2018. október havi bejegyzések

Ismét jönnek az őszi tesztek

Ahogy az már szokott lenni október utolsó hetében megkezdődött az őszi tesztszezon: ezúttal is sor került a Japán-Világválogatott mérkőzésre (ismét Robbie Deans alakulata győzött), valamint a harmadik Bledisloe-kupa teszten bebiztosította az All Blacks a söprést a Wallabies ellen. Beauden Barrették még maradnak egy hétig Japánban, a többi válogatott pedig megindul Európa felé, igaz, lesz ugrálás a kontinensek között, sőt, még egy régen látott őszi Wales-Skócia tesztre is sor kerül, ami jó erőfelmérő lehet a Hat Nemzet előtt.

Bővebben…

A második körön is túl vannak az európai kupák

Az európai kupák második fordulójára maradt bőven puskapor: nemcsak a clermont-i, hanem a leicesteri és a párizsi nézők is sok célt láthattak. Volt példa vendéggyőzelmekre is, miközben a visszatérő Chris Ashton is villogott, Manu Tuilagi pedig újabb céllal hálálta meg a válogatott behívót.

Bővebben…

Elkezdődtek az európai kupák

Még mindig nem az európai bajnokságok állásáról jön bejegyzés, hanem a BEK és a Challenge-kupa első fordulójáról. Igaz, volt olyan csapat, amelyik rögtön rá is cáfolt a bajnoki formájára. A Newcastle például olyannyira, hogy a második csapatként jöttek el győztesen a Stade Mayolból. A másik véglet a Stade Francais, mivel Jules Plissonék felsültek a Worcester elleni mérkőzésen. Mindezek ellenére nem az angolok hétvégéje volt a BEK-ben, a franciák pedig inkább jobb, ha a Challenge-kupa eredményeire nem néznek rá.

Bővebben…

Mindig a végén kell vezetni

Michael Cheika talán elérte, hogy még a novemberi tesztek alatt ő ülhessen a Wallabies kispadján (Wales és Anglia lehet még buktató, az olaszok, és a kb. tét nélküli All Blacks elleni meccs talán nem), de ehhez kellett az is, hogy a félidőben beszéljen egy keveset a játékosok fejével. Felmerül persze, hogy miért nem volt alaposabb inkább a felkészülés? Persze ne legyünk ilyen részrehajlóak: Richie Mo’unga és társai is elég nehéz helyzetben voltak a Boks ellen, aztán jó húsz perc alatt fordítani tudtak, így elmaradt a blama Pretoriában. A taps jár ugyanakkor a dél-afrikai és az argentin válogatottnak is, mivel kellettek ők is ahhoz, hogy jó kis záróforduló kerekedjen a Négy Nemzeten.

Bővebben…

Négy Nemzet: csak a szokásos part n+n

A Négy Nemzet ötödik fordulója nem hozott meglepetést: Új-Zéland a szokásos évi egy vereséggel együtt már most bezsebelte az elsőséget, és az is biztos, hogy Dél-Afrika végez a második helyen. A Springboks ezüstérme már inkább tartozhat a pozitív csalódás kategóriájába, mivel 2014 óta nem sikerült ezt összehozniuk Tendai Mtawariráéknak. Argentína 2015 után másodjára lehet harmadik, míg a Wallabies a Négy Nemzet létezése először gyűjtheti be a fakanalat – utoljára 2009-ben végeztek a tornán utolsóként, de akkor ugye még az argentinok csak tárgyaltak a csatlakozásról. Az biztos, hogy nem lennénk most sokan Michael Cheika helyében a zárókör előtt.

Bővebben…