2012. szeptember havi bejegyzések

Medvék, Száműzöttek, Elefántok

Reklámok

Kinek jött be az élet eddig Angliában?

Az átigazolási szezon véget ért, a bajnokságok elkezdődtek, ahogy erről volt szó korábban. Most már van értelme megnézni, hogy ki járt jól azzal, hogy csapatot váltott. Anglia esetében inkább pozitívumokra lehet gondolni, de bizony akadt olyan is, akit nem sérülés akadályozott meg abban, hogy jó teljesítményt nyújtson vagy épp az újságírókat bűvölje el.Négy kör óta tart az angol bajnokság - forrás: www.telegraph.co.uk

 

Az egyik játékos, aki egyelőre nem tud mit kezdeni új csapatában, az Chris Ashton: az előző szezonban viharosan vált el a szélső és a Saints útja. A debütáláson szerzett két célt, azóta viszont csak sárgákat gyűjtöget, sőt még pályán kívüli balhéja is volt Londonban egyik éjszaka: egyelőre tehát nem rajta múlik, hogy a Saracens feljött a harmadik helyre a bajnokságban. Tette ezt úgy, hogy ugyan kikapott az Exetertől, de a bónusz is elég volt számukra, hogy a Leicestert megelőzzék: persze az már más kérdés, hogy a tízesük, Farrell sincs mostanában jó formában. Ha már tízes: Danny Cipriani visszatérése sem sikerül olyan fényesen, mint gondolta. A Sale egyenesen nem is nevezte az első meccsre a bajnokságban. A többi három meccsen már játszott, de az eddigi 29 pontos teljesítménye igen karcsú. A Manchester külvárosában játszó csapat jelenleg az utolsó a tabellán, a szintén ide igazoló Richie Gray sem így képzelhette el az új szezon kezdetét

A Sale Sharks egyelőre nem vitézkedik: négyből semmi, legutoljára a London Welsh-től kaptak ki: az újoncok már a második győzelmüket szerezték: a képen Browne szereli Seymourt az említett meccsen

 

Ha már tízes poszt: lehetne itt írni arról, hogy Evans megint remekel, de bizony amellett sem lehet elmenni, hogy a londoni darazsakhoz már csak levezetni igazoló Stephen Jones bizony nagyon jó helyre került, és szórja a pontokat: ehhez persze kell egy jó csapat is, és a Wasps idén ütőképesebb csapatot hozott össze, mint tavaly: talán idén már nem fognak a kiesésért küzdeni. Thomas Rhys Thomas és James Haskell sem tűnik rossz igazolásnak. Egyelőre azonban talán a lutrival állnak hadilábon a fekete-sárga mezesek: csak egy meccsen sikerült nyerniük, a Bath ellen  talán még annyira nem, de a nyitókörben a Quins ellen közel voltak hozzá, de az i-re a pontot végül az ellenfelek tették fel.

Eddig csak egy győzelmet aratott a jelentős változáson átesett London Wasps, de nem lennék meglepve, ha hamarosan a Dallaglioval fémjelzett csapat sikerei közelébe érnének

 

A Bath csapata örülhet, hogy végre felgyógyult Kyle Eastmond, aki pont a Wasps ellen vitt céljával tette le nevét az uniós rögbiben. Ugyan a St. Helens csapatától még az előző idény végén eljött, de sérülés miatt nem mutatott igazán sokat – mostanáig. Másrészt szomorkodásra is van oka a fürdővárosiaknak, amennyiben azt nézzük, hogy Olly Barkley a Racing Metroba igazol, mivel jelenleg a párizsi csapatnak egyetlen ép irányítója sincs. Talán így több lehetősége lesz a sötétkék mezeseknél Stephen Donaldnak, elvégre világbajnok vagy mi a csuda.

A dicséret után dorgálás illeti a darazsakat: van még hova fejlődniük, lehettek volna okosabbak Eastmond céljánál is – lustáknak: a volt ligarögbi játékos szóló 0:46-nál kezdődik


Szintén nagy fogásként megemlíthető Vereniki Goneva, akit a Leicester Alesana Tuilagi pótléknak szerzett be. A helyzet kicsit hasonlít az Ashton-Artemjev üzlethez: van egy sztárjátékos, akit sok pénzért lehetne megtartani, keressünk a helyére egy viszonylag olcsó, tehetséges, nem nagyon ismert embert. Gonevát kétlem, hogy sokan ismerték volna a tavalyi vb előtt, maximum a hardcore Tarbes vagy Fidzsi rajongók. Pedig nem egy nyeretlen kétévesről van szó: 26 válogatott meccsen 13 célt szerzett, tavaly a Tarbesben pedig 8-at. Külön előnye, hogy több poszton is bevethető: így centerként, szélsőként és fogóként is hasznosítható. Új csapatában sem maradt adós a pontokkal: hét meccsen lépett eddig pályára (ebben a szezon előtti felkészülési találkozók is benne értendők!), és öt célt szerzett: ebből három még a bajnokság előtt esett, kettő pedig utána. A kezdés tehát jó volt, de meg merem előlegezni a további jó szereplést a fidzsi játékosnak.

Gonevát igazából tavaly a vb-n ismerte meg a világ: akkor négyszer mattolta Namíbiát – az első kép kivételével az összes a http://www.espnscrum.comról származik

 

A végére pedig egy játékos jöhet még, aki még nincs Európában, de egyáltalán nem zárható ki, hogy nem fog az öreg kontinensen kikötni. Ő pedig nem más, mint Richie McCaw, aki új szerződést kötött az NZRU-val, amely ugyan 2015-ig rendelkezik felőle, de fél évre engedi, hogy a leváló távol legyen a szigetországtól, így Dan Carter vagy épp Brad Thorn nyomdokaiban még bezsebelhet akár egy Heineken-kupa győzelmet is. McCaw nem gondol egyelőre arra, hogy otthagyja Canterbury-t, de ettől függetlenül létezhet az a pénz, amiért képes lenne lecserélni fél évre a vörös-fekete mezt. Csak nehogy aztán jen formájában érkezzen meg az összeg a Crusaders számlájára, ami nyilván elkeserítené az európai szurkolókat (meg persze a szponzori szerződéseket elbukó cégeket is – nyilván).

Harmadik világ

Megszokhattuk már, hogy a nagyobb bajnokságokba csak a rögbivilág krémje ad játékosokat, vagy a közvetlenül mögöttük lévő válogatottak. A világranglista hátsóbb régióiból nehéz a kitörés, de egy-egy játékos jelen van a 30. helyen túlról is az európai bajnokságban. Az IRB még korábban három szintre osztotta fel a válogatottakat: az első szinten a Hat Nemzet és a Négy Nemzet képviselteti magát, a következő lépcsőfokot az amerikai, fidzsi, grúz, japán, kanadai, román, szamoai és tongai válogatott jelenti – az eddigiek mind rendelkeznek vb részvétellel, valamint mostanság valamelyik Nemzetek-kupáján szerepelnek. A kanadai és az amerikai válogatott tavaly a Churchill-kupán volt jelen, ám egy darab tornán nem vettek részt. A bejegyzés címe a harmadik vonalból származó játékosokra utal, akikből csak elvétve akad egy-egy a nagyobb ligákban: előnyösebb helyzetben vannak a vb-t járt nemzetek (pl.: Namíbia), de bizony volt már olyan, hogy csehek játszottak a Top14-ben vagy épp testvérpárok estek szét, mert az egyik fél egy jobb válogatottat választott. Hogy kik ők, az a hajtás után kiderül.

 

Előrebocsátom, nem lesz egyszerű a dolgom az összeállításnál, mivel sok helyen vannak ezek a játékosok, és eléggé szétszórtan, de először nézzük a Kelta Ligát és a Premiershipet! Előbbit gyorsan rövidre lehet zárni: itt ugyanis két holland található: a célgép Tim és öccse Sep Visser. Előbbi azonban már elkötelezte magát a skótok mellett, míg az ifjabb már pályára lépett az oranjéban, így ő nagy sikereket maximum az Edinburgh csapatában érhet el. Az angol bajnokságban több kisebb országból származó játékost lehet megtalálni – már ami a rögbit illeti, hiszen itt játszik az orosz Vaszilij Artemjev a Northampton csapatában. Honfitársa is van a szigeten, Andrej Osztrikov személyében, aki a Sale csapatában második soros. Igazából előbbi lehet csak elégedett magával: a szélső igen mély benyomást tett a csapatra, Ashton távozása után biztosan kezdő maradt a háromnegyedben. Osztrikov jobbára epizódszereplő csapatában, akárcsak csapattársa, a moldáv Vadim Cobilas: a pillér háromszor szerepelt eddig a Sale-ben.

Sep Visser sem ügyetlen gyerek, ahogy azt lehet a videón látni, ráadásul még vette a fáradtságot, és fel is töltötte személyesen

 

Tavaly még két orosz szerepelt a London Wasps csapatában: Vlagyiszlav Korsunov és Viktor Gersev, ám a pénzügyi problémákkal küzdő klub megvált tőlük. A világ területileg legnagyobb országa mégis csak mínusz egy játékossal zárt, mivel a London Welsh leigazolta Kirill Kulemint, aki még korábban a szépreményű orosz ligarögbi válogatottban is szerepelt. Rajta kívül, szó szerint a harmadik világból, még egy játékos játszik a vörös mezeseknél: Joe Ajuwa, akire lehet mondani, hogy a legismertebb nigériai rögbis a világon. A fekete kontinens több dél-afrikai játékos képviseli, de a szomszédjukból, Namíbiából, jelenleg ketten vannak a bajnokságban. Ilyen Tinus du Plessis a London Wasps-nál, valamint Jacques Burger a Saracens-nél: mindkét leváló szerepelt a legutóbbi, sőt az azt megelőző világbajnokságon is, de klubszinten utóbbi a sikeresebb.

Joe Ajuwa sebessége miatt könnyen talál csapatot, ha esetleg szélső híján lennének – forrás: http://www.llandoveryrfc.co.uk

 

A Csatorna másik oldalán nem kell nagyítóval keresni a harmadik vonalból érkező játékosokat: viszonylag sokan vannak és sok helyről! A Top14-ben Litvániától kezdve Marokkón át Zimbabwéig lehet játékosokkal találkozni, talán a legjobb az lesz, ha betűrendben jönnek a csapatok egymás után. Az Agenben az afrikai különítmény erős: a három dél-afrikait most kihagyjuk a vizsgálódás alól, ellenben Silvére Tian Elefántcsontpartól, Arséne M’Nomo Kamerunból és Dzsalil Narzsisszi Marokkóból pont érdekes a poszt szempontjából. Közülük csak M’Nomo mondhatja el magáról, hogy az Agen előtt csak másodosztályú csapatokban szerepelt. Tianról érdemes megjegyezni, hogy két éve, a ProD2 legjobb pontszerzője volt 259 egységgel, a Bourgoin színeiben – nem csoda, ha teljesítményével az Agent meggyőzte a szerződtetésről.

Tian meghálálta az Agen bizalmát: itt a Stade Francais ellen szólózik

 

Jöjjön a két baszk csapat: a Bayonne mezében játszik egy másik marokkói, Abdellatif Boutati, a Biarritzban pedig Zimbabwe is képviselteti magát, azonban a villámléptű szélső, Ngwenya az amerikai válogatottban játszik már, ellenben Erik Lund a norvégot választotta, míg a testvére Magnus az angolban kapott helyet. A megoldás egyszerű: az apjuk igen sikeres kosárlabdázó volt, amikor Angliában kapott szerződést: Erik még Norvégiában született, de öccse már nem, így ő angol állampolgárként tengethette napjait. Erik tekintélyes szakálla mellett más dicsőséget is magának tudhat: egyelőre ő az első norvég, aki a Barbarians-ban játszott!

Nehéz szakáll nélkül Erik Lundot megismerni: a kép még leeds-i játéka idején készült – forrás: http://www.eurosport.com

 

Kicsit északabbra a Bordeaux-ban találunk litván játékost: Karolis Navickas a Sale Sharks-ból került át Franciaországba: a második soros a rögbi mellett amatőr szinten bokszolni  is szokott: pedig két méteres magasságával akár kosarazhatna is: az jól megy arrafelé az embereknek. A Castres-ben uruguay-i játékost találunk: Rodrigo Capo Ortega személyében: a szakállas második soros már tíz éve szolgálja a kék mezeseket, 2003-ban pedig a vb-n is ott volt a válogatottjával. A frissen feljutott Stade Montois egy cseh játékossal rendelkezik: Martin Jágr talán az egyik legismertebb cseh rögbis: korábban nyolc évig volt a Toulon játékosa, majd a Bordeaux csapatában húzott le három évet, hogy most tapasztalatával a sárga mezeseket segítse.

Jágr itt még a Toulon színeiben vitt célt jelenlegi csapata ellen, 2009 januárjában

 

A Perpignan csapatában újabb kameruni játékost találunk, a második soros Robins Tchale-Watchou személyében. A sort pedig Stan Wrighttal lehet zárni, aki Stade Francais pillére: rá sem lehet mondani, hogy nyeretlen kétéves: korábban a Leinsterben húzott le öt évet, előtte az Auckland Blues is alkalmazta. A furcsaság vele kapcsolatban inkább az, hogy a Cook-szigetekről származik, amely ország inkább a ligarögbijéről híres – persze, hogy ki marad szülőföldjén az kérdéses: maga Wright is inkább a jobb lehetőségek miatt került Új-Zélandra. Játékát azonban megbecsülik: 2011-ben ő volt országának legjobban fizetett sportolója, 150000 dollárt kapott a naptári évben. Az ESPN listáján amúgy rajta kívül két rögbis található még: Nev Costigan Pápua Új-Guineáról (Newcastle Knights, ligarögbi) és Seilala Mapusua Szamoáról (Kubota Spears, japán uniós csapat). Előbbi 270000, utóbbi 846600 dollárt kapott szerződése alapján.

Wright összesen 94 meccsen lépett pályára a Leinsterben, de csak ezt az egy célt szerezte az öt év alatt

 

OFF: ha végignézzük a listát, láthatjuk, hogy ezek igen szerény összegek: vannak jobban fizetett rögbisek mindkét kódban, de itt csak az adott országokat láthatjuk: nálunk ebban az évben a nagy semmiért a dagesztáni vendégjátékért Dzsudzsák Balázs 3,3 milliót kapott, de még ez is semmi Zdeno Chára 8,5 milliós fizetéséhez képest (a szlovák hokis legalább tesz valamit a pénzéért…). Ezen felül még vannak kosárlabdázók, baseball-játékosok (naná, hogy amerikai ligákból), a prímet Fernando Alonso vitte az akkori 40 milliós keresetével. Ezen összegek láttán kezdek örülni, hogy bár a rögbit áthatja a reklám és egyéb disznóságok szelleme és szaga, de még mindig valahogy közelebb áll a hétköznapi dolgokhoz, mint más sportok.

In memoriam Nevin Spence

forrás: www.therugbyblog.co.ukIdő hiányában hétvégén egyáltalán nem volt bejegyzés, így arról sem volt bejegyzés, hogy az argentinok kis híján leégették otthon az ausztrálokat, de arról sem, hogy miként zajlott a hétvége az európai bajnokságokban. Egy szomorú hír mellett azonban nem lehet elmenni: ez pedig az Ulster fiatal háromnegyed játékosának, Nevin Spence-nek a halála, amely szombaton történt: egy nappal korábban még játszott az északi tartomány tartalék csapatában a Young Munster ellen egy felkészülési mérkőzésen. Másnap pedig egy ponttal ugyan, de a nagycsapat legyőzte a Ravenhillen rendezett találkozón a vörös mezeseket – ekkor azonban nem tudtak még a csapatok a tragédiáról.

 

Spence és testvérei apjuknak segítettek szombaton a családi farmon, az észak-írországi Hillsborough-ban (csak névegyezés!), amikor utóbbi a komposztáló tartályba esett kutyájuk után ugrott: hogy onnan kihúzzák apjukat, be kellett az ifjabb generációnak is mászni. A kiáramló mérges gázok miatt azonban mérgezést szenvedtek el, így a családfő Noel, Nevin bátyja, Graham, illetve az Ulster játékosa is a belélegzett gázok miatt hunytak el, csak – a szintén segítségükre siető – a lánytestvér, Emma élte túl az esetet, de őt is kórházba szállították, ahonnan vasárnap este engedték ki.

Spence a Ballynahich csapatával megnyerte az ír másodosztály küzdelmeit, a képen  későbbi ulsteri csapattársával, Craig Gilroy-jal látható – forrás: http://www.irishrugby.ie

 

Spence 1990-ben született Annahiltben. Magával a rögbivel középiskolásként ismerkedett meg, addig focizott, amelyben szintén nem volt éppen tehetségtelen: az északír U16-os keret tagja is volt, sőt a Manchester City is érdeklődött iránta. Játékosként a down megyei Ballynahinch csapatában játszott, amellyel az összír bajnokság második osztályát meg is nyerte. A Zöld-fekete mezes csapat szerződésben áll az Ulsterrel, amely hamarosan kiszúrta magának a tehetséges centert: és a fehér mezesek akadémiájára került. Húsz évesen mutatkozott be az akkori Magners League-ben, az Ospreys ellen. Ebben a szezonban csupán háromszor játszott, célt nem szerzett. A 2010-11-es bajnokságban hatszor lépett pályára a Heineken-kupában és tizenötször a bajnokságban, összesen öt célt szerezve. Ezt a teljesítményt csak a meccseinek számában múlta felül tavaly, amikor tizennyolcszor lépett pályára, ebből háromszor a Heineken-kupában: célt azonban egyszer sem vitt.

Első célját a Magners-ligában a Treviso ellen vitte, nem is akárhogyan

 

A válogatottsághoz vezető úton is jól haladt: 11 meccsen játszott az ír U20-as válogatottban, majd háromszor szerepelt az Ír Farkasok (Irish Wolfhounds – B válogatott) mezében. Tavasszal pedig a nagyválogatottban is bemutatkozhatott, igaz, a Barbarians ellen, amelyet nem számolnak válogatott meccsnek az íreknél.

 

A szomorú hír nemcsak a helyi közösséget rázta meg, hanem az egész szigetet. A rögbikedvelő (Graham is játszott korábban) protestáns család tragédiájára egész Írországból érkeztek részvétnyilvánítások. Nehéz lenne összeszámolni, hogy kik is nyilatkoztak a halálesetről a csapatuk honlapjának, vagy kik írták ki twitter falukra a részvétnyilvánítást. Végül talán álljon itt – egy a sok közül – Jonathan Sexton (a leinsteri teendői mellett az ír profi játékosok szakszervezetének a vezetője) üzenete: “Ez egy szomorú nap az ír rögbi, és minden bizonnyal Nevin ulsteri csapattársainak. Az összes ír profi játékos nevében mondva imáinkkal és gondolatainkkal a családdal vagyunk. Nevin jó ember volt, fantasztikus, fiatal tehetség és a sport kiváló nagykövete. Minden bizonnyal hiányozni fog az egész rögbi közösségnek.

Spence, és életének utolsó meccse: éppen a munsteri Danny Barnes-t szereli – forrás: http://www.irishrugby.ie

A hétvégi, Zebre-Ulster mérkőzést egyelőre elhalasztották.

Hol találkozhatunk legközelebb Lawrence Dallaglioval?

Mindketten itt lesznek - forrás: www.virginmedia.comProfi rögbisnek azért jó Magyarországra látogatni, mert itt eltekintve pár félőrült, helyi rögbi rajongótól, senki sem fogja felismerni a tömegben, így egyszerű turistaként járhatja be az országot. Ez hamarosan Lawrence Dallaglioval nem fog megtörténni: a korábbi angol válogatott leváló ugyanis hazánkba látogat október hatodikán a Webb Ellis-kupával! Persze nem lopta el az értékes tárgya, és inkább zaciba tenné, hanem azért, mert a 2015-ös, angliai rendezésű világbajnokság utazó nagyköveteként az első európai selejtezőt fogja megnézni. Ez a mérkőzés pedig Kecskeméten lesz, október hatodikán, kettő órától!

 

De előbb nézzük röviden, hogy ki is Dallaglio.

 

Akár születésnapi poszt is lehetne ez  Lawrence Dallaglioról, mivel negyven éve, 1972. augusztus 10-én látta meg a napvilágot Londonban. Családnevéből rá lehet jönni, hogy olasz felmenői is vannak apai ágon – a másik oldalról írek szerepelnek a leszármazási tábláján: ez később jelentette azt is, hogy három válogatottban is pályára léphetett volna: mégis az angolt választotta. Gyerekként kórusban énekelt: 1985-ben még Tina Turner We Don’t Need Another Hero című számának a háttérkórusában is helyet kapott – erre csak húsz év után derült fény, amikor a Musicians Union kinyomozta, hogy az akkori kóristák nem kaptak fizetést: kemény 250 fontról van szó: persze ez sem kevés, de Dallaglio számára ez hét éve már csak zsebpénz lett volna.

 

Az énekesi lét mellett rögbizni kezdett a London Wasps csapatában, 1993-ban pedig hetesben már a világbajnok angol válogatott tagja volt. Egy évvel később a tizenötös keretbe is bekerült. Innen pedig sínen volt a karrierje 2008-as visszavonulásáig. Csak a déli és az angol játékosairól lehet elmondani, hogy mindent megnyerhettek: ez Dallagliora igaz: a darazsakkal többször nyert angol bajnokságot, angol-walesi kupát, Heineken-kupát, még egy Challenge-kupa is belefért. Emellett nemcsak hetes, hanem tizenötös kódban is világbajnok lett Angliával, 2003-ban. Szinte már hozzá sem kell tenni, hogy a British and Irish Lions csapatával is háromszor turnézott a déli féltekén. Egy problémás momentum adódott csak karrierje során: 1999-ben drogkereskedelemmel vádolták meg: a vádak alól tisztázta magát – végül pályafutását sem befolyásolta ez az ügy.

Amikor a videót feltöltötték, még bőven játszott a darazsaknál, de a válogatottnál eltöltött idejére már lehetett emlékezni

 

A válogatottban a 2007-es vb döntőjén szerepelt utoljára: Nick Easter cseréje volt a második félidőben. Hamarosan bejelentette, hogy az idény (2007-08) végén visszavonul a klubrögbitől is. Végül a darazsak (akkoriban nem a kiesés elől menekültek) Dallaglioval még utoljára bajnokságot nyertek: na, ez ám a szép búcsú! Azóta a Brit Birodalom Érdemrendjével is kitüntették, tiszteletbeli doktorátust kapott, valamint még az angol rögbi hivatalos sörének is nagykövete (bár őszintén szólva, hogy az angolok mit szeretnek a pale ale sörökön, én nem igazán nem tudom).

Ezek pedig a vegső búcsú pillanatai, avagy 80000 ember állva tapsol a Twickenhamben

 

A jelenlegi évtizedben Anglia számos sporteseménynek lesz otthona, így a 2015-ös világbajnokságnak is, amelynek selejtezői már folyamatban vannak több kontinensen. Az első ilyen mérkőzésre még márciusban került sor: akkor Mexikó fogadta Jamaicát. Az eseménynek további súlyt adott, hogy Craig Joubert vezette a mérkőzést, aki a világbajnoki döntőn is fújt. Na és persze Lawrence Dallaglio is a helyszínen nézhette végig, ahogy 68-14-re győz a hazai válogatott a szigetlakók fölött. Az öreg kontinens pedig még mindig fontos az IRB számára, hogy feljavítsák a kisebb válogatottakat, vagy épp a rögbi köré valamilyen kultúrát emeljenek: ezért is fontos az első selejtező, amelyre Kecskeméten lesz megrendezve.

Dallaglio és Joubert az első selejtezőmeccs előtt – forrás: http://www.espnscrum.com

 

Október 6-ai ellenfelünkkel tavasszal találkoztunk legutoljára: akkor kiesési mérkőzésen kaptunk ki Szófiában: úgy tűnt, hogy ezzel Magyarország búcsúzhat a 2C csoporttól az Európai Nemzetek Kupájában. Szerencsénkre, egy kizárás miatt végül maradhattunk a csoportban, de a bolgárok is hozzánk kerültek a 2D-ből. A hazai pálya a rögbiben nagyon fontos tényező, így csak azt tudom remélni, hogy Lawrence Dallaglio nekünk gratulálhat majd a győzelemért a meccs után!

 

Csak remélni tudom, hogy minél többen ott lesznek a Széktói Stadionban, hogy buzdítsák a mieinket!

Délen sem szűnt meg az élet: Négy Nemzet, harmadik kör

forrás: www.ruggarant.co.zaDélen lassan kitavaszodik, ami azt jelenti, hogy az uniós rögbiben holtszezon van. Sokak számára – hozzá kell tenni, hiszen a Négy Nemzet újabb fordulót tudott le a mai napon. Azt lehet mondani, hogy nagy meglepetés nem történt, sőt, minden a legnagyobb rendben zajlott: Új-Zéland megverte Argentínát, a Boks pedig idegenben kapott ki a Wallabies-től. Árnyalni kell a helyzetet: bizony mindkét győztes csapatnak voltak nehéz pillanatai: az All Blacks számára a kemény argentin védelem, az időjárás és az áramszünet volt a három fő kerékkötő, míg az ausztrálok győzelmét magam sem értem: jóformán semmit sem tettek érte, de két célt bevittek. Nézzük bővebben a meccseket a hajtás után.

 

Új-Zéland-Argentína: 21-5

Aki ma esetleg nézte, hogy milyen időt jósolnak Wellington és környékére, akkor a windy szóval találkozhatott: a kis szellők helyett azonban heves széllökések és jókora zuhé várt a városra és a Wespac Stadiumra. Az argentinok számára nem lehetett kétséges: valami nagyon csodásat kell művelniük, hogy a hazaiakat megverjék vagy megszorítsák. Az időjárás szerencséjükre a kezükre játszott: a csúszós labdával leginkább az új-zélandiak nem tudtak mit kezdeni, Crudent pedig a szél csapta be párszor (na persze Hernandez rúgásaiért se jár piros pont) – persze az igencsak kilengő kapufák közé becélozni egy lövést harminc méterről sem lehet egyszerű… Cruden mégiscsak belőtt egy büntetőt a 8. percben, ám hamarosan jött az argentin válasz!

Harcban a labdáért: Juan Martin Hernandez és Conrad Smith

 

A 12. percben sikerült egy hibát kihasználni az argentinoknak és Rodrigo Roncero nem teketóriázott, betolta magát a célterületre a labdával! A veterán pillér hatodik célját szerezte a válogatottban. Cruden bő tíz perc múlva újabb büntetőjével visszavette a vezetést az All Blacks számára, de egyáltalán nem tűnt úgy, hogy hamarosan célt visznek a hazaiak vagy akár valami hibára kényszeríthetik a vendégeket, akik viszont jól bírták a nyomást, igaz támadásokra már egyre kevésbé futotta erejükből. A félidő végén azonban csak 6-5 szerénykedett a kijelzőn, az se sokáig, mivel Wellingtonban a vihar miatt áramkimaradás volt, így a meccs is csúszott egy jó tíz percet, mire orvosolták a Westpac Stadium problémáit is.

Félidőben ennyi fény volt a stadionban – forrás: http://www.3news.co.nz

 

Cruden lőtt egy újabb büntetőt, de a cél csak nem akart összejönni: valahogy az utolsó pillanatban mindig jött egy hatalmas szerelés az argentinoktól: az egyik ilyen viszont elkésett az 59. percben: Cabello miatt kerültek emberhátrányba. Több sem kellett a hazaiaknak: újabb rohamokat indítottak, de megint csak nem jártak sikerrel. Nyilván el akarták azt a szégyent kerülni, hogy úgy győzik le otthon a pumákat, hogy célt sem visznek nekik! Aztán a 65. percben már nem volt ellenszer: az új-zélandiak a balszárnyon emberfölényt alakítottak ki: Conrad Smith-t még szerelték, de offloaddal passzolt Nonuhoz, aki előzékenyen Saveának adta a célszerzés lehetőségét. Hat perccel később, egy hasonló szituáció alakult ki a jobb oldalon, amiből Jane szerzett célt. Mit lehet elmondani a meccsről? Ugyanazt, mint tavaly a negyeddöntő után a vb-n: jók voltak az argentinok, és nagyon megnehezítették a hazaiak dolgát, sajnos, ez pontokban nem mutatkozott meg. Majd legközelebb (talán).

 

Pontszerzők: Savea 1 cél (65. perc), Jane 1 cél (71. perc), Cruden 1 jutalomrúgás (73. perc), 3 büntető (8., 24., 51. perc), valamint Roncero 1 cél (12. perc)

 

Ausztrália-Dél-Afrika: 26-19

Az argentinok számára az lehet a vigasztaló, hogy az ausztrálok egyáltalán nincsenek jó formában: őket el tudják kapni a végén. Tulajdonképpen nagy talány, hogy miként sikerült legyőzni a Springboks-t, bár igaz, hogy a vendégek se voltak a legjobb formában. Viszont a mérleg serpenyője mégiscsak a zöld mezesek felé billent: életerősebb, és ötletesebb támadásokat vittek véghez, amelyekből azonban csak egy célt szereztek: Habana révén a 19. percben. Leszámítva a célt, a szélső nem élete meccsén játszott, nem is csoda, hogy később lecserélték. A hazaiak eléggé kétségbeesetten futottak az eredmény után: javarészt, az előretett, és utol nem ért labdákból állt a játékuk lényege, vagy épp keresztbe rugdosták a pályán a játékszert, mint a francia bajnokságban. Néha a kis hullámokban való támadásokat választották, de akkor megint valaki előretett egy labdát. Igaz, ennek köszönhették emberelőnyüket is, amikor a 33. percben Beale indult meg egy ilyen labdáért, de Mtawarira vállával jelezte, hogy ez nem jó ötlet. Az emberelőnyt (amely a Bestia névre hallgató pillér termete miatt akár kettősnek is tűnhetett) mégsem tudták a hazaiak kihasználni, sőt inkább a vendégek veszélyeztettek.

 

A félidő után viszont feljavult a hazaiak játéka, igaz, még mindig ötlettelennek tűnt. Barnes révén viszont már csak négy pontra voltak a Boks-tól (9-13), majd eljött a fordulópont: az újonc Shipperley rontott be az ellenfél 22-eséhez, majd kis hullámokkal a wallabyk becsalták magukat az ötöshöz. A Samo helyére beállt Higginbotham pedig nem viccelt: három védő között átsuhanva szerezte meg a hazaiak első célját! Barnes sem hibázott, három ponttal mentek a hazaiak. A Boks azonban továbbra sem pihent: a Habana helyére beállt Mvovo indult meg nagyszerűen a jobboldalon, majd passzolt de Villiers-hez, azonban jött Ashley-Cooper és mindkettőt leszerelte Bud Spencer filmbe illő mozdulattal. A következő percek a következő módon néztek ki: Frans Steyn kiegyenlít – Barnes újra vezetést szerez a hazaiaknak – Morné Steyn egyenlít ki – Barnes révén ismét az ausztrálok mennek hárommal.

A célszerző Higginbotham nem is látszik az őt ünneplő társaktól

 

A helyzet a 68. percben oldódott meg vezéráldozattal. Ekkor a hazai támadás elején a földre került Genia – nem is kelt fel onnan: a térde megakadályozta – helyette Cooper vette át a nyitó szerepét ideiglenesen, majd ideiglenesen Ben Alexander játszott szélsőt: a pillér nagy sprintet levágva három dél-afrikait söpört el az útjából, és szerzett célt. Geniát éppen levitték, amikor Barnes berúgta a jutalmat, de úgy, hogy a jobb lábára le is sántult: bár folytatta, de a következő felszabadítás után ő is kidőlt a sorból. A maradék tíz percben a Boks nem szórakozott már dropokkal (pedig harmadjára csak összejött volna…), büntetőkkel, mivel mindenképp célt kellett volna szerezniük a pont(ok)ért. Jól ismert a mondás: nagy akarásnak nyögés a vége, így a hazaiak nyerték meg a találkozót, de még nem jöttem rá mindig, hogy miként sikerült ez nekik.

Genia: újabb sérült a válogatottban – a képek egy kivételével mind az espnscrum.comról származnak

 

Pontszerzők: Higginbotham 1 cél (54. perc), Alexander 1 cél (68. perc), Barnes 2 jutalomrúgás (55., 69. perc), 4 büntető (17., 28., 47., 62. perc), valamint Habana 1 cél (19. perc), Morné Steyn 1 jutalomrúgás (20. perc), 3 büntető (3., 67. perc), Frans Steyn (25., 59. perc)

Beindult a nagyüzem Európában

Elérkezett a szeptember, és a nagy európai bajnokságok is lezavarták az első fordulóikat – kivéve a Top14-et: a franciák, már augusztusban pályára léptek, náluk a 2012-13-as szezon már a harmadik körnél tartott a múlt hétvégén. Volt meglepetés bőven: elbukó nagyok: Toulouse, Leinster, győztes újonc: Grenoble – a Stade Francais ellen, pontokban és célokban sem volt hiány: erre példa a Clermont-Perpignan mérkőzés, ahol a katalánok 53-31-re kaptak ki. Angliában a legtöbb pontot a London Wasps-Harlequins mérkőzés hozta, ahol csődtől megmenekülő darazsak igencsak ráijesztettek a bajnokra: 40-42 lett a vége.Wade szárnyalt a Quins ellen - forrás: www.espnscrum.com

 

Mivel 19 meccsről kellene lóhalálában írni, inkább legyen szó háromról, amelyek talán a legérdekesebbek voltak a múlt hétvégén.

 

 

Premiership: London Wasps-Harlequins: 40-42

Ha már szó volt róla, akkor jöjjön elsőként a londoni rangadók egyike. Mielőtt azonban továbblépnénk, érdemes megállni: a Premiershipben sem ismeretlen a kettős rangadó fogalma: ilyenkor (általában) a négy londoni csapat játszik egymás után a Twickenhamben, egy napon: idén a fentiek, valamint a Saracens és a London Irish csapott össze a Káposztaföldön (a második meccset behúzta a Saracens). Az első meccs kettőkor kezdődött, és bizony aki még a büfében ácsorgott le is maradhatott az első célról: a fiatal Wade köszönt be a második percben a Quins-nek. Ettől nagyon beindultak a fekete mezesek, mivel 24 perc alatt szereztek összesen 28 pontot – a másik oldalról csak Williams célja és Evans jutalma árválkodott a pontoknál. Később az új-zélandi irányító még lőtt két büntetőt, de a darazsak megint célt szereztek Varndell révén, ám az új szabályok értelmében a videóbírónak nagyobb hatásköre lett a célok érvényességének eldöntésekor. Varndellnek nem volt szerencséje: a videóbíró szerint a támadás során előrepassz történt, így érvényteleníteték a célt – a szélső ezt a szájról nehezen olvasók számára is érthető angol szitokszóval kommentálta.

Wade és Varndell 2-2 céllal végzett volna a meccsen, ha nincs a videóbíró…

 

Persze ekkor még senki sem aggódott a darazsaknál, maximum a címvédőnél, ahol a félidei fejmosás sem ért sokat: a Wasps továbbra is dominált: szereztek még két célt Wentzel és Payne révén: az eredményjelző ekkor 40-13-at mutatott. Nem véletlen talán, hogy a Quins edzője, Conor O’Shea erre mondta azt, hogy a meccs elveszett… Erő azonban volt még a bajnokcsapatban, és bámulatos tettet vittek véghez: 19 perc alatt szereztek 22 pontot, úgy, hogy egyet sem kaptak. Előbb Guest egyszer, majd Brown vitt kétszer célt, majd a 68. percben Evans is feliratkozott melléjük. A meccset végül az ő lába döntötte el: a 77. percben büntetőt lőhetett, amellyel megfordította az állást, és ezzel megnyerte a címvédő a meccset. Evans pedig a 100. Premiership mérkőzésére talán nagyobb izgalmakat nem is kívánhatott volna.Brownnak sem volt egyszerű dolga, de két célt beügyeskedett - forrás: www.espnscrum.com

 

Pontszerzők: Wade 2 cél (2., 24. perc), Varndell 1 cél (11. perc), Wentzel 1 cél (46. perc), Payne 1 cél (55. perc), Robinson 3 jutalomrúgás (3., 12., 56. perc), 3 büntető (7., 9., 18. perc), valamint Williams 1 cél (15. perc), Guest 1 cél (58. perc), Brown 2 cél (60., 64. perc), Evans 1 cél (67. perc), 4 jutalomrúgás (16., 58., 64., 68. perc), 3 büntető (29., 33., 77. perc)

 

Top14: Biarritz-Toulouse: 22-17

A tavaly álmosan játszó baszkok idén villámrajtot vettek, és vezetik a bajnokságot. Hogy jó formában vannak, azt mutatja, hogy a bajnokot is megverték. Persze nem volt azért nagyon egyszerű dolguk: Poitrenaud áttörési kísérlete kis híján végzetes lett, de a 22-es vonal előtt még leszerelték, a fogó pedig rossz offloadot adott hátra, így a támadás kifulladt. Később még a 17. percben célt is szereztek, de érvénytelenítették a Clerc bedobásából szerzett célt. Az első szabályosan vitt célt Aled Brew megindulása után Damien Traille könyvelhette el a 29. percben, ami után Pascal Barraque rúghatta a jutalmat. A szokásos rúgójátékos Yachvili nem lépett pályára sérülés miatt (Harinordoquy is emiatt volt távol) – a másik oldalról pedig Luke McAlister hiányzott.

Rövid összefoglaló a mérkőzésről – kevés idővel rendelkezők, frankofónok előnyben!

 

A félidőben 16-6-ot mutatott az eredményjelző a hazaiak javára, amely a belefektetett energiával egyáltalán nem állt párhuzamban. A Toulouse azonban hiába növelte a nyomást, közelebb nem tudtak kerülni a hazaiakhoz: egy Beauxis büntető után jött Barraque (aki végül hat kísérletből ötöt belőtt – nem rossz ez így tőle, hogy alig láthattuk korábban). Hogy az eddig veretlen bajnok végül ne maradjon pont nélkül, arról Vincent Clerc gondoskodott. A 77. percben sikerült célt szereznie, így legalább a hét ponton belüli vereségért kapott egy egységet a címvédő, amely így elvesztette veretlenségét – talán könnyen rá lehet jönni, hogy a meccs előtt még szintén 100%-os Biarritz továbbra is kiváló maradt. A baszkok mellett ezt már csak a hétvégén szintén győzelmet arató Toulon mondhatja el magáról, amely csapat ismét jó sok pénzért igazolt játékost: megszerezték Rudi Wulfot az Auckland Blues-tól.

Akinek pedig több ideje van, és nem tud franciául – itt megnézheti a mérkőzést

 

Pontszerzők: Traille 1 cél (29. perc), Barrque 1 jutalomrúgás (30. perc), 5 büntető (7., 11. perc, 36., 58., 68. perc), valamint Clerc 1 cél (77. perc), Beauxis 4 büntető (4., 33., 45., 57. perc)


Pro12: Edinburgh-Munster: 18-23

A Munsternél nagy átalakulások voltak a nyáron, többek között új vezetőedző érkezett Rob Penney személyében (korábban 4 ITM-kupát nyert a Canterbury-vel), akinek az a felfogása, hogy mindenki mutassa meg magát a csapatban: ennek köszönhetően igencsak nyakatekert kezdővel futott ki a Murrayfield gyepére a vörös mezes csapat (sérültjük is van persze szép számmal). A hazaiaknál ilyen súlyos problémák nem voltak, ők mondhatni, hogy a legjobb összeállításban vonultak pályára. Talán a Munster összeszokatlanságának volt az oka, hogy bizony nem voltak gyakran védekezésben a helyzet magaslatán a meccsen, de ritkán akadt belőle nagy baj, a tolongásuk pedig most is jól működött. A másik oldalon is voltak hibák (Ross Rennie egy nagy helyzetet packázott el, amikor passz helyett inkább előreküldte a labdát…), de ott Tim Vissertől várták a megoldásokat. A holland-skót szélső nem is volt rest: három célt vitt a vendégeknek a meccs alatt. Utólag persze bánhatják azt az edinburghiek, hogy Laidlaw egy jutalmat se rúgott be…De Luca és Howlett is sokat tett csapatáért a meccsen, de csak az utóbbi örülhetett a végén - forrás: www.espnscrum.com

 

A Munsternél ismét pályára lépett Doug Howlett, aki majd fél évet kényszerült kihagyni súlyos sérülés miatt: ráadásul idén a kapitányi pozíciót is ő kapta meg. Nem új-zélandi nepotizmusról van szó. Rob Penney egyszerűen úgy látta jónak, hogy a válogatott miatt gyakran távollevő Paul O’Connell helyett olyasvalaki legyen kapitány, aki mindig a csapattal tud lenni. A második soros ráadásul még sérült is, így amúgy sem tudott volna játszani. A csapat maradék nagy öregjei közül csak Donncha O’Callaghan (kezdő) és Peter Stringer (csere) volt nevezve: O’Gara nem. A tízes poszton helyette Ian Keatley játszott, aki igen jól oldotta meg az irányítói poszttal járó tevékenységeket: sőt még célt is szerzett Howlett előretett labdájából! A fiatalabbak közül pedig a másik célszerzőt, Luke O’Dea-t kell kiemelni, aki még kétszer veszélyeztetett nagy sebességének köszönhetően. A sok új arc egyáltalán nem vallott szégyent: a végén ráadásul két turnovert is végrehajtottak, amikor az Edinburgh a legereősebb rohamait zúdította a vendégekre. A Munster, ha vissza is esett a régi generáció kiesésével, hamarosan újra erős lehet, ha a fiatalok beérnek.

Ahogy az előző, úgy ezt a meccset is meg lehet nézni végig – a feltöltő csatornáját érdemes figyelni: rengeteg mérkőzést feltölt. Reméljük meg is maradnak a Youtube-on, és nem lesznek letörölve idővel…

 

Pontszerzők: Visser 3 cél (13., 30., 74. perc), Laidlaw 1 büntető (51. perc), valamint Keatley 1 cél (39. perc), 2 jutalomrúgás (40., 59. perc), 3 büntető (27., 43., 69. perc), O’Dea 1 cél (58. perc