Magazinműsor kategória bejegyzései

Prok a Topon

Európában a vb árnyékában beindult a szezon (sőt, a franciák a szokásukhoz híven már jó korán, augusztusban nekiláttak) Anglia kivételével, ahol csak most pénteken rajtol a szezon. A Pro 14 három fordulón van túl, a Top 14 pedig már a hetediken is: utóbbi bajnokság esetében már azt is lehet látni, hogy a világbajnokság miként érintette a csapatokat. Négy éve túlontúl nagy földcsuszamlást az angliai torna ott nem okozott, azonban az akkor még Pro 12-ben a Connacht ki tudta használni, hogy kevés játékost hívtak be a keretből, a tartalékosabban kiálló ellenfeleket pedig le tudták győzni (a lendület pedig egészen a döntőig ki is tartott).

Bővebben…

Négy éve várt pillanat: elkezdődött a világbajnokság!

A Japán-Oroszország mérkőzéssel megkezdődött az idei uniós rögbi világbajnokság Tokióban, ezzel bő hat héten át lesz követnivalója a sportág rajongóinak. A nyitómérkőzéseken általában verhető csapatot találnak a csoportból a házigazdáknak, nehogy előforduljon az a blama, hogy a rendező kikap már az első mérkőzésen (lásd: 2007: Franciaország-Argentína és 1991: Anglia-Új-Zéland). Japán esetében ez nem volt annyira egyszerű feladat, azonban az oroszok is a csoportjukban vannak, így a 2011 után visszatérő válogatott ellen lehetett hozni a kötelezőt – ettől ugyanis csak nehezebb dolguk lesz Fumiaki Tanakáéknak.

Bővebben…

A lényeg néha nehezen látható

Sok év után először történik meg az a szomorú dolog Magyarországon, hogy egyetlen televíziós csatorna sem közvetíti a világbajnokság mérkőzéseit. Ezt főként üzleti okokkal lehet magyarázni, azonban aki követné az eseményt, azt nem igazán hatja meg a nézettségre való hivatkozás (vasárnap délben mennyien nézték vajon a férfi kosárlabda bronzmeccsét vagy például éppen e sorok írásakor vajon hányan várják már tűkön ülve, hogy a kvangcsui WTA-torna negyeddöntőit nézhessék élőben?). Megoldást azonban mindenképpen találni kell a problémára, ha már így alakult a helyzet. Nézzünk a továbbiakban pár lehetőséget, hogy miként ne maradjunk le az idei világbajnokságról.

Bővebben…

A vb-elé: Új-Zéland harmadszor is?

Pénteken, helyi idő szerint 19:45-kor, magyar idő szerint 12:45 perckor elkezdődik Tokióban az idei uniós rögbi világbajnokság a Japán-Oroszország mérkőzéssel. Szűk egy héttel a kezdés előtt érdemes átnézni, hogy mely válogatottak esélyesek a továbbjutásra, illetve, hogy kik férhetnek oda a harmadik helyre a csoportokban, amellyel jegyet lehet váltani a 2023-as, franciaországi tornára. A hazánktól távoli helyszín fog kisebb gondokat okozni a magyar nézőknek: nagyon úgy néz ki, hogy mindenképpen streamekre kell vadászni a munkahelyeken, hogy valahogyan követni lehessen a mérkőzéseket, pláne, hogy egyetlen sportcsatorna kínálatában sem szerepel idén a világbajnokság…

Bővebben…

Túrák helyett felkészülési mérkőzések

Kevesebb, mint ötven nap múlva kezdődik Japánban az idei világbajnokság, amelyre gőzerővel készülnek a válogatottak. Az előzetes kerethirdetések megtörténtek, és már az edzőtáborok is zajlanak, mielőtt edzőmeccsekre kerülne sor augusztusban. Az európai játékosoknak volt valamennyi idejük pihenni, a Super Rugby után délen viszont már zajlik a Négy Nemzet (igaz, a rövidítés miatt a jövő héten már véget is ér a torna), valamint a Pacific Nations Cup is kínál lehetőséget a felkészülésre a többi, csendes-óceáni partszakasszal rendelkező vb-résztvevő számára. Európa topválogatottjai erre egy kvázi második Hat Nemzettel válaszolnak.

Bővebben…

Csillagok múlnak, születnek újak 3.

A mostani bejegyzésben lezárjuk az előző szezont a Franciaországból visszavonultak listájával. Csillaghullás volt itt is, mivel abbahgyta a Les Bleus fogóproblémáit ideiglesen megoldó Scott Spedding, az angol válogatott előírása miatt a fehér meztől eleső Delon Armitage, valamint a két vb-ről is lemaradó dél-afrikai Filip van der Merwe.

Bővebben…

Scott Robertson ismét a padlóra került…

…Már ami a brake tudását illeti, hiszen a Crusaders zsinórban harmadjára nyerte meg a Super Rugbyt. A Blackadder-éra szűk esztendőinek már jó régóta vége, a kereszetesk pedig dominálják a bajnokságot. Scott Robertson ebben nagy faktor:  szakvezető pedig abban a tekintetben egyedülálló, hogy ő az első, aki játékosként és edzőként is három-három alkalommal nyerte meg zsinórban (2001-ben a Brumbies és a Sharks játszotta a döntőt, így a széria akkor megszakadt, de van még 2002-ből egy bajnoki címe). A másik oldalon a Jaguares csapatánál nagy volt az elkeseredettség, mivel a finálé alatt gyakorlatilag semmi se jött össze Marcos Kremerék oldalán, azonban mindenképpen elégedettek lehetnek már azzal is, hogy a döntőbe jutottak., Bővebben…

Már megíródott az argentin sporttörténeti siker

A Jaguares először lesz ott a Super Rugby döntőjében – és történjék bármi is, ez már önmagában unikális jelentőségű tény, mivel ilyen magasban nem járt még sosem az argentin csapat. Talán kisebb meglepetés, hogy a másik ágról a Crusaders jutott be a fináléba, és talán az sem meglepő, ha Richie Mo’unga és társai a döntő esélyesei. Elő lehet jönni a karón ülő varjú esetével – a Jaguares végső győzelme még nagyobb szenzáció lenne! Előre nem érdemes ennyivel gondolkozni, azonban legalább Agustín Creevy csapatának esetében el lehet mondani: legalább az argentinokat érdemes volt a SR-ben szerepeltetni.

Bővebben…

Csillagok múlnak, születnek újak 2.

Anglia után következzen a Pro 14, ahol már a 2018-19-es szezon előtt is volt csillaghullás: Sam Warburton inkább a csendes regenerálódást választotta a további sérülésveszély helyett. A leváló megküzdött már így is a Cardiffért és a válogatottért, így mindenképpen kiérdemelte a nyugdíjas éveket. Később további legendák jelentették be, hogy inkább a pálya széléről követnék az eseményeket. A mostani bejegyzésben átkukkantunk a Föld déli féltekéjére, ahol szintén voltak visszavonulók. A retirálókat számba vevő idei harmadik bejegyzés a franciaországi helyzetet mutatja majd be.

Bővebben…

Délen is közeleg a bajnokság vége

A negyeddöntőkkel megkezdődött a Super Rugby rájátszása, amely egyben a dél-afrikai csapatok számára végállomást is jelentett egyben – de nem a dél-afrikai konferencia számára! A Jaguares ugyanis bejutott az elődöntőbe a Chiefs (és a csapat korábbi játékosa, a mérkőzést vezető Glen Jackson) bánatára. Ezzel együtt sem borult egy helyen sem a papírforma, mivel mindenhol a hazai csapat ment tovább. Érdemes kiemelni ugyanakkor a Bullsnál Cornal Hendricks-et, akinek az esetében az is csoda, hogy egyáltalán idén ismét pályára léphetett. A korábban szíve miatt kihagyásra kárhoztatott szélső két célt pakolt le a ‘Canes ellen, így elmondható, hogy nem feltétlenül rajta ment el a továbbjutás.

Bővebben…