2013. január havi bejegyzések

Az idei Hat Nemzet előtt

Hétvégén elkezdődik az idei megmérettetés Európa legjobb válogatottjai között. A nyitómeccs a walesi-ír mérkőzés lesz Cardiff-ban, majd még szombaton az angolok is játszanak a skótokkal, vasárnap az olasz-francia meccsel záródik a forduló, amelyet közvetíteni fog a Sport TV hazánkban. Hogy mi várható az idei tornától, azt a továbbiakban olvashatjátok.

 

Nos az őszi tesztek végén kialakult a következő kép: a walesi nagyszerűség mítosza semmibe foszlott, az angolok megmutatták, hogy igenis képesek világklasszisként játszani, az írek azt, hogy vannak fiatal tehetségeik. A másik három válogatott pedig tulajdonképpen erejének megfelelően játszott: ez a franciáknál 100%-os, a skótoknál 0%-os teljesítményt jelentett. Az olaszok igazából semmi kirívóan negatív vagy pozitív dolgot nem produkáltak: az ausztrálok elleni meccs lehetett volna szenzáció, de végül érvényesült a papírforma. Így előrebocsájtom az elején: az itt felvázolt, rövid leírás valószínűleg fedni fogja az egész tornát.

Összeállítás a tavalyi torna eseményeiről

 

Esélyesként idén a walesiekkel nem hiszem, hogy kellene számolni. Az ausztrálok ellen kezdték már összeszedni magukat, de hol voltak akkor is, a tavalyi Hat Nemzetes teljesítményükhöz képest! Az írek elleni kezdőre ránézve láthatjuk, hogy a nagy nevek közül igazából csak Priestland hiányzik – őt a kissé (talán csak mostanáig) mellőzött Dan Biggar helyettesíti, a második sort is összefoltozták valahogy, így Olly Kohn a cserék közt kezd majd. Kérdéses tehát, hogy a sárkányok mit tudnak kezdeni az ellenfelekkel: ha erővel bírják a küzdelmet (erről nincs kétségem), fejben kell igazán csak odatenniük magukat.

Cuthbert céljaira idén is nagy szükség lesz

 

Anglia esélyes arra, hogy két év után ismét megnyerje a Hat Nemzetet, de ha az erőnlétük miatt hullámvasút lesz a teljesítményük, akkor igencsak nehéz lesz még a Triple Crown begyűjtése is. Tavaly szó volt róla, hogy milyen fiatalos, és kissé tapasztalatlan Lancaster brigádja: nos ez idén sincs másképp: még mindig Toby Flood a legtöbb válogatottsággal rendelkező (53) – kicsit sajnálni lehet, hogy a veterán Charlie Hodgson lemondta a válogatottságot. Most, ugyan tehetséges, fiatal irányítói vannak a keretnek, de Farrell teljesítménye szokott kivánni valókat maga után hagyni, Burns és Twelvetrees pedig válogatott tapasztalattal nem igazán rendelkezik (bár a Saxons-ban csak pályára léptek). Lancaster azonban eddig egészen jól muzsikáló válogatottat rakott össze egy év alatt, és ha valaki kidőlne a posztjáról, a helyére lépőtől is jó teljesítményt lehet várni.

A legnagyobb fegyvertény a Lancaster-érában Új-Zéland legyőzésével vitték véghez az angolok

 

O’Driscoll és Rob Kearney bekerültek végül a keretbe, de a veterán center már nem vállalna az idei után több Hat Nemzetet. Ahogy volt szó róla, idén sokáig volt sérült, másrészt talán látja azt is, hogy a fiatalabb generációnak is kell helyet adni a keretben, és itt már nem Croninról vagy Earls-ról van szó. A két veterán center BOD és Gordon D’Arcy dominanciája még megmarad tehát idén a 12-es, 13-as mezben, de a második sorban nem lesz ott Paul O’Connell és Leo Cullen sem, O’Callaghan pedig csak csere lesz a nyitómeccsen. A hosszú felsorolás helyett a fiatalokról talán elég most csak Craig Gilroy nevét említeni, aki mondhatni, hogy berobbant novemberben a válogatott névsorába (közben a szintén ulsteri Andrew Trimble pedig nem került be a keretbe). Jó kérdés mire lehet képes ez a válogatott: a végső győzelemre nem látom esélyesnek az íreket, de a második-harmadik helyre odaérhetnek.

Gilroy először egy nem jegyzett meccsen mutatkozott be Fidzsi ellen a válogatottban – még fogjuk látni a jövőben

 

A franciák tavaly a vb döntős keretükkel kicsit leeresztve játszottak a Hat Nemzeten: utána viszont egész magas fokozaton pörögtek a nyári és az őszi tesztek alatt is. Ennek a motorja – lehet mondani – a reaktivált Frederick Michalak volt, akire most is számít Philippe Saint-André. Visszakerült a válogatottba két év szünet után Mathieu Bastareaud (talán őt is méltatlanul mellőzték a válogatottban), és sérülésből felépülve Thierry Dusautoir is visszaveheti helyét, mint leváló. Hiányosságot nem igazán lehet mondani: ha valaki lesérül, akkor is remek a cseréje, mint az angoloknál. Az újoncokról is lehet mondani, hogy igencsak jó választások, elég, ha Wesley Fofana nevét említem. Hiányzóként Harinordoquy és Yachvili tűnik fel igazán – de ők hosszú sérülés után nemrég tértek vissza, így inkább a Biarritz mezében “lábadoznak”, de a tavalyi tornán egészen jó teljesítményt nyújtó Julien Malzieu nevét sem lehet olvasni a névsorban. Hiányzók ide vagy oda: aki a franciákat megveri, nagyon esélyes arra, hogy megnyerje a Hat Nemzetet.

Ősszel az ausztrálok is megtudhatták, hogy a franciák milyen játékerőt képviselnek

 

Nos az olaszok két éve meglepetésre legyőzték a franciákat Rómában: idén az olasz fővárosban erre kevés esélyük van. A kulcsjátékosok közül kezdenek már páran kiöregedni: Lo Cicero 36, Castrogiovanni 31, Canale 30 éves, Parisse még csak 29, de a fiatalabbak között nem látni hozzájuk hasonló kvalitású játékost. Az talán nem baj, hogy a Trevisoban játszik a válogatott krémje, de az, hogy az Aironi-Zebre csapatában bukdácsol a Kelta Ligában több játékos, az nem mutat túlzottan előre a jövőt illetően. Tavaly legalább egy viszonylag megbízható rúgójátékost sikerült találni Kris Burton személyében (32 éves már ő is) Mirco Bergamasco helyett – ő, illetve testvére Mauro sem fog idén a Hat Nemzeten pályára lépni. Az olaszok számára talán az is nagy szó lesz ebben az évben, ha a skótokat meg tudják fogni.

Két éve az olaszok legyőzték a franciákat: először a Hat Nemzeten – csodálkoznék, ha idén is tudnának győzni Rómában a hazaiak

 

A tavalyi mélypont után szebb napok jöhetnek a skótok számára: talán még a negyedik helyre is odaérhetnek – hatalmas szerencsével persze, de az ötödik helyet az olaszokkal szemben tudják fogni. Andy Robinson végre távozott a kispadról, és Scott Johnson ült le a helyére: talán kicsit ötletesebben fognak a keze alatt játszani a skótok. Akiknél igazán nincs nagy probléma a játékosokkal. A tolongásuk kielégítő: Denton, Hamilton, Gray vagy épp Strokosch nevét mindenképp érdemes megemlíteni, hátul sincs igazán nagy probléma: a tavaly bevetett Tim Visserrel egy klasszis szélsőhöz jutott a skót válogatott, és akkor még nem is esett szó Sean Maitlandról: aki az All Blacks-hez talán kicsit gyenge (azért a Crusaders-ben nem volt olyan rossz), de a skót válogatottba lazán befér. A válogatott talán legnagyobb hiányossága az a tapasztalatlanság: a 33 fős keretből tízen most lesznek először válogatottak – persze nemzetközi tapasztalatot csak úgy lehet szerezni, ha pályára lép valaki egy ilyen meccsen…

Maitlandet csak idő kérdése volt, hogy mikor honosítják a skótok – a képek a http://www.espnscrum.comról származnak

Reklámok

A beérkezett levelek közül

Még az utolsó Heineken-kupa csoportkör utolsó meccsei után kaptam két videót Sledgertől, amelyek eddig nem kerültek bele egy bejegyzésbe sem, így hétfő estére így egy rövid bejegyzés készül róluk.

 

A Northampton végül a csoportjában második lett, azonban a legrosszabbak voltak a hat második helyezett között, így ők minden további kupaszerepléstől elbuktak. Utolsó meccsükön Skóciában, a Glasgow ellen már úgy tűnt, hogy a vége 20-20-as döntetlen lesz, ám a skót csapat ezt másként gondolta:

Peter Horne célja ide-vagy oda: a Glasgow a csoport utolsó helyén zárt, hat ponttal

 

Limerickben, telt ház előtt egy sorsdöntő meccsen játszott a Munster a Racing Métro ellen: végül a hazaiak nemcsak győztek 29-6-ra, de még tovább is jutottak a csoportjukból. A tizenegyedik percben azonban még 0-0 volt az állás, amikor Ian Keatley ki akarta rúgni a labdát, hogy felszabadítson.

A löketbe viszont a játékvezető, Wayne Barnes csúnyán belenézett

 

Aki pedig kicsit rövidnek találta a bejegyzést, az itt játszhat fejtörőket, például felsorolhatja a világbajnokok kezdőit a döntőkben.

Hírek szombatra

Hat Nemzet előtt - forrás: www.espnscrum.comElég régen volt már olyan bejegyzés, amiben szó esett volna játékosmozgásról, sérülésekről. Ezeknél persze mindig kiemeltem, hogy téma és/vagy bejegyzéshiányban születnek ilyen írások. Ez most is igaz: a nemzetközi kupák csoportkörei után, de még a Super Rugby és a Hat Nemzet kezdete előtt, nézzünk szét, hogy milyen mozgások, sérülések vannak a rögbi világában!

 

Kezdjük a Leinsterrel! A Heineken-kupa címvédője jövőre elvesztheti Jonny Sextont. A tízes biztosan nem hosszabbít az IRFU-val, és nagyon úgy néz ki, hogy a Racing Métro csapatához fog igazolni, ahol már így is túladagolás van irányítókból: Olly Barkley ugyan vészmegoldás volt, de mellette még ott van Hernández (nem lepődnék meg rajta, ha őt eladnák), valamint Wisniewski is. A párizsi csapat máshonnan is szeretne erősíteni: Dan Lydiate és Soane Tonga’uiha is a kiszemeltek közt van. További rossz hír a kék mezes dublini csapatnak, hogy Brian O’Driscoll megint lesérült, így a Hat Nemzetről, és a Kelta Liga meccseiről is hiányozni fog még egy darabig. Az írek számára csapás lehet az is, hogy a második soros O’Connell sem lesz ott a Hat Nemzeten (így lett Heaslip a kapitány). O’Driscollnál pedig sajnos le kell írni, hogy ilyen borzalmas szezon után (eddig kilenc meccsen három cél a szezonban), tapasztalat ide vagy oda, nem lesz ebből British and Irish Lions behívó.

O’Driscoll arcán látszik talán, hogy mivel jár az újabb sérülés – forrás: http://www.espnscrum.com

 

A walesieknél is van bőven hiányzó a Hat Nemzeten: elég, ha csak a második sort nézzük meg: Alun-Wyn Jones, Luke Charteris mellett Ian Evans is kidőlt, így Olly Kohn került behívásra: nagyapja révén a bristoli születésű játékos alkalmas arra, hogy a sárkányoknál szerepeljen. A Quins csapatában a tolongás masszív része, kivette a csapat győzelmeiből a részét, így megérdemli, hogy valamelyik válogatottban bizonyítson. Az 1981-es születésű második soros előtt ugyan már nem áll nagy jövő a címeres mezben, de vészmegoldásként talán nem is lehetett volna tőle jobbat találni.

 

Ha már Anglia, akkor a válogatottról is érdemes szólni pár szót: a nagyválogatottban egyelőre Manu Tuilagi játéka kétséges: a center kisebb sérüléssel bajlódik, de Stuart Lancaster számára bíztató, hogy más sérültek nem igazán vannak a bevethető játékosok között – inkább a bőség zavara lehet az, amely megzavarhatja a válogatottat! A tegnapi napon a Galway-ben rendezett Irish Wolfhounds – Anglo Saxons meccset a vendégek nyerték, miután sikerült megfordítaniuk az eredményt állását a 66. percben (végeredmény: 10-14). A névsorokon végignézve, egészen ütős csapatok volt mindkettő válogatott. A hazaiaknál Trimble, Sherry, Kilcoyne, Toner kezdett, Boss, Madigan és Keatley csere volt. A vendégek sem egy megye kettő szintű csapattal álltak ki: Wade, Turner-Hall, Ford, Robson kezdtek. Két volt ligarögbis is a keretben volt: az előbb felsoroltakkal a kezdő sípszótól már a pályán volt Joel Tomkins, majd a meccs végére még Kyle Eastmond is beállt játszani.

 

Délen lassan kezdődik a Super Rugby szezon: a Reds számára örömteli hír, hogy Genia és Horwill is lassacskán felépülnek sérüléseikből, míg a szövetség annak örülhet, hogy két tapasztalt első soros, Stephen Moore és Ben Alexander hosszabbítottak az ARU-val. A Crusaders számára nem ilyen fényes a helyzet: ha McCaw és Carter kihasználják a szerződésükben szereplő opciót, amely szerint játszhatnak máshol rövid ideig (Carter egyszer már kihasználta ezt, akkor a Perpignanban szerepelt ősszel, 2008-ban), akkor kis időre ugyan, de két kulcsjátékost vesztenek, míg Maitland skóttá válásával a háromnegyed gyengült meg, de nagyon úgy tűnik, hogy Zac Guildford nem lép idén pályára a bajnokságban. A hamarosan 24. életévébe forduló szélső alkoholproblémákkal küzd, így a csapat úgy döntött, hogy jobb neki, ha előbb ezt küzdi le, és csak utána kerül be a Crusaders keretébe. Csak remélni lehet, hogy minél előbb leküzdi az akadályokat, és hamarosan újra pályára léphet.

Ha nem is rögbizik egy ideig, kikapcsolódásképp Guildford elmehet néha kidobóst játszani – hátha Nonu és Ellison is ráérnek megint

Rögbi, olyan helyeken, ahol senki se gondolná

Igen, tudunk róla, hogy az európai kupasorozatok csoportkörei befejeződtek – lesz is róla bejegyzés, mert akadt meglepetés. A hét viszont induljon olyan bejegyzéssel, amelyben csak két videó kap főszerepet, így munkaidőben is lehet gyorsan végezni velük, amíg van az embernek egy kis szabadideje (főnök sehol, szünetben egy kolléga sincs a tanáriban, várakozás a többiekre ebéd előtt stb.)

 

Hogy a rögbi reklámfilmekben megjelenik az rendben van, hiszen mégiscsak jó reklámfelület egy-egy csapat vagy épp egy bajnokság. Az viszont, hogy a Molson, kanadai sörgyár is belevette a rögbit egyik szpotjába, az mindenképp érdekes (a másik reklámját másolta pár éve a Soproni). A kanadai rögbi igencsak nagy múltra tekint vissza: gyakorlatilag a hőskorban már játszották a rögbit az észak-amerikai országban, sőt 1902-ben a Brit-szigeteken túrázott a juharleveles válogatott, és 1908-ban már az All Blacks ellen is pályára léptek. Azóta a dicsősége megkopott a sportnak a hoki, kanadai foci mögött, de ennek ellenére sem kell panaszkodniuk a kanadaiaknak: eddig minden vb-n ott voltak, 1991-ben még a csoportjukból is továbbjutottak!

Az aranyásók, favágók, jégkorongozók, Niagara-vízesés, Paul Anka, Kirk kapitány mellett a rögbi is ott van a kanadai nevezetességek közt

 

Ettől már csak egy dolog a meglepőbb: egy horvát országimázs filmben is helyet kapott a rögbi – bár itt lehet, hogy a véletlen játszotta a szerepet: a várandós hölggyel egy sportpályán lehetséges, hogy csak azt akarták bemutatni, hogy a horvát utánpótlás a sportokba már úton van. Pár másodperccel később ugyanis két srác jelenik meg šahovnicás focimezben. A rögbipálya mégiscsak érdekes, hiszen csak ez az említett két sport jelenik meg. A horvátok számára a rögbitől jóval fontosabb kézilabda vagy vízilabda hiányzik a négy perces videóból.

Horvát országimázs videó – rögbipályával

Kódváltók: amerikai foci

Hayden Smith a Jets színeiben - forrás: www.rantsports.comEgy bejegyzés erejéig félredobom az amerikai foci iránti ellenszenvemet: tiszteletben tartom, hogy a nagy múltú NFL jelenlegi sorozata a végéhez közeledik, és ilyenkor a szokásosnál is nagyobb figyelem övezi a bajnokságot. Ebben a bejegyzésben nem a rögbi-amerikai foci különbségről lesz szó (megérne egy bejegyzést ez is a magyar szinkronos filmek miatt), hanem arról, hogy az uniós rögbi világából nemcsak a ligarögbi, ausztrál foci, vagy a hőskorban még a foci irányában volt kódváltás, hanem bizony az amerikai kódban is voltak játékosok. Utóbbi korábban sem volt igazán népszerű, de érdemes megint leszögezni azt, hogy az uniós rögbi 1995-ig gyakorlatilag amatőr sport volt, így amelyik játékos a sportból akart megélni, nyilván talált magának egy olyat, ahol a profizmus engedélyezve volt: ez leggyakrabban a ligarögbi volt (sőt, ma is az), de az amerikai focit is kipróbálták páran. Nézzük kikről van szó!

 

Gavin Hastings (1962-)

Rögtön a legnagyobb névvel kezdem. A skótok legendás fogójának, sőt, aki korában talán a legjobb volt a posztján, pályafutását nem elemezném: az is megérne egy külön bejegyzést. Kezdjük ott, hogy 1995-ben elmondta híres mondását Jonah Lomuról majd visszavonult a rögbitől. Egy év múlva viszont felkérték, hogy játsszon a Scottish Claymores nevű WLAF (World League of American Football) csapatban. Maga a bajnokság 1991-ben jött létre, hogy népszerűsítse a sportot Amerikán kívül. A skót csapatnak kellett Hastings, hogy több néző látogasson ki a meccseikre. A korábbi fogót rúgójátékosként alkalmazták, de ezt a tojáslabdát nem sikerült olyan eredményesen elrúgnia (nem, egyetlen Ace Ventura poént sem fogok ellőni): huszonhét jutalomrúgásából négyet kihagyott, és az egy mezőnygól kísérlete sem ment be. 1996-ban a World Bowl döntőjében pályára lépett a Murrayfielden: nem rajta múlt ugyan, de a skót csapattal megnyerték a sorozatot, legyőzve a Frankfurt Galaxy csapatát.

Hastings a Claymores mezében: levezetni jó volt neki az amerikai foci – forrás: http://www.espnscrum.com

 

 

Terry Price (1945-1993)

A walesi játékos sem rossz fogó a maga korában, amikor nagyjából Hastings a világra jött: nyolcszoros uniós (Triple Crown győztes 1965-ben) és ötszörös ligarögbi válogatott volt a sárkányok mezében, sőt még a nagy-britanniai válogatottban is egyszer játszatott, emellett beválogatták a British and Irish Lions csapatába. Az uniós kódban a Llanelli csapatában játszott, de a pénz is szerepet játszhatott abban, hogy a ligarögbibe kerüljön. Bradfordban is fullbacket játszott: ugyan a Bulls elődjével nem nyert semmit, de játékának köszönhetően egyre többen voltak kíváncsiak a meccsekre, így fájlalhatták a szurkolók, amikor 1971-ben a Buffalo Bills csapatához került, szintén, mint rúgójátékos: itt csak egy szezont töltött el, majd kikerült a csapatból.

 

Naas Botha (1958-)

A dél-afrikai játékos a nyolcvanas évek talán legjobb irányítója volt: nemzetközi karrierjét akadályozta a hazáját ért bojkott vagy épp tiltás. Ennek ellenére 2004-ig ő volt a legjobb pontszerzője a Springboks-nak 312 ponttal: ekkor Percy Montgomery adta át a múltnak az eredményét. Botha nem titkoltan a profizmus miatt került az amerikai foci közelébe: Dél-Afrikában ugyanis fizették a rögbiért, ami eléggé botrányos volt. A Dallas Cowboys ellenben elhívta 1983-ban magához a dél-afrikait, ki nem találja senki, rúgójátékosnak. A kódváltás nem volt sikeres, és nem is volt teljeskörű: amíg Botha a texasi városban volt, a Dallas Harlequins-ben rögbizett, és meg is nyerte velük az akkori országos bajnokságot. A Cowboys-ban egyébként nem vált be, lepasszolták egy év múlva a rövid életű San Antonio Gunslingers csapatához az USFL-be (ez a bajnokság sem élt sokáig) – ezután Botha végleg visszatért a rögbi világába.

 

Botha 1992-ben tért vissza a válogatottba, Új-Zéland ellen: a meccs első büntetőjét ő lőtte, de végül az All Blacks örülhetett a végén: 24-27-re nyertek Johannesburgban

 

Richard Tardits (1965-)

Előbbieknél neki jóval sikeresebb volt az amerikai focis karrierje. A biarritz-i születésű Tardits még francia u-21-es válogatott is volt, ám az USA-ban (egészen pontosan Georgia államban) járt egyetemre, ahol megismerkedett a legnépszerűbb helyi csapatsporttal. 1989-ben a Phoenix Cardinals draftolta, de egy év múlva játékjoga átkerült a New England Patriots-hoz: itt mutatkozott be 1990-ben az NFL-ben. Tardits főleg sack-jeiről volt ismert: ebben 2004-ig ő tartotta az egyetemi rekordot (29 sack) Georgiában. Három szezon után visszatért rögbizni, de már nem jött vissza az óvilágba. Az USA mezében 24 teszten vett részt, és még az 1999-es világbajnokságon pályára léphetett két meccsen.

Tardits, vagyis “Le Sack” olyannyira népszerű volt a Georgia State University-n, hogy még le is festették tetteit – forrás: http://www.lmartworks.squarespace.com

 

Hayden Smith (1985-)

Ő a legutolsó a sorban: az ausztrál születésű tight-end eredetileg kosarazott hazájában: a magassága mellett a tehetsége is megvolt hozzá, mivel sikerült egy sportösztöndíjat kapnia az USA-ban: előbb New Yorkban, majd Denverben tanult. Utóbbi városban tért át a rögbire, ami ausztrál lévén nem is ment neki rosszul. A helyi csapatban (Denver Barbarians) igen meggyőző teljesítményt nyújtott, így 2008-ban bemutatkozhatott az amerikai válogatottban. Itt figyelt fel rá a Saracens, és második sorosként Londonban is lehúzott három évet. Mouritz Botha és a veterán Borthwick azonban előtte voltak a sorban, így a mellőzöttség miatt új kihívás elé nézett. Már tréningezett együtt NFL-ben szereplő csapatokkal, majd végül, 2012 augusztusában a New York Jets leigazolta. Itt is remekül ment neki az alkalmazkodás: a gyakorló keretből felkerült a nagycsapatba október végén. Eddig összesen öt meccsen lépett pályára a bajnokságban – képességeit már csak jövőre kamatoztathatja, mivel a Jets csak a harmadik lett a saját csoportjában idén. Ha pedig esetleg megunná az amerikai focit, van még lehetősége más csapatsportokat is kipróbálni az Államokban.

Hayden Smith a legutóbbi vb-n szerepelt: a képen az Ausztrália-USA meccsen próbálja (az amúgy 25. születésnapját ma ünneplő) Geniát megállítani, sikertelenül: forrás: http://www.espnscrum.com

Amikor a Toulon beindul

Nemcsak a francia, hanem a Kelta Ligáról is régen volt bejegyzés, nem is beszélve egy Heineken-kupa meccsről. Most a Toulon-Cardiff Blues meccsel lerovom mindhárom kötelezettségemet. Ugyan a mérkőzést szombaton játszották, mégis érdemes volt felvételről megnézni. A két csapat igazából tét nélküli meccset tudott le: a francia csapat már továbbjutott, a walesiek biztosan kiestek: valamilyen csoda (és egy győzelem) folytán az amúgy harmatgyenge Sale is előttük végzett. Az a csapat, amelyet a negyedik körben 62-0-ra ütött ki a Toulon. A négyes utolsó tagja, a Montpellier a legjobb második helyre férhet be, ha tovább akar jutni: idegenben legyőzték most a Sale-t, de az utolsó körben a Toulon látogat hozzájuk, amely igencsak jó formát mutatott a mostani meccsen.

 

Toulon-Cardiff Blues: 45-25

A hazaiaknál Gethin Jenkins és Andrew Sheridan is sérüléssel bajlódik, így kicsit “tapasztalatlanabb” játékosokkal állt fel a tolongásuk, mint Chiocci, Orioli. Persze a szokásos epikus touloni névsor így sem maradt el: kezdő volt: Hayman, a két Armitage, Michalak, Wilko, Mermoz, Pallisson, Bastareaud, Rudi Wulf – a kispadon pedig ott volt: Kubriasvili, Shaw, van Niekerk, Giteau. Azt hiszem bármelyik csapat megelégedne legalább csak ezzel a cseresorral, és a következő szezonban már Bryan Habana is itt fog játszani: mondom én, hogy Manchester City effektus… A másik oldalon kezdő volt a felépült Halfpenny és Warburton, valamint Cuthbert és Jamie Roberts is.

 

A napsütéses időben a Blues kezdett jobban: Halfpenny előbb egy büntetőt lőtt be, majd egy célt vitt a tizenhetedik percben. Ezzel azonban egyelőre véget ért a kék mezesek szerencséje: ezt mutatta az is talán, ahogy Bastareaud kétszer is eltiporta Josh Navidit a föld színéről. Beindultak ugyanis a hazaiak: a Halfpenny célja utáni újraindulásból támadást indított a hazai csapat, amit rögtön céllal fejeztek be: Wilkinson passzából Rudi Wulf vitt célt a huszadik percben. Az új-zélandi játékos most átélhette azt, amire Új-Zélandon nem volt példa: célt vinni a Blues nevű csapat ellen. Kettőt pislogni sem volt idő: Chiocci, majd a félidő végén még Orioli is célt szerzett a vörös-fekete mezeseknek: a félidőben 19-8 volt az állás.

Halfpenny első célja

 

Rudi Wulf pár perccel később

 

A fordulás után a francia háromnegyedesek jöttek a hazaiaknál: Mermoz, Pallisson és Bastareaud is célt vitt. Mermoz célját Delon Armitage készítette elő, aki a félidő kezdete után egy marknál igen gyatrán rúgta ki a labdát ugyan, most viszont remekül ugratta ki a francia centert. Pallisson hatalmas helyet kapott ajándékba a cardiffiaktól, míg a pocakos Bastareaud igen szűk résen futott át és vitt célt. Wilko hat jutalmat rúghatott, ebből kettő nem ment be, Orioli és Bastareaud célja után: utóbbián valószínűleg megzavarta a koncentrációját, ahogy a nézők a lecserélt Michalakot éltették. Persze pár perccel később Wilkinson is megkapta ugyanazt az ovációt, amikor Giteau váltotta. Zárásként még a csereként beállt pillér, Fresia is beügyeskedett egy célt.

Francia szekció a második félidőben: Mermoz

 

Pallisson

 

Bastareaud

 

és végül Fresia célja

 

Volt még a pályán egy másik csapat is, a Cardiff Blues, amely nem játszott azért annyira rosszul, sőt az erejével elkészülő hazaiak ellen egyre gyakrabban tudott meglépni a vendégcsapat: Cutberth megmozdulásai is a meccs vége felé lettek veszélyesebbek – sőt, a 65. percben viszonylag üresen vitte a második vendég célt (elég későn persze). Persze a Toulon továbbra sem adta fel a célszerzés reményét, a Cardiff viszont védekezésben is megemberelte magát, és már csak egyszer bambultak el, de végül Rudi Wulf második célja már nem volt érvényes. A közvetítésből kiderült, hogy Bastareaud lett a meccs embere (teljesen megérdemelten) – a díjazott a közeliken viszont már igencsak fáradt ábrázatot mutatott: talán ekkor már tényleg a végét járta erejével a hazai csapat, a vendégek számára pedig hirtelen legalább a célbónusz lehetősége is felcsillant: előbb a csereként beállt Hewitt szerzett egy célt, igaz a megvalósítással lehetne vitatkozni: csupán a játékvezetőt kellett volna kikerülni balra, vagy az épp arra igyekvő két csapattársnak passzolni, esetleg az ottani üres területen befutni a célterületre – sokkal egyszerűbb lett volna a célszerzés. Hewitt inkább Steffon Armitage és Gunther karjaiba futva a jobb oldalt választotta: letette a labdát, de a kiszorított helyről rúgott jutalmat Halfpenny mellélőtte – nice try.

Cuthbert

 

és Hewitt célja (a név ne tévesszen meg senkit, nem Hamilton volt a célszerző, becsszó)

 

Hogy keretes legyen a meccs, arról a ráadásban döntött a walesi fogó. Már a rendes játékidő letelte után döntött úgy a hazai csapat, hogy visznek még egy célt. Erre ráfáztak: sikerült egy turnovert végrehajtania a Blues-nak, majd Halpenny szerezte meg a labdát, és a saját tízese mögül rohanta végig a pályát, hogy céljával legalább egy célbónuszt szerezzen a kék mezes csapatnak.

 

A nagy különbség ellenére nem mondanám azt, hogy a Cardiff rosszul játszott. A Sale, na ők rosszul játszottak ellenük: egy pontot se szereztek ellenük. Próbálkoztak a vendégek, de igazából a Toulon más dimenzió hozzájuk képest – ha a hazaiak gyakori labdakezelésből eredő hibáit jobban kihasználják, más lenne az eredmény. Teljesítményükre talán a saját bajnokságaikban elfolgalt helyük példa még: a Toulon vezet a Top14-ben, a Kelta Ligában csak szenved a Cardiff. Mindamellett voltak pozitív pillanataik a meccsen: jó volt látni Cuthbert játékát, de Warburtonre és Halfpennyre sem lehet panasz. A fiatalok közül Rhys Patchell és Owen Williams is egész jól muzsikált. A másik oldalon persze több dícsérő szót lehet elmondani. Igazából, aki nagyon jól játszott, az mind vitt célt, így őket nem is említem. Mellettük Masoe, Gunther, Michalak illetve Wilko érdemel még dícséretet.

Aki szeretné még ezután a bejegyzés után is megnézni a meccset itt megteheti – ha más nem, legalább jobb minőségben lehet a célokat kikeresni

 

A legvégére pedig essen szó még egy hiányzóról: a meccset nem sérülés miatt ugyan, de Jason Tovey is kihagyta, mégpedig egy iskolából már annyiszor ismert indok miatt. Neki ugyan nem a házi feladatát ette meg a kutyája, hanem az útlevelét: nyolc nap alatt a hatóságok pedig nem tudtak neki újat kiállítani, így tv-n keresztül nézhette a meccset. Azt hiszem, ezzel a hónap hülyéje címet is megkaphatná.

 

Pontszerzők: Wulf 1 cél (20. perc), Chiocci 1 cél (26. perc), Orioli 1 cél (35. perc), Mermoz 1 cél (42. perc), Palisson 1 cél (48. perc), Bastareaud 1 cél (53. perc), Fresia 1 cél (62. perc), Wilkinson 4 jutalomrúgás (21., 27., 44., 49. perc), Giteau 1 jutalomrúgás (63. perc), valamint Halfpenny 2 cél (17., 80. perc), 1 jutalomrúgás (80. perc), 1 büntető (1. perc), Cuthbert 1 cél (65. perc), Hewitt 1 cél (78. perc)

Félidőben a Top14 is

forrás: www.espnscrum.comIszonyatosan régen esett szó a francia bajnokságról, ennek több oka is van/volt, amelyek kifejtése sokáig tartana – nem személyes okokból, frankofóbiából történt mindez, a külső tényezők nem kedveztek a Top14 követésének. Amellett viszont megint nem lehet elmenni, hogy a nevezett pontvadászat is túljutott az alapszakasz felén. Nézzük mi történt a legutóbbi fordulóban, és még mi várható!

 

A fordulóban, amely szám szerint a tizenötödik volt, elsőként a Biarritz csapott össze az Agennel: nem volt rossz meccs, de a hazaiak sokkal jobban kijöhettek volna a végén: labdakezelésükben akadt hiba bőven (nyilván az időjárás is nehezítette az ügyet). Az Agen nem dominált a meccsen: az első tíz percben addig hajtottak igazán, míg meg nem lett a céljuk, aztán a baszkok föléjük nőttek, akiktől a végre visszatért Harinordoquy és az elnyűhetetlen Ian Balshaw játékát kell kiemelni. A másik oldalon pedig szintén a nyolcas volt ott mindenütt: a hatalmas termetű tongai Opeti Fonua termetével gyakran nehezítette meg az ellenfél dolgát, és ő vitte csapatának egyetlen célját.

Első összefoglaló: Biarritz-Agen

 

Időrendben másodikként mérkőzött meg egymással a Clermont és a Montpellier, hogy egészen pontosak legyünk: szombaton kettő órakor. A gumigyáriakhoz látogatók manapság nem távoznak sok sikerélménnyel: a Clermont ugyanis a Montpellier skalpjával együtt már 53 meccs óta veretlen odahaza! A második percben ugyan a vendégek célt szereztek, de gyorsan fordult a kocka: előbb Fofana vitt célt, majd az ő előkészítése révén a fogó, Buttin szerzett még öt pontot. A Montpellier annak ellenére nem tudott mit kezdeni a Clermont-nal, hogy a hazaiaknál két sárga volt: ráadásul egy büntetőcéllal tovább növelték előnyüket a sárga mezesek. Hogy ne legyen annyira keserű szájíze a vendégeknek, arról Peyrelongue tett: a csereként beállt nyitó Ouedraogo passzából ügyeskedett össze egy célt.

Időmilliomosoknak: 18 perces összefoglaló a Clermont-Montpellier találkozóról

 

A Perpignan Hook nélkül jutott túl a Bordeaux-n: a walesi irányító helyett Mélé rúgta a büntetőket: hetet értékesített is. A nagyon meglepő módon bordó mezes vendégek próbálkoztak, de csak a 70. percben szereztek célt: a fidzsi fullback, Talebulamaijaina küzdötte végig magát majdnem a pálya teljes hosszán: nem lennék meglepve, ha az év végén a szezon céljára jelölnék teljesítményét. A céllal  és a jutalommal átvette a vezetést a vendég csapat, de csak egy ponttal: Mélé kapásból két büntetővel válaszolt, és a végén még Hume is célt vitt a hazaiaknak.

Aki a szezon célja címre aspiráló találatra kíváncsi: tekerjen 3:27-hez

 

A szezon eddigi meglepetéscsapata, a Grenoble tovább folytatja menetelését (karácsony előtt a Toulouse-t is legyőzték): az ötödik helyre jöttek fel, és csak két pont választja el őket a legutóbbi ellenfelüktől, a Castres-től. A ProD2 tavalyi bajnoka Lucas Dupont céljával már az ötödik percben megszerezte a vezetést. A vendégek nem adták fel: két célt is szereztek, ám a rúgásokkal hadilábon álltak: a hetvenedik percben esett céljuk már a nagy nyomásnak köszönhetően esett: azonban a Grenoble ezen kívül állta a sarat, és megnyerte a mérkőzést.

A Grenoble már most több pontot gyűjtött a Top14-ben (42), mint a ProD2 előző bajnoka a Lyon a teljes szezonban (31)

 

A Stade Francais-Bayonne meccsen is esett korai cél: ezúttal viszont a vendég csapat szerezte, a hatodik percben. A három sárgát hozó meccsen a SF csak büntetőkből szerzett pontot: Porical hét büntetője elég volt, hogy legyőzzék a baszk csapatot. A tökutolsó Mont-de-Marsan pedig megnehezítette a Toulouse dolgát, de győzni már nem tudtak: így maradtak egy győzelemmel a tabella végén. A fekete mezesek célját nem akárki vitte, hanem a visszatérő William Servat, aki első célját szerezte a szezonban. A folytatás nem volt ennyire sima a vendégeknek: a Mont-de-Marsan jól küzdve a végén még két büntetőt lőve négy pontra megközelítette a Toulouse-t, de célt már nem tudtak szerezni: egy vesztes bónusszal gazdagodhattak.

A Mont-de-Marsan nagy valószínűség szerint ki fog pottyanni az élvonalból – a Toulouse ellenben jelenleg harmadik a tabellán: ha az alapszakaszt nem is, a rájátszást biztosan megnyomják

 

A fentiekben írt Clermont győzelem viszont csak vízkereszt napján értékelődött fel, amikor a Toulon nagy meglepetésre kikapott a gyengélkedő Racing Métro-tól! A Stade Mayol közönsége félidőben még 9-6-os vezetés tudatában mehetett a büfébe: Wilko és Wisniewski párbajából az angol jött ekkor ki jobban. A párizsiak a második félidő elején Chavancy révén célt vittek. A hazaiak továbbra is csak büntetőkből szereztek pontot: végül a 74. percben már csak egy pont volt a különbség a két csapat között – három perc múlva azonban Wisniewski utolsó büntetője mindent eldöntött. Nemcsak a vendégek győzelme, hanem a kevés szerzett touloni pont is meglepő: ha a tabella első két csapatát nézzük, akkor a Toulon és a Clermont is 12 győztes és 3 vesztes mérkőzéssel rendelkezik, de Giteau és társai hét célbónuszt szereztek szemben a clermont-i hárommal.

A Toulonnak még sokba kerülhetnek az ilyen botlások a szezon további részében

 

A mostani két hétvégén az európai kupaküzdelmek folytatódnak, így csak január 25-én folytatódik a francia bajnokság. Nagy rangadók nem lesznek a 16. körben: talán a Toulouse-Biarritz meccset lehetne mégis ide sorolni (a 2009-10-es Heineken-kupa döntőseiről van szó), de a baszkok kicsit leengedtek az elmúlt évadokban. A Grenoble a Stade Francais ellen idegenben gyűjthet be még egy skalpot, a Toulon javíthat a Mont-de-Marsan ellenében. A Clermont-nak nehezebb dolga lesz, ha üldözni akarja a kikötővárosi csapatot: Brock James és társai a Perpignanhoz látogatnak.

Miért ne nézz rögbit?

Forrás: www.espnscrum.comNem őrültem meg, hogy önmagam ellen beszéljek, de gyakran lehet hallani, hogy a rögbi bonyolult szabályokkal rendelkezik, és ezért nem nézi senki hazánkban. Utóbbiban van is igazság. Az alapokon ritkán változtatnak, de elég megnézni egy mai, vagy akár egy 1999-es mérkőzést: rengeteg, apró különbség van a mai és az akkori meccsek közt. A gyakori szabálymódosításról szól a hajtás utáni kis dal: szóljon ez elöljáróban azoknak, akik a fociban boldog-boldogtalan szabálymódosítást követelnek.

 

Aki nagyon ügyes, a haka alatt tippelhet, hogy kikről mintázták a játékosokat – a szöveg pedig itt érhető el

 

A bonyolultságot megjeleníti a játékvezető mintegy negyven kézmozdulata (kíváncsi lennék, hogy valaki tudja-e az összes büntetést jelző mozgást a hokiban – az NHL játékok ebben persze segítenek), valamint a követhetetlenséget a szabályok (pl.: bedobásnál való emelés, csere) módosítása. Ha csak a tavalyi idényig megyünk vissza, már lehet találni két módosítást, amit egyszerűen ki lehetett szúrni: az egyik volt a Super Rugby-ben a fehér lap: ha valakinek ezt mutatják fel, akkor a szabálytalanság miatt nem mindig számíthat kiállításra az elkövető játékos, de a meccs után kivizsgálják az esetet, és alkalmasint eltiltásra készülhet.

Az első fehér lapot a világon Andries Strauss kapta a Lions ellen tavaly – veszélyes szerelés miatt sárgával is jutalmazták, az eset miatt további két hétre eltiltották

 

A másik pedig a videóbíró megnövelt szerepe. Manapság a vitatott céloknál a célt megelőző támadást is végignézi a játékvezető, és ha ott talál valami szabálytalant (leggyakrabban előrepassz), akkor lőttek az öt pontnak: így járt pórul Tom Vardnell a szeptemberi Wasps-Harlequins meccsen: a cél ráadásul döntő lett volna, így viszont a darazsak két ponttal ugyan, de kikaptak. Ha pedig valaki európai meccseket nézett az ősszel, azt is felfedezhette, hogy a tolongás vezényszavai megváltoztak. Korábban a sok sérülés miatt kellett bevezetni a crouch-touch-pause-engage négyest. Ezt felváltotta a crouch-touch-set hármas. Lehet az volt ezzel a cél, hogy a korai egymásnak ugrásokat kiszűrjék, de szerintem ezzel lehet csak az ellenkezőjét fogják elérni: a játékosok gyorsabban fognak egymásnak feszülni a bedobott labdáért.

A zárt tolongás szabályai 2007-ben változtak meg nagy mértékben

 

A klipben több déli kommentátor is feltűnik. Az első, akinek egy idézetét hallhatjuk (“Listen, it’s a goal!“) nem más, mint Winston McCarthy (1908-1984), aki az Új-Zélandi Rögbi Hangja címet birtokolta a hatvanas években. A mondat pedig 1956-ben hangzott el egy Új-Zéland-Dél-Afrika mérkőzésen, amikor is Don Clarke 11-0-ás vezetéshez juttatta a fekete mezeseket. De feltűnik még Keith Quinn, aki gyakorlatilag minden sportot közvetített már, de a rögbi állt hozzá a legközelebb, több könyvet is írt róla. John McBeth sem mai gyerek, három rögbi vb-t kommentált végig, de számára az atlantai olimpián Danyon Loader első aranyérme volt a legmeghatározóbb élmény.

Az 1995-ös vb-n az Anglia-Új-Zéland meccset, és így Lomu legismertebb célját Keith Quinn kommentálásában lehetett megnézni

 

Quinn, McBeth és Nisbett az I’ll Never Be An All Black c. dal felvétele közben

 

Feltűnik még Grant Nisbett, aki többek között a ködben lejátszott 2006-os Super XIV döntőt is leközvetítette: gyakran úgy, hogy a játékosok mezein látható számok se látszottak. Hangként pedig a legfrisebb rögbis játékban (Rugby Challenge) tűnik fel a meccsek alatt. Graeme Moody hangját is lehet hallani, aki már nincs közöttünk: 60. születésnapja után hunyt el egy szörfbalesetben.

Nisbett a játékban nem egyedül kommentálja az eseményeket: Justin Marshall, korábbi új-zélandi játékos van a segítségére