Brien és a büntetőcél kivételével mindegyiket az első sor vitte be. A csereként beállt van der Merwe és a legvégén Sean Cronin is vitt még egyet – úgy, hogy Ross-ra és Strauss-ra sem lehetett panasz. A hajrában Terblanche csinált még egy butaságot, amire semmi szükség nem volt: Cronint dárdafogással vitte a földre a 72. percben: sárga lapot kapott, és az Ulster így emberhátrányban fejezte be a döntőt. Most nézzük a Leinster teljesítményét darabokra bontva!

 

A Leinster négy év alatt három Heineken-kupa elsőséget tudhat magának, ráadásul eddig csak egy csapatnak sikerül megvédenie címét: ez a Leicester, akik 2001-ben és 2002-ben győztek egymás után. A győzelmekre ránézve talán nem véletlen, hogy BOD dinasztiaépítésről beszélt.

O’Driscoll a dinasztiaépítés mellett megemlítette Eoin O’Malley-t, aki térdsérülés miatt csak a tévén keresztül láthatta a csapat győzelmét

 

Ha már Leicester: Leo Cullennek ez volt az ötödik döntője: négyet a Leinsterrel, egyet a Leicesterrel játszott. Utóbbit elvesztette, de a dubliniakkal is volt egy veresége. A Leinster csapatkapitánya egyedülálló: csékáként ő az első, aki triplázni tudott.

 

Dave és Rob Kearney a hatodik testvérpár, akik Heineken-kupát nyertek. Korábban ez egy ír családnak sikerült, éppen 1999-ben: akkor az Ulster színeiben Jan és Bryn Cunningham örülhetett – Ian és David Humphreys viszont nem játszott együtt még azon a döntőn.

 

Az idei döntőben szerezte a legtöbb pontot a győztes fél, a korábbi rekord 2001-ben volt, amikor a Leicester 34 pontot vitt a Stade Francais-nek. A Leinster vitte a legtöbb célt a tegnapi mérkőzésen a Heineken-kupa döntők történetében: eddig a Brive tartotta a rekordot néggyel, sőt szintén a Brive rekordját adták át a múltnak: a 28 pontos különbség a legnagyobb, amivel nyertek a döntőben. Eddig a Brive-Leicester volt az első, 19 ponttal, még 1997-ből.

 

Mit lehet mondani: innentől kezdve nincs már olyan dolog, amit a Leinster nem a legjobb: Brad Thorn a lehető legjobb helyre igazolt erre a három hónapra.

 

Pontszerzők: O’Brien 1 cél (12. perc), Healy 1 cél (31. perc), 1 büntetőcél (45. perc), van der Merwe 1 cél (76. perc), Cronin 1 cél (80. perc), Sexton 3 jutalomrúgás (13., 32., 45., perc), 3 büntető (51., 67., 73. perc), McFadden 1 jutalomrúgás (80. perc), valamint Tuohy 1 cél (60. perc), Pienaar 3 büntető (7., 40., 49. perc)

Teljes szívvel

El lehet képzelni, hogy mi történt volna akkor, ha Radamel Falcao nem fog ki ismét remek napot az Európa liga döntőjében, és nem veri tönkre a Bilbaot, akiknek a játékosai érezték, hogy életük lehetőségét rontotta el a spanyol klub. Nem véletlenül emelem ki az Atletico spanyolságát, hiszen a baszk ellenfelüknek nagyon sokat jelentett volna a győzelem. Ki tudja, hogy szombat este közrejátszott-e ez is a Challenge-kupa döntőjében, de az esős mérkőzésen a Biarritz nagy meglepetésre legyőzte a milliárdos Toulont! Ezzel mégiscsak szereztek a baszkoknak egy kupát, ráadásul ez azt is jelenti, hogy jövőre a Heineken-kupában indulhatnak: erre az idei pocsék szezon után nem volt esélyük – de a londoni győzelemmel mindent jóvátettek, és feledtettek.

 

A Challenge-kupa döntő nem éppen a fordulatos meccsekről szól: ezt idén is el lehet mondani. Tavaly még esett egy cél (kritikus pillanatban fordított vele a Quins), idén ennyit sem láthatott a kilátogató 9300 néző a Stoopban. Az időjárás sem kedvezett a döntőnek, mivel végig ömlött az eső Londonban. A csapatok viszont tudták, hogy nagy lehetőség áll előttük: nemzetközi porondon a Toulon és a Biarritz is csak vesztett kupadöntőkkel rendelkezett. Külön csatának számíthatott Yachvili és Wilkinson párviadala – végül csak ők szereztek pontokat a találkozón. Az első félidőben büntetőket rúgtak: 9-12 volt a negyven percnyi játék eredménye.

 

A folytatás azonban már nem a Toulon kedve szerint alakult: előbb Carl Hayman a 45., majd Steffon Armitage az 52. percben kapott sárgát: kettős emberhátrányban játszottak a vörös-fekete mezesek. A csapatkapitány, Joe van Niekerk ki is emelte, hogy a fegyelem borzalmas volt a Toulonban, viszont kiemelte, hogy ennek ellenére ezt a kettős emberhátrányt remekül ki tudták védekezni. Sőt, úgy tűnt, hogy a kiegészülés után még okozhatnak izgalmakat a meccs hátralevő részében: Wilkinson előbb egy büntetőt, majd egy dropgólt rúgott, amellyel 18-18 lett az állás: a nehéz talajon úgy tűnt, hogy az erőfeszítések hiábavalóak lesznek, és jöhet a hosszabbítás. A 73. percben viszont a játékvezető újra büntetőt fújt: a Biarritznak. Sebastian Tillous-Borde akadályozott meg lesről egy nyitást: a másik kilences, Yachivli újra a labda mögé állt, és belőtte a büntetőt – amely döntőnek bizonyult, így hét perc múlva a baszkok örülhettek a végén!

 

Dacára a pénznek, a nagyobbnál-nagyobb neveknek, a Biarritz volt a jobb tegnap este: óriási szívvel és győzni akarással játszottak (talán az Atletico Bilbaoért is revansot vettek), és hibázni sem hibáztak sokat: Yachvili 100%-os rúgóteljesítménnyel játszott a döntőben, míg Wilko kihagyott két büntetőt a hét lehetőségből. A baszkok háromnegyede is tökéletesen működött: ehhez a veterán Balshaw is kellett, mint fogó. Ráadásul a Biarritz játékosai között voltak, akik a vb döntőben már elszenvedtek egy vereséget a szezonban: Harinordoquy, Yachvili, Traille – ők semmiképpen nem akarták a második esélyüket elszalasztani az idényben.

 

 

Pontszerzők: Wilkinson 5 büntető (11., 22., 31., 44., 59. perc), 1 dropgól (65. perc), valamint Yachvili 7 büntető (4., 17., 24., 35., 46., 53., 73. perc)

Két döntő egy helyen

Pénteken és szombaton a rögbivilág szeme Londonra vetül, ahol a Challenge-kupa és a Heineken-kupa döntőjét rendezik, egymástól szinte csak pár méterre. Utóbbit a Sport2 fogja majd élőben közvetíteni, hat órától. Az angolok azon kívül, hogy a helyszíneket adják, másképp nem fognak igazán jelen lenni a döntőben, mivel a péntekiben francia, míg a szombatiban ír csapatok fognak megküzdeni az elsőségért. Persze ebben a mondatban is van azért hiba: a Toulonban Jonny Wilkinson, Steffon Armitage, Joe El-Abd és Simon Shaw, a Biarritzban Iain Balshaw, valamint a Challenge-kupa döntő játékvezetője, Wayne Barnes majd képviseli a három oroszlánosokat. Most pedig nézzük, hogy mi várható a két döntőben, a két összecsapáson – ha úgy tetszik, ki fogja jobban élvezni a The Clash: London Calling című albumát.

 

 

Jövök itt a rossz szóviccekkel, de a klasszikussá vált nóta meg nem szerepelt még itt

 

Toulon-Biarritz

A Challenge-kupa szokásosan a francia csapatok és a Harlequins vadászterülete, idén az első kitétel teljesült is, amennyiben most a Biarritz baszkságától eltekintünk. Nemzetközi kupákban a Biarritz áll jobban, amennyiben két vesztes Heineken-kupa döntőt nagyobb nyereségnek tekinteni, mint egy vesztes Challenge-kupa finálét, ami a Toulon részéről van meg. A Top14-es eredményeket igazából hiába vetnénk össze, túl sokat nem mondanának az eredmények: az első fordulóból augusztus 27-én maradt ránk a Toulon-Biarritz mérkőzés, míg december 31-éről a Biarritz-Toulon. Mindkettőn a hazai csapat győzött: az elsőn a 30-5, utóbbin 25-6. A szezon többi részét nézve viszont az újgazdag Toulon lehet elégedett magával: bejutottak a rájátszásba, így mindenképp Heineken-kupa indulók jövőre, ha győznek pénteken, ha nem. A Biarritz viszont csak ezzel a győzelemmel tudná feledtetni az idei pocsék szezont: sokáig úgy volt, hogy a kiesés elkerüléséért kell küzdeniük.

A két csapat a francia bajnoki döntőben már többször is összekerült egymással – legutoljára 1992-ben, akkor a Toulon győzött. A felvétel a hét részre bontott döntő első hetede

 

Ha a játékosokat nézzük, a rögbivilág Manchester City-je, jól bevásárolt idén is: megszerezték a pocakos célgépet, Bastareaud-t, a veterán Giteaut-t, Bakkies Bothát és Shaw-t, valamint a fiatalabb generációhoz tartozó Steffon Armitage-t, aki olyan jól beilleszkedett a ligába, hogy az év játékosa is ő lett! A másik oldalon ilyen nagy bevásárlólista nincs, ráadásul a szekér sem ment olyan jól, mint pár éve: az idősebb játékosok azért benntartották a csapatot. A kezdőket elnézve igazán meglepetés sem tapasztalható: mindkét csapat a legerősebb tizenötöt küldi ki a pályára.

Armitage leválóként is nagyon energikusan és ponterősen játszott idén – nem véletlen az elismerés

 

Tipp: Ngwenya robbanékonysága, Balshaw, Harinordoquy és Yachvili tapasztalata sokat érhet a döntőben, de sajnos kétlem, hogy ez ellen a Toulon ellen ez érhet valamit – akik, ha nem is tudnak megfelelő támadásokat vezényelni, még mindig bízhatnak Wilko szinte tévedhetetlen lábában, így a baszkok rögbiben sem nyernek kupát idén…

 

Leinster-Ulster

Írország két jelenlegi élcsapata ütközik meg a fináléban: előbbiek megint mindent megnyerhetnek, míg az Ulster, miután a bajnokságban a rájátszásba sem jutott, Londonban vigasztalódhat: soha rosszabb vigaszdíjat! Az idei bajnokságban viszont egymás ellen mindig a dubliniak győztek: otthon 42-13-ra, míg a Ravenhillen 8-16-ra múlták felül Bestéket. A Heineken-kupa elődöntőjében az Ulsternek jutott a könnyebb ellenfél, a meglepetéscsapat Edinburgh-t ejtették ki, míg a Leinster az örök második Clermont-t győzte le egy szoros mérkőzésen. Az előbbi összecsapásnál is szóba kerültek a díjak: a Kelta Liga játékosát ugyan nem a két csapat adta, de az aranycipős Jonny Sexton volt, az év edzője Joe Schmidt, a Fair Play díjat is a kék mezesek gyűjtötték be. Az év európai játékosa címért viszont ulsteriek is vannak még harcban: Stephen Ferris és Ruan Pienaar. A Leinstert Sexton és Rob Kearney képviseli, valamint jelölt még a címre a Toulonból Wilko is – de egyáltalán nem lennék meglepve, ha idén a döntő eredményétől függetlenül ne Pienaar kapná az elismerést.

Pienaar idén világbajnokhoz méltóan játszott (2007-ben a Boks-szal győzött is) a szezonban, akár támadást indított, irányított, rúgott vagy épp célt szerzett

 

A kezdőjét még egyik fél sem hozta nyilvánosságra, viszont ismét gond lehet, hogy O’Driscoll sérüléssel bajlódik – az ő játéka csak plusz lehet a Leinsternek, de az idei szezonban nélküle is igazán jól játszottak: most sem lesz a pótlása igazán nagy hátrány. Az összeszokott csapatban egyedül Thorn az új ember, aki három hónapra érkezett Dublinba: a többiekkel azonban gyorsan összeszokott, így nem kell aggódni a tolongásnak, a csapatkapitány Cullennel jól megértik egymást. Utóbbi viszont figyelmeztetett: az Ulster elleni meccset nem szabad félvállról venni, és főleg Pienaarra kell figyelni, aki bizony egy megmozdulásával képes eldönteni mérkőzéseket. Cullen számára a győzelem egy dolgot jelentene: ő lehetne az első csapatkapitány, aki háromszor nyerte meg csapatával a Heineken-kupát: jelenleg, a korábbi toulouse-i Fabian Pelous-szal megosztoznak az első helyen két duplával.

A tavalyi, fordulatos, izgalmas Heineken-kupa döntőt nehéz lesz überelni!

 

Tipp: Mindenképpen hasonló izgalmakra számítok, mint a tavalyi döntő esetében, ám hiába az ötletes és jó formában lévő Ulster, a Leinster rutinból behúzza újra a döntőt

A legfigyeltebb keret

Hamarosan véget érnek az európai küzdelmek, de hogy ne maradjon az északi félteke rögbi nélkül, arról a túrázó válogatottak fognak tenni. Ellenfeleik a déliek közül kerülnek ki, ahol szintén kezdenek megjelenni az első nyilvános, 35 fős keretek. Az első az All Blacks volt, amely Írország ellen készülhet: vannak új nevek a válogatottban: a kísérletezés nem meglepő: az írek még sosem győztek a mostani világbajnok ellen – ellenük bátran lehet az újakat a mély vízbe dobni. A keretről eszkalnak köszönhetően olvashattok bejegyzést.

 

A tavalyi vb győzelem után a válogatott élén változások történtek. A vezetőedző Sir Graham Henry nyolc év után távozott, de nem maradt a válogatottal a jelenleg a Chiefs-nél dolgozó Wayne Smith sem (az angolok nagyon szerették volna megszerezni, de Smith maradt Új-Zélandon). A válogatott vezetőedzője az a Steven Hansen lett, aki nyolc évig volt másodedző Graham Henry mellett. Segítői Ian Foster, Grant Fox (csak a válogatásban segít).

 

A csapat összeállításával kapcsolatos várakozások szerint a vb cím predesztinálja a csapat jó részét, hogy kerettag legyen, de idővel persze el kell jönnie a fiatalításnak. A négy éve folyamatosan U20-as világbajnok új-zélandi utánpótlás nagy nyomást fejt ki az öregebb, 30 év körüli játékosokra. Új-Zélandon ritka az, hogy egyes játékosok 30 év után is meg tudják tartani a helyüket a válogatottban. Kivétel lehet Brad Thorn, aki fantasztikus karriert tudhat maga mögött – talán még most is a keret része lenne, ha épp nem Írországban játszana. Az NZRU ugyanis előírja, hogy az lehet csak válogatott, aki Új-Zélandon játszik és szerződésben áll a szövetséggel.

 

 

Ez után nézzük, hogy az egyes posztokon kik a tagjai az első 35 fős keretnek.

 

 

Fullback

Mils Muliaina helye megüresedett azzal, hogy Japánba szerződött, de azért elmondható, hogy Israel Dagg üstökösszerű betörése is segítette ezt a döntését. A Blues-ból Isaia Toeva lehetne még ezen a poszton bevethető, de ő sérülés miatt idén biztosan nem jön számításba. Dagg idén átlagosan teljesít, de az elmúlt két évben bizonyította, hogy rendkívül tehetséges. (Elég a 2010-s két céljára gondolni a Springboks ellen. Ben Smith 2009 után lett újra válogatott, amit megbízható formája biztosított. Véleményem szerint Andre Taylor megérdemelte volna a válogatott kerettagságot, de idővel biztos megkapja a bizonyítási lehetőséget.

Kerettagok: Israel Dagg (Crusaders, 1988) , Ben Smith (Highlanders, 1986)

Kimaradó(k): Andre Taylor (Hurricanes, 1988), Isaia Toeava (Blues, 1986)

Israel Dagg tudja a módját, hogy miként kell lecsendesíteni az ellenfél közönségét: 2010-ben ő szerezte a Boks ellen a Három Nemzeten az új-zélandiak győztes célját – Sowetoban a Soccer City-ben

 

Szélsők

Tavaly megfigyelhető tendencia volt, hogy párhuzamosan azzal, hogy a klasszikus szélsők kikoptak a válogatottból (Joe Rockocoko, Siviteni Sivivatu, Doug Howlett) megjelent az igény arra, hogy “mindenes játékosok” legyenek a háromnegyedben. Ennek eredménye volt, hogy a vb-n centerek, fullback-ek játszottak szélsőt, hiszen klasszikus szélső tavaly csak Zac Guilford volt, de ő is csak egy meccsen játszott (Hosea Gear is behívásra került, de nem játszott egy percet se). Két szélső került be az idei keretbe, mindketten a Hurricanes-ból: Cory Jane és Julian Savea. Jane igazából fullback, de a válogatottban Muliania miatt szélsőként mutatkozott be és ott ragadt. Savea egyre jobb formába kerül és ő tekinthető jelenleg az egyetlen klasszikus szélsőnek. A szélsők közé sorolják még Richard Kahui-t is, de a múlt héten megsérült játékos igazából center. Az ő sérülése megnyithatja a helyet Hosea Gear, vagy Zac Guilford előtt.

Kerettagok: Cory Jane (Hurricanes, 1983), Julian Savea (Hurricanes, 1990)

Kimaradó(k): Zac Guilford (Crusaders, 1989), Hosea Gear (Highlanders, 1984), Rene Ranger (Blues, 1986), Sean Maitland (Crusaders, 1988)

Cory Jane-nek jól megy a válogatottban és a ‘Canes-ben is: csak a Waratahs-szal ne kellene mindig játszani a bajnokságban…

 

Centerek

A keretben elég bő kontingenssel szerepeltetik magukat a centerek. Tavaly is nagy csata dúlt a kezdő pozícióért, amit az összeszokott Ma’a Nonu és Conrad Smith birtokolt az első meccsek meggyőző játéka alapján. Idén Sonny Bill Williams tűnik esélyesnek a belső center posztján, míg Smith valószínűleg marad a külső center. Évek óta Robbie Fruean-t akarják a szurkolók a válogatottba, de ez nem akar összejönni a Crusaders játékosának. Végül pedig a Highlanders-ből bekerült Tamati Ellison, aki Japánból jött vissza és meglepetés lenne a végső kerettagsága.

Kerettagok: Richard Kahui (Chiefs, 1985), Sonny Bill Williams (Chiefs, 1985), Ma’a Nonu (Blues, 1982), Conrad Smith (Hurricanes, 1981), Tamati Ellison (Highlanders, 1983)

Kimaradó(k): Robbie Fruean (Crusaders, 1988), Tim Bateman (Hurricanes, 1987), Kade Poki (Highlanders, 1988), Benson Stanley (Blues, 1984)

Jane csapattársa, Conrad Smith már a veteránok közé tartozik: érdekes lesz centerként látni őt Sonny Bill Williams-szel

 

 

Irányító

Tavaly a vb-n négy irányító is játszott a sérülések miatt. Daniel Carter sérülése miatt Aaron Crudent, Colin Slade sérülése után az általam is sokat szidott Stephen Donaldot hívta be Graham Henry. Donald Angliába igazolt, míg Slade súlyos sérülést szenvedett. Az idei évben megjelentek tehetséges kihívók (Barett, Anscombe, Sopoaga), így érdekes lesz az elkövetkező években ez a poszt, lehet, hogy Carter-nek aggódnia kell majd. Ha a forma alapján kellene választani, akkor Cruden kezdene, de a válogatottban nem hiszem, hogy Daniel Cartert ki lehetne hagyni addig, amíg meg nem sérül, vagy a válogatottban is elkezd olyan borzalmas formában játszani, ahogy most teszi a Crusaders-ben.

Kerettagok: Daniel Carter (Crusaders, 1982), Aaron Cruden (Chiefs, 1988), Beauden Barett (Hurricanes, 1990)

Kimaradó(k): Tom Taylor (Crusaders, 1989), Gareth Anscombe (Blues, 1991), Colin Slade (Highlanders, 1987), Tyler Bleyendaal (Crusader, 1990), Lima Sopoaga (Highlanders, 1991), Mike Delaney (Highlanders, 1982)

Carterről nagyon sokszor esett már a blogon szó: inkább itt egy videó Crudenről, ahogy pontrúgást oktat

 

Nyitó

Az egyik legizgalmasabb posztja lesz az új-zélandi rögbinek a közeljövőben. Jimmy Cowan Európába igazol, Piri Weepu kezd kiöregedni, míg Mathewson, Brendan Leonard és Ellis nem elég jó, így majd az Aaron Smith, Tawera-Kerr Barlow, Tj Perenara hármas fog megküzdeni a nyitó posztért az elkövetkező években. Weepu, Ellis maradt a tapasztalt játékosok közül, bár Weepu-t elég sok kritika érte a Blues pocsék szereplése miatt, de azért ő fontos láncszeme a válogatottnak, hiszen évek óta ő irányítja a hakát. A fiatalok közül Aaron Smith tűnik a legjobbnak, így feltételezhetően a keretszűkítés után is marad, ami Kerr-Barlowról nem biztos, hogy elmondható, hiszen az utolsó fordulókban nem játszott, vagyis a formája romlott.

Kerettagok: Aaron Smith (Highlanders, 1988), Andy Ellis (Crusaders, 1984), Piri Weepu (Blues, 1983), Tawera-Kerr Barlow (Chiefs, 1990)

Kimaradó(k): TJ Perenara (Hurricanes, 1992), Alby Mathewson (Blues, 1985), Jimmy Cowan (Highlanders, 1982), Brendon Leonard (Chiefs, 1985), Augustine Pulu (Chiefs, 1990)

Kis formába lendülés nem árt szezon előtt: januárban Piri Weepu Bejni Marshallal érintősözött utóbbi szülővárosában, Whakatane-ben

Nyolcas

Kieran Read posztja. Csak akkor nem ő lesz a 8-s játékos az All Blacks-ben, ha sérüléssel bajlódik, amit a Rebels elleni vereség során össze is szedett, egy felelőtlen emelésből leesve. Victor Vito eredetileg 6-os volt, de Jerome Kaino miatt nem tudott ott gyökeret verni, ezért jobbnak látta a 8-s posztra specializálódni. A formája alapján Nasi Manu is bekerülhetett volna a válogatottba, ha Read sérülése tartós marad, akkor biztos meg is történik a behívása.

Kerettagok: Kieran Read (Crusaders, 1985), Victor Vito (Hurricanes, 1987)

Kimaradó(k):Nasi Manu (Highlanders, 1988)

Az All Blacks – mondhatni szürke eminenciása – nyolcasa, Kieran Read

 

Leválók

Richie McCaw visszavonulásáig megkerülhetetlen lesz, és igazán alternatívája sincs, pedig elkellne, mert az ausztrálok elég erősek 7-s poszton. A 6-s poszton a sérült és közben Japánba igazoló Jerome Kaino-t Adam Thompson-nak kell helyettesítenie. A kerethirdetés a fiataloknak ad lehetőséget a bizonyításra, hiszen a Chiefs-ből Sam Cane, a Crusaders-ből Luke Whitelock, míg a Hurricanes-ből Brad Shields kapott bizonyítási lehetőséget. Richie McCaw sérülése alatt Matt Todd játszott 7-st a Crusaders-ben, de végül a keretbe se került be.

Kerettagok: Richie McCaw (Crusaders, 1980), Sam Cane (Chiefs, 1992), Adam Thompson (Highlanders, 1982), Luke Whitelock (Crusaders, 1991), Brad Shields (Hurricanes, 1991)

Kimaradó(k): Liam Messam (Chiefs, 1984), Luke Braid (Blues, 1988), Matt Todd (Crusaders, 1988), Jerome Kaino (Blues, 1983), Daniel Braid (Blues, 1981)

McCaw nem véletlenül lett többször is a világ legjobbja: 2006-ban így oszlatta semmivé turnoverével (ez már szinte a védjegye) az ausztrálok támadását Brisbane-ben

 

Második sor

A második sorból nagyon hiányozni fog a 36 éves Brad Thorn, így ez egy gyengéje lehet az All Blacks-nek, mivel a Blues-ból Anthony Boric sérült. Marad Sam Whitelock és Ali Williams, de esélyt kap a bizonyításra Luke Romano a Crusaders-ből és a fiatal Brodie Retallick a Chiefs-ből.

Kerettagok: Sam Whitelock (Crusaders, 1988), Luke Romano (Crusaders, 1986), Ali Williams (Blues, 1981), Brodie Retallick (Chiefs, 1991)

Kimaradó(k): Anthony Boric (Blues, 1983), Jarred Hoeata (Highlanders, 1985)

Thorn, ha már nincs a válogatottban legalább visszavonulása előtt még Heineken-kupát és egy Kelta Liga elsőséget is bezsebelhet

 

Pillérek

A pillérek posztján nem igazán történt változás, maradtak a tavalyi megbízható emberek: Tony Woodcock és a Franks testvérek. Azért itt is van meglepetés, mert Charlie Faumunia meglepetésre bekerült a keretbe a gyengén teljesítő Blues-ból, illetve a fiatal Ben Tameifuna jól teljesítő Chiefs-ből.

Kerettagok: Wyatt Crockett (Crusaders, 1983), Tony Woodcock (Blues, 1981), Charlie Faumunia (Blues, 1986), Ben Tameifuna (Chiefs, 1991), Ben Franks (Crusaders, 1984), Owen Franks (Crusaders, 1987)

Kimaradó(k): Nincs említésre való név.

A tavalyi vb összes All Blacks célja hét percben: az utolsó, döntőbeli volt talán a pillér Woodcock legfontosabb célja életében

 

Sarkazók

A legtapasztaltabb poszt a válogatottban Mealamu-val és Hore-ral. Itt még nem sikerült megfelelő fiatal játékosokat találni a helyettesítésre. Egy sérülés eléggé sebezhetővé teszi ezt a posztot. Hika Eliott a Chiefs-ben csak cseréje a szamoai Mahonri Schwalger-nek, így nem igazán volt várható a beválogatása, ahogy a Highlanders-es Jason Ruthledge-é sem. Meglepetés a Crusaders-s Corey Flynn kimaradása.

Kerettagok: Keven Mealamu (Blues, 1979), Andrew Hore (Highlanders, 1978)

Kimaradó(k): Hika Eliott (Chiefs, 1986), Jason Rutledge (Highlanders, 1977), Corey Flynn (Crusaders, 1981)

Cruden pontrúgást, Mealamu pedig a sarkazók egyik feladatát, a bedobást oktatja a videón

Fordító bohócok, lehengerlő tigrisek és a végső vereséget szenvedő vörös hadsereg

Nem hittem volna, hogy tavaly, amikor államvizsgára is készültem, hogy több időm lesz, mint idén. Akkor beharangozók is voltak a mindenféle döntőkről, most annak is örülök, hogy az eredményekről tudok írni bejegyzést: a Super Rugby-s poszt például szépen el is maradt… Ha már így alakult, akkor viszont jönnie kell az elődöntők összefoglalóinak: ezen a hétvégén a Top14 az alapszakasz utolsó fordulójában nyüstölték a csapatok egymást (arról majd egy kicsit később lesz szó), de a La Manche másik oldalán már a bajnoki elődöntőket rendezték. Nem is akármilyen meccsek voltak ezek – a hajtás után ezekről lesz szó bővebben.

 

Ospreys-Munster: 45-10

A pályán két veterán nézett szembe egymással: a visszavonuló Shane Williams és a munsteri vörös hadsereg. Utóbbiak számára ez az év már erősen a nadírhoz tartozik: maximum sörivóversenyt nyerhettek (abban tuti, hogy O’Garát nem lehet leverni). Lemaradtak a Heineken-kupa döntőről, a ligában egyetlen játékosukat sem díjazták az alapszakasz után, most pedig nemes egyszerűséggel lemosták őket a pályáról. Pedig szépen indult minden: Earls remek passzából Keatley szerzett célt már a második percben. Hamarosan Shane Williams is beköszönt, de kiderült, hogy a legendás 11-es kilépett közben a pályáról, így érvénytelenítették a célját. Hogy a hazai szurkolók ne szomorkodjanak, arról Dan Biggar tehetett: a walesiek irányítója a 12. percben tehette le a labdát a célterületre (hogy a válogatottban miért csak Priestlandet kell tolni, az számomra rejtély). A félidő végén is született egy nagyszerű cél: Fussell megindulása után csak rohanni tudtak az írek (Zebo magától eltanyázott a közeledő walesiek láttán), végül Fotuali’i szerzett még célt a hosszabbítás másodperceiben.

Rugbydumpos összefoglaló mutatja be a Munster pénteki pusztulását öt percben

 

A Munster megaláztatása tovább folytatódott: a csereként beállt O’Garától Tipuric szedte el a labdát turnover közben, majd ismét Fusselltől indult el a következő Ospreys cél: ezúttal Dirksen vetődött be az öt pontért. Részletezni tovább fölösleges: a hazaiak a címvédő Munsternek összesen öt célt rámoltak be, és tulajdonképpen mindenben jobbak voltak: védekezésben, támadásban. Közben a vendégek ötlettelenül erőltették szokásos játékukat, mindenféle változtatás nélkül. Úgy tűnik számukra most jött el a mélypont: kezdhetnek elölről építkezni – közben Shane Williams még búcsúzásként a játékoskarriertől bezsebelhet egy bajnokságot is. Erre pedig megvan az Ospreys-nek minden esélye, ha így játszanak majd a fináléban is.

Pontszerzők: Biggar 1 cél (12. perc), 4 jutalomrúgás (13., 40., 63., 72. perc), 4 büntető (8., 22., 30., 49. perc), Fotuali’i 1 cél (40. perc), Dirksen 1 cél (55. perc), Bishop 1 cél (62. perc), Webb 1 cél (71. perc), valamint Keatley 1 cél (2. perc), 1 jutalomrúgás (3. perc), 1 büntető (20. perc)

 

Harlequins-Northampton Saints: 25-23

Aki vette a fáradtságot (igen kevesen lehettek), hogy a magyar örökös rúgdagyon rangadó  (gy.k.: FTC-UTE) helyett valóban csapatsportot akart nézni, az nagyon jól tette, ha a Stoopban lejátszott elődöntőt követte streamen! Az elején nagyon úgy tűnt, hogy a két tízes, Evans és Lamb csatája lesz a mérkőzés: aki több büntetőt értékesít, az jut tovább. Ezen a helyzeten a hazaiak akartak jobban változtatni: de a Saints védelme nagyon jó munkát végzett, hiába próbált bulldózerként áttörni rajta Fa’asavalu vagy épp Marler: Foden és társai kiválóan végezték munkájukat, és bizony volt probléma a hazaiaknál abból, ha az Ashton-pótlék Artemjev vagy Diggin indult meg a szélen. A 32. percben Roger Wilsont kiküldték a szentektől, de az emberelőnyös periódust a Quins főleg védekezéssel töltötte.

 

Az viszont látszott, hogy a 9-12-es félidei eredményen szeretnének változtatni. Néha ebben a játékvezető ítélete jobban akadályozta őket, mint az ellenfél, de előbbi ellen nem tehettek semmit, sem Lamb lába ellen, amely csak kétszer remegett meg a meccs során (kiderült a végén, hogy kritikus időpontokban). A hazai tolongás és háromnegyed sorra kezdte kialakítani a helyzeteket, hogy a 65. percben Lamb csípjen el egy passzt, és induljon meg a félpályánál, végül Lee Dickson szerzett célt a nagyszerű akció végén. Ez még inkább felpaprikázta a hazaiakat. Előbb Evans lőtte közelebb a bohócokat a szentekhez, akiknél ekkor már a tolongást is ki kellett cserélni fáradás miatt. A Quins kispadjáról csak ketten jöttek be: Guest Fa’asavalu helyére, és Hopper Smith helyére. Utóbbi, fiatal játékos volt talán a leggyengébb láncszem a csapatban: nyilván tapasztalatlansága miatt hibázott sokat, de őszintén szólva, Hoppert a saját érdekükben előbb is beállíthatták volna. A meccset végül a bivalyerős hazai tolongás döntötte el: sikerült egy csomaggal Marlert áttolni a célvonalon, Evans pedig nem hibázta el a jutalmat, mint Lamb. A maradék pár percben a Quins eldugta a labdát, hogy aztán Easter kiflizze ki a nézőtérre a végén.

Ugyan a Saints ellen Fa’asavalu volt a henger, ezen a Wigan-St. Helens meccsen Leuluai ellenében neki sem volt ellenszere – inkább ejtette volna előre a labdát…

 

Pontszerzők: Marler 1 cél (76. perc), Evans 1 jutalomrúgás (77. perc), 6 büntető (2, 18., 33., 47., 54., 71. perc), valamint Dickson 1 cél (65. perc), Lamb 6 büntető (10., 16., 20., 36., 56., 60. perc)

 

Leicester Tigers-Saracens: 24-15

Mostanság Farrelltől van mindenki elájulva Angliában, ma pedig egy, még tőle is fiatalabb, szintén rögbis családból származó srác, George Ford nyújtott jobb teljesítményt a Tigers mezében. Ford úgy tűnt, hogy nem fog kezdeni, végül Flood sérülése miatt mégis ő kapta meg a tízes mezt (Floodnak se lesz ez élete szezonja, az már biztos). Farrell centert játszott a másik oldalon: ott Hodgson kezdett irányítóként. Az első félidőben a büntetők lövésén kívül született egy cél: méghozzá Alesana Tuilagi révén: a szamoai szélső utolsó célját szerezte a Welford Roadon, mielőtt még Japánba távozna. Az viszont látszott már az első játékrészben is, hogy a Saracens hiába rendelkezik mezőnyfölénnyel és dolgozza ki helyzeteit, ha nem visznek célt, Farrell büntetői nem lesznek elegendőek a továbbjutáshoz.

 

Ezt nyomatékosítandó a második félidőben Mafi is vitt még egy célt, a Saracens pedig kezdett leereszteni. A hazaiak erővel is jobban bírták: csak Dan Cole-t kellett lehozni az első sorból az egész meccsen! Végül, a rájátszásban már zsinórban harmadjára találkozó két csapat meccsét a hazaiak nyerték: 2010-ben a tigrisek, tavaly a szaracénok nyertek a döntőben – most fordult a kocka, és lehet azt mondani, hogy megérdemelten nyertek a hazaiak: nem volt számukra pardon, amikor helyzeteiket ki kellett használni. Már csak az a kérdéses, hogy a döntőben milyen lesz a formájuk a Quins ellen.

Pontszerzők: Tuilagi 1 cél (22. perc), Mafi 1 cél (48. perc), Ford 1 jutalomrúgás (22. perc), 4 büntető (10., 37., 51., 74. perc), valamint Farrell 5 büntető (6., 19., 28., 34., 57. perc)

 

Leinster-Glasgow: 19-15

2010 ismétlődött meg a Kelta Ligában, miután az akkori négy elődöntős ismét bejutott a rájátszásba, csak épp a párok cserélődtek fel. Nem árulok el nagy zsákbamacskát: ugyanazok is a döntősök, mint akkor. Sőt, Kearney akkor is szerzett célt: de talán elég a hasonlóságok kereséséből: két éve az elődöntőben Rob volt eredményes, ám ő kihagyta az esti elődöntőt sérülés miatt, csatlakozott hozzá az ismét maródra került O’Driscoll. Persze a Heineken-kupa döntő miatt nem lehet leamortizálni az egész csapatot, így voltak pihentetett játékosok, lásd Leo Cullent, aki a kispadról nézhette, hogy Thorn és Toner mit csinál a második sorban. Az első játékrész végül csendesen telt el: Sexton büntetőjére Weir tudott válaszolni, de a Leinster 10-ese még kettőt besuvasztott, amelyre nem jött válasz az első 40 percben.

 

A hazaiak kétszer is közel jutottak a célszerzéshez, de Healy és McFadden próbálkozásait is valahogy kivédekezte a skót csapat. Végül csak sikerült egy célt szerezni: idén Dave Kearney volt a felelőse ennek: a 66. percben ezzel bebiztosítottnak tűnt a továbbjutás, ám a Glasgow elkezdett hajrázni, azonban kicsit későn. Még szerencséjük volt, amikor Andrew Conway célját érvénytelenítették, ám a 77. percben előbb Hall, majd a hosszabbításban Hogg szerzett célt: túl későn már, hogy fordítani tudjanak – de talán a skót rögbi számára a jelenlegi időszakban az ilyen megmozdulások is jelentenek valami pluszt. A Leinster továbbjutásával a 2010-es döntő ismétlődik meg az RDS Stadiumban, Dublinban: két éve a vendég Ospreys győzni tudott. Nyilván idén is a történelem ismétlődésének lehetősége mellett voksolnak a walesi csapat játékosai.

Pontszerzők: Kearney 1 cél (66. perc), Sexton 1 jutalomrúgás (68. perc), 4 büntető (7., 23., 38., 63. perc), valamint Hall 1 cél (77. perc), Hogg 1 cél (80. perc), Jackson 1 jutalomrúgás (80. perc), Weir 1 büntető (9. perc)

Öröm, bánat, bunyó

Megint úgy tűnhet, hogy felülreprezentáltabb Európa a Super Rugby-vel szemben, de nincs mit tenni: a bajnokságok alapszakaszai épp a lezárásuknál járnak, néhol már a feljutásért zajló végjáték zajlik a második vonalban, a Heineken- és Challenge-kupa is már csak egy-egy meccsből (gy.k.: döntőből) áll, így nem csoda, hogy az épp az alapszakaszt nyűvő SANZAR bajnokság – egy kis időre – háttérbe szorul. Aggódni nem kell, ha időm lesz, a legutóbbi fordulóról írok rövid összefoglalót szerdán.

 

Az öreg kontinensen több kérdés már megválaszolásra került: néhány kieső személye már biztos volt a legutóbbi forduló előtt is, ám még jócskán akadtak új kiesőjelöltek, és a rájátszásra pályázók közül is kirostálódott még jópár jelentkező a hét végén. Kutyafuttában nézzük át mi történt Európában Limericktől-Toulonig!

 

Ugyan a Heineken-kupa indulásért nagy harcok zajlottak, de a legfontosabb meccset a hét végén a csőd elől menekülő London Wasps és az utolsó Newcastle Falcons játszotta. Győzelmi bónusz kellett volna a vendégeknek, hogy bent maradjanak a Premiershipben, ám ez nem sikerült, így a szebb napokat is látott Tyne-parti csapat a következő évet már a Championshipben kezdi, ahonnan az ismét nagy terveket szövögető Bristol nehézkesen juthat fel, mivel a Cornish Pirates eléggé eltángálta őket az elődöntő első meccsén. A másik ágon a Bedford-London Welsh párharc kimenetele még inkább a kétesélyes kategóriába tartozik. Ami még az első osztályban eldőlt az utolsó fordulóban: a Quins alapszakasz-győztesként vághat neki a rájátszásnak a Saracens-szel, Leicesterrel és Northamptonnal együtt. A remek szezont produkáló Exeter “csak” Heineken-kupa indulást érő helyen végzett: a szaracénokat kellett volna megverniük a rájátszáshoz, ehelyett 40-22-re kikaptak.

A Saracens-Exeter meccs szünetében így szórakoztatták a borús idő ellenére is kilátogató nézőket. Ha már dél-afrikai a tulaj, a körítés is legyen olyan, mint a Super Rugby-ben!

 

Dacára a fordulatoknak, akinek volt ideje követni a London Irish-Gloucester meccset, biztosan nem bánta meg. Bár a két, gyengén teljesítő csapat meccsére a Majdeski Stadionba csak kevesen látogattak ki, viszont ők láthattak 8 célt, és egy igencsak kemény bunyót a második félidő elején! Történt, hogy a hazaiak szélsőjét, Tagicakibaut szerelték, ám az ellenfél második sorosa, Jim Hamilton összekapott az ellenfél sarkazójával, David Paice-szel. Már itt sem volt egyszerű szétszedni a közben összekapó játékosokat, de végül a két főkolomposnak sikerült kiosztani egy-egy sárgalapot. Ahogy viszont a két játékos vonult le, hogy büntetését megkezdje, Paice még tovább magyarázott, és meglökte Hamiltont. Ekkor viszont kitört a tömegverekedés. Végül a büntetésük súlyosbodott: mindkettőt végleg kiállították. A meccset végül teljesen megérdemelten nyerte meg nagy fölénnyel a London Irish.

Az esetről íme egy videó. Az újrakezdésnél érdemes figyelni, hogy a magassági előnnyel (húsz centivel magasabb Hamilton Paice-nél) rendelkező második soros ki tudja használni hosszabb karjait, de a vendégek 18-as számú játékosa, Shaun Knight sem semmi, mint cséphadaró

 

Franciaországban még egy kör hátra van, viszont eldőlt, hogy a tavalyi blama nem ismétlődik meg a Toulonnal. A milliárdos csapat a listavezető Toulouse legyőzésével szilárdította meg helyét a harmadik helyen. Utóbbiak azért nem vesztették el az elsőséget, mert a második Clermont is vesztett: őket a Castres győzte le. A rájátszás negyeddöntős helyeiért még egyelőre harc folyik, csak a fentebb említett Toulon helye biztos, a Montpellier, Castres, Racing Métro és Stade Francais is versenyben van a Heineken-kupa indulást is érő helyezésekért. Igaz, ha a SF hoppon marad a rájátszásban, még van esélye a Heineken-kupás szereplésre. Ehhez csak a Challenge-kupa döntőjében kell győznie a Biarritz ellen.

Összefoglalót nem találtam a mostani fordulóban lejátszott párizsi fordulóról, de a lelátói felvétel is jól mutatja a mérkőzés előtti hangulatot. A derbit végül a Racing Métro nyerte meg 19-13-ra

 

Utóbbiak megmenekültek a kieséstől, ám mögöttük is nagy harc zajlik még. A Lyon már biztos, hogy kiesik, de az előtte álló Brive számára sem egyszerű a helyzet. Nekik mindenképp győzniük kell az utolsó fordulóban, hogy bennmaradjanak: ez pedig a Clermont ellen idegenben nem lesz egyszerű feladat. A másodosztályban már korábban eldőlt, hogy a Grenoble fog feljutni. A második, feljutó helyért rájátszás dönt a 2-5. helyezett között. Itt még nyílt a küzdelem, a hatodik helyezett is kaphat esélyt a feljutásra. A középkori albigens városok küzdelmébe (Dax, Pau, Mont-de-Marsan, Carcassone) csak a tavalyi kieső La Rochelle tud beleszólni. Bár a középkori albigens eretnekség központjai a feljutásért játszhatnak, a névadó város, Albi már nem juthat a rájátszásba, valamint a keresztes harcokban is sokat szenvedő katar eretnek település, majd az amatőr korszakban sok bajnoki címet szerző Béziers pedig kiesik a harmadosztályba a Périgueux-vel együtt.

 

A Pro12-ben ilyen drámai csaták nem zajlottak le az utolsó körben, tekintve, hogy kiesni sem lehet: ellenben megtörténhet, hogy az Aironi anyagi okokból kilép a bajnokságból: a helyére szintén egy olasz csapat érkezhet. A másik olasz csapat, a Treviso viszont köszöni szépen, jól van. Hamarosan felnőnek a ligához, anyagilag stabilak, ám most kikaptak a HK elődöntőig jutó, de a bajnokságban gyatrán teljesítő Edinburgh-től. A skót csapat szép búcsút rendezett a rögbitől végleg búcsúzó Chris Patersonnak. Hogy az említett elődöntő mellett más örömük is legyen, arról Tim Visser gondoskodott, akit a játékosok szavaztak meg az évad legjobbjának. Skócia másik klubja, a Glasgow pedig a rájátszásba jutott a Connacht legyőzésével. Ha már skót játékosok, Dan Parks pedig jövőre Cardiffból Galway-be teszi székhelyét, hogy a leggyengébb ír csapatot segítse.

A világ legjobb holland rögbise, Tim Visser idén is remek szezont produkált: itt a tavalyi céljait láthatjuk – az előző szezonban ő volt a célkirály, az akkor még Magners League-nek hívott sorozatban

 

A maradék három ír csapat közül csak kettő örülhetett: a bombaformában lévő Leinster legyőzte a Dragons csapatát, míg a Munster visszavágott az Ulsternek a HK negyeddöntőért. A walesi csapatok közül csak az Ospreys jutott be a rájátszásba, miután legyőzték az Aironit, helyük biztossá vált. A Scarlets viszont hiába győzött a Blues ellen, mégsem örülhettek a rájátszásnak, éppen a Glasgow győzelme miatt. A vörösöknél is van egy távozó irányító: a veterán Stephen Jones utoljára játszott a walesi csapatban – jövőre már, levezetésképp a London Wasps csapatát fogja erősíteni.

J’Accuse!

Sokszor került már elő a blogon kommentek formájában, hogy bizony mostanság a SportTV igencsak mostohán bánik a rögbivel. Csak egy példa mostanról: a múlt hétvégén lejátszott Heineken-kupa elődöntőket nemhogy élőben vagy csúsztatva fogják leadni, hanem felvételről. Még talán ez sem nagy probléma. De hogy Európa talán legjobb rögbicsapatai szerda délben Horst Fuchs után, vagy csütörtökön három órakor, egy már unalomig ismételt spanyol bajnoki összefoglaló után jöjjenek, az már kicsit sok. Dühöngés és szitokszavak a hajtás után.

 

Az alaphelyzet az, hogy nincs a legnépszerűbb sportok között hazánkban a rögbi. Ezen persze nagy ráfordítással lehetne változtatni, de ez most nem a bejegyzés tárgyát képezi. Nézettségi adatokat sem ismerek – így lehet most alaptalansággal vádolni – bár TS egy-két kommentjéből azért látható volt, hogy bizony a mostoha bánásmód a nézettség miatt is lehetséges… Viszont, ha szerdán délben adnak le egy meccset, amikor mindenki dolgozik/iskolában van, az nem segíti a nézettséget. Pláne úgy, hogy azóta, akit még érdekelne is vagy streamen nézte vagy letöltötte a netről.

Néha, ha látom a sportcsatornák kínálatát, én is csak így tudok felháborodva beszélni, mint Trap Strunzról és társairól…

 

Az elkeseredettség persze nem jó tanácsadó. Reflektálva a fentebb említett népszerűségre, de a magyar sikersportok esetében vajon hányan veszik a fáradtságot, hogy csak úgy, brahiból kimennek egy vízilabda vagy kézimeccsre? A nagy sikerek idején mindenki képes szurkolni a válogatottainknak (lásd a franciák elleni mérkőzést: “amikor az egész ország kézilabda szurkoló lett” – na persze) vagy épp Ladislao Grandézni, ha úgy esik. A válogatottnak mindig kell szurkolni, nem csak akkor, ha valamit épp nyerünk. Ha pedig érdekel is minket az illető sport, akkor ne csak az M1 olimpiai közvetítésén nézzünk már vízilabdát például.

 

Nem akarok számokkal dobálózni, hogy hol a legnépszerűbb a rögbi, hogy melyik országban mennek ki a legtöbben meccsekre – erre úgyis csak hurrogás jönne, hogy Új-Zéland meg kinek számít, úgyhogy ezt inkább jegelem. Ha csak a Népsporton nézünk szét, lehet látni, hogy a foci igencsak túlsúlyt élvez (főleg az olasz) a blogok között – vannak csapatok, amelyek olyan szerencsések, hogy két blogot is szenteltek nekik. Ilyen helyzetbe persze nehéz betörni akár a női focival, a krikettel, a korfballal  vagy akár a két rögbikóddal. Szponzor színvonalasan bevezetett, látványos bejegyzéseihez is alig szólnak hozzá. Most itt nem a szokásos kommentelői közösségről van szó, akiket nem érdekel az NRL körítése – amúgy is megnézik a meccseket, hanem azokról, akik ha tojáslabdát látnak, mindjárt az amerikai focira gondolnak. Ezért is nagy feladat, és kissé lehetetlen is, hogy a rögbiről valami alapvető ismeret az emberek fejébe kerüljön.

Wynton Rufer: korszakos tehetség volt az új-zélandi fociban. Ha hazánkban kell mondani gyorsan egy ottani focistát, az ő neve ugrik be hamarosan. Rögbijátékosnál a gondolkodási idő sokkal tovább tartana…

 

Ismeret gyanánt lehet itt említeni a Fűzővel kifelé-nek nevet adó filmet, az Ace Venturát, ahol a tiszta alsógatya kérése után az állati nyomozó a tojáslabda alakú sütiket rögbilabdának azonosítja be. Hiba, hogy a filmekben nincsenek tisztában a sportokkal: sokan nézik őket, de megbocsátható. Én sem tudnék normálisan leforgatni egy filmet. Az viszont már inkább problémás, hogy itt, az egyik blogon láttam, ahogy egyik célját Digby Ioane ünnepelte tavaly. A szövegben a cél angol megfelelője, a try volt. Nemrég vettem észre ezt a bejegyzést, de kicsit megrendültem ülő helyemben. A tavalyi bejegyzés idején már ment a tolongás, tehát akár lehetett is volna látni itt, hogy minek-mi a magyar neve. Szerencsére a rögbi jól magyarított sportág – a try használata így egyáltalán nem indokolt, sőt hibás – amely ismerethiányból kerülhetett csak oda.

 

Visszatérve a bejegyzés alapvető problémájához: ezen nem is lehet túlzottan változtatni, ha ilyen nagy a passzivitás. Akár a nézők, akár a csatornák részéről. Ha egy országban egy no name (bocsánat az ottaniaktól) NB2-es focimeccset közvetítenek élőben, de egy rögbimeccs nem mehet le emberi időpontban, ott nem is lesz változás. Persze a rögbinek is vannak hibái. Az európai bajnokságok a focival egyidőben zajlanak. Ligában kivétel a Super League: a Sport Klub ki is használta, hogy az angol ligarögbi bajnokság tavasz-őszi rendezésű, így a nyári uborkaszezont, amikor nem lehet belga területi ligás meccseket adni-unalomig ismételni, át lehet hidalni valami színvonalas bajnoksággal. Délen, az uniós Super Rugby pedig nyár közepére ér véget, hogy utána kezdődjön a Három, idén már Négy Nemzet. Itt az időzónákkal is baj van. Csak a dél-afrikai meccseket lehetne “emberi” időben leadni, ami még talán nézettséget is hozna a konyhára. Mert annak sincs értelme, hogy hajnal hatkor a Crusaders-Highlanders mérkőzést, amelynek drága a jogdíja, ne nézze senki az adott csatornán.

Super Rugby: ha népszerűbb lenne a rögbi, lehetne talán élőben is adni. Az NHL miatt is maradtak fent sokan éjszaka, ha volt magyar adás

 

Mit lehet ilyenkor mondani? Aki számára mellékes, hogy megnézze Messit, ahogy négy ismétlés után is 50 gólt termel egy meccsen, vagy hogy Gomez mesterhármast szerez a gatyájában lévő szervekkel külön-külön, annak marad a stream vagy a drága, fizetős csatornák. Illetve a tolongás – már ha jut éppen idő a beszámolókra: mert szerencsére jó meccsből sok van – csak győzzön az ember bejegyzést írni róluk…