2012. december havi bejegyzések

Visszatekintés az évre

Tulajdonképpen az idei év teljesen átlagos volt az uniós rögbi világában: se világbajnokság, sem British and Irish Lions túra nem volt. Persze, hogy csak játszogattak volna egymással a csapatok és válogatottak, azt sem lehetne mondani. Idén már a déli válogatottak a Négy Nemzeten mérhették össze erejüket egymással, és a nyári-őszi túrákon is bizony akadt nemcsak papírforma eredmény. Kicsit problémás a visszatekintés, mivel lehetne tematikusan (klubok, válogatottak, játékosok stb.) vagy időrendben (mint szponzor csinálta: lányok figyelem! az ottani évértékelőben mindenféle izmos fickó látható) visszatekinteni. Tavaly az időrend alapján volt értékelés, most, kicsit keverve a két szempontot nézzük az év eseményeit uniós rögbiben!

 

Januárban kiderült, hogy ki lesz Martin Johnson utóda az angol válogatottnál: Stuart Lancaster pedig azonnal munkához látott, hogy alaposan átalakítsa a fehér mezes alakulatot. Februárban pedig be is mutathatta tudását az idei Hat Nemzeten, valamint a déli félteke legnagyobb bajnoksága, a Super Rugby is elindult. Persze a hónap híre mégis az volt, hogy Sébastien Chabaltól megvált a Racing Métro. Aki esetleg aggódik az emblematikus leváló, összefogó sorsa felől, nos számukra annyit, hogy nem maradt Ausztráliában, hanem a francia másodosztályban küzd a tavaly Top14-ből kieső Lyon feljutásááért.

A Lancaster-korszak eddig egész pozitív az angolok számára

 

Egy hónappal később, márciusban kiderült, hogy az év egyik első, nagy visszavonulója a sérüléssel bajlódó Lewis Moody lesz, Phil Dowson pedig ingyenes arcplasztikát kapott a franciák elleni meccsen. Majd nem sokkal később vége is lett a Hat Nemzetnek, amelyet megérdemelten, Grand Slammel a walesiek nyertek meg. Sőt, még a blog is egy éves lett. Áprilisban életemben először kimentem rögbimeccsre. Közben pedig az európai bajnokságok, kupák kezdtek a végjátékukhoz írni: egy kis rögbi-foci összehasonlító bejegyzéssel próbáltunk a laikusoknak útmutatást adni, ha esetleg Heineken-kupa meccsbe botlanának.

Fofana berobbant a nemzetközi köztudatba a Hat Nemzeten, volt is miért

 

Májusban szinte minden eldőlt Európában (kivétel Franciaország, de ők mindig is különcködnek: elsőnek kezdik bajnokságot-utolsóként fejezik be). A Premiershipet a Harlequins nyerte (megérdemelten), a Kelta Ligát az Ospreys (Shane Williams győzelemmel búcsúzott Walestől), a Challenge-kupát a Biarritz (a baszkok legalább nyertek valamit), a Heineken-kupát a Leinster (persze a töketlen, metroszexuális Bayern képtelen volt ugyanaznap győzni…)

Shane Williams az európai klubrögbitől is elbúcsúzott: Japánban bohóckodik még jó pénzért (talán jövőre is), aztán végleg felakasztja a stoplist

 

Nyáron célszegénységben zajlott le a Top14 döntője, melyet szokásosan, a Toulouse nyert meg. Lehetett olvasni a rögbi magyar hangjával is egy interjút – sajnos nem az ő hibája, hogy egyre kevesebbszer találkozunk vele. Az európai topligáknál izgalmasabb végjátékot produkáló Super Rugby azonban kapott egy kis szünetet, mivel a nyári tesztek júniusban zajlottak: igazából csak egy meglepetés történt: a skót győzelem Ausztrália felett, de erről meg már annyiszor volt szó…

Amíg én Csehországban múlattam az időt a nyelvórák-kirándulások-sör hármasával, véget ért a Super Rugby

 

Júliusban még volt idő a London Welsh feljutásának konstatálására, de a Super Rugby döntőjére már nem (a Chiefs magabiztosan és megérdemelten verte a Sharks-ot a fináléban): egy hónapra lehúztuk itt a rolót: én elmentem egy nyári egyetemre: a távollét idején szponzor szórt ki pár bejegyzést magához az uniós rögbivel kapcsolatban. Augusztusban is csak a rögbi olimpiai szereplésére és az argentinok megjelenésére a Három-Négy Nemzeten volt idő.

Őt sem látjuk már többé: Roncero is visszavonult a Négy Nemzet után

 

Szeptemberben újraindult a nagyüzem az öreg kontinensen, sőt Magyarország is felkerült egy napra a rögbi világtérképére, amikor Lawrence Dallaglio és a Webb Ellis-kupa jelenlétében Magyarország legyőzte Bulgáriát a 2015-ös, angliai vb első európai selejtezőmeccsén. Sajnos ez a hónap hozta talán a legszomorúbb halálhírt, amikor is Nevin Spence, az Ulster fiatal játékosa édesapját akarta megmenteni a családi farmon, de ő is életét vesztette. Az ő búcsúztatásán mondta Rory Best a következőket arról, hogy szerinte milyen az ideális nő: Nézzen ki úgy, mint Cindy Crawford, és tudjon levágni egy tehenet az éjszaka kellős közepén. Délen pedig folyt tovább a Négy Nemzet.

Dallaglio előtt a magyar válogatott legyőzte a bolgárokat, kár, hogy a szlovének ellen a következő meccsen már nem ment ilyen jól

 

Októberben befejeződött az előbbi torna az All Blacks győzelmével, az európai, nemzetközi kupák is beindultak, AFL-t nyert egy volt kanadai rögbis, valamint készültünk bejegyzéssel a következő havi tesztekre, amelyek itt mindent elhomályosítottak novemberben. A meccsek mellett az Év Nemzetközi Céljáról, a movemberről és a legjobb ausztrál, illetve dél-afrikai játékosokról is szó esett, de még Javier Bardem és Daniel Craig előéletéről is volt bejegyzés.

Adam Thomson legnagyobb tette nem az volt, hogy a movember mozgalomban részt vett, hanem hogy sárgát kapott a skótok ellen

 

Meg is érkeztünk a decemberhez: szétnéztünk a Heineken- és Challenge-kupa háza táján, szó esett egy új kódváltóról, apá(k)ról és gyerekei(k)ről, és még a legvégére egy nagyon sok kattintást hozó, ellenben semmi lényegeset nem tartalmazó feledik, összefoglaló bejegyzés is kikerült a blogra.

Az előző bejegyzésből kimaradt a Cipriani-Ioane páros örömtánca, amelyet a Cali Swag District egyik száma alapján lejtettek: hogy kié a jobb, azt mindenki saját maga döntse el

 

Na, akkor rövid tartalmi összefoglalót még így a végére. Érdemesebb a válogatottakról szólni, mivel a csapatoknál a nagyobb bajnokságokban nem történt nagy átrendeződés: talán a Chiefs és Hurricanes jó teljesítményét tudnám kiemelni délről: máshol sok kiugrás (még) nem történt: de erre potenciális jelölt lehet a London Wasps – ez csak májusban fog majd kiderülni, hogy hova is ér a lassan feltámadó fővárosi csapat. Talán annyit még érdemes a Super Rugby-vel kapcsolatban megjegyezni, hogy eleinte úgy volt, hogy a Kings gárdája fog csatlakozni hatodik dél-afrikai csapatként a bajnoksághoz. Az ausztrál és új-zélandi franchise-ok persze rögtön tiltakoztak, ami akár a liga széteséséhez is vezethetett volna. Végül kompromisszum született: a dél-afrikai divízió leggyengébb csapata egy selejtezőt fog majd játszani a Lions-szal, a következő évi indulás reményében.

A ‘Canes jól hajrázott, még a Chiefs-et is legyőzték a továbbjutás érdekében, ám végül nem értek el vele semmit

 

A válogatottaknál más a helyzet: láthattuk Wales tündöklését és bukását: melynek a vége már bíztató volt novemberben, végre Andy Johnson is felállt a skót kispadról (az ausztrálok ellen ment neki jól, kár, hogy velük csak kétévente játszanak), az argentinok ősszel megmutatták, hogy csak profitáltak a Négy Nemzetből, igaz, ezt még az eredmények nem bizonyítják: majd jövőre. Az új-zélandiak még mindig két lépéssel az összes többi válogatott előtt járnak, én személy szerint azért örültem, hogy az angolok megviccelték őket: lám, ők is tudnak klasszis módon játszani, ha akarnak.

Wales az év végén a padlóra került: az ausztrálok ellen Halfpenny-t is elvesztették

 

A játékosokról: elmúlt már az előző évtized divatja, hogy boldog, boldogtalan kódváltásba fogott. Manapság kevesen lépnek már erre az útra, és néha igencsak nagyot koppannak az uniós rögbiben. Így járt Willie Mason, Joel Tomkins vagy akár SBW, aki csak úgy megunta az egészet, és visszament az NRL-be. Tomkins ugyan nem ment még vissza a ligába, de egyelőre nem sokat mutatott tudásából, nem is játszatják sokat, nem csodálkoznék, ha a Sarancens megválna tőle idővel. Kyle Eastmond ellenben egész jól muzsikál a Bath-ban, bár eg csúnya sérülés őt is akadályozta a játékban. Israel Folau pedig a jövő zenéje lesz a Tahs-ban. Viszont egy dolog biztos lett az év végére: Quade Cooper hosszabbított az ARU-val, nem ment SBW után ligarögbizni.

A frissen kódot váltók számára nem termett már sok babér: Joel Tomkins gyakran csak az angol-walesi-kupában játszik a szerecsenek B-csapatában

 

Felfedezettként Julian Saveát és Wesley Fofanát említeném, akik megmutatták tudásukat klub és válogatott szinten, de jól sikerült Michalak, Nathan Sharpe rehabilitálása is. Tim Vissert már nem sorolnám a meglepetés kategóriába: klubszinten ismerték a nevét korábban is, és a skót színekben is eléggé markánsan játszott a teszteken. Az íreknél és walesieknél ekkora örömre nincs ok: előbbieknél O’Connell és O’Driscoll (volt) bevethetetlen, utóbbiaknál pedig szinte minden húzónév kidőlt véletlenszerűen az őszi tesztek során. Előbbieknél kicsit jobb a helyzet: ők megtalálták Simon Zebot és Craig Gilroy-t, akik a háromnegyed életébe visznek majd a jövőben színt – ja, és kihagytam Tommy Bowe-t is, na ő sem lesz ott a következő Hat Nemzeten.

Fofanáról és Saveáról volt már sok szó a blogon, inkább kerüljön ide Gilroy mesterhármasa Fidzsi ellen, ami nem számított amúgy tesztmeccsnek

 

Így összességében nem unatkozhattunk 2012-ben, még ha olyan hatalmas események nem is történtek: jövőre is itt lesz a blog, és ez lesz az első alkalom, hogy a British and Irish Lions túrájáról is lesz bejegyzés (mivel jövőre túráznak) – szóval mindenkinek boldog, kedvenc csapatok győzelmében gazdag új évet kívánok, valamint még mindenki érezze jól magát a mai este folyamán!

Pár dolog, ami kimaradt idén

Nem a litván elsőosztály eredményeiről vagy a legjobb andorrai célszerzők névsoráról lesz szó, azt előrebocsátom. Tavaly három részes összefoglalója volt az évnek, idén – nagyon úgy néz ki, hogy – másfél bejegyzés fog szólni összefoglalásként. A feledik rész lesz ez a bejegyzés, ahol pár, talán nem is olyan fontos, de látványos eseményre terelődik a szó. Az igazi összefoglaló pedig majd később fog érkezni, talán még ebben az évben – persze lehet, hogy már csak januárban, de akkor az elseje mindenképp kizárt: nekem nem lesz erőm írni, másnak meg elolvasni.

 

Ne szórakozz Olly Barkley-val!

Tavasszal a Sale-Bath meccsen futott be a pályára egy Goldilocks-nak beöltözött szurkoló/rajongó/provokatőr. Míg a focimeccseken a Jimmy Jump-féle embereket a biztonságiak körözik több percen át, a Bath irányítója, Olly Barkley ezt nagyon gyorsan megoldotta. A kissé elfelejtett angol irányító jelenleg a Racing Métroban játszik, ahol az összes irányító kidőlt ősszel, emiatt gyorsan leigazolták: távozását sürgethették a fürdővárosban is, ahová még tavaly leigazolták a “véletlenül” világbajnokká lett Stephen Donaldot – Barkley miatt eddig nem sokat tudott még mutatni tudásából (őszintén: annira azért nincs sok neki). Barkley azóta a Top14-ben sem vallott szégyent.

 

Vardnell: foggal-körömmel

Maradva a Bath-nál: az előző szezonban, csak a végjátékban dőlt el, hogy a Worcester, Wasps, Newcastle trióból ki fog kiesni. A Warriors végül 36 ponttal zárt, a két utóbbi között viszont csak egy pont győzött a londoniak javára. Április 21-én a Bath fogadta a darazsakat, és meg is nyerték a meccset 17-12-re. Nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem, és a Wasps se kapott volna vesztes bónuszt, ám Sam Vesty, a csere irányító túl korán örült a célszerzésnek: Tom Vardnell utánaugrott, és nem hagyta, hogy letegye a labdát a célterületen. A darazsak számára ez a szerelés az életben maradást jelentette, Vesty pedig edzésen gyakorolhatta a becsúszásos célszerzést.

 

A második vonalban is zajlik az élet

Ígérem, ez az utolsó videó lesz Angliából. Februárban játszották a Championshipben a Doncaster-Rotherham meccset: amelyet a házigazdák vezettek a tiszta játékidő lejártakor. Kézilabdásan szólva, időntúlihoz jutott a vendégcsapat. Mivel a büntetőrúgás látszott a legbiztonságosabbnak, így Garry Law állt a labda mögé, a meglehetősen szeles időben játszott mérkőzésen. A skót tízes ezzel is számolt, és akkora kiflit rajzolt le a labda a levegőben, hogy végül az oldalszél segítségével csak három pont lett belőle. Ezzel pedig a vendégek örülhettek a győzelemnek: 14-15 lett a vége.

 

A leggyorsabb a pályán

Ugyan “csak” hetesről van szó, érdemes Carlin Isles-ről megemlékezni. Az USA idén vetette be őt először, és gyorsaságával rögtön felhívta magára a figyelmet. Emellett szerelni is tud, így mindenképp jó döntés volt a szerepeltetése. Isles eredetileg sprinternek készült, majd az egyetemi évei alatt amerikai focizott is. A rögbikódok közül az unióst ismerte meg először, az nem tetszett neki, de a hetesről azt nyilatkozta, hogy mintha neki találták volna ki! Isles sprinterként a következő olimpiára nem jut már ki, de az szinte biztos, hogy az amerikai válogatottban mégiscsak ott lesz: a rögbipályán Brazíliában.


Nagy akarásnak…

A skótok idén sok dolognak nem örülhettek. Az egyik ilyen esemény a kevésből az volt, amikor meglepetésre, a nyári túrájuk első meccsén legyőzték az ausztrálokat idegenben, csapnivaló körülmények közt. Greig Laidlaw a 82. percben rúgott büntetőjével dőlt el, hogy a vendégek nyerik meg a mérkőzést. A nagy örömködésben egy kis fájdalom is volt: Joe Ansbro és Alasdair Strokosch a kicsi a rakás játszása közben ugyanis összefejeltek.

 

Új-zélandi légvédelmi rendszer

Pár fiatal úgy gondolta, hogy levideózzák távirányítású helikopterükkel az All Blacks edzését. Az eszközön jót nevettek a játékosok, Israel Dagg pedig megmutatta, hogy egy igazi fogónak a levegőből érkező veszélyt is el kell hárítania.

 

Az összeállítást lehetne még folytatni (az espnscrum írásaiból válogattam össze jómagam is a videókat): akár Danny Cipriani is idekerülhetne örömtáncával,  – de róla inkább egy külön bejegyzést lehetne írni (főleg a kétbalkezességéről). Akinek még van a tarsolyában valami videó, nyugodtan ossza meg komment formájában!

Karácsony a rögbi körül

Geoff Cross és Chris Gilchrist - rögbi karácsonyigHolnap december 24. – így a következő pár napban próbálom jó magam is több hullámban áthámozni magam az elémtornyosuló bejgliken, mézeskalácsokon, töltött káposztákon, amelyek sajátos mélyfogású taktikáikkal próbálnak majd levenni a lábaimról. Amíg pedig a pihenőidőt töltöm, azalatt saját magamat nézhetem meg a tévében, hiszen a BP-TH páros nélkül se húsvét se karácsony nem létezik. A rögbisek is kapnak egy kis pihenőt, hiszen idén karácsony egyik napja sem egyik hétvégére: csupán négy csapat fog pályára lépni a Boxing Day-en. Hogy kik ők, és mit csinálnak a többiek, arról az elolvasom után.

 

December 26-án csak Walesben fognak meccseket játszani: a négy Pro12 csapat egymás ellen fog pályára lépni: a Blues a Dragons-t, az Ospreys a Scarlets-et fogadja majd. Elöljáróban annyit lehet mondani, hogy ugyan a Dragons a leggyengébb walesi csapat, ám jobb formában vannak, mint a Blues. Warburtonék az előző körben otthon kaptak ki a Scarlets-től, és előtte is csak a pofonfának használták őket az elmúlt két Heineken-kupa fordulóban, így ez a meccs egyáltalán nem előre lefutott! Mint ahogy a másik sem: a Scarlets idén nagyon jó szezont produkált eddig: jelenleg a másodikok a tabellán az Ulster mögött – novemberben még a Munstert is legyűrték idegenben: kérdés persze, hogy a válogatott meccsek után tartalékos ír csapat mennyi játékerőt képviselt az elmúlt hónap végén. Mindenesetre a wales-i rangadók izgalmasnak ígérkeznek, így ha valaki a nagy karácsonyozás végén nem akar mégsem Bud Spencer filmeket nézni, akkor mindenképpen keressen hozzájuk streamet!

Priestland az Exeter ellen sérült le: jó darabig nem is léphet pályára – a Scarlets talán nélküle is folytatni tudja a jó szereplést

 

Szó volt a karácsony előtti fordulóról, ahol december 21-én a Glasgow-Edinburgh meccset rendezték: a skót csapatok két meccsen döntenek az 1872 Kupáról. A névadás nem véletlen: abban az évben játszottak először egymás ellen Glasgow és Edinburgh játékosai, melyet akkor utóbbiak nyertek meg. Idén viszont a Glasgow győzött 23-14-re. Mindkét csapat biztosan várja már a karácsonyi pihenést, hiszen még az év vége előtt ismét fittnek kell lenniük: december 29-én ugyanis jön a visszavágó! A két meccs eredménye alapján viszi haza valamelyik egyesület a kupát: idén a Glasgow zsinórban negyedszerre húzhatja be a kupagyőzelmet.

Denton és Kellock harca a labdáért: még az óévben eldől, hogy melyikőjük csapata lesz Skócia legjobbja – a képek a http://www.espnscrum.comról származnak

 

Nyilván egy ilyen bejegyzés nem maradhat videók nélkül. Hogy az Edinburgh játékosai azért nem voltak a topon 21-én, mert a következő videó elkészülte után mindenki rosszat álmodott élete legborzasztóbb karácsonyi ajándékával, mindenesetre érdemes megtudni, hogy milyen dolgokkal szúrták már ki Greig Ladlaw társainak a szemét ajándék címén.

 

Más csapatok is készítettek videókat: a Championshipben szereplő Nottingham egy gyerekkórházban énekelt, az olasz Viadana pedig igazából csinált mindent a szurkolóiknak készített felvételen.

 

 

Jelenleg hazánkban ónos eső esik, és az elkövetkező napokban igencsak latyakos, nem épp télies idő lesz – ezzel ellentétben délen most nyár van, és a Super Rugby csapatok készülnek a következő idényre: így edzés után-előtt-helyett az Auckland Blues játékosai kívánnak kellemes ünnepeket. Persze ők is énekelnek azért a karácsony kedvéért. Will Genia pedig emellett jótékonykodásra buzdít, mint a Kokoda Track Foundation nagykövete.

 

 

A végén pedig jöjjön egy olyan videó, amit igazából nem is értem, hogy ki, és mi célból készített el – bár talán még az utóbbi érthető: csak boldog karácsonyt szeretett volna kívánni.

 

 

Akiket nem üldözött el ez a videó, azoknak információképp szolgáljon, hogy szilveszter előtt még remélhetőleg lesz egy évértékelő bejegyzés. Végül pedig: szeretnék itt minden olvasónak, idetévedő látogatónak kellemes, békés karácsonyt kívánni!

Alma a fájától

Az IRB által kiírt Év Játékosa címet végül Dan Carter nyerte meg – az idei győztes kilétével is lehet vitatkozni, akárcsak a tavalyival: Carter ugyan kiváló játékos, de igazán ebben az évben nem ment neki a játék annyira, sérült is volt – bár azt hiszem sokan cserélnének vele akkor is, ha rossz napot fog ki a válogatottban vagy a Crusaders-ben. Mivel azonban róla, Michalakról és McCaw-ról is esett már bőven szó, jöjjön inkább a negyedik jelölt, a fiatal Owen Farrell, akinél szintén lehetett szájat húzni a jelöltségnél, de pár év múlva biztosan lesz még esélye rá, hogy jelöljék (talán akkor egyenletesebb teljesítménnyel, mint most), sőt talán még befutó is lehet a szavazáson. Nyilván a címadás sem véletlen, hiszen Owen Farrell karrierjében nagy szerepet játszik apja, Andy Farrell, aki példaképként is állhat fia előtt.

 

Wigani születésű révén Andy számára tulajdonképpen magától értetődött, hogyha sportolni kezd, akkor az a ligarögbi lesz: a helyi csapatban tizenhat évesen, 1991-ben mutatkozott be, és 2004-es kódváltásáig egyszer sem hagyta ott a fehér-piros mezű csapatot. 1993-ban ő lett a legfiatalabb játékos, aki a Challenge-kupa döntőjében pályára lépett: 17 évesen és 11 naposan játszhatott először a nagy múltú ligarögbis kupa fináléjában csereként. Kicsit később a válogatott behívó is megjött: 18 évesen már az új-zélandiak ellen készülhetett. 1994-ben pedig az RFL-t megnyerő csapatával utazhatott a déli féltekére, hogy az új-dél-walesi bajnok (még sem Super League sem NRL nem volt ekkor!) Brisbane Broncos ellen eldőljön, hogy a két klub közül melyik a világ legjobbja. A Wigan végül győzött 14-20-ra – ezt a meccset Farrell ma is a legemlékezetesebb ligás mérkőzéseiként tartja számon. Érdemes megjegyezni, hogy az angol csapatban ott volt Frano Botica is: a horvát emigráns családból származó játékos is hasonló utat járt be Farrellhez: mindketten kódot váltottak, sőt mindkettejük fia játszik a Premiershipben, ráadásul irányítóként: Ben Boticára azonban Nick Evans miatt kevés fény vetül a Quins-ben.

1994-ben egyértelműen a Wigan volt a világ legjobb ligarögbi csapata: Ausztráliában ritkán nyernek az angol csapatok – Farrelléknek ez akkor sikerült

 

Andy Farrell igazából a későbbiekben tulajdonképpen mindent megnyert a Wigannel, amit lehet: hatszoros bajnokként, ötszörös Challenge-kupa győztesként, kétszeres Acélemberként (a legjobb Super League játékosnak járó díj). A válogatottban 45-ször szerepelt: 34 alkalommal Nagy-Britannia, 11-szer Anglia mezében. A legnagyobb sikere a nemzeti csapattal 1995-ben egy világbajnoki döntő volt. Ilyen sikeres ligarögbis karrier után mit kezdhetett magával a 2005-ben harminc éves Andy Farrell? Úgy van: kipróbálta magát az uniós rögbiben is!

Andy Farrell-t könnyű felismerni törött orráról: utolsó Super League-s évében kapta a Leeds elleni meccsen “ajándékba”

 

Egy évet várnia kellett sérülések miatt a bemutatkozásra: a viszonylag későn váltó Farrell hamarosan azonban gyorsan elhallgattatta a kritizálóit: a feltörekvő Saracens-ben leválóként és centerként is stabil teljesítményt nyújtott: 2007-ben pedig angol válogatott is lett: igaz nem sokáig tartott itt a karrierje: a Tonga elleni csoportmeccs után már nem vetették be, de elmondhatja magáról, hogy mindkét kódban tagja volt a világbajnoki ezüstérmes keretnek. Egy év múlva Owen Farrell-t leigazoltatta a szerecsenek akadémiájához, majd Steve Borthwick-kel együtt viselte a kapitányi teendőket a londoni csapatnál. 2009-ben lejárt a szerződése: szó volt arról, hogy visszatér a Wiganhez, de ő inkább szögre akasztotta a csukákat, és edzőségre adta a fejét. A Saracens-nél nyújtott teljesítményére felfigyelt a válogatott élére tavaly kinevezett Stuart Lancaster, aki Farrell-t, mint a háromnegyed edzőjét alkalmazza a nemzeti csapatnál. Sokak szerint emiatt is került be a válogatottba idén fia, Owen.

Farrell és Hodgson 2011-ben még ellenfelek voltak, ma viszont az öregebb játékos a pályán gyakran kisegíti a fiatalabbat a szerecsenek mezében

 

Az egyszerű nepotizmus pletykáját már korábban próbáltam itt is szertefoszlatni. Owen Farrell egyáltalán nem a neve, hanem a teljesítménye miatt került be az angol válogatottba. A Farrellek következő generációjába született Owen 1991-ben (igen, a szülei 16 évesen hozták össze) – Liam Farrell, Andy unokatestvére 1990-es születésű, most a Wiganben játszik. Talán Owen is oda került volna: kiskora óta ligarögbizett szülővárosában, és csak apja miatt hagyott fel ezzel: az “úri” Londonban kicsit nehezebb lett volna folytatni a “munkások” játékát. Így került kapcsolatba az uniós kóddal – amelyben, mint már volt róla szó, igen korán elkezdtek profi játékost nevelni belőle. 17 születésnapja után 11 nappal ő is hatalmas mérföldkőhöz érkezett életében, akárcsak apja: a Saracens felnőttcsapatában ekkor mutatkozhatott be, igaz (még) nem a Premiershipben, hanem csak az angol-walesi kupában a Scarlets ellen – ezzel ő lett a legfiatalabb pályára lépő az angol profi uniós rögbi világában. Ezt a rekordot azóta George Ford döntötte meg, akinek az apja, Mike Ford – ki nem találja ki senki – korábbi sikeres ligarögbi játékos volt: az ő helyét kapta meg Andy Farrell a válogatottnál a Lancaster-érában.

Első siker: Owen Farrell 2011-ben a Premiership döntőjében kulcsjátékos volt – a képek a www. espnscrum.comról származnak

 

Owen Farrell nevére először a 2010-11-es szezon döntőjénél kapta fel mindenki a fejét: a szezon nagy részét kölcsönben töltötte a másodosztályban a Bedford csapatában. A döntőben azonban már kezdő volt, és 17 pontot rúgott a Leicester ellen – ezzel a szerecsenek fennállásuk során először nyerték meg a bajnokságot! A csapat célja az is lehetett a fiatal center-irányító beemelésével, hogy a visszavonuló Glen Jackson helyére találjanak valakit tízes posztra. Persze egy tejfeles szájú srácra csak úgy nem lehet rábízni minden esetben a totális irányítást a pályán: leigazolták mellé Charlie Hodgsont, aki az elmúlt évben a válogatottban is gyakran Farrell cseréje volt – vagy épp játszott irányítót, amikor Farrell centert. Bizony jól jön az öreg a háznál: a néha hullámzó teljesítményt nyújtó ifjonc helyett néha Hodgson tapaszalt játéka húzta már ki nehéz helyzetből a Saracens-t.

Owen Farrell válaszol az angol válogatott főszponzorának szpotjában

 

A válogatottba Owen Farrell gyakorlatilag berobbant: még a Saxons-ba sem hívták meg korábban: a Hat Nemzeten rögtön a mély vízbe dobták a nagyválogatottban. Itt azonban egyelőre csak a hírnevet tudja megfelelően kezelni, nem omlott össze a média súlya alatt, a nemzeti csapat meccsein azonban még tud rapszodikus teljesítményt nyújtani: ezt lehet fogni a tapasztatlanságára, remélhetően kinövi a hibáit. Erre már csak azért is szükség van, mert korosztályában rengeteg tehetséges irányító van: akár George Fordról, akár Freddie Burns-ről van szó: könnyen kiszoríthatják őt a keretből. Az viszont sokat adhat neki, hogy jelölték az Év Játékosának: ahogy pedig már a bevezetőben is szó volt róla biztosan kerül még erre sor: ha stabillá tudja tenni a teljesítményét a klubjában és a válogatottban is.

Ez nem az írek hétvégéje volt

A címben szereplő állítás maximálisan igaz: az előző köri győzelme miatt nagy mellényű Connacht, az eddig veretlen Ulster, a tavalyi HK győztes Leinster, és az eddig szintén jó kupaszerepléssel rendelkező Munster is vereséget szenvedett a hét végén. Nem csak róluk lesz szó, hanem persze a többi csoportól, sőt még a Challenge-kupártól is. Az pedig, hogy miért Mészöly Kálmán látható itt a bevezető felett, nem pedig egy meccs jelenete vagy játékos, arra majd a végén kerül sor. GYAKA!

 

Azt azért, valljuk meg, el lehetett képzelni, hogy a galway-i időjárás is kedvezett a harmadik fordulóban a hazaiaknak. Nos az volt a helyzet, hogy Baszkóniában sem volt igazán kellemes az időjárás a meccs ideje alatt: a Biarritz viszont nemcsak jobban alkalmazkodott, hanem messze jobban is teljesített a Connachtnál: 17-0 lett a vége. Dublinban szintén örülhetett annak a Leinster, hogy nem kapott nagyobb verést! A végeredmény hízelgő ugyan rájuk nézve, de nem igazán szolgáltak rá a csak hét pontos vereségre. (21-28) A Clermont-ról viszont minden szépet el lehet mondani: domináltak a pályán: labda és területbirtoklásban is jobbak voltak. Gyors játékuk pedig méltó volt a francia bajnokság egyik állandó favoritjához, ha kicsit ügyesebbek, két érvényes célt szerezhettek volna, de egyszer csak a hősiesen védekező Leo Cullenre sikerült letenni a labdát, harmadjára pedig a célszerző Fofana nem tudott arrébb menni a célvonalon kialakult nyílt tolongásból.

A hétvégén több meccsen főszereplővé vált a sár: a Biarritz megfelelően, a Leicester kevésbé alkalmazkodott hozzá

 

Az Ulster igazából a tavaly megkezdett útján haladt tovább: eddig még veretlen volt a bajnokságban, de akárcsak a Quins tavaly, úgy az északír csapat is a Heineken-kupában talált először legyőzőre. A szentek már az első félidőben megmutatták, hogy mit is akarnak: húsz perc alatt megszerezték az összes pontjukat. Tiszenkét perc múlva viszont már csak egy pont volt a különbség: Paddy Jackson azonban három lehetőséget kihagyott – utólag nagy kár értük. Hiába nyomott aztán a hazai csapat a második félidőben, és hiába sikerült még Myler dropkísérletét is megakadályozni, a négy pontot a Northampton vitte haza. Ráadásul még Tommy Bowe is kidőlt egy kis időre. Watfordban pedig a győzelem a mostani meccsen nagyon stabilan játszó Farrell lábában volt. Hiába teljesítettek jól a Munster veteránjai, a szerecsenek megtartották előnyüket még akkor is, amikor emberhátrányban játszottak Will Fraser magas szerelése miatt.

Doug Howlett két célja se volt elég a Saracens ellen

 

A Heineken-kupa további meccsein sem született igazán meglepetés, egy kivételével. Összességében elmondható, hogy a francia csapatok viszont gáláztak az írekkel szemben (győzött a Castres, a Racing Métro, a Montpellierés gálázott a Toulon). Egy kivétel akadt köztük: a Toulouse, amely csapatot a Pro12 tavalyi győztese, az Ospreys leckéztette meg. Mivel vesztes bónuszt sem szedett össze a francia óriás, így a következő kör lehet a sorsdöntő Novés embereinek. A kártyákat már csak az keverte volna meg igazán, ha a második csoportban a borzalmas körülmények között játszott Treviso-Leicester meccsen az olasz csapat kitart a végéig. Az életben maradásért vívott küzdelmet végül is elvesztették (13-14 a tigriseknek), de megint sikerült végül odafricskázni egy jóval erősebb csapatnak.

Ebben a fordulóban Michalak vezette győzelemre a Toulont – a vége 62-0 a Sale ellen

 

A Challenge-kupában igazából papírforma eredmények születtek: az Agen is visszaállította a rendet, miután otthon megverték a román ligaválogatottat. Ami viszont érdekes lehet, az a Gernika idegenbeli győzelme a Rovigo ellen. A baszkok az idei kupakiírásban annak köszönhetően indulhattak, hogy több, a spanyol bajnokságban előttük végző csapat anyagi okokból visszamondta az idei indulást. A spanyol klubok nem igazán szárnyaltak eddig sem a Challenge-kupában: az egyetlen kivétel az El Salvador: 2003-04-ben két győzelmet is arattak a nemzetközi porondon. Azóta győzni is csak ők tudtak (2010-2011-es kiírás) az Ibériai-félszigetről érkező csapatok közül, így mindenképpen nagy szó, hogy a Gernika kétszer tudott győzni a csoportmeccsek alatt!

A zöld mezes Gernika oda-vissza jobb volt, mint az olasz Rovigo

 

Most pedig akkor jöjjön, hogy miért is hivatkoztam az elején a Szőke Sziklára. Nem, a Vasas legendájának, az őszinteség non plus ultrájának semmi köze nincs a rögbihez. Ellenben azért sem írtam tegnap meg a bejegyzést, mert csak az ő vehemenciájával tudtam volna szólni a szombatról. Amikor is elvileg egy közös meccsnézés lett volna. Nem vagyok igazán jó szervező: ha kicsit több energiát ölök bele, biztosan más lett volna az eredmény. De hogy egyedül nézzem végig a kiválasztott Leinster-Clermont meccset, az kicsit ciki. Álljon itt tehát a 2007-es híres-hírhedt videó (nem, nem az Afrikás), amelybe be lehet helyettesíteni pár szót (x ember jelezte vissza, hogy jön vagy nem jött el senki) – de végeredményben tegnap még csak így tudtam volna nyilatkozni a dologról.

“ilyen csúnyán, méltatlanul”

 

Lehet szidni ezek után az összes apai és anyai felmenőmet, de ez nem hiszem, hogy csak rajtam múlt volna. Én ezzel lezártnak tekintem az ügyet, nem foglalkozok vele. Aki pedig arra gondol esetleg, hogy annyira felszívtam magam, hogy a blogot is felhagyom, az téved. A blog él, és élni fog!

Pár ok, hogy miért lesz érdemes velünk meccset nézni holnap

A sörözésről szóló fáma most már a megvalósítás végéhez közeledik. Már csak egy lépés van hátra: beülni, rendelni valamit, és nézni a Leinster-Clermont meccset. A facebookos eseménynél megtaláljátok az időpontot, és a helyet, de ha valaki nem akar belépni az oldalra vagy alapból nem regisztrál be (és nem is akar), azoknak itt a legelemibb két információ: Jack Doyle’s Pub, Bp. Pilvax köz (pontos címet nem érzem, hogy kellene írni: az üzemegységet egy ír és egy munsteri zászló vigyázza – eltéveszthetetlen) – 16:30-tól lehet gyülekezni.

 

Nyilván majd’ egész Magyarország megmozdul, hogy velünk követhesse a Heineken-kupa negyedik körének rangadóját, de a pár ingadozónak adunk néhány okot, hogy miért is jöjjön.

 

1.: közösségi élet élése: mivel a Sport TV minden bizonnyal hétköznap, Horst Fuchs után adná le a meccset, ezért aki élőben nézné, kénytelen streamre vadászni, ami eléggé magányos meló. Aki velünk tart, az ellenben gazdagodhat közösségi élményekkel, sőt még jótékony párbeszédekre is sor kerülhet egy-egy elrontott szerelés, bedobás stb. után.

Sajnos őt is többet látod manapság a sportcsatornákon idehaza, mint rögbit

 

2.: munka utáni pihenés: ha négyig dolgozik valaki, akkor egy kis kikapcsolódás sose árt közvetlenül a mókuskerék után.

 

3.: vizsgaidőszak eleje: nyilván minden egyetemista megünnepelte a szorgalmi hét végét. Egy kis másod-harmadnapos levezetés meccs mellett jót tesz. Pláne, hogy a SzErvin bezár négykor, így a könyvtárazást is meg kell szakítani. Az esti tanulás előtt jól jön az agy kikapcsolása!

 

4.: a meccs sorsdöntő volta: az előző körben egy szoros meccsen kapott ki a Leinster a Clermont-tól idegenben: a tavalyi Heineken-kupa győztesnek otthon kell megmutatnia, hogy képes a csoportelsőséget visszavenni. A Heineken-kupában csak a kvartettek első helyezettjei a biztos továbbjutók.

 

5.: ha szeretnél egy győztes csapatot látni: az elmúlt pár évben a Leinster mindent megnyert: háromszor nyertek négy év alatt Heineken-kupát, valamint az elmúlt öt évben négy bajnoki döntőben is ott voltak (na jó, csak az elsőt nyerték meg 2008-ban. A Clermont ellen ráadásul tavaly még a Heineken-kupa elődöntőt is behúzták. Meg persze ki nem szereti az íreket?

Ami nem ment a múlt héten, az ment tavasszal: a Leinster Franciaországban jutott túl a Clermont-on

 

6.: ha szereted a szimpatikus, peches csapatokat: a Clermont nagyon stabil csapattal rendelkezik, de sajnos a francia bajnokság döntőjében sose megy nekik. Összesen tizenegyszer voltak finalisták (1936, 1937, 1970, 1978, 1994, 1999, 2001, 2007, 2008, 2009, 2010), de csak egyszer tudtak győzni, az utolsó alkalommal. Nemzetközi kupát kétszer is nyertek, de csak Challenge-kupát: 1999-ben és 2007-ben (itt is van egy vesztes döntőjük: 2004). Mindenképp kijár nekik a buzdítás!

Két éve valóra vált a régi álom: bajnok lett a Clermont!

 

7.: ha kedveled a minden bulira kapható játékosokat: ilyen Jamie Cudmore, a Clermont második sorosa. A keménykötésű kanadait könnyű felpaprikázni, utána pedig gyakran alakít ki verekedéseket – nem mellesleg, az öccse Kolosszus az X-Men filmekben.

Cudmore balhés előélettel rendelkezik, ha nem állítják ki ilyenek miatt, akkor viszont nagyon hasznosan játszik. Egyértelműen ő a rögbi Tie Domija!

 

Jobboldalt az ifjabbik, fejét színészetre adó Cudmore látható

 

8.: ha szerinted I. Napóleon egy katonai géniusz (is) volt: akkor mindenképp látnod kell Morgan Parra játékát – a francia nyitók irányítási stílusuk miatt gyakran kiérdemlik a “kis tábornok” becenevet.

Parra és a saját Grande Armée-ja

 

9.: ha akarsz küzdelmet, folyamatos játékot látni a pályán: akkor is itt lesz a helyed: garantáltan nem lesz katenaccsó, bunkerfoci, bundameccs, vagy első világháború szimuláció, mint az NFL-ben szokás. Ha nem értesz valamit, természetesen szabálymagyarázatra számíthatsz.

Azt sajnos nem garantálom, hogy a kuzinom eljön, de én felöltöm az alkalomhoz illő ruhámat

Féltávnál az európai kupák csoportjai

Idén ősszel javarészt a tesztekről szóltak a bejegyzések, így az európai kupák is háttérbe kerültek (nem is beszélve a bajnokikról!) – most viszont féltávhoz érkeztek a Heineken- és a Challenge-kupa csoportküzdelmei is. Tavaly volt ugyanekkor egy bejegyzés, nézzük, hogy most hol tartanak a csapatok!

 

Heineken-kupa

Első csoport

Hogy az Edinburgh mit keres a Heineken-kupában, azt jó lenne tudni: három meccs lement, és ezalatt Laidlaw rúgott három büntetőt: ennyi pontot szereztek összesen a meccseiken – két lenullázás után a mostani körben lőtte a kilenc pontot a Racing Métro ellen – akik viszont 19-et szereztek ellenük, így az Edinburgh ezzel az utolsó. A Munster idén sem úszta meg angol csapat nélkül, igaz, a Saracens ellen nehezebb dolguk lesz, mint tavaly a Northamptonnal volt, de a Thomond Parkban legyőzték az angol csapatot – folytatása következik Londonban a héten. Nem lennék meglepve, ha a folytatásban az első helyért a Munster és a Saracens küzdene: azt viszont kizártnak tartom, hogy valamelyik a párosból a legrosszabb csoportmásodikként minden kupaküzdelemből kiesik a hatodik forduló után.

Ashtonéknak nem engedtek teret Limerickben – kérdés, hogy mit tudnak mutatni a Vörös Hadsereg ellen otthon

 

Második csoport

Halálcsoportnak is lehetne titulálni, ám a Pro12 bajnokát, az Ospreys-t egyelőre simán lepofozta a Toulouse és a Leicester is. Idén ráadásul a Treviso sem tudja megtréfálni a nagyokat: a továbbjutás a francia és angol klubon múlik majd: az első körben 23-9-re győzött a Leicester ellen a Toulouse, de a Welford Roadon januárban biztosan meg fognak majd izzadni a győzelemért Guy Novés emberei.

Huget célt szerez, az Ospreys védelme a földön – nem megy a Kelta Liga bajnokának

 

Harmadik csoport

A Zebrét felejtsük is el: őket mindenki megverte eddig. A Harlequins teljesítményét sem érdemes firtatni: az angol csapat még mindig szárnyal: egy ponttal ugyan, de a bajnokságot is vezetik, itt a csoportban jóval egyszerűbb a dolguk: tovább is fognak menni. Ami viszont meglepő, hogy a Connacht áll a második helyen: idén is a Leinster HK győzelmének köszönhetően vannak jelen a mezőnyben, és nem kell lesajnálni őket. A mostani körben a Biarritzot verték meg (igaz, a baszkok már kicst túlvannak a zeniten – mondom úgy, hogy tavaly megnyerték a Challenge-kupát), ahová Yachvili és Harinordoquy is visszatért. Pénteken Galway-ben viszont Dan Parks régi önmagát mutatva osztogatta a labdákat, és szórta a dropokat. Aztán ki tudja, még a Quins-t is elkaphatják. Az előző kiírásban sikerült nekik.

Nem lennék az előző éves Challenge-kupa győztes helyében, ha Galway-ben kell játszani: tavaly a Harlequins, idén a Biarritz vérzett el a Connacht ellen

 

Negyedik csoport

Itt az Ulster jobb mindenkitől: az írek magabiztosan vezetik a tabellát: nem hiszem, hogy a Castres vagy a Northampton jobb lenne tőlük a végén. Mindkét csapatot magabiztosan verte az Ulster, a szenteket ráadásul idegenben. A második helyért még nagy lehet a birkózás, de ebbe a Kelta Ligában egész jól teljesítő Glasgow nem hiszem, hogy beleszólhatna: egyelőre egy pontjuk van a kvartett alján.

A múlt hétvégén a Northamptont is kordában tartotta az Ulster – továbbra is vezetik a csoportot

 

Ötödik csoport

A mostani körben a Clermont egy szoros meccsen legyűrte a Leinstert otthon – nagy harc várható a dublini visszavágón is. A két csapat meghatározza a csoport küzdelmeit: az említett Leinster-Clermont meccs viszont lehet sorsdöntő lesz majd a továbbjutás szempontjából. Az viszont meglepő lehet, hogy az Exeter jobb, mint a Scarlets: idegenben győzött az angol csapat (egy bónuszt azért zsákmányoltak a vörösök): Priestlandéknak nem megy a játék, bár még lesz két meccsük otthon, maximum az Exeter ellenit tartom foghatónak, a Clermont ellenit nem.

Nalaga és D’Arcy se tudtak célt vinni – a meccsen Brock James dropja bizonyult döntőnek

 

Hatodik csoport

Nézzük a végéről: meglepő lehet a Cardiff utolsó helye, pláne úgy, hogy a Premiership sereghajtója, a Sale van előttük: még az első körben kaptak ki tőlük egy ponttal, de a mostani, harmadik fordulóban is jól alakultak félidőig a dolgok a Montpellier ellen, aztán a franciák fordítottak. Az első két helyet a Toulon és Trinh-Duc csapata szállja meg. A Toulonnak a bajnokságban is megy, és a Heineken-kupában sem vallanak szégyent. Michalakról volt szó, hogy milyen jól gurul neki a szekér a válogatottban: nos amíg távol volt Wilko sem vallott szégyent tízesként: úgy tűnik, hogy hosszabbít is a klubbal. Mögötte pedig Giteau látja el megfelelően a csere szerepét – a franciának nehéz dolga lesz így visszaverekednie magát a kezdőbe: de itt a Heineken-kupában még biztosan van erre három meccse.

Megy a szekér Wilkonak és a Toulonnak, talán idén révbe érhet a milliárdos csapat

 

Challenge-kupa

Ömlesztve érdemes megemlíteni a kisebb kupa küzdelmeit is, ahol csak a csoportelsők örülhetnek a továbbjutásnak. Az első csoportban az angolok (Gloucester, London Irish) verik a franciákat (Bordeaux, Mont de Marsan) – valószínű, hogy Tindall és társai fogják megszerezni az első helyet. A második csoportban a leeresztett Perpignan előtt vezet a Worcester, mindössze három ponttal, és az egymás elleni meccsen csak egy ponttal voltak jobbak Goode-ék, szóval figyelniük kell a katalánok ellen a továbbiakban. Hátul a Gernika okozott meglepetést azzal, hogy legyőzték a Rovigot: ezzel kicsit felírták magukat a rögbi térképére a baszkok is.

Hook dropja mellément az esős meccsen, így nyert a Worcester 22-21-re a Perpignan ellen – a képek a http://www.espnscrum.comról származnak

 

A harmadik csoportban a Mogliano a pofonfa, előtte a leggyengébb walesi csapat, a Dragons áll, míg a továbbjutásról mindenképp a Bayonne-Wasps párharc fog dönteni. A következő négyesben is történt meglepetés: a Bath első helyét nem fenyegeti veszély, mivel a román ligaválogatott legyőzte Bukarestben 25-22-re az Agen-t. Az utolsó csoportban a két francia csapat dominál, de valószínűsítem, hogy a Stade Francais csak továbbjut a Grenoble ellenében.

Példaképek és tanítványok

Folau a Waraths mezében - forrás: www.dailytelegraph.com.auÉrdekességként volt már bejegyzés a rögbi két igazán furcsa kódváltójáról Huntról és Pyke-ról – akik kipróbálták magukat az ausztrál fociban is – eleinte egyedi esetnek tűntek, mígnem a múlt héten a Waratahs le nem igazolta Israel Folaut. A fiatal játékos ligarögbivel kezdte a pályafutását, majd miután csapatánál lejárt a szerződése, továbbállt az AFL-be. Itt lehúzott egy szezont, hogy a következő évben már a Super Rugby-ben tűnjön fel. Nemcsak róla lesz szó, hanem arról is, hogy a Quade Cooper saga tovább folytatódik: a jelenleg fekete bárány irányító hamarosan egy szempontból mindenképp Sonny Bill Williams nyomdokaiba fog lépni, de erről az elolvasom gomb után.

 

Kezdjük a 23 éves Folauval, aki ily fiatal kora ellenére már úgy tűnik, hogy három kódban is jónevű játékos lehet. Eredményei alapján a nagy reménységnek kikiáltott SBW-hez hasonlítható. 2007-ben mutatkozott be a Melbourne Storm színeiben, és meg is nyerték a bajnokságot (a címet elvették később tőlük, mint ahogy a 2009-est is, idén viszont újra ünnepelhettek). Folau egészen rendkívüli módon tette le névjegyét az NRL-ben: rögtön megdöntötte a debütánsok célszerzési rekordját: 21 négypontost szerzett – ezzel csapattársa, Billy Slater 2003-as rekordját adta át a múltnak. Az idény végén a Daily M a bajnokság legjobb újoncnak választotta Folaut.

2007 – a 18 éves Folau berobban az NRL-be

 

Még 2007 októberében a válogatottban is bemutatkozhatott Új-Zéland ellen: csereként vehette fel a harcot a kiwikkel: ezzel ő lett a legfiatalabb (18 év, 194 nap) játékos, aki felvehette a kenguruk mezét. Egy év múlva pedig már a State of Originen is pályára léphetett a győztes queenslandiek mezében. A ligarögbi vb-n is játszott, ám ott nem örülhetett a végén: az új-zélandiak meglepetésre legyőzték az ausztrálokat. A következő két szezont viszont már a Brisbane Broncos színeiben játszotta: itt 17-17 célt vitt, miközben továbbra is játszott a State of Originen, és a válogatottban.

Búcsú a State of Origintől: a 2010-es, harmadik meccsen Folau rúghatott egy jutalmat – nem ment nagyon mellé, de az AFL-ben talán kicsit csiszolt rúgótechnikájára háromnegyed játékosként az uniós rögbiben nagy szükség lesz

 

2010-ben viszont a szerződése lejárt: a Melbourne Rebels már akkor szeretett volna rá lecsapni (miatta talán többen is mentek volna a helyi, újonc uniós csapat meccseire), azonban a Greater Western Sydney Giants, szintén friss alapítású AFL csapata is szerette volna megszerezni a fiatal szélsőt. Végül az ausztrál foci győzött: négy évre, hat millió ausztrál dollárért Folau Sydney-be tette át székhelyét. A beilleszkedés nehezen ment neki: első évében csak az új-dél-walesi ligában játszott: végül 25 gólt és egy szélest rúgott, csapatával az elődöntőben esett ki a rájátszásból.

A Hawthorn ellen szerezte első gólját az AFL-ben, emellett még volt pár jó markja a meccsen

 

Idén az AFL-ben is bemutatkozott: két gól és nyolc széles állt a neve mellett – nem valami vaskos teljesítmény ennyi pénzért… Nem csoda, ha inkább új lehetőség után nézett: ezt pedig megtalálta a Waratahs esetében, akik egy szezonra kötöttek vele szerződést: Folau elmondhatja magáról, hogy a ligarögbi hazájának számító Sydney-ben csak ligás csapatban nem játszott… Negatív felhangok is megjelentek szerződtetése kapcsán: Damien Hill, a Rebels edzője csodálkozott is, hogy a fizetési sapka alatt tudták tartani Folau juttatását – a játékos pénzéhségét is többen firtatták a váltás miatt, erre Folau csak annyit mondott: “Mindenki a lehetőségeihez van kötve, majd elmondom az igazságot, ha eljött az idő.

Mester és tanítványa: uniós rögbi alatt/után box – kérdés, hogy Cooper számára mikor jön a ligarögbi – forrás: www. espnscrum.com

 

A végére maradt Quade Cooper, aki újabb lépést tett a Sonny Bill Williams-esedés felé: bejelentette, hogy cirkálósúlyban mutatja meg boxtudását: februárban fog debütálni a ringben. Cooper egyelőre nem gondol a rögbire, csak a rehabilitációjára figyel: korábbi térdsérüléséből lábadozik, és részt vesz a Reds edzésein. Sőt, amíg több csapattársa Wales ellen játszott, ő klubjának hivatalos eseményén vett részt: elment golfozni.

Cooper kihasználta az ausztrál nyár holtszezonját, és elment golfozni a Reds több tagjával – forrás: a Reds hivatalos Facebook oldala

Őszi tesztek: utolsó kör

Ashton ismét célt szerzettA hétvégén már csak négy válogatott lépett pályára, az angol, ausztrál, új-zélandi és walesi. A Londonban rendezett meccs előtt az angolok is fogadkoztak, hogy majd most, jó kilenc év után megverik ismét az All Blacks-et. Hasonlóan fogadkoztak a skótok és a walesiek is, aztán átgázolt rajtuk a fekete sereg. A másik meccsen két, nem igazán 100%-os válogatott lépett pályára, akik mostanság igen gyakran összetalálkoznak: a világbajnoki bronzmeccsen, tavaly ősszel és idén nyáron is játszott egymással a walesi és az ausztrál válogatott, azonban csak a Wallabies örülhetett a meccsek végén. Hogy kinek miként sikerült az utolsó tesztmeccs az évben, és hogy ez miként befolyásolta a világbajnokságra a csoportok sorsolását, az a hajtás után kiderül.

 

Wales-Ausztrália: 12-14

Furcsa a walesiek kapcsán leírni azt, amit korábban a skótoknál: célok nélkül nem lehet nyerni. Ugyan egész biztatóan játszottak a sárkányok, célt nem tudtak elérni (hiába volt Cuthbert nagy rohanása is). Persze nem volt könnyű dolga a szakvezetésnek sem: a játékosok közül rengetegen estek ki sérülés miatt a tesztek során. Szombaton a második félidőre ezúttal Luke Charteris nem futott már ki. Halfpenny rúgásai mégis előnyhöz juttatták a hazaiakat, de őt sem kerülte el az orvosi kivizsgálás: Beale-lel ütközött össze, és nyaksérülést szenvedett. A Rebels játékosának édesanyja bizonyára sokat csuklott a hétvégén, hiszen fia nemcsak hogy leamortizálta a walesiek legjobbját, hanem a meccs legvégén, huszonhét másodperccel a tiszta játékidő letelte előtt bevitte a győztes célt a hazaiak ellen! A jutalom kimaradt: ezt az utolsó meccsén pályára lépő Nathan Sharpe végezhette el: a jól helyezett lövés azonban a célvonal előtt hullott a pályára. Igazából mindkét válogatott kezd felszálló ágba kerülni ismét: az ausztrálok találtak egy jó irányítót Cooper helyett (aki, ha akar, mehet SBW után), sikerült a sérülteket kielégítően helyettesíteni, a walesiek is helyenként már idézték tavaszi formájukat, de a célszerzéssel nem remekeltek, legközelebb, már a Hat Nemzeten bizonyíthatnak: először az írek ellen.

Beale célja

 

Halfpenny levitele a pályáról és Sharpe utolsó rúgása – neki jobban ment, mint Matfieldnek

 

Pontszerzők: Halfpenny 4 büntető (18., 23., 55., 60. perc), valamint Beale 1 cél (80. perc), 3 büntető (15., 27., 36. perc)

 

Anglia-Új-Zéland: 38-21

Az elején le kell szögezni: ezen a meccsen a rúgások nem igazán mentek egyik félnek sem: vagy rövidek voltak, vagy nem pattantak annyit, amennyit kellett volna, esetlegesen az is megtörténhetett, hogy jól blokkolták a löketeket. Ennek köszönhetően hiába játszott az első félidőben teljesen kiegyenlített játékot a két válogatott Farrell jobban rúgta a saját büntetőit, mint Carter (egyet se rúgott be a meccs alatt!): így is fordulhatott az elő, hogy a hazaiak vezettek 12-0-ra a félidőben! A második játékrészben aztán még egyet hozzátett a világ legjobbjának jelölt irányító, majd jöttek az All Blacks percei: előbb Savea, majd három perc múlva Read szerzett célt: Carter most már nem hibázott: el is olvadt a hazaiak előnye. A meglepő viszont az volt, ami ezután jött.

Tuilagit nem lehetett megállítani – forrás http://www.espnscrum.com

 

Manu Tuilagi tíz perc alatt hülyét csinált az új-zélandiakból: mindegy volt neki, hogy Conrad Smith vagy Ma’a Nonu van előtte, ő átgázolt rajtuk: vitetett egy-egy célt Barrittal, Asthonnal, majd a 61. percben ő is letehette a célterületen a labdát. A csereként beállt Freddie Burns még berúgott két büntetőt, így már úgy tűnt, hogy az angol győzelem be van biztosítva. Az All Blacks ellen azonban nem lehet biztosra menni. A maradék tíz percben végig nyomva az angol jobb szárnyat próbálkoztak a pontszerzéssel: egyszer Savea tudott még célt szerezni, de az angolok nagyon szerencsések voltak: az emberfölényt kialakító vendégek egymás után ejtették előre vagy rosszabb esetben el sem kapták a labdát ajtó-ablak helyzetben az ötös vonalnál. Lancaster emberei nagyszerűen játszottak, és felvették a harcot az új-zélandiakkal: összességében megérdemelten győztek egy tényleg világverő válogatott ellen – sőt, hogy dupla legyen az öröm: az angol női válogatott is legyőzte az új-zélandit a hétvégén!

A meccs rövid összefoglalója – érdemes a teljes nyolcvan percet is végignézni!

 

Pontszerzők: Barritt 1 cél (53. perc), Ashton 1 cél (57. perc), Tuilagi 1 cél (61. perc), Farrell 1 jutalomrúgás (62. perc), 1 dropgól (37. perc), , 4 büntető (25., 32., 40., 42. perc), Burns 2 büntető (66., 72. perc), valamint Savea 2 cél (47., 74. perc), Read 1 cél (50. perc), Carter 2 jutalomrúgás (48., 52. perc), Cruden 1 jutalomrúgás (74. perc)

 

 

Ma pedig a frissített világranglista mellett a 2015-ös angliai vb csoportbeosztásai is elkészültek. Előbbin a sorsolás számára lényeges változás nem történt: csupán Wales csúszott hátra újabb helyet. A kalapok így néztek ki a sorsolás előtt:

1. kalap (1-4. helyezettek a világranglistán): Új-Zéland, Dél-Afrika, Ausztrália, Franciaország

2. kalap (5-8. helyezettek): Anglia, Írország, Szamoa, Argentína

3. kalap (9-12. helyezettek): Wales, Olaszország, Tonga, Skócia

London polgármestere, Boris Johnson döntött a skótok sorsáról – forrás: http://www.espnscrum.com

 

A sorsolás után pedig a következő csoportok alakultak ki:

A-csoport: Ausztrália, Anglia, Wales, az óceániai selejtező győztese, a vigaszág győztese

B-csoport: Dél-Afrika, Szamoa, Skócia, az ázsiai selejtező győztese, az amerikai selejtező második helyezettje

C-csoport: Új-Zéland, Argentína, Tonga, az európai selejtező győzetese, az afrikai selejtező győztese

D-csoport: Franciaország, Írország, Olaszország, az amerikai selejtező győztese, az európai selejtező második helyezettje

 

Innentől kezdve jöhetnek a jóslatok, hogy egyáltalán még ki jut ki (saját tipp: Fidzsi, Japán, Kanada, USA, Románia, Grúzia, Namíbia, Spanyolország) – komment formájában mindenki eleresztheti a fantáziájának megfelelő világbajnoki esélyeket!