Hat Nemzet címkéhez tartozó bejegyzések

2013 után ismét Wales nyerte a Hat Nemzetet!

A tavalyi évben mindenki el volt ájulva (főleg az írek) Írország nagyszerűségétől – miközben Wales szépen csendben jött föl mögöttük. Az idei Hat Nemzeten végül kiderült: Jonny Sextonék egy kicsit kifulladtak, miközben Gareth Anscombe és társai továbbra is teszik, amit tenniük kell. Most például Grand Slammel nyerték a Hat Nemzetet, úgy hogy Sam Warburton már nem játszik, Leigh Halfpenny meg csak a klubjában játszott a sérülése után, de a válogatottban nem. Az utolsó körben vittek mindent, miközben a Les Bleus legalább győzelemmel zárta a tornát, Skócia pedig 31-0-ról állt fel, és kis híján legyőzte Angliát. Finn Russellék adták tehát a méltó lezárását az idei tornának.

Bővebben…

Hat Nemzet, negyedik forduló

Egy hetes szünetet követően folytatódott a Hat Nemzet, amelynek izgalmasnak ígérkezik a végjátéka, mivel még mindig nem dőlt el, hogy ki nyeri idén a tornát. Az ugyanakkor biztos, hogy az olaszok és a skótok biztosan nem végeznek az első helyen. Sergio Parisse válogatottja megint alulmúlta magát, míg Greig Laidlawék legalább küzdöttek, de a rettentő sok sérülttel bíró válogatottjuk jelenleg ennyire képes. A vasárnapi mérkőzésen pedig felmerülhetett: lehetséges, hogy az olaszok léptek ismét pályára? A francia válogatott ugyanis körülbelül olyan gyengén muzsikált, mint egy nappal korábban az Azzurri. Ennek köszönhetően gyakorlatilag a Wales-Írország találkozó fogja eldönteni az utolsó körben a tornagyőztes kilétét – vagy szerencsés esetben a skótokkal meccselő angolok előzhetnek még surranópályáról.

Bővebben…

Hat Nemzet, harmadik forduló

A harmadik forduló mérkőzéseire sem lehetett panasz: hajtás volt mindegyiken: a franciáknak kijött a lépés (és még lehet ettől kevesebb erőfeszítés is elég lett volna ez ellen a skót válogatott ellen, miközben Wales hátrányból fordítva győzött, az írek pedig megszenvedtek az öt pontért Rómában. A vesztes felek közül az angoloknak és az olaszoknak volt közük a mérkőzésükhöz, ugyanakkor utóbbiak számára szinte már biztos a fakanál, előbbiek pedig a Grand Slamról mondhatnak le. Warren Gatland alakulata ugyanakkor még mindig veretlen az idei tornán.

Bővebben…

Hat Nemzet, második forduló

A Hat Nemzet második körében a skótok elszalasztották a győzelem lehetőségét az írek ellen, és ami nagyobb gondot okozhat számukra, az az, hogy Stuart Hogg egy darabig nem léphet pályára. A vendégek viszont Edinburghben és Rómában is kiharcolták a győzelmet. Igaz, a walesiek számára az olaszok nem bizonyultak túl nagy falatnak, de végül két céllal, és Dan Biggar rúgásaival megoldották a helyzetet. Ebben a fordulóban is volt mesterhármas: ezúttal Jonny May volt sikeres, igazából ő volt az angolok befejezőembere a franciák ellen, akik eléggé elveszett módon voltak ott a Twickenhamben.

Bővebben…

Hat Nemzet, első forduló

Az idei Hat Nemzet első köre hozott látványos játékot, és fordulatokat is. A franciák végre megrázták magukat, és a régi gloire-t idézve játszottak Wales ellen: igaz, sok hibájukat kihasználták a vendégek, így George North és társai egy nem mindennapi győzelmet tudtak aratni Párizsban. A Murrayfielden lett 100. alkalommal Leonardo Ghiraldini válogatott, és vált rekorderré Sergio Parisse, mivel ez volt a 66. meccse a Hat Nemzeten, ennél többször senki sem lépett pályára eddig a tornán (Brian O’Driscoll 65-nél állt meg). Kb. ennyi öröme lehetett az olaszoknak, mivel az utolsó tíz percet leszámítva nagyon szürkén játszottak, mintha a pályán sem lettek volna. A forduló utolsó összecsapásán pedig az angolok okoztak elég kellemetlen meglepetést az íreknek, akik nem is igazán tudtak mit kezdeni ezzel az elánnal.

Bővebben…

A hétvégén már kezdődik is a Hat Nemzet

Az őszi tesztek után sokan a tenyerüket dörzsölve várták, hogy mit hoz az idei Hat Nemzet, amely az utolsó komoly erőfelmérője a vb előtt az európai válogatottaknak. Sok idő nem telt még el a legutóbbi tesztszezon óta, ahol a Hat Nemzeten részt vevők inkább többé, mint kevésbé álltak helyt. Az olaszokat leszámítva még a franciáknál is volt eredmény, igaz, a Fidzsi elleni vereséget a Les Bleus nem fogja kitenni az ablakba. Az őszi világbajnokság még mindig messze van, és a csoportbeosztás sajátossága miatt négy Hat Nemzet résztvevő könnyen kitolhat egymással (Írország-Skócia, Anglia-Franciaország), ami miatt kár lenne bármit is elkiabálni az európai válogatottak állapotára vonatkozóan.

Bővebben…

Milyen volt 2018? – első rész

A vb előtti utolsó évet sokan erőfelmérőnek tartják, azonban kár még ennyire előreszaladni: nagyon sok minden fog történni 2019 szeptemberéig. Mindenesetre egy mozgalmas évet hagyunk most magunk mögött. Az év első fele talán kevéssé volt fordulatokkal teli: hiszen egy ír győzelem a Hat Nemzeten nem szokott mostanság nagy nóvum lenni, mint ahogy az sem, hogy a Saracens ott van a Premiership fináléjában. Az viszont már valami, hogy egy walesi csapat, pláne a Cardiff egyáltalán nyer valamit.

Bővebben…

Grand Slam, és egyéb kiharcolt kelta győzelmek

Meglehetősen izgalmasra sikeredett az idei Hat Nemzet utolsó köre, annak ellenére is, hogy csak a Grand Slam kérdése maradt nyitott. A nyitómeccsen az olaszok befűtottek a skótoknak, de a vendégeknél ott volt a Hat Nemzet koronázatlan királya, Stuart Hogg, és végül meg is nyerték a találkozót. A twickenhami “csatáról” mindent elmond az, hogy 49. percben már a Fields of Athenry szólt a lelátóról, a zárómérkőzésen pedig Francois Trinh-Duc megnyerte a hazaiaknak a mérkőzést egyéni teljesítményével (lásd még: Swaney Elizabeth és a félcső-gyakorlatok).

Bővebben…

Franciaország feltámadt – Írország örömére

A Hat Nemzet negyedik fordulójában eldőlt, hogy a “szokásos módon” Olaszország végez az utolsó helyen, az ötödik fordulótól függetlenül. Ami pedig még ennél is fontosabb, az az, hogy a skótokat jól elverték az írek, de sikerült behúzniuk az elsőséget annak köszönhetően, hogy Franciaország megemberelte magát, és legyőzte a kissé indiszponált angolokat. Az írek számára jár a gratuláció, de mindenképp megilleti a taps a Les Bleus-t is, mivel az olaszok elleni döcögés után Párizsban már végre jóval összerakottabb teljesítménnyel rukkoltak elő. A végén még meglepik Cardiffban a walesieket Francois Trinh-Ducék (de érdekes, hogy ment a játék a franciáknak, amikor ő volt a kezdő irányító…)

Bővebben…

Kiharcolt győzelmek a Hat Nemzeten

A Hat Nemzet harmadik fordulójának nyitómérkőzése eléggé lapos volt Marseille-ben, ahol a Vélodrome-ot nem sikerült megtölteni. Ez elég szomorú a francia rögbi hazájában, délen, de öröm az ürömben, hogy gyengén játszó Les Bleus-t legalább nem látták annyian. Igaz, ennek ellenére is sikerült hosszú idő után győznie a franciáknak, akiknél a válogatottból kicsapott Teddy Thomas nem, de Mathieu Bastareaud kellett a győzelemhez. Az íreket próbára tették a walesiek, de Josh Navidiékat végül megállították a hazaiak, a Murrayfield pedig tíz éve nem látott, de nagyon vágyott dolgot élhetett át: Skócia elhódította a Kalkutta-kupát az angoloktól!

Bővebben…