2019. április havi bejegyzések

Ahol már a rájátszásnál tartanak: Pro 14

A Pro 14 alapszakasza lezárult a hétvégén: nagy felfordulást nem okozott a zárókör, de volt miért izgulni. Például, hogy a Treviso történelmet írva, ott lesz-e a rájátszásban – vagy éppen Tommaso Allanékat átugorja-e az Edinburgh  és a Scarlets kettőse. A leadben nem spoilerezünk, azonban annyit mindenképpen érdemes megállapítani, hogy a walesi válogatott szárnyalhat, azonban a csapataik rettenetesen alulmúlták ebben a szezonban magukat, az olaszok viszont majdnem az ellenkező módon viselkedtek a Pro 14 2018-19-es kiírásában.

Bővebben…

Reklámok

Álomdöntő a BEK-ben

A lassan végéhez közeledő évtized két talán legeredményesebb csapata jutott a május 11-én rendezendő BEK-döntőbe (már ha most a Toulonról megfeledkezünk): a Leinster három, a Saracens pedig két elsőséget zsebelt be a kupában tíz év alatt (plusz Jonny Sextonéknak van egy Challenge-kupájuk, Owen Farrelléknek pedig egy vesztes, még Heineken-kupa döntőjük). A bajnoki rájátszásra is készülő klubok nem fogják vissza magukat a fináléban sem valószínűleg, amire példaként szolgáltak az elődöntők, amelyekben a továbbjutók nem igazán hagyták szóhoz jutni ellenfeleiket – tették mindezt úgy, hogy a Munster és a Toulouse sem áll éppen túl rosszul odahaza.

Bővebben…

Hét év után először: francia házidöntő

A Challenge-kupa hagyományosan az angol és francia csapatok vadászterülete, azonban arra legutóbb 2012-ben volt példa, hogy házidöntőre kerüljön sor. Akkor a Stoopban az éppen a leszállóágába zuhanó Biarritz mutatta meg utoljára magát, miközben az éppen a konjunktúrába kerülő Toulont verték meg meglepetést okozva (azóta a Biarritz a Pro D2-ben szerénykedik, a kalózoknál pedig véget értek a szép napok). Idén a korábbi  kétszeres kupagyőztes Clermont, valamint az első nemzetközi fináléjára készülő La Rochelle küzd meg a kisebbik európai trófeájáért. Uini Atonióék ezzel a döntőbe jutással már alkottak valami maradandót a számukra felejthető szezonban. Ha pedig hozzávesszük, hogy a gumigyáriak hadilábon állnak a döntőkkel, még meglepetést is okozhatnak Newcastle-ben.

Bővebben…

Európai körkép: a Top 14

Mondhatni a francia bajnokságban helyreállt a rend: a tabella elején a Toulouse és a Clermont, a Racing 92 és a Castres rájátszást érő helyen, a Bordeaux pedig borotvaélen táncol. Hátul pedig az Agen és a Grenoble küzd a bennmaradásért. Annyiből viszont mégsem állt helyre a rend, hogy a Lyon a harmadik, a Montpellier és a Touloun gyengélkedik, a Perpignan pedig megy vissza a másodosztályba. Még négy forduló van hátra az alapszakaszból, de korántsem dőlt még el minden a Top 14-ben.

Bővebben…

Európai körkép: a Premiership

Az európai bajnokságok lassan fordulnak rá a hajrára, így itt az ideje, hogy kissé ránézzünk a tabellára. Az Exeter már biztosan ott lesz az elődöntőben (sőt, már az is eldőlt, hogy a Sandy Parkban vívhatják ki az újabb finálét), a Bristol pedig jó esettel jövőre is az élvonal tagja maradhat. Miközben az a szégyen is megeshet Leicesterben, hogy egy évnyi másodosztály legalább várni fog a tigrisekre (és még Ben Youngs is lesérült a napokban több hétre).

Bővebben…

BEK: fordulatos negyeddöntők

A BEK-ben is mondhatni az esélyesek mentek tovább az elődöntőbe, de jóval több izgalmat tartogattak a mérkőzések, mint a Challenge-kupában. Pláne, hogy a Saracens volt az egyedüli csapat, amely simán vette az akadályt, úgy hogy azért nem a legacélosabb kerettel álltak ki az Allianz Park gyepére. Keith Earls legalább boldoggá avatását pedig biztosan kezdeményezni fogja az armaghi érsekség, a fiatal Toulouse pedig megmutatta, hogy milyen ütőképes csapata van a francia rekordbajnoknak. Volt még egy drámai mérkőzés: az Ulster is közel állt a csodához, azonban nem sikerült a fordítás. Ha Jacob Stockdale jobban figyel… De – közhely, de igaz – a sportban nincsen ha.

Bővebben…

Klasszikus felállás a Challenge-kupában

Hagyományosan az angol és francia csapatok vadászterepe a Challenge-kupa (igaz, néha fel-felbukkannak kelta csapatok is a döntőben), és ez idén sincs másképp. A Pro 14-ből hírmondónak maradt Connacht ugyanis elbúcsúzott az elmúlt hétvégén a küzdelemtől a negyeddöntőben. Bundee Aki csapatához csatlakozott még a Worcester, a Bristol és a Northampton triója. Annyi biztos, hogy ennek a négy alakulatnak jól fog jönni, hogy már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk. A Connacht és a Northampton a BEK-beli indulásért, a Worcester és a Bristol pedig a bennmaradásért küzdhet teljes erőbedobással.

Bővebben…