2011. november havi bejegyzések

Gyöngéd Barbárok – táncórák idősebbeknek és haladóknak

A Barbarian FC teljesítménye kb. olyan, mint a regény címe - szerencsére a könyvről elnevezett sör azért erősebb (a Nymburki Sörfőzde felajánlásait várjuk)A hrabali címmel csak a hétvége történéseit szeretném bevezetni. A címke pedig csak egy ajánló, Pesten lehet Hrabal regényeiről elnevezett söröket inni egy sörözőben. Ajánló az olvasóknak, de a Barbarian FC játékosainak: lehet, hogy ezektől a söröktől jobban ment volna az ausztrálok ellen a játék. Nem igazán játszottak túl jól az ausztrálok ellen, akik nagyon könnyen leiskolázták, ha tetszik letáncolták őket a pályáról. A mostani hétvégén a Heineken-kupában volt szünet, így a bajnokságok folytatódhattak Európában.

 

Barbarian FC-Ausztrália: 11-60

Matfield búcsúzása nem sikerült a legfényesebbre. Igaz, a kicsit néha tétován játszó barbároktól azért nem lehet olyan hatalmas összeszokottságot várni. A dél-afrikai második soros nagyszerű karriert zárt le a Twickenhamben szombaton, ellenben Danny Cipriani a sajátját most sem fényezte jobban. Az, hogy Ioane után nem ugrott az első célnál, még belefér, de hogy sikerült megint egy “remek” passzal az ellenfélt helyzetbe hozni, az egy darabig még késleltetni fogja a behívót az angol válogatottba. Ez történt pedig az 53. percben, ahol a célvonal előtt Horne-hoz passzolt, az ausztrál szélső pedig köszönte szépen, és célt vitt. Hogy végül a fekete-fehér mezesek ne maradjanak cél nélkül, arról a rendes játékidő letelte után Sam Tomkins gondoskodott, akinek a teljesítménye egyelőre azt mutatja, hogy csak az egyik kódban a legjobb angol játékos (ott viszont kétségtelenül ő az). A jutalmat utána Matfield rúghatta, nem a legjobb szögből. A veterán játékos utolsó rúgása nem sikerült a legjobbra, de lehet ő nevetett a legjobban rajta. Ellenben a Barbarian FC szombati teljesítményét is jól illusztrálta.

A mérkőzés céljai két percben

 

És Matfield jutalomrúgása, amellyel egy nagy karrier a végéhez ért

 

Pontszerzők: Ioane 2 cél (24., 70. perc), Turner 2 cél (40., 63. perc), Horwill 2 cél (50., 59. perc), Horne 1 cél (53. perc), Samo 1 cél (75. perc), O’Connor 7 jutalomrúgás (25., 51., 54., 60., 64., 71., 76. perc), 1 dropgól (20. perc), 1 büntető (2. perc), valamint Tomkins 1 cél (80. perc), Cipriani 2 büntető (14., 42. perc)

 

Aviva Premiership

A Quins továbbra is megállíthatatlan. A mostani fordulóban a Newcastle Falconst döngölték be a földbe egy laza 39-8-cal. Egy kis problémája lehet a londoni csapatnak, ugyanis a mérkőzésen lesérült az egyik centerük Jordan Turner-Hall. A mérkőzés egyébként nemcsak a Harlequins első helyének megerősödését, hanem a Newcastle utolsó helyének mélyülését hozta. Előle pedig a Worcester menekül, amely a hétvégén a szintén kiábrándítóan játszó Bath-t verte meg otthon. A Quins mögött pedig a Saracens ragadt be egy kicsit, miután a Saints 30-8-ra verte meg őket: sikerült tehát a zöld mezeseknek jobb teljesítményt mutatniuk, mint a múlt héten a Heineken-kupában.Seb Stegmannak jól ment a játék hétvégén: két célt is szerzett

 

Top14

Amíg Bakkies Botha és Simon Shaw, a Toulon két új szerzeménye Angliában bohóckodott, addig Giteau bemutatkozhatott új klubjának mezében a Castres ellen, ahol sikerült egy 9-16-os vezetést elherdálni, majd Wilco büntetőjével visszaszerezni a vendégeknek, hogy aztán a legvégén 22-22-re alakítsa az állást Bernard egy büntetővel. A Montpellier-Clermont mérkőzésen a hazaiak meglepően egyszerűen léptek át a gumigyáriakon. Hiába csinált az utolsó tíz percben Parra mindent (cél, jutalom, büntető), csak az eredményen tudtak kozmetikázni. Győzelmével a kék mezes, tavalyi döntős csapat feljött a kies, 11. helyre a tabellán. Az élen továbbra is a Toulouse áll, amely egy jellegtelen meccsen játszott döntetlent a Brive-vel.Az Ősember újra munkába állt Párizsban a hétvégén

 

Kelta Liga

Itt sem történt igazán semmi meglepő: a hat első helyezett csapat legyőzte a mögöttük következő hatost. Az első meccs a fordulóban a Blues-Aironi volt, ami után 38-0-val repülhettek haza az olaszok. A Connacht otthon 6-17-re kapott ki az Ospreystől. A walesi csapat ezzel megőrizte első helyét, a Connacht számára pedig lassan véget érnek a vb alatti szép napok, amikor a kicsit hiányos élmenők ellen is tudtak valamit alkotni. Ez a teljesítmény a tartalékos Munsternek sikerült azért: 34-17-re verték meg az Edinburghöt Limerickben.

Reklámok

Az elnyűhetetlen: Ronan O’Gara

Az elmúlt két héten a Munster csapata otthon és idegenben is győzött aktuális ellenfelei (Saints, Castres) ellen. Ebben igen fontos szerepe volt az idén már 34 éves irányítónak, Ronan O’Garának, aki kétszer a mérkőzés végén rúgott dropgóllal döntötte el a találkozókat. Ezt megelőzően a világbajnokságon mutatta meg, hogy jó az öreg a háznál. A fiatalabb generációhoz tartozó Sexton nem igazán tudott maradandót alkotni, O’Gara ellenben kiváló teljesítményt nyújtott a tornán: nagy szerepe volt, hogy a zöld mezes válogatott kimászott a gödörből.

 

Ronan John Ross O’Gara 1977. március 7-én látta meg a napvilágot a kaliforniai San Diegóban. Születési helye igencsak messze esik Írországtól: ez nem azért van mert egy régen kivándorolt család sarja, hanem azért, mert apja a san diegói egyetemen oktatott mikrobiológiát: Fergal O’Gara korábban rögbizett is a galway-i egyetemen. Ebben is követte apja példáját: igaz, a felsőoktatásban az idősebb O’Gara bírta tovább, Ronan doktori címet nem, csak MA diplomát szerzett (na az még nekem hiányzik) üzleti gazdaságtanból. Rögbiben viszont jócskán az apja fölé nőtt.

 

Egyetemi tanulmányait már nem az USA-ban és nem is Connachtban kezdte meg, hanem a corki egyetemen, ahol az intézmény rögbicsapatában is játszott. Még nem fejezte be az egyetemet, amikor 1997. augusztus 16-án bemutatkozott a Munsterben kezdőként. Az ellenfél a Connacht volt, ahol akkoriban Jamie Heaslip egyik bátyja, Graham is játszott. Az idősebb Heaslip mindenesetre nem biztos, hogy szívesen emlékszik O’Gara bemutatkozására. Annyira jól ment az akkor 20 éves irányítónak a játék, hogy az összes módon szerzett pontot az ellenfél ellen: egy-egy cél, jutalomrúgás, dropgól és három büntetőt jegyzett az első mérkőzésén! Egy hónappal később pedig a Heineken-kupában is bemutatkozhatott a Harlequins ellen. Ebben a kupasorozatban az első nagy eredménye 2000-ben volt: a döntőig eljutott a Munster, ám ott 8-9-re kikaptak a Northamptontól. Két évvel később is ezüstérem jutott O’Garának: egymaga szerezte a Munster összes pontját a Leicester ellen, ám a döntő végén az angolok örülhettek.Első meccsén a válogatottban, még 2000-ben

 

2006-ban és 2008-ban viszont a Munster örülhetett a legvégén: mindkétszer Cardiffban és mindkétszer francia csapat (Biarritz, Toulouse) ellen nyertek a vörös mezesek. O’Gara egyik döntőben sem vitt célt, de biztosan értékesítette a jutalomrúgásokat és a büntetőket. A Kelta-Ligában négyszer lett bajnok a vörös mezes csapattal. Teljesítményével kiérdemelte, hogy háromszor (2001, 2005, 2009) turnézhatott a Lionsszal, sőt az ERC megválasztotta tavaly az elmúlt 15 év legjobb európai játékosának!

Legutoljára a Castres ismerhette meg, hogy milyen érzés a hosszabbításban kikapni dropgóllal

 

A válogatottban 2000-ben mutatkozott be Skócia ellen. Célt itt nem vitt, de 10 pontot összerúgott. Eleinte sokat kellett küzdenie a tízes mezért az ulsteri David Humphreys-zel. Végül O’Gara jött ki győztesen a harcból, igaz eleinte sérülései hátráltatták az előmenetelben, viszont az ulsteri játékos kiöregedése miatt az idő mindenképp neki dolgozott. A 2003-as Hat Nemzetet kihagyta és a vb-n is csak másodhegedűs volt, de 2004-ben,  a következő Hat Nemzeten már kirobbanthatatlan volt az ír válogatott kezdőjéből. Nagy szerepe volt abban, hogy legyőzték a másik három szigetlakó válogatottat, így megszerezték 19 év után újra a Triple Crown-t!2009-ben mezcserével is ünnepelte a Hat Nemzeten elért elsőséget

 

A 2007-es év a világbajnokság miatt sem volt számára túl sikeres, viszont az igazán nagy éve a válogatottal 2009-ben volt, amikor Grand Slammel hódították el a győzelmet a Hat Nemzeten! Az ír válogatott utoljára 1985-ben nyerte meg a tornát, Grand Slammel pedig még régebben, 1948-ban győztek. O’Gara a ponttáblázat élén zárta a megmérettetést: 51 pontot rúgott össze. Ezek között ott van a walesiek ellen szerzett, szintén meccsdöntő dropgól is: ugyan 6-14-re vezettek még az írek a második félidő derekán, azonban Stephen Jones kilenc pontjával a hazaiak megfordították a mérkőzést a 75. percben. A vendégek nagyon szerettek volna győzni – mivel a Grand Slamet csak így tudták volna bebiztosítani: a támadásaikat a walesiek csak nagy nehezen tudták a maradék időben feltartóztatni. A 78. percben a 22-esnél azonban O’Gara megkapta a labdát, és nem is hibázta el a mindent eldöntő rúgást. Egyébként ez volt a negyedik Triple Crown, amit az írekkel megnyert O’Gara.

Hibázni ő is  tud, mint ahogy a videó is mutatja. Rúgni, irányítani kiválóan tud, de védekezni azt nem. Szinte mindig ő húzza a rövidebbet, ellenben sosem marad a földön – a Chumbawamba mintha róla írta volna a legismertebb számát

 

Egy fontos dropgólja volt még a válogatottban, idén. Az olaszok elleni Hat Nemzet mérkőzésen az ő találatával kerülte el az ír nemzeti tizenöt az idei kínos buktát. Ezt a “dicsőséget” átadták inkább a franciáknak. Az új-zélandi világbajnokságon olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy a válogatottból visszavonul a torna után. Eleinte ez is volt a terve, de szerencsére ezt a gondolatot aztán eltüntette a fejéből: aki még most is így tud játszani, arra szükség lehet a válogatottban (Sexton még mindig nem az igazi).A válogatottban az őrségváltás nem zökkenőmentes, de egyszer erre is sor kerül

 

Most pedig, evezzünk kicsit a kvantitatív módszerek vizére, nézzünk pár számot! Sok víz folyt már le a Shannon-folyón, mióta O’Gara a Munsterben játszik. Olyannira, hogy 98 Heineken-kupa mérkőzésnél tart. Ahogy már említettem korábban, ő lehet a második játékos, aki átlépi a százas határt. Még 2008-ban, a Clermont ellen szerezte meg ebben a sorozatban az 1000. pontját: ezzel ő az abszolút csúcstartó a szerzett pontok számában a sorozatban. Sőt, a Saints elleni meccsen két hete már az 1200. pontját is megszerezte (a jelenlegi második, szintén már veterán, Stephen Jones 847-nél tart). A Munster mezében pedig már több, mint 200 mérkőzésen lépett pályára, és 2000 ponton túl van összesítve. Előbbi határt idén, a másikat még tavaly lépte át.

 

Az ír válogatottban 16 célt vitt, ezzel ő a legtöbb célt szerző irányító a zöld mezben. A célokat is beleértve összesen 1075 pontot szerzett válogatott karrierje során. 551 pontot a Hat Nemzeten ért el, ezzel ő vezeti a torna pontszerzőinek listáját. Csak Wilkinson lenne rá veszélyes 546 ponttal, de ő az idei RFU döntés miatt nem fog egy darabig a válogatottban játszani. Talán három dolog nem fog neki összejönni: a világon legtöbbször válogatott játékos, George Gregan 139 szereplése megdönthetetlennek tűnik. A mögötte következő két aktív játékos, O’Driscoll és O’Gara is messze járnak tőle, 123 és 118 meccsnél.

Jól sikerült O’Gara pillanatok az Adiemusra összevágva

 

Dan Carter és Wilkinson párharcába, amely a világ legeredményesebb játékosa címért folyik, O’Gara nem tud beleszólni. Jelenleg a negyedik ezen a listán, de a harmadik helyen található Neil Jenkinst még megelőzheti. A legnagyobb trófea hiányzik még a gyűjteményéből: világbajnokságot még nem nyert soha az ír válogatott. Valamiért a négy évente megrendezett megmérettetésen mindig gyengén teljesítenek. Ha négy év múlva mégis nyernének, kétlem, hogy O’Gara még a keretben lesz.

 

Inkább a három gyerekét fogja majd nevelni otthon Írországban. 2006-ban vette el barátnőjét, Jessica Dally-t, akitől 2008-ban született két gyereke, sőt tavaly a pár harmadik utóda is világra jött. Viszont a nagy családi esemény miatt egy dolog nem jött össze O’Garának: nem tudott részt venni Brian O’Driscoll esküvőjén. Reméljük a legjobbakat azért a legendás leinsteri szélsőnek: ezt a hiányosságot talán mégse pótolja majd egy másik alkalommal Ronan O’Gara.

Végső kihívás: barbárok az erszényesek ellen

Nem egy Ausztráliában forgatott fantasy filmről fog szólni a bejegyzés, hanem leginkább a szombaton a Twickenhamben lejátszandó mérkőzés egyik csapatáról. Az ausztrál válogatott Európában játszik két meccset két hét alatt. Az elsőt a Barbarian FC, a másodikat a walesiek ellen. Ebben a bejegyzésben az előbbi csapatról lesz szó.

 

A rögbiben gyakoriak a multinacionális csapatok, amelyeket gyakran válogatottaknak ismernek el. Ilyenek például a British and Irish Lions (Brit-szigetek válogatottai adnak ide játékosokat), az Pacific Islanders, az Africand Leopards, a South American Jaguars (nem nehéz rájönni, hogy mely területek országaiból érkeznek ezekbe a csapatokba a játékosok). A legidősebb ezen összeállítások közül a Lions, de 1950-ig ezt a nevet használták, a Barbarian FC a második, amely 1890-ben alakult meg.

 

A csapatot William Percy Carpmael alapította, 1890-ben Bradfordban. A célja az volt, a holtszezonban (amely akkoriban márciusban kezdődött) egy meghívásos alapon működő klubban játszanak a legjobb játékosok a bajnokságból. Hogy a ritmusból pedig ki ne essenek, turnékon játszottak volna más csapatok ellen. Ez az ötlet április 4-én, a Leuchters étteremben pattant ki a fejéből egy vacsora során (nincs adat arról, hogy fogyasztott-e az alapító alkoholt). Bradfordban egyébként ekkor már volt két uniós csapat. Az egyik később átváltott a focira, míg a másik a “szakadár” 22 északi rögbicsapat egyike volt, amelyik 1895-ben megalapította a ligarögbit. Az ismertebb városi focicsapat, 1903-ban jött létre: az ő nevükhöz egy hatalmas stadiontűzön kívül nem igazán lehet mást kapcsolni.Csoportkép 1891-ből, a felső sorban balról a harmadik Carpmael

 

Carpmael ötletét mindenesetre sokan támogatták a játékosok közül, igaz az első meccset csak decemberben játszották le a Hartlepool ellen, december 27-én, amelyet viszont 4-9 arányban megnyertek idegenben. Az első éveikben a barbárok különböző klubcsapatok ellen játszottak mérkőzéseket. 1894-ben pedig a fekete-fehér mezes összeállítást erősítette Walter Carey, későbbi bloemfonteini püspök, akitől az alábbi ismert mondás származik, amely a klub mottója: A rögbi úriemberek játéka, minden osztály számára, de nem rossz sportembereké minden osztályból. Hamarosan kialakult egy rendszer, hogy mikor játszanak bizonyos csapatok ellen. Ilyen volt a húsvéti turné, amikor különböző walesi klubokkal mérték össze erejüket. Nagypénteken szokásosan a Penarth csapatával találkoztak. Itteni szállásuk az Esplanade Hotelben volt, ahol a glamorgani golfklub szállásolta el őket. Ez az épület lett a barbárok központja több, mint hetven évig, amikor a hotelt lebontották.

 

Az első nemzetközi mérkőzésre az első világháború alatt került sor, 1915. április 17-én Wales ellen, amit 26-10-re megnyertek. A következő válogatott elleni mérkőzésre viszont több, mint negyven évet kellett várni: csak a következő világégés után került sor ilyen eseményre. 1948-ban a Brit-szigeteken turnézó ausztrálok ellen az utolsó mérkőzésen állt össze a Barbarian FC vegyesen a szigetlakó válogatottak játékosaiból. Ez a mérkőzés (amelyen 9-6-ra győztek) volt az első, amelyet a Final Challenge néven illettek. Azóta az Európában turnézó, nagy déli válogatottak elleni mérkőzés mindig ezt a nevet kapja.

 

Az első, nem a déli válogatott elleni meccs 1962-ben, egy Kanada elleni 3-3-as döntetlen volt. Azóta játszott a Barbarian FC már Skócia, Fidzsi, Zimbabwe, Olaszország, Argentína, Oroszország, Németország, Belgium, Írország, Portugália, Grúzia, Spanyolország és a Lions ellen is. A következő meccsük a fent említett ausztrálok elleni lesz idén, majd jövő májusban Anglia ellen áll össze újra a fekete-fehér mezes alakulat.

Idősebbek láthatták ezt a nagyszerű célt, 1973. január 27-én az All Blacks ellen. 23-11-re győztek végül a barbárok.

 

A mostani csapat igen erősre sikerült:  Elég, ha Mealamu, Matfield, Kaino, Mortlock, Habana, Kahui, Toeava nevét említem. A déli különítményből Matfield nem fog már jövőre játszani: lehetséges, hogy még a Boks színeiben elbúcsúztatják, de Európában valószínű, hogy a barbárok mezében lehet utoljára látni. Érdekesség, hogy Stirling Mortlock, aki 2009-ben játszott utoljára a wallaby-k mezében, most pedig övéi ellen léphet pályára.  Az európai játékosok is elég nagy neveknek számítanak, igaz sokan közülük szintén már a veterán kategóriába tartoznak. Ilyen a pillér Marconnet, a Toulonba igazoló második soros Shaw, a két leváló White és Bergamasco, a manapság már a Munsterben is kispadozó, tányérszájú Stringer.Mortlock 2009-ben játszott már a Barbarian FC ellen, itt épp SBW szereli: idén nem játszanak együtt

 

Nagy visszatérőnek lehet tekinteni Danny Ciprianit, aki Martin Johnson érkezésével 2008-ban kiszorult a válogatottból: most a visszatérésre készül, amelyhez első lépcső a Barbarian FC-ben való szereplés. Hiányzik viszont a meghívott Sonny Bill Williams: szereplését egy sérülés akadályozta meg. Hogy ne maradjon azért a csapat ligarögbis nélkül, arról a legjobb angol játékos, Sam Tomkins gondoskodik. Róla nem írok inkább, szponzor ezt már megtette párszor. A Wigannel ugyan most hosszabbított szerződést, de sikerült a klubbal megegyezni, hogy erre a két mérkőzésre váltson kódot. Toeavaval kell majd megosztoznia a fullback poszton, bár valószínűsítem, hogy az új-zélandit fogják inkább a kezdőbe kijelölni. Csak aztán nehogy Tomkins lesérüljön, vagy hirtelen úgy döntsön, hogy az uniós kód jobban tetszik neki. Bár utóbbi esetben még zavargások is kitörhetnek Wiganben emiatt…

Sallang nélkül

A Heineken-kupa tegnapi eredményei közül kettőt érdemes kiemelni, az egyik a Treviso-Ospreys meccs, ahol a walesieknek csak nagy nehezen sikerült a döntetlent (26-26) kiharcolni, a másik pedig a Castres-Munster, ahol O’Gara megint a meccs végén döntötte el a négy pont sorsát egy dropgóllal. Igazán érdekes eredmények ma sem születtek: a Bath legyőzte a Montpelliert (továbbra se remekelnek a franciák), míg a csoport másik meccsén a Leinster fogadta a Glasgow Warriorst.

 

Az előző körben a címvédő döntetlent játszott a Montpellier-vel, míg a Glasgow megverte a Bath-t otthon. Az utóbbi csapat dublini látogatása viszont nem volt túl sikeres. A hazai kék mezes alakulat simán megverte a skótokat, akik a győzelemhez még asszisztálni se tudtak, mivel gyakran tűntek zavarodottnak a mérkőzés közben. A Leinster sem volt igazán bombaformában, de egy indiszponált ellenfél ellen egy ilyen teljesítménnyel is célok sokaságát tudták szerezni.

 

Ugyan Weir első perces büntetőjével a skót csapat kezdte a pontgyártást, ám hamarosan kiderült, hogy a végső győzelemre nincs esélyük. Az újraindulás után nem sokkal már a leinsteriek támadását lehetett látni, mely során Sexton gondolt egyet, és a jobb oldalt hozta játékba. Nacewa felkapta a labdát, és miközben szerelték, még arra volt ideje, hogy Kearneyhez passzoljon, aki bevetődve megszerezte a csapat első célját a mérkőzésen. A sikeres jutalomrúgás után már újra a hazaiak támadtak, de Fitzgerald hibázott , elejtette a labdát. Az első épkézláb skót akció Seymour nevéhez fűződik. A szélső áttörési kísérlete sikeresnek tűnt, azonban – akárcsak az előbb ír kollégája – ő is elvesztette a labdát.

 

A leinsteri pontszám pedig csak növekedett: Barclay a 15. percben nem engedett el egy labdát időben. A megítélt büntetőt pedig Sexton értékesítette. A 21. percben viszont hatalmas lehetőséghez jutott a Glasgow:  Devine Toner egy bedobásnál lehúzta a labdát elkapó Kellockkot, amiért sárga lapot kapott. Weir nem hibázta el a büntetőt, ám az emberelőnyös skót támadások helyett más események történtek: a Leinster kapott erőre. Sőt: az éppen vállsérülés miatt pihenni kényszerülő O’Driscoll helyett játszó Eion O’Malley megszerezte a 25. percben első célját a kupában! A címvédő annyira belejött a játékba, hogy tovább támadtak. A következő akció viszont tolongással fejeződött be: D’Arcy passzába beleütöttek a skótok. A tolongásból (ahol a még kiállított Toner helyén Nacewa volt a msáodik sorban) Heaslip szedte ki a labdát majd indult meg, a támadás végén pedig O’Malley-hez került a játékszer, aki ha már ott volt szerzett még egy célt a 31. percben. Nyolc perccel később pedig szinte az első cél eseményei ismétlődtek meg: Sexton a jobbszélen ismét Nacewát hozta játékba, aki viszont offloadjával nem Kearneyt, hanem D’Arcyt találta meg, és a veterán center is célt szerzett.

O’Driscoll elégedett lehet az őt helyettesítő O’Malley teljesítményével: ő se csinálta volna jobban a Glasgow ellen

 

A második félidőben a 29-6-os állás sokáig nem változott. Az ír csapat célbónuszos győzelem tudatában visszavett, és a védekezésre koncentrált. Így a nagy volumenű skót támadásoknak adtak teret, amelyek 8-10 hullámon át kitartottak, de a legvégén mindig hibáztak a fehér mezesek: vagy Seymour ejtette ki a labdát vagy Heaslip lépett oda keményen. Volt, hogy az írek ejtették el a labdát: Healy esetében ez igen veszélyes helyzetet produkált: Seymour azonban hiába futott, Heaslip begyűjtötte a játékszert. A 74. percben megtört a jég. Már egy ideje a skótok voltak támadásban, és egy nyílt tolongásból Nathan lódult meg egy nagy üres területen, majd Pyrgoshoz passzolt, aki bevitte a skótok egyetlen célját. Ez felrázta a Leinstert, de a Glasgow sem lankadt le. Hiába telt le a rendes játékidő, mindkét csapat még célt akart szerezni. Ez végül a hazaiaknak sikerült Isaac Boss révén.

Az összes pont a mérkőzésről

 

A mérkőzést teljesen megérdemelten nyerte meg a Leinster, bár szerintem félgőzzel küzdöttek csak. A csapatból Heaslipet ki kell emelni, aki mindig jókor volt jó helyen (ő lett a mérkőzés embere is), de Nacewát is dicséret illeti: két remek offloadja célt ért, sőt még tolongásban is részt vett, ha éppen szükség volt rá. Hibákat mindkét  csapat követett el, főleg a labdakezelés terén, de a Glasgow ebben jobb volt ellenfelénél. Rengeteg támadásuk ment pocsékba, azzal, hogy kiesett a labda a kezükből vagy előre passzoltak. A Leinster a csoportjában az első helyre lépett, mögötte a Bath található a második helyen. Az angol csapat a Montpelliert 16-13-ra győzte le Angliában. A ma vereséget szenvedő két alakulat Glasgow, Montpellier sorrendben követi egymást a harmadik-negyedik helyen.

 

Pontszerzők: Kearney 1 cél (3. perc), O’Malley 2 cél (24., 30. perc), D’Arcy 1 cél (39. perc), Boss 1 cél (80. perc), Sexton 4 jutalomrúgás (5., 24., 31., 40. perc), 1 büntető (15. perc), Madigan 1 jutalomrúgás (80. perc), valamint Pyrgos 1 cél (73. perc), Weir 1 jutalomrúgás (73. perc), 2 büntető (1., 21. perc)

A Szentek lelépcsőztek a pokolba

Nem alakulunk át Northampton fanbloggá, egyszerűen csak megint az ő meccsüket tudtam követni: kábeltévém nincs (ahol a Blues-London Irish meccs ment), streamen viszont csak a Saints-Scarlets mérkőzést értem el. Nem bántam meg összességében, ám látva a Saints múlt heti és mostani teljesítményét, sokáig kerestem a zöld mezes csapatot a pályán, mert azt hittem, hogy az öltözőben maradtak. Borzalmas formaromláson estek át egy hét alatt, az ellenfelük viszont kérlelhetetlen módon játszott, igazából minden összejött nekik, amibe belekezdtek. A Scarlets megtartotta remek formáját, ami már múlt héten is győzelmet hozott nekik a Castres ellen.

 

A Scarlets lehengerlően kezdett: a 2. percben egy elejtett labda Liam Williams lábára pattant, a fullback pedig felkapta és bevitte (Artemjev remélem látta, hogy kell megfogni a játékszert ilyen helyzetben) az első célt a mérkőzésen! Priestland nem hibázta el utána a jutalomrúgást. A következő pontokig azonban várni kellett egy negyedórát. Egy nyílt tolongásban elkövetett szabálytalanság miatt jöhetett büntetővel a Saints, amit Lamb magabiztosan értékesített. Az újrakezdés viszont kapásból szabálytalan volt: a walesiek közül ketten a labda játékbahozásának a pillanatában már a felezővonalon túl voltak, majd a leérkező játékszert sikeresen előreütötték, amelyet a leváló Shingler kapott fel, és szerzett célt! Bár a közönség nagyon fütyült, a játékvezető csak az érvényesség elismerése miatt tette ugyanezt.Shingler: szabálytalan célt szerzett, de enélkül is nyert volna a Scarlets

 

Annak ellenére, hogy szabálytalan volt ez a pontszerzés, a Scarlets játékában ott voltak a további célok. Túlzottan kombinatorikus rögbit egyik csapat sem játszott, inkább a nagyobb futásokban, áttörésekben bíztak. Ilyen volt Wilson nagy megindulása egy tolongás után, amelynek végén a Saints végül az ellenfél tízeséig jutott. Az oldalváltás után a megintcsak rezignáltan játszó Artemjevhez került a labda, aki viszont ütközött a ma pocsékul játszó Ashtonnal, és elejtette a labdát. Ezzel a nagy reményű támadásnak vége szakadt. A célszerző Shinglert ekkor sérülés miatt le kellett cserélni, helyére Gilbert állt be, aki rögtön egy szabálytalansággal vétette észre magát: egy bedobásnál lehúzta az ellenfelet. Nem állították ki, de szóbeli figyelmeztetést kapott.

 

Hamarosan viszont már pozitívabb szerepben tetszeleghetett. Egy felszabadító rúgást a Fodent helyettesítő Pisi ejtett ki a kezéből, majd azt az odarohanó North kapta fel, aki Daviest hozta játékba. Artemjev őt szerelte, ám a Gilbert üresen volt, és ő szerezte meg a walesiek második célját a mérkőzésen! Priestland pedig nem hibázta el a jutalomrúgást. Davies ellenben fegyelmezetlen volt, és az ellene megítélt büntetőt fél pályáról (kezdőrúgás helyett) Lamb belőtte a lécek közé. 9-21 volt a félidő állása. Amely sokáig nem változott a második játékrészben.Matt Gilbert útban a cél felé

 

Az első igazán említésre méltó esemény az 55. percben történt, amikor egy bedobás után egy csomagot toltak előre a Scarlets játékosai, majd berúgták a célterületre a labdát, ám a northamptoniak érték előbb el azt. A Saints ekkor taktikát változtatott: inkább az egy bónuszpontra mentek rá, mivel a győzelem igen távolinak tűnt a 60. perc környékén. Nagyon erőteljes támadásokat vezettek, ám ez lett a vesztük is egyben. A 61. percben ráadásul még emberelőnybe is kerültek, amikor Jon Edwards kapott sárga lapot. Lamb a kapufára küldte a büntetőt, azonban a Szenteknél maradt a labda. Ashton viszont hibázott: kiejtette kezéből a labdát, amit a vörös mezesek előre rugdostak. A hajsza végén Priestland volt az, aki két védőt is félrelökve lecsapott a labdára, és szerzett újabb célt. A jutalmat még berúgta, utána viszont lecserélték, a veterán Stephen Jones érkezett a helyére.

 

A Saints nem adta fel továbbra sem. A meccs két leghalványabb játékosa, Pisi és Ashton azért összehoztak egy célt a 69. percben. Pisi megkapta a labdát, majd a szélső tolásának köszönhetően öt pontot szerzett, ebben a játékvezetőt a videóbíró is megerősítette. Lamb a rossz pozícióból rúgott jutalomrúgást nem hibázta el, ezzel lett 16-28 az állás. A Scarlets még egy ellentámadást végrehajtott Scott Williams révén, ám a Saints hamarosan újra a célvonalukhoz jutott, sőt: Wood szemfüles módon a 79. percben célt szerzett, ami után dropból rúgott gyorsan egy jutalmat Lamb. A walesiek nem akartak már igazán sietni az újraindulással, ám a játékvezető középkezdésre intette őket. A hosszabbításban tehát megvolt az esélye a hazaiaknak, hogy céllal fordítsanak, ám elvesztették gyorsan a labdát, és így a mérkőzést is.Jim Mallindernek, a Saints szakvezetőjének nem sok oka van az örömre: nem jól játszottak, a továbbjutás is kérdéses. Na jó, a játékvezető se volt elnéző velük mindig ma este

 

Lendületes mérkőzés volt, de a Saints borzalmasan játszott. Talán Foden hiányzása is rányomta a bélyegét a játékukra. Az előző meccsen hosszabbításban kaptak ki, egy nagyon küzdő Munstertől, most viszont, ha a ráadásban ők nyertek volna, érdemtelenül szereztek volna négy pontot. A Scarlets viszont jól játszott, akár a háromnegyedről vagy a támadókról van szó. A meccs emberének is megválasztott Priestlandet is lehet dicsérni: a fiatal irányító felnőve a feladathoz játszott ma este a Franklin’s Gardensben. Érdekesség, hogy amikor Aaron Shingler célt szerzett, nagyjából ezzel egyidőben Cardiffban egy szabálytalan szerelés miatt piros lappal kiállították a London Irishben játszó testvérét, Steve Shinglert. Azt a mérkőzést végül a Cardiff nyerte meg 24-18-ra. További eredmények: Clermont-Aironi: 54-3 (az olaszok ellen könnyű dolga volt a gumigyáriaknak…), Edinburgh-Racing Metro: 48-47 (egy rendkívül izgalmas, fordulatokban gazdag mérkőzést nyertek meg a skótok). Valamint két eredmény még a Challenge-kupából, ahol a papírforma érvényesült: Stade Francais-Bukarest: 49-3, Sale Sharks-La Vila: 59-6.

Steve Shingler és a manapság háklisan kezelt lándzsa szerelés. A testvérének jobb napja volt…

 

Pontszerzők: Pisi 1 cél (67. perc), Wood 1 cél (79. perc), Lamb 2 jutalomrúgás (68., 79., perc), 3 büntető (18., 22., 32. perc), valamint Williams 1 cél (2. perc), Shingler 1 cél (19. perc), Gilbert 1 cél (38. perc), Priestland 1 cél (62. perc), 4 jutalomrúgás (3., 20., 39., 63. perc)

Emlékezz a névre: Tuilagi

Hárman a hétből: Alesana, Henry és AndyAz ilyen címen futó bejegyzésekben eddig egy-egy játékos lett bemutatva, most azonban az igen népes Tuilagi család sarjairól fog szólni az írás. Akik egymaguk kitesznek egy hetes rögbi csapatot – nem nehéz most már kitalálni, hogy hányan is vannak, valamint jó pár év eltelt a legidősebb, és a legfiatalabb születése között. Fereti-Freddie 1971-ben született, míg a legfiatalabb, Manu 1991-ben, amikor a fentebb említett bátyja már a szamoai keret tagja volt a világbajnokságon! A hét fiúból, hat rögbijátékosnak állt, és egy dologban még egyezik ez a hat Tuilagi: mindannyian kötődnek valahogy a Leicester Tigershöz. Megjegyzés: az óceániai nevek kissé furcsán hathatnak, akit érdekel, hogy ez miért van: az nézze meg az idei Churchill-kupán lejátszott olasz A-tongai meccset, ahol Alesana Toto (Tóth Sándor) kommentátori tevékenysége mellett még az ilyen nyelvészeti dolgokban is új információkkal tudott szolgálni.

 

1971. június 9-én tehát megszületett Apiában, Szamoa fővárosában Fereti Tuilagi. Apja Vavae Tuilagi, egy falusi vezető, anyja pedig Aliitasi, aki Fatausi-Fogapoában vezette az egyetlen boltot. Tekintve, hogy a két legismertebb Tuilagi (Alesana és Manu) milyen nagyra nőtt, lehet következtetni, hogy a maradék öt gyerek sem volt kis darab. Születési sorrendben így jöttek a világra a Tuilagik: Fereti, Henry (1976), Olotuli (1979), Alesana (1981), Vavae (1986), Manu (1991). A bevezetőben említett hetes csapat azonban Olotuli miatt mégsem jöhetne létre, ugyanis – szamoai nyelven – ő fa’afafine, amit finoman úgy lehetne magyarítani, hogy nőként éli mindennapjait. Bár játszani ugyan nem játszik, de ő a többi testvérének a legnagyobb rajongója.

 

Fatausi-Fogapoa vezetéséből az idősebb Vavae túl sok jövedelmet nem tudott a családjára költeni, így volt a boltvezetéssel az édesanyjuk is. Nélkülözni nem nélkülözött a család, ám arra várhattak a gyerekek, hogy saját labdájuk vagy sportcipőjük legyen. Ellenben bárhol elrögbiztek, ha kellett egy fadarabot neveztek ki labdának. Fereti a nyolcvanas évek végén ismert játékos lett Szamoán, így került be a 1991-es vb keretbe, azonban a világbajnokságon nem lépett pályára. A következőn már játszott az akkor 24 éves center, és a kék mezes válogatottal egészen a negyeddöntőig jutott. Ekkor viszont úgy döntött, hogy kódot, és székhelyt vált, így került át Angliába, a ligarögbibe. Első csapata a Halifax volt, majd a St. Helens csapatában húzott le még egy évet.Freddie tíz éve elődöntőt játszhatott a Heineken-kupában

 

2000-ben viszont úgy gondolta, hogy visszatér az uniós kódhoz: elfogadta a Tigers ajánlantát. Ez a döntés a család többi tagját is befolyásolta: Leicester ekkor lett a Tuilagik európai központja. A Tigersben négy évet játszott, majd a Cardiffba szerződött. Itt azonban a 2004-2005-ös szezonban sérülés miatt egy meccset sem játszott, így egy év múlva már a Castresben mutatta meg tudását, de az év végén visszavonult a játéktól. Ekkor már legidősebb öccse, Henry is bemutatkozott a Premiershipben.

 

Enele-Henry játékstílusáról mindent elmond, hogy a “Mészáros” néven szokták emlegetni. Európában először az olasz bajnokságban mutatkozott be, a Parma csapatában. Innen 2003-ban került át a Tigershez. A zöld mezeseknél nagyszerűen mutatkozott be: már az első meccsén célt ünnepelhetett – ez nyolcasként szép teljesítmény! Bajnokságot csak utolsó leicesteri évében, 2007-ben nyert Angliában. Ezután a Perpignanba igazolt, ahol 2009-ben lett bajnok. A tavalyi döntő is emlékezetes marad számára. A katalánok ugyan kikaptak a Clermonttól, ám Jamie Cudmore-t sikerült hatástalanítania egy szereléssel.

Ebből a videóból kiderül, hogy miért is kapta a Mészáros nevet Henry

 

A sorban következő Olotulit átugrom, és inkább jöjjön a manapság legjobban ismert Alesana! 2002-ben ő is a Parma csapatában játszhatott először Európában, majd még ebben az évben bemutatkozhatott a válogatottban is Fidzsi ellen. Ekkor egyszerre három Tuilagi volt a pályán! Első pontjaira azonban 2005-ig kellett várni a nemzeti csapatban: ekkor viszont Tongát 4 céllal szórta meg. Ebben az évben már a Leicester játékosa volt, és itt eddig háromszor nyerte meg az angol bajnokságot. Tavaly ugyan csak a döntőbe jutottak be, de huszonegy mérkőzésen 13 célt sikerült letennie, a Heineken-kupában pedig 7/4 volt a mutatója. A vb-n nem villogott, viszont nyáron ott volt az ausztrálokat legyőző szamoai válogatottban, sőt a meccs első célját is ő vitte.

Itt pedig Alesana munkásságából lehet válogatást látni

 

A következő két testvér: Anitelea-Andy és Vavae nem lett igazán ismert játékos. Mindketten a Tigers akadémiájában kezdték el pályafutásukat, és be is mutatkozhattak az első csapatban. Anitelea egy szezont játszott csak a nevelőegyesületénél. 2006-ban már a Leedshez igazolt, innen 2008-ban került a Sale Sharkshoz, amely azonban idén felbontotta a szerződését, ezután a Dragonsba igazolt. Vavae 2007-2009 között állt a Tigers alkalmazásában.  2008-ban játszott a junior vb-n a szamoai válogatottban, tavaly pedig otthon, a Pacific Rugby Cup küzdelmeiben vett részt a Savaii Samoa csapatában, és meg is nyerték a kiírást. Ők ketten azonban talán botrányaikról ismertebbek. Andy gyakran verekedett össze szórakozóhelyeken Angliában másokkal. A legutóbbi, nagy port kavart esetet Andy és Vavae követte el: nyáron Szamoán ittas állapotban kerültek összetűzésbe Brian Limával, a szamoai rögbi legendás játékosával. A két testvért letartóztatták, míg Lima kisebb sérülésekkel megúszta az ütközetet.

 

A legkisebb testvér Manu már szinte Angliában nőtt fel. Tavaly került be a Tigers felnőtt csapatába, nem titkoltan azért, hogy egy igen erős centert képezzenek belőle a válogatott számára, ahova idén nyáron kapott behívót. Összességében a fehér mezes teljesítménye nem mondható rossznak, hét meccsen négy célt szerzett. Sajnos a kieséses szakaszban már nem villogott – mondjuk a kiesés nem csak rajta múlott. Jonny Wilkinson is megdícsérte a fiatal háromnegyed játékost a világbajnokság előtti tesztek során mutatott teljesítményéért. Az első Premiership szezonjában is sikerrel mutatkozott be: a bajnokságban húszszor játszott és hét célt szerzett. Egy sárgát is összeszedett, az emlékezetes Chris Ashtonnal történő pofozkodás miatt kellett kiállnia tíz percre az elődöntőben a játékból. A heves vérmérséklet rá is jellemző: a világbajnokság alatt Új-Zélandon is letette névjegyét. Senki sem sérült meg, csupán Manu bankszámlája lett könnyebb 3000 fonttal. Ennyi büntetést szabott rá ugyanis az angol szövetség egy aucklandi rendőrségi ügy miatt. A legkisebb Tuilagi ugyanis úgy gondolta, hogy jó poén beugrani a kikötő vizébe egy kompról. A helyi hatóságok, amint látható, nem díjazták ötletét, azonban több ilyenre is lehet, hogy fel kell készülniük, amennyiben Manu komolyan gondolja azt, hogy később Új-Zélandon szeretne játszani…

Itt pedig az Ashton-Manu Tuilagi eléggé egyhangú boxmeccs összefoglalóját lehet látni. Ki tudja lehet Manu később SBW-vel nem csak egy Super Rugby meccsen fog összefutni, hanem még egy ringben is küzdhetnek egymás ellen

Amikor a szentek a földön ragadnak

A hétvégén kezdődtek el a Heineken- és Challenge-kupa küzdelmei (sőt, még ma is lesz meccs), amelyek közül a magyar tv nézők is láthattak párat. Már az első fordulókban is akadtak meglepetések: ilyen a Cardiff győzelme a Racing Metro, az Ospreys a Biarritz, az Ulster a Clermont ellen. Úgy tűnik, hogy a francia csapatok közül még mindig nem heverték ki páran a vb okozta felfordulást, csak ezzel tudom indokolni, hogy némelyik csapat ilyen rettenetesen kezdett. A Harlequins továbbra is 100%-os idén: a Heineken-kupában is győztek, az itt bemutatkozó Connacht ellen.

 

Már most az első fordulóban is voltak igazán nagy rangadók. Ilyen volt a már említett Racing Metro-Cardiff Blues, a Montpellier-Leinster (16-16 lett a vége), és a Sport TV-n közvetített Munster-Northampton Saints. A Thomond Parkba nem győzni járnak az ellenfelek, tegnap este ezt a hagyományt akarta megváltoztatni az angol csapat, és ez egy igen parázs meccset hozott.

 

A két csapat jól ismeri egymást, még 2000-ben játszottak egymás ellen döntőt, amit az angolok nyertek meg, két éve pedig a Heineken-kupa negyeddöntőjében kerültek össze, akkor az ír csapat volt a jobb. Akkor is a Thomond Parkban (33-19), akkor is Nigel Owens volt a játékvezető. A hazaiaknál egy hiányzó volt, az univerzális háromnegyed játékos: Keith Earls, helyette Danny Barnes kezdhetett. Két debütáns is volt a mérkőzésen: Conor Murray és Vaszilij Artemjev is most mutatkozhatott be a Heineken-kupában. Hibákat ejtettek mind a ketten: ez főleg tapasztalatlanságuk miatt volt, de az orosz volt az, aki kétszer is kritikus, talán meccsdöntő pillanatban nem tudta megfogni a labdát. Na nem baj, majd hozzászokik a nemzetközi mezőny iramához.

 

A mérkőzést a hazaiak rögtön céllal kezdték: egy bedobás után kialakult csomagot toltak be a célterületre, ahol a sarkazó Damien Varley tette le a labdát. O’Gara pedig nem hibázta el a jutalomrúgást. Az eredmény azonban nem maradt sokáig így. A nagyon veszélyes Foden-Ashton páros először villant meg a mérkőzésen a nyolcadik percben, és a szélső bevitte a második célt a meccsen. A kiszorított helyzet miatt a szokásos Ashton ugrás ezúttal elmaradt. A Saints szakmai stábja remek taktikát eszelt ki a mérkőzésre, amellyel nagyon szét tudták húzni a Munster hátsó alakzatát, és Ashton könnyen meg tudott indulni. Lamb berúgta a jutalomrúgást, és még két büntetőt is, így már a vendégek vezettek 7-13-ra!Ashton ismét hozza a célokat

 

A hazaiak nem adták fel, ha kellett lökdösődtek: emiatt az első félidőben Paul O’Connellt figyelmeztette a játékvezető, a második félidőben pedig Mujati és O’Callaghan birkóztak a földön. Emellett nyomták vissza a Szenteket, akiknek a védelme ritkán hibázott. Egyszer azonban mindennek vége szakad: egy nyílt tolongás után Niall Ronan passzolt Conor Murrayhez, aki célt szerzett. A kikért videóbíró után viszont Nigel Owens nem adta meg a célt, mivel azt előrepassz előzte meg! A félidő végén a hazaiak úgy gondolták, hogy szereznek még célt, hogy a szurkolók a stadionban vidáman menjenek a büfébe. Először O’Gara rúgott büntetőt, majd a legvégén Doug Howlett szerzett célt, de csak ROG jutalomrúgásával sikerült megfordítani az állást.

 

Az eredményen már a következő játékrész első percében javítottak a hazaiak, egy újabb büntetővel. Nem dőlhettek hátra dolguk végeztével, mivel a Northampton továbbra is nagyon veszélyes támadásokkal operált. Ilyen volt Artemjev nagy lehetősége is: Christ Ashton offloaddal passzolt az oroszhoz, talán kicsit rosszul. A szélső lábát érte a labda, így futhatott utána. Utol is érte, ám az ajtó-ablak helyzetet nem használta ki: nem tudta megfogni a játékszert! Aztán a Munster fullbackje, Johne Murphy nagy nehezen összekukázta. Ami Artemjevnek nem sikerült, az Downeynak igen. A korábban a Munsterben is játszó center egy szerencsés passz után kapott labdát: O’Gara ugyanis beleért, így kapta meg Downey a labdát, amelyet letehetett a célterületen (ki is fütyülték ezért). A jutalomrúgás viszont kimaradt, így 20-21-et mutatott az eredményjelző.Downeyt Howlett és Murphy se tudta megállítani

 

A Munster tovább próbálkozott, de a célterület közelébe csak ritkán jutottak, és egyre görcsösebben játszottak. Csereként pedig inkább tapasztalt játékosokat küldtek a pályára, mint Leamy, O’Leary, O’Callaghan és Hayes. John Hayes a hetvenedik percben lett becserélve a nem túl jól játszó Botha helyére. A 38 éves pillérnek ez volt a 100. mérkőzése a Heineken-kupában! Ha pedig már itt játszott, akkor győzelemmel szerette volna ünnepelni az alkalmat. A Saint továbbra is remekül védekezett, nem hagytak teret a hazai támadásoknak. Cserélni náluk is kellett, a korábban megsérülő Fodent kellett lehozniuk. A hátsó alakzat nélküle is remek munkát végzett, egészen a meccs végéig. O’Garának lett volna egy lehetősége, hogy megfordítsa a meccset büntetőből, ám a távolról lőtt büntetőjébe belekapott a szél, és a fordítás elmaradt. A Munster azonban a 80. perc után sem akarta elengedni a labdát, és addig küzdöttek, amíg a 22-es vonalához nem értek. A Saints játékosai a 41. hullámban nem álltak ki O’Garára, aki egy dropgóllal eldöntötte a mérkőzést a Munster javára, így alakult ki a 23-21-es végeredmény.A döntő pillanat

 

Ezzel O’Gara már 1200 Heineken-kupa pont fölött jár, emellett ő lehet a második személy, aki eléri a kupában a 100 meccses határt. Hayes az első személy eddig, aki eljutott a három számjegyű pályára lépéshez. A hazai csapatból akit ki lehet emelni teljesítményével O’Gara mellett, az mindenképpen O’Connell, aki nem maradt ki egy balhéból sem, ellenben kiválóan játszott, ha kellett a nyílt tolongásokban szerzett labdát, vagy betörési kísérleteket hajtott végre. Emellett Conor Murray és Johne Murphy teljesítményére sem lehet panasz, igaz ők is követtek el hibákat (még O’Gara is). Az ellenfélnél kiemelni még nehezebb játékosokat, mivel mindenki kiválóan teljesített. A szokásos Foden-Ashton páros mellett Ryan Lamb teljesítményére sem lehetett panasz. O’Gara dropgólja után pedig az angol csapat játékosai az elsők között voltak, akik gratuláltak a tízesnek: tudták, hogy most legyőzték őket. Majd máskor ők nyernek. Ha a visszavágó is ilyen izgalmas és jó iramú mérkőzés lesz, akkor megéri megnézni azt is.

Az ír rádióban így hangzott a dropgól közvetítése

 

Pontszerzők: Varley 1 cél (2. perc), Howlett 1 cél (40. perc), O’Gara 2 jutalomrúgás (3., 40. perc), 1 dropgól (83. perc), 2 büntető (38., 40. perc), valamint Ashton 1 cél (8. perc), Downey 1 cél (56. perc), Lamb 1 jutalomrúgás (9. perc), 3 büntető (12., 20., 44. perc)

Legek a vb-n

Lassan már egy hónap eltelik a döntő óta, ám nézzünk még egy kicsit vissza az új-zélandi tornára. Legjobb játékos, irányító, szélső stb. címeket nem szeretnék adományozni, mivel mindenkinek van sajátja, így inkább nézzünk olyan teljesítményeket, furcsaságokat, amelyekkel a pályán máshogyan is ki lehetett tűnni!

 

A legnagyobb lábú: Tony Buckley. A volt munsteri pillér valóban elmondhatja magáról, hogy nagy lábon él! A 196 cm magas és 137 kilós játékos ebben a szezonban már a Sale színeiben bontja meg az ellenfelek első sorait. Ekkora termethez bizony jókora láb is dukál, hogy elbírja valami a fent cipelt terhet. Buckley angol számozás szerint 16-os, vagyis kontinentális méret szerint 53-as csukát kell a lábára húzni a meccseken. Ilyen méretben nem gyártanak lábbelit a rögbisek számára, így neki külön gyártja az egyik német sportszergyártó cég a játékhoz nélkülözhetetlen kelléket.Buckley termete sem épp átlagos, de a lábfeje meg főleg nem

 

A legszakállasabb: Adam Kleeberger. Bár az espnscrum szerint Marc Liévremonté volt a torna legjobb arcszőrzete, én azt a díjat is a kanadaiak hetesének adnám. A korábban már profiskodó kanadai leváló idén egy sérülés miatt otthon szerepelt az amatőrök között. Az arcszőrzetét látva viszont inkább azt lehet hinni, hogy valahol a Yukon mellett vágta a fákat az erdőben. Példája viszont ragadós volt, még két társa is ilyen nagy szakállat növesztett: Jebb Sinclair és Hubert Buydens. A három szakállas személy megjelenése elég reklám volt, hogy a rögbi legalább a vb idején kicsit megszorongassa a hoki népszerűségét Kanadában. Kleeberger a szakállától azóta egy jótékonysági akció keretében megvált.

Kleeberger megborotválása (és a bevétel felajánlása) még a híradóba is bekerült a hoki hazájában.

 

A legalacsonyabb: Alexander Janjuskin. A kilences ponton az alacsony termet nem hátrány, ellenben az oroszok nyitója még Geniától is tíz centivel alacsonyabb, mindössze 165 centiméter. Az otthon játszó játékos magasságáról az orosz-ír meccs előtt láthattunk egy igencsak furcsa képet, amikor a fair play szellemében kezet rázott az írek kapitányával, a 198 centiméter magas Leo Cullennel.Janjuskin itt a nem épp alacsony Geldenhuysszel csap össze az olaszok elleni meccsen

 

A legjobbkor debütáló: Jean-Marc Doussain. A legjobb szót idézőjelbe kell tenni francia részről. Mindenesetre a toulouse-i játékoson kívül még senki sem játszott úgy a döntőben, hogy az első mérkőzése a válogatottban a világbajnokság utolsó mérkőzése lett volna. Olyan már fordult elő, hogy valaki a bronzmeccsen mutatkozott be (egészen pontosan kétszer: 1987-ben és 1995-ben), de Doussain jelenleg az egyedüli, aki a döntőben mutatkozott be a válogatottban. Ezzel együtt azonban 0%-os a győzelmi mutatója a kék mezben.Doussain Skrela helyére jött, aztán a dönőben be is mutatkozhatott

 

A legszerencsésebb szóhoz jutó: Stephen Donald. Az új-zélandi Cinncinnatus szerencsés bemutatkozásához viszont kellett az is, hogy három irányító is kidőljön az All Blacks keretéből. Valószínűleg, ha a harmadik, Cruden nem sérül le, Donaldot becserélték volna pár percre, hadd mutassa meg magát, de másképp történt. Így az ő büntetőjével lettek világbajnokok a fekete mezesek. Huszonháromszor játszhatott a válogatottban, és egy darabig biztosan nem lesz kerettag, mivel a Bath csapata igazolta le még a múlt szezon végén.Kahui, Donald és a Webb Ellis-kupa, Donald biztosan hallgatta már azóta a King for a Day c. számot

 

A legcikibb pillanat: Chris Paterson jutalma a románok ellen. Nem egyszer hoztam fel én is a momentumot. A világ egyik legpontosabban rúgó játékosával szomszédaink ellen bizony megesett az a csúfság, hogy leesett a labda a gyűrűről, így a jobb alsó sarok felé rúgta a játékszert, amit kivédett lábbal az ott álló román játékos. Ez a fociban sem gól, de a rögbiben sem adnak érte két pontot.

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, tartja a mondás.

 

A legnagyobb ütközés: Radike Samo vs. Bryan Habana. Az ausztrál-dél-afrikai negyeddöntő 19. percében a nagyhajú ausztrál nyolcas borította fel a villámléptű szélsőt. Habana kicsit átgondolhatta ezután a mérkőzést: nem villogott, sőt később – lehetséges, hogy az ütközés miatt- le is cserélték.

Samo nem kegyelmezett Habanának, aki utána egészen visszafogottan játszott, mondhatni nem látszott, hogy a pályán volt.

 

A legtávolabbi: Frans Steyn Szamoa ellen. A Boks másik Steyn nevű rúgója jó 55 méterről rúgta kapura a szabálytalanság után megítélt büntetőrúgást. Bátor tett volt, és csak nagyon kevés kellett volna, hogy érvényes legyen. A lövés azonban a keresztlécről lepattant. Frans Steyn így viszont csak rontotta az amúgy sem túl jó rúgási statisztikákat a vb-n. Később még távolabbról, 60 méterről vállalt el egy büntetőt: sikerrel! Ezzel a sikeres büntetővel is hozzájárult a dél-afrikai 5-13-as győzelemhez.

Frans Steyn másodjára már nem hibázott Szamoa ellen

 

A legnagyobb visszatérés: Írország. Tavasszal sok sérülttel végigküzdötték a Hat Nemzetet, és a teljesítményük alapján úgy tűnt, hogy jók lesznek a  vb-n, azonban a pocsék nyári tesztek után már a csoportból való továbbjutást is sokan már kérdésesnek vélték. Erre a csoportmeccsek alatt Declan Kindey csapata csodát művelt: magabiztosan verték meg az ausztrálokat, és megnyerték a csoportot. Ebben nagy szerepe volt a két veteránnak, O’Garának és O’Driscollnak. A negyeddöntő azonban ismét végállomást jelentett a számukra: ezt sem szabad azonban lebecsülni, hiszen négy éve a csoportból sem jutottak tovább, így mindenképpen előreléptek. Vagy inkább vissza a szokásos helyre.O'Driscoll remek játékkal segítette a válogatottat

 

A legnagyobb meglepetés: Wales. A Hat Nemzeten kifejezetten jól játszottak, sőt nyáron sem vallottak szégyent a vörös mezesek. Bár erős csoportba kerültek, már az első meccsükön, Dél-Afrika ellen is megmutatták, hogy bizony nagyon kell velük vigyázni a későbbiekben. Namíbiát kötelezően legyőzték, majd átmentek Szamoán és a korábbi mumus Fidzsit is legyőzték. A negyeddöntőben túljutottak az íreken, sőt még a franciák ellen is remekül játszottak, de az utolsó droprúgásra már nem volt idejük. A bronzdöntőt ugyan elvesztették, de az idős és fiatal játékosokat egyaránt alkalmazó, méghozzá jól alkalmazó válogatott sokkal jobban teljesített, mint azt a vb előtt várták volna.Wales tőle jóval erősebb válogatottakra is alaposan ráijesztett

 

A legszebb/legfontosabb cél: Lucas González Amorosino. Bár az elején lefektettem egy szabályt, mely szerint túl saját véleményhez alaposan kapcsolódó teljesítményt nem fogok ismertetni, most így a végén el kell térnem ettől, és az argentinok fogójának kell adnom a fentebb leírt két kategóriában az első helyet. A skótok elleni meccsen dőlt el, hogy melyik válogatott fog továbbjutni a b-csoportból. A hetvenegyedik percben már úgy tűnt, hogy a skótok fognak továbbmenni győzelmük esetén az angolokkal, mivel az argentinoknak legalább egy célt kellett vinniük a négy ponthoz. Ekkor jött a csereként beállt González Amorosino, aki átcselezte magát a skót védelmen, és letette a kötelező célt, majd Contepomi is belőtte a jutalmat, és argentina továbbjutott a csoportból, a skótok pedig most idén hiányoztak először a kieséses szakaszból.

Lehet, hogy később González Amorosino célja is olyan ismert lesz majd, mint Lomu 1995-ös célja az angolok ellen.

Városnézés kibővítve

A hétvégén nem született bejegyzés, ez annak is köszönhető, hogy Krakkóban jártam. Mielőtt mindenki hülyének nézne, hogy a lengyel rögbi miatt mentem oda, megnyugtatásul közlöm, hogy városnézés volt a fő program, de azért fájt a fogam valamilyen sporteseményre is. A rögbiről megint lekéstem, de legalább sikeresen a krakkói derbi előkészületeibe belekeveredtem (az Ekstraklasa utolsó helyezettje, a Cracovia végül is legyőzte a nagy rivális Wisłát 1-0-ra odahaza).

 

A fentiekből nem derült ki, de azért látható, hogy a rögbi Lengyelországban elmarad népszerűségét tekintve a foci mögött, de jócskán nagyobb hagyománya van, mint minálunk: 1920-28 közt már létezett egy szövetség Lengyelországban, de a jelenleg is működő jóval később 1957-ben alakult meg. Nagy neveket nem lehet mondani a játékosok közül (profi ligákig kevesen jutnak el: a cseheknél viszont van pár ilyen személy), igazán csak lengyel felmenőkkel rendelkező játékosokat lehet találni, azokat viszont, köszönhető a hányattatott lengyel történelemnek Európa számos országában: ilyen Chris Czekaj, a Cardiff Blues szélsője vagy Dimitri Szarzewski, a Stade Francais sarkazója.

 

A krakkói Juvenia szombaton odahaza játszott mérkőzést hazai pályán, az első osztály élmenőjével, a Budowlany Łódz-dzsal. A meccset a vendégcsapat nyerte 9-90-re. Ezen a napon ismerősömmel épp a belvárosban járkáltunk, így csak este tudtam megnézni, hogy a mérkőzés aznap volt, ingyenes belépéssel, és a szállástól mindössze 500 méternyire… A pálya a Błonia nevű füves terület egyik végén fekszik. Maga a rét már többször volt része tömegrendezvényeknek a 20. században (legyen szó II. János Pál pápa tömegmiséiről vagy a grünwaldi csatáról való megemlékezésről), jelenleg arról ismert, hogy a két nagy krakkói focicsapat (Cracovia, Wisła) stadionja között terül el.

 

A focicsapatok két új építésű stadionnal rendelkeznek (de hogy Krakkó miért nem rendez jövőre meccset az EB-n, az rejtély számomra továbbra is), míg a Juveniának egy jóval szerényebb sportlétesítménnyel kell beérnie. Ezen a téren egyébként Gdynia jár az élen, ahol specifikusan rögbi stadiont építettek (játszanak azért itt amerikai “focit” és focit is). Na nem egy Twickenham, de 2500 néző befér a létesítménybe ha teltház van. Maga a klub 1906-ban alakult, elsősorban, mint a kerület focicsapata. A rögbi szakosztály 1973-ban jött létre. A rögbi szakosztály 2009-ben érte el a legnagyobb sikerét, ekkor bronzérmes lett az Ekstraligában. Jelenleg azonban az élvonalban az utolsó helyet foglalják el, egy ponttal.

 

A képek nem lettek a legjobbak, és magát a stadiont sem sikerült teljesen lefotózni. Mivel amikor nincs edzés vagy meccs, akkor kutyakiképző iskola működik a pályán. Számomra pedig kellemetlen lett volna, hogy a lelátóról fotózgatok a kutyakiképzés közben, az amúgy hatalmas ködben. Így viszont csak egy szögből tudtam fotózni, az amúgy maximálisan 800 néző befogadására képes “stadiont”.

Hirdetőtábla a pálya előtt a kupa és ligameccsekrőlCélterület egy ködös hétfőnHát nem egy Twickenham...Egy másik hirdetőtábla a Rudawa patak partján: a tagek alapján itt nem szeretik a Wisłát

Big Man

Lomu: az angolok ellen mindig sziporkázottAz előző bejegyzést az egyik olasz pofonosztó filmjéről neveztem el, most a másikon a sor, a Bud Spencerrel forgatott krimisorozatról nem lesz szó. Big Mannek ugyanis Jonah Lomut is nevezték, igaz nem szerep kedvéért. Sokak szerint ő volt az uniós rögbi első világsztárja: ezt fizikumának, és játékának is köszönhette. Az előző bejegyzésben bemutatott Ealesszel két dologban egyeznek meg: egyrészt termetükben: Lomu 196 cm és 119 kg, míg Eales 200 cm és 115 kg. Lomu egy második soros termetével rendelkezett: azonban az erőhöz páratlan gyorsaság is párosult: 100 métert 10,8 másodperc alatt képes lefutni! Ilyen teljesítménnyel a modern háromnegyedjátékosok archetípusa lett.

 

Másrészt sem Eales, sem  Lomu nem lett az IRB szerint az Év Nemzetközi Játékosa. Nem ezért mert nem kapták volna meg, hanem azért, mert amikor fénykorukat élték, ez a díj még nem létezett! Lomu még ma is lehetne aktív játékos, ám egy súlyos betegség miatt a 2000-es években már nem álmodhatott erről a díjról. A hajtás után nézzük meg közelebbről Big Jonah pályafutását!

 

Amikor Eales 2001. szeptember elsején utoljára játszott a válogatottban, Új-Zéland ellen, Lomu is a pályán volt, akinek szintén már csak egy év volt hátra a fekete szerelésben. Ennyire azért ne szaladjunk előre! Lomu 1975. május 12-én látta meg a napvilágot Aucklandben, tongai származású szülők gyermekeként. Nem a leggazdagabb környéken nőtt fel, így lehet, hogy a későbbi megélhetés miatt választotta fiatalkorában a ligarögbit, ám 14 évesen inkább úgy döntött, hogy az uniós kód mellett kötelezi el magát. Hamarosan kiderült, hogy nem fog szegény uniós játékosként meghalni: a ligás kezdetek meglátszottak rajta: erejének és stílusának hamarosan nagy híre kelt a világon.

 

Lomut nem lehetett megállítani. 1995-ben az angolok fogóján, Mike Catten nemes egyszerűséggel átgyalogolt

 

Lomu az 1994-es tradícionális hong kongi hetes rögbi tornán tűnt fel, majd innen egyenes út vezetett az All Blacks-be. Még ebben az évben (egészen pontosa június 26-án) bemutatkozott a válogatottban, Franciaország ellen: 19 évesen, és 45 naposan ő lett a legfiatalabb debütáns a fekete mezben. Sajnos sem a bemutatkozás, sem a franciák elleni következő mérkőzés nem zárult győzelemmel. Az 1995-ös világbajnokságon az első meccsen megszerezte első célját a válogatottban, az írek ellen. A csoportmeccseken nem parádézott, csak az egyenes kieséses szakaszban szerzett célt ezután, a negyeddöntőben a skótok ellen. Lomu, hatalmas termetével, erejével nagyon elütött a hozzá képest cingárnak tűnő akkori háromnegyed tagoktól. A skótok talán valaha volt legjobb játékosa, a fogó Gavin Hastings nyilatkozta róla: “Ha ekkora játékosok jönnek rögbizni, abba kell hagyni a játékot“. Az amatőr korszakban ritkák voltak az ilyen hatalmas méretű játékosok, ám az átálló ligarögbisek miatt, és a profizmus bevezetése után az uniós mezőnyben is megjelentek az izomkolosszus játékosok. Gavin Hastings még a régebbi korszakhoz tartozott, vissza is vonult 1995-ben.

 

Ha kellett, akkor szerelni is tudott – nagyokat

 

Az angolok elleni elődöntőben négy cél szerzett, így az Invictusban is látott módon, a Boks játékosainak fel kellett kötni a gatyát, ha akartak valamit mutatni a döntőben. Ez szintén úgy valósult meg, ahogy a filmben látszott: többen kiálltak rá, nehogy valami baj történjen. Baj történt, azonban nem a pályán, hanem Lomu szervezetében. Már ekkor, a vb alatt kiderült, hogy nephrosisban szenved, amely egy ritka, de súlyos vesebetegség. 1996-ban emiatt még nem kellet kihagynia: szerepelt az első Három Nemzeten, amelyet meg is nyert az All Blacks, valamint még a skótok és Szamoa legjobbjai ellen is játszott. A következő évben betegsége miatt a Három Nemzeten nem lépett pályára, csak az új-zélandiak őszi turnéján játszott Nagy-Britanniában. 1998-ban segítette a Nemzetközösségi Játékokon az új-zélandi csapatot a hetes rögbi tornán (meg is nyerték), de a nagy visszatérés Lomunak a következő világbajnokság volt, ahol 1995-ös teljesítményét megfejelte: akkor hét, most 8 célt vitt a tornán! Az elődöntőben azonban összefutottak egy nagyon lendületes francia válogatottal (Lomu azért vitt célt nekik is), a bronzmeccsen pedig simán alulmaradtak a Boks ellen.

 

Lomu karrierje és élete a 2000-es évek elején súlyos válságba került: először művese kezelésre kellett járnia, majd a betegsége odáig fajult, hogy veseátültetésen kellett átesnie 2004-ben. Mielőtt a visszatéréséről szó esne, nézzük át, hogy klubszinten hol játszott Big Jonah: A Super 12-ben először a Bluesban játszott: az 1996-os bajnokcsapatnak tagja volt, a következőben (1997) is alapember lehetett volna, de betegsége ebben megakadályozta. Ebben a bajnokságban a Chiefs és a Hurricanes színeiben játszott még. Az új-zélandi “NB1”-ben (National Provincial Championship – az ITM-kupa elődje) a legnagyobb sikerét a Wellingtonnal érte el, amikor 2000-ben bajnokok lettek.

 

Válogatás Lomu ritkábban látott céljaiból – ebből is volt neki jó néhány

 

A transzplantáció után olyan híresztelések kaptak lábra, hogy Lomu visszatér a játékhoz. A még csak 30 éves szélső újra a pályára lépett 2005-ben! Méghozzá Martin Johnson utolsó mérkőzésén, június 4-én a Twickenhamben, ahol végül Johnson csapata legyőzte Lomuét. Klubszinten ismét egy Blues nevű csapatban kötött ki, ám nem Aucklandben, hanem Cardiffban, így a Kelta Liga nézői is megnézhették a kiváló szélsőt, aki sajnos nem sokat tudott hozzátenni a walesi csapat játékához, ebben egy áprilisi sérülés is közrejátszott, ami után már többször nem lépett pályára Walesben. Új-Zélandon folytatta a NPC-ban a North Harbour csapatában. Nem volt ezzel kisebb célja, minthogy új szerződést kapjon majd a NZRU-tól, hogy kijuthasson a 2007-es vb-re. Ez azonban nem jött össze, így Lomu a visszavonulás mellett döntött. Unalmában amatőr testépítőversenyen is vett már részt, de 2009-ben azért még nyolcasként (!) játszott a francia harmadosztályban. Egy olyan ember, aki 63 meccsen vitt 37 célt az All Blacks mezében, az ilyen allűrök már igazán megengedhetőek.Lomu a Féderale 1-ben is kemény ellenfél tudott lenni