2019. január havi bejegyzések

A hétvégén már kezdődik is a Hat Nemzet

Az őszi tesztek után sokan a tenyerüket dörzsölve várták, hogy mit hoz az idei Hat Nemzet, amely az utolsó komoly erőfelmérője a vb előtt az európai válogatottaknak. Sok idő nem telt még el a legutóbbi tesztszezon óta, ahol a Hat Nemzeten részt vevők inkább többé, mint kevésbé álltak helyt. Az olaszokat leszámítva még a franciáknál is volt eredmény, igaz, a Fidzsi elleni vereséget a Les Bleus nem fogja kitenni az ablakba. Az őszi világbajnokság még mindig messze van, és a csoportbeosztás sajátossága miatt négy Hat Nemzet résztvevő könnyen kitolhat egymással (Írország-Skócia, Anglia-Franciaország), ami miatt kár lenne bármit is elkiabálni az európai válogatottak állapotára vonatkozóan.

Bővebben…

Reklámok

Sok meglepő nem történt – a BEK és a Challenge-kupa zárófordulójáról

Influenzás megbetegedés miatt nem túl részletes bejegyzés következik az európai kupák csoportköreinek hatodik, zárófordulójáról. Nagy izgalmak már nem vártak a csapatokra – hacsak azokra nem, akik a legjobb csoportmásodikok közé akartak bekerülni. A kiesettek listája pedig már ismert volt. Összegezve az eddigieket: az ír és a skót csapatok nagyot mentek, miközben a walesi csapatok finoman szólva is alulteljesítettek. Felemás mérleggel zártak a Premiership és a Top 14 klubjai – miközben a Treviso majdnem olyat tett, amit még olasz csapat sosem: kis híján sikerült Edoardo Gori csapatának továbbjutnia a csoportjából!

Bővebben…

Biztos kiesők és szinte biztos továbbjutók – BEK, ötödik kör

A BEK ötödik köre eldöntötte, hogy mely csapatok biztosan nem jutnak tovább a negyeddöntőbe. A Cardiff és a Gloucester idén tuti nem játszik nemzetközi kupadöntőt, az összezuhanó Toulon és Scarlets is nyalogathatja sebeit, de a Lyon, a Bath és a Wasps számára is marad gyakorlatilag a bajnokságra való fókuszálás. A másik oldalon ugyanakkor az Exeter bebizonyította, hogy európai téren nem hasznavehetetlen az alakulat, az Edinburgh pedig azt, hogy nemcsak egy remek klubja van Skóciának. A biztos kiesők tehát már megvannak, azonban a Challenge-kupával ellentétben itt a csoportok első két helyén állók között még simán előfordulhat helycsere az utolsó fordulóban.

Bővebben…

Szép búcsúk jöhetnek – Challenge-kupa, ötödik kör

A Challenge-kupa ötödik fordulója után már biztos a Clermont csoportelsősége, azonban más csapatok is már tervezhetik a negyeddöntős szereplésüket. Ilyen például a Sale, amely alakulat az utolsó körben a Perpignant fogadja: szinte biztos az öt pont. Ugyanígy állhat az utolsó meccséhez Dylan Hartley csapata is, mivel a Temesvárt fogadják odahaza. Igaz, a Northamptonnak a legjobb csoportmásodikok közé kell beférniük. Szintén nyeregben érezheti magát a Harlequins, mivel a bohócok a második helynél rosszabb pozícióban nem végezhetnek. A számok pedig azt mutatják, hogy a La Rochelle és kisebb meglepetésre a Bristol szintén várakozhat a végelszámolásnál.

Bővebben…

Mi történik a Pro 14-ben?

Az előző szezonban jelentősen átszabott Pro 14-ben már eddig is elég sok minden történt: a Southern Kings mellé lebukott a Cheetahs is, a Treviso jelenleg rájátszást érő helyen áll, Ken Owens nyolcasként szerepelt a legutóbbi fordulóban, a Dragons pedig négy év után tudta legyőzni az Ospreys csapatát. Gyengélkedik a Glasgow és a Scarlets, ugyanakkor a Leinster és a Munster továbbra is meghatározó szereplője a bajnokságnak.

Bővebben…

Milyen volt 2018? – második rész

A páros bejegyzés második részében főleg a válogatottakról esik szó, mivel az első visszatekintő posztból kimaradtak a nyári tesztek. De sebaj, mert most lesz idő ezekre a meccsekre, mint ahogyan a Négy Nemzet és az őszi tesztszezonról is szó esik majd. Na meg persze a Super Rugbyt sem felejtettük el, ahol igazából ugyanaz történt, mint 2017-ben.

Bővebben…