Nemzetek-kupája címkéhez tartozó bejegyzések

Egy hónapnyi tesztszezon

A nyári tesztszezon negyedik hete is befejeződött, ami hozott kisebb meglepetéseket. Ilyennek nevezhető a skótok ausztráliai győzelme, vagy éppen az, hogy Szamoát 78-0-ra verte meg az All Blacks. Vagy talán mégsem annyira meglepő? Annyi mindenesetre bizonyos, hogy utóbbi találkozó előtt “felhozó meccsként” az Eden Parkban Wales legyőzte Tongát, és ezzel Jamie Robertsék elmondhatják magukról, hogy végre győzelmet tudtak aratni a legendás stadionban. A skótok pedig azt, hogy egymás után kétszer megverték a Wallabiest a saját otthonukban (2012-ben is egy sok szempontból emlékezetes meccsen győztek John Barclayék – a leváló mindkét teszten a pályán volt). A Lions pedig az igencsak veretes névsorral felálló Maori AB-t fektette két vállra, meglepően könnyedén. Mégiscsak lesz esélyük a “nagy” All Blacks ellen is, vagy Israel Daggék átgázolnak az oroszlánokon, mint Szamoán?

Bővebben…

Reklámok

A meglepetésekkel teli harmadik hét

A novemberi tesztek harmadik hetében voltak sima győzelmek: Új-Zéland nagyon fogadkozott, hogy na majd most eltiporják a rajtuk csorbát ejtő íreket, akik meg nyilván otthon is akartak mutatni valamit, de végül csak egy tisztes vereséget szenvedtek az All Blackstől. Anglia pedig jobban elpáholta Fidzsit, mint tavaly a vb nyitómeccsén (ebben a fidzsi származású Semesa Rokoduguninak is nagy szerepe volt). Nagyobb szenzációértéke van már annak, hogy a skótok zsinórban harmadjára verték a pumákat, amire nem volt példa, és hogy az ausztrálok 2010 után ismét legyőzték a franciákat Franciaországban. Még ettől is nagyobb meglepetés, hogy Cardiffban Japán kis híján x-elt a walesiekkel, akiket egy dropgól mentett meg a blamától. De egyértelműen a “firenzei csoda” volt a szenzáció, mivel az erőn felül játszó olaszok megverték a Springboksot, egy eléggé edzőbuktató-szagú mérkőzésen.

Bővebben…

A nyári tesztszezonról – ami már el is kezdődött

Szokásosan az Anglia-Barbárok meccs nyitja a nyári túrákat, na ez most elmaradt, helyette volt már egy Anglia-Wales meccs. Nem volt rossz ötlet összehozni ezt a mérkőzést, mivel egy kis bemelegítés mindkét válogatottra ráfért mielőtt a vb döntőseihez utaznak délre. A gatyafelkötés igazából mindegyik válogatottra érvényes: az írek rengeteg sérült játékos miatt eléggé foghíjasan utaznak Dél-Afrikába, Guy Novés válogatottjának pedig a Super Rugby miatt ugyan lefáradt, de még így is erős argentinok ellen kell bizonyítania. De persze mindenki keresztbe-kasul utazik most Európából: a skótok Japánba, a grúzok Óceániába, az olaszok és oroszok Észak-Amerika felé veszik az irányt. Még Kenya és Katalónia is pályára lép, Uruguay pedig már egy szó szerinti tesztelésen is túl van.

Bővebben…

Néhány dolog, amiről érdemes még írni

A Hat Nemzet előtt/alatt/után is bőven zajlottak az események, és itt most nem az európai bajnokságokra vagy a Super Rugbyre, ne adj’ Isten a World Rugby elnökválasztására kell gondolni. A kisebb nemzetekre érdemes ránézni, mivel számukra fontos tornák, selejzetők zajlottak. Amerikában és még az óvilágban is voltak-lesznek olyan mérkőzések, amely válogatottakat és klubcsapatokat is érintettek. Most ezekről jöjjön egy-egy bekezdés, mert ezek is megérdemlik, hogy helyet kapjanak a blogon.

Bővebben…

Megint kevésen múlt

Miután ősszel sikerült kikapnunk Esztergomban egy utolsó perces büntetővel a lettektől, a mostani, ciprusiak elleni presztízsmeccset már igencsak vártam. Többedmagammal felülve a 13:02-es vonatra, elindultunk Százhalombatta felé, hogy szurkoljunk a magyar válogatottnak. Ha már a mai magyar-görög focimeccsre nem tudtunk jegyet venni (most félretéve mindenféle ellenérzésemet a beléptetés, focimeccsre történő kijutás nehézségeivel), akkor legalább itt lássunk egy “görögökből” álló válogatottat, amit talán meg is tudunk verni, noha Ciprus igencsak kemény ellenfél, köszönhetően a mindenhonnan összeverbuvált görög származású walesinek és angolnak. Még az előző Nemzetek Kupája kiírásban, egy osztállyal lejjebb találkoztunk a szigetlakókkal, akiktől először itthon csak egy ponttal kaptunk ki, de a mi vendégeskedésünk már nem volt ennyire sikeres. Most eljött az idő a visszavágásra!

Bővebben…

Amikor a rögbi a partvonalon kívülre esik

Mielőtt a Hat Nemzet mostani fordulójára rátérnénk, a Nations Cup legutóbbi köréről fog szólni a mostani bejegyzés, pontosabban a román-spanyol mérkőzésről, ahol néhány hazai szurkoló úgy gondolta, hogy üzenni kell a város magyar és/vagy jobb érzésű román lakosainak, akik egy jelenlegi politikai vitában Kolozsvár nevének megváltoztatásáért küzdenek. A tolongás természetesen nem politikai blog, így nem fog belefolyni a városlakók vitájába: ez egyáltalán nem a blogolvasó közösség harca (bár valljuk meg, elég hülyén hangzana, ha Komárom városát kötőjelesen Komárom-Brigetionak hívnánk, mivel ugye a magyarok ősi rokonai az etruszkok és így “örököseik” a rómaiak is igazából “mi voltunk”). A magyar médiában is megjelent a meccs kérdéses molinójával több cikk, ahol persze megint háttérbe szorul a sport, és még félre is tudják ez utóbbit értelmezni a hozzászólók.

Bővebben…

Egy félidő Esztergomban

A tegnapi napon ahelyett, hogy streamre vadásztam volna, hogy rossz minőségben tudjam követni valamelyik topligát, inkább felkerekedtem másodmagammal, hogy az Esztergomban megrendezett Magyarország-Ausztria találkozót megnézzem. Végül ez nem sikerült óramű pontossággal, de hát senki sem tökéletes. Erről is szó lesz az alábbiakban. A bejegyzésben szereplő képeket Miklós Peti készítette, aki még tegnap délelőtt nem is tudta, hogy mit fog csinálni délután/este.

Bővebben…