2014. október havi bejegyzések

Az európai kupák is már javában tartanak

Olyannyira, hogy már a második kör is lement az új üzemeltetővel rednelkező BEK-ben és a Challenge-kupában, és ugye ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács: a sérülések miatt az őszi tesztekre készülő válogatottakba is kerültek új emberek. Maradva a kluboknál: vannak olyanok, akik a bajnokságukban nem vitézkednek, a BEK-ben viszont veretlenek (Toulouse, Harlequins), Munsterben úgy tűnik új vörös hadsereg épül, a London Welsht pedig nemzetközi szinten is húzza az ág. Nézzük mi a helyzet most az európai kupák összesen tíz csoportjában!

Bővebben…

Reklámok

Az őszi tesztek közelednek

November elsején északon már meg is kezdődik az év végi tesztszezon. Ne legyünk igazságtalanok azért a harmadik, mondhatni fölösleges Bledisloe-kupa meccsel sem, ami mondhatni a nyitánya a teszteknek. Az All Blacks csak nagy hajrával tudta legyűrni a vendéglátó ausztrálokat, akiktől búcsúzott a mérkőzés után a szakvezető, Ewen McKenzie. Az ő helyét most a héten veszi át Michael Cheika, akinek nehéz dolga lesz, ha ebből a válogatottból akar ütőképes csapatot faragni (fejben nincsenek nagyon ott a sárga mezesek). Erre lesz esélye a Barbarians, Wales, Írország és Anglia ellen. Közhely ugyan, de mindenhol nagy a készülődés: sok újoncot láthatunk majd, miközben olyan játékosok hiányoznak majd, mint Chris Ashton, Kelly Brown, James Hook vagy Adam Jones.

Bővebben…

Az utolsó hely a világbajnokságon Uruguayé!

A jövő évi világbajnokságon visszatérnek a dél-amerikai ország játékosai a Brit-szigetekre: az 1999-es megmérettetésen Skóciában léptek pályára a csoportmeccsek során, most megint az A csoport tagjaiként Walesben és Angliában fognak játszani. Ennyire ne szaladjunk előre! A pótselejtező döntőjében Oroszországgal játszottak: Krasznojarszkban szeptember 27-én 22-21-re kaptak ki, így bizakodva várhatták a montevideoi visszavágót, ahol végül mondhatni fölényesen, 36-27-re verték a medvéket, akik így lemondhattak arról, hogy zsinórban másodszor is vb szereplők legyenek. ez korábban már összejött a pampabíbiceknek (merthogy eme madárról kapták a becenevüket – spanyolul: Tero). Nézzük most meg, hogy kik is jutottak ki a világbajnokságra még az Újvilágból.

Bővebben…

A fordulatos hatodik kör, és amit idén láttunk

Az utolsó kör már majd’ egy hete lement, mégis érdemes róla írni, hiszen Dél-Afrika 2011 óta ácsingózott arra, hogy valamikor legyőzze Új-Zélandot, Argentína pedig egy győzelemért állt már jó két éve sorba a Négy Nemzeten. Mindkét válogatott volt már nagyon közel ehhez, de csak most jött nekik össze. Új-Zéland mindenesetre elkönyvelhette a Hansen-éra második vereségét (nem tudom hogy milyen feldühödött tömeg várhatta Keven Mealamut és társait otthon a repülőtéren), a Boks elégedett lehet a győzelemmel, mint ahogy a sokat igyekvő Argentína is. A Wallabies viszont kezd egy elég nagy válságba kerülni: egyelőre csak a világranglistán látszik meg ez: elvesztették a harmadik helyüket Angliával szemben az argentínai vereség után.

Bővebben…

Mi a helyzet Angliában?

Kicsit megcsúszva a három forduló utáni áttekintésekkel kerül most sor a Premiershipre közvetlenül a negyedik kör előtt (ma este már Bath-Saracens). Az idei szezon előtt az angol klubok sem panaszkodhattak a bevásárlásaikkal, főleg ami a Gloucestert (új seprű jobban seper alapon) és a frissen feljutott London Welsh-t illeti. Nemcsak új játékosok, hanem visszatérők is vannak szép számmal: Olly Barkley mellett Jim Hamilton, Magnus Lund és Alesana Tuilagi is újra az angol elsőosztályt erősíti. A szigetországban már megszokott kódváltás sem tűnt el: Brad Thornt a Leicester igazolta le (bár ő jó ideje pihenteti a ligás karrierjét – valószínűleg már nem fog visszatérni negyven évesen), míg a legnagyobb dobást a Bath hajtotta végre, amikor elcsábították Sam Burgess-t a Rabbitohs-tól: a fürdővárosiak már nagyon várják az új játékost, akinek Mike Ford a centerek közt talált helyet: ő csak tudja: valaha ligarögbizett ő is a kilencvenes években.

Bővebben…