2018. augusztus havi bejegyzések

Beauden Barrett-Richie Mo’unga: 2-0

A Bledisloe-kupa megint az új-zélandiaknál maradt, ráadásul egy olyan mérkőzésen, ahol Beauden Barrett egymaga szerzett négy célt. Ezzel nemcsak az ausztrálokat, hanem a kritikusait is sikerült elhallgattatnia (igaz, utóbbiak már a múlt héten is kaphattak ízelítőt a ‘Canes irányítójának tudásából). Richie Mo’unga pedig lassan kereshet magának Európában csapatot, mint Tawera Kerr-Barlow vagy Charlie Piutau, ha már nem kaptak ők se sok lehetőséget az All Blacks mezében. A másik mérkőzésen az argentinok alaposan összeszedték magukat, és Nicolás Sánchez vezényletével végül teljesen megérdemelten győzték le a dél-afrikai válogatottat.

Bővebben…

Négy Nemzet: csak a szokásos

Szombaton lezajlott az idei Négy Nemzet első fordulója, amely nem tartogatott túl sok meglepetést: a két visszatérő második soros, Eben Etzebeth és Brodie Retallick egyaránt győztes válogatottakban játszhattak ismét. A Bledisloe-kupa elhódításának idén is nekifutó Wallabies számára maximum az első félidő okozott örömöt, akárcsak az argentinoknak. Előbbieket bedarálta a felébredő All Blacks, utóbbiak pedig részben a saját hibáiknak köszönhették a vereséget.

Bővebben…

Perth-től Seattle-ig

Amíg a “szokásos” nagy bajnokságokról szó esett a blogon, addig két idén induló küzdelemsorozat csak említés szintjén jelent meg. Ezt a hiányosságot most pótoljuk, hogy pár karakternyi nyoma maradjon a Major League Rugby-nek, valamint a Western Force játszóterének, a World Series Rugby-nek. Remélhetően a két sorozat nem dől be, és így jövőre már arról szólhat a bejegyzés, hogy miként indult be a két bajnokság a következő idényben.

Bővebben…

Semmi különös, csak a Crusaders megint bajnok lett

Túl nagy pénzt nem nyert, aki idén (is) a Crusaderst győzelmére fogadott a Super Rugby fináléja kapcsán. Tavaly Johannesburgben tudták megverni az otthon játszó Lionst, idén pedig a saját stadionjukba várták Elton Jantjiest és társait, ami nem sok jót jelentett a zsinórban már a harmadik SR döntőjére készülő dél-afrikai csapatnak. Végül nagy meglepetést nem hozott az idei kiírás utolsó mérkőzése, így ismét meg lehetett csodálni Scott Robertson brake-tudását a díjátadó után.

Bővebben…