túra címkéhez tartozó bejegyzések

Milyen volt 2018? – második rész

A páros bejegyzés második részében főleg a válogatottakról esik szó, mivel az első visszatekintő posztból kimaradtak a nyári tesztek. De sebaj, mert most lesz idő ezekre a meccsekre, mint ahogyan a Négy Nemzet és az őszi tesztszezonról is szó esik majd. Na meg persze a Super Rugbyt sem felejtettük el, ahol igazából ugyanaz történt, mint 2017-ben.

Bővebben…

Reklámok

Soha rosszabb novembert!

Még hátra van a Barbarians-Argentína mérkőzés a tesztszezonból, de a lényegi rész befejeződött. Nézőként csakis elégedettek lehetünk a látottakkal, főleg, hogy az utolsó héten kiderült, hogy Kanada lesz ott a jövő évi vb-n, és még egy bravúrgyőzelem is belefért. Az ügyeletes legjobb óceániai válogatott címét Fidzsi szerezte meg, miután Franciaországot verték meg Ben Volavoláék. Közben a Wallabies ismét beleszaladt egy pofonba, Wales most először hibátlanul zárta a novembert, Új-Zéland pedig felocsúdott az előző heti vereségből.

Bővebben…

Még mindig nagyszerű az őszi tesztszezon

A gyakorlatban már október végén elindult tesztszezon negyedik hete is jó mérkőzéseket hozott: Japán ráijesztett az angolokra, de szoros volt a francia-argentin mérkőzés első félideje is. A skótok ugyan nem tudták legyőzni a Springbokst, azonban ez a meccs szintén jóra sikeredett – de hol volt ez az Írország-Új-Zéland teszthez képest? Chicago után két évvel Rory Besték otthon is szerették volna már egyszer legyőzni az All Blackst, és ez egy igazán jó mérkőzésen sikerült nekik, annak ellenére, hogy túl sok pont nem született a találkozón.

Bővebben…

Kicsikart győzelmek

A novemberi tesztek következő hete az angol és francia válogatottak számára keserű vereségeket hozott, miközben Írország sikeresen megküzdött az argentinokkal, Wales pedig egy tíz éve tartó nyeretlenségi szériát tört meg a Wallabies ellen. Skócia és Olaszország viszonylag kényelmes győzelmeket aratott, miközben az USA története során először győzte le Szamoát, Sao Pauloban pedig 34 ezer ember szurkolt a helyszínen a Maori All Blacks elleni mérkőzésen, ahol a tisztes helytállás volt a lényeg, és nem is feltétlenül a végeredmény.

Bővebben…

Közönségszórakoztatás felsőfokon

A novemberi tesztek első “igazi” hetén két, igazából  bemutatómeccsre került sor, és csak két másik teszt ment igazán “vérre.” Japán megmutatta a legjobb tudását a tartalékos All Blacks ellen, a tartalékos írek pedig szintén felmosták a pályát az amúgy szintén tartalékosan kiálló olaszokkal. A Wales-Skócia mérkőzésen Jonathan Davies céllal tért vissza, Anglia pedig a felejthető nyári túra során azért csak szerzett egy győzelmet a Springboks ellen, ami egyben arra is adott lehetőséget, hogy 2006 után ismét oda-vissza győzhessék le Dél-Afrikát. Owen Farrellék pedig éltek ezzel a lehetőséggel.

Bővebben…

Ismét jönnek az őszi tesztek

Ahogy az már szokott lenni október utolsó hetében megkezdődött az őszi tesztszezon: ezúttal is sor került a Japán-Világválogatott mérkőzésre (ismét Robbie Deans alakulata győzött), valamint a harmadik Bledisloe-kupa teszten bebiztosította az All Blacks a söprést a Wallabies ellen. Beauden Barrették még maradnak egy hétig Japánban, a többi válogatott pedig megindul Európa felé, igaz, lesz ugrálás a kontinensek között, sőt, még egy régen látott őszi Wales-Skócia tesztre is sor kerül, ami jó erőfelmérő lehet a Hat Nemzet előtt.

Bővebben…

A nyári tesztek hattyúdala

Talán a foci vb miatt is, de ezen a héten szombaton le is zavarták a nyári tesztszezon utolsó fordulóját, ahol maradt még tétje egy-két mérkőzésnek, azonban a franciák már egy tét nélküli mérkőzésen kaptak ki megint, az angolok pedig ilyen formában győztek a Springboks ellen. Eddie Jonesékra rá is fért a győzelem, és legalább elmondhatják magukról az angolok, hogy 2000 óta először tudtak győzni Dél-Afrikában. Az írek ennél sokkal nagyobb tettet hajtottak végre, mivel 1979 óta először nyerték meg ausztrál túrájukat, illetve már az is megjegyzendő, hogy egyáltalán idén 1-2-re ők tudták hozni a tesztsorozatukat.

Bővebben…

Az All Blacks és a Springboks hozta a nyári kötelezőt

Dél-Afrika a második héten már el is döntötte a tesztsorozatot, méghozzá meglehetősen sima meccsen – tavaly ilyenkor kevesen számítottak volna erre. Szegény franciákkal viszont megint a játékvezető tolt ki – már John Kirwan is felszólalt Angus Gardner tevékenységével szemben, pedig a saját nemzete javára tévedett az ausztrál játékvezető. Jacques Brunel azonban nem kezdett el bírózni, és meglepő módon most Michael Cheika is csendben maradt, noha kikapott a Wallabies a “visszaerősített” Írországtól. Ha pedig a játékerőről van szó: Argentína borzalmas verést kapott Walestől, a tartalékos skótokat legyűrték az amerikaiak, Kanada pedig most először kapott ki Oroszországtól, nem is akárhogy (sanszos, hogy Taylor Parisékat a vb-n sem fogjuk látni, ha így haladnak.

Bővebben…

Északon csak Wales örülhet maradéktalanul

A júniusi tesztek nagyüzeme megkezdődött, ami sok örömet nem hozott az európaiaknak. Új-Zéland simán lelépte a franciákat, noha Morgan Parra és társai mutatták, hogy felültek már a padlón, a Tasmán-szoros másik oldalán pedig patakokban folyhatott a Victoria Bitter, miután a Wallabies kibrusztolta az idén remelkő írek ellen a győzelmet. Az angolok a Springboks ellen egy szoros, az olaszok Japán ellen egy sima meccsen vesztettek. A skótok és a walesiek pedig hozták a tesztet Kanada és a Los Pumas ellen – azonban a két említett találkozó közül az utóbbinak van gyakorlati sportértéke.

Bővebben…

A nevető hatodik és a nem közönségszórakoztató játék

Szombaton dörzsölhette mindenki a Top 14 döntője előtt a tenyerét, hogy Aaron Cruden vagy épp Ruan Pienaar passzaiból Nemani Nadolo majd csak pakolni fogja a célokat a Castres ellen. Na pont ez nem történt. A rájátszásba éppen bejutó Castres ugyanis szolid játékkal megverte a bukdácsoló alapszakasz-győztest, és a rájátszásban, valamint döntőben mutatott teljesítménye alapján megérdemelten gyűjtötte be Brennus-pajzsát. Más kérdés, hogy az idei finálé nem tartozott a legizgalmasabbak közé, de talán verte valamennyire az óceán túlpartján rendezett Dél-Afrika-Wales tesztmeccset a közönségszórakoztatás terén.

Bővebben…