2014. július havi bejegyzések

A döntő előtt

A hétvégén három napot teljesen netmentesen töltöttem a san joséi ültetvényen, ahová Nadinho és Vinicio csak ritkán hozták ki a legfrissebb híreket, így lemaradtam az elődöntőkről. Amelyek végül egész simának bizonyultak: a Tahs (Waratahs-Brumbies: 26-8) és a Crusaders (Crusaders-Sharks: 38-6) jutott be a nagydöntőbe, amelyet augusztus másodikán rendeznek majd meg Sydneyben, de nem a Waratahs otthonában, a Sydney Football Stadiumban, hanem a jóval nagyobb ANZ Stadiumban. Ugyan Ausztrália legnagyobb városa a ligarögbi hazája, de kevés kétségem van afelől, hogy most is kékleni fog a lelátó, akárcsak a State of Origin meccsein, üres hely nélkül. A hazai csapatot már csak azért is megéri buzdítani a helyieknek, mivel még sosem nyertek alapszakaszt, és döntőt is igen régen játszottak. Ezeket mind elvesztették, nem más ellen, mint a Crusaders ellen, így mondhatni revansízű lesz a szombati finálé.

Bővebben…

Reklámok

Negyeddöntők után

Már túl is vagyunk a negyeddöntőkön (jobb elnevezés ez, mint a hivatalosabbnak tűnő döntő-előselejtező kifejezés), ahol a hazai csapatok diadalmaskodtak két izgalmas, pontokban gazdag mérkőzésen. Már annyiszor szó esett itt a blogon is arról, hogy az új-zélandiak (klubok, válogatottak) ellen nincs már megnyert meccs: 80. percnyi játék kell a győzelemhez. Ezt a kemény leckét most megtanulták a vadlovak és a cápák, mivel mindkettő ellenfele új-zélandi volt, és végül le is győzték őket. A Brumbies visszavágott a tavalyi döntőért, a Sharks pedig az őket már korábban megtréfáló Highlanderst verte meg. A canberraiak az elődöntőben az alapszakaszgyőztes Waratahsszal csap össze Sydneyben, kiviország becsületét pedig az ismét erőre kapó Crusaders mentheti meg 26-án Christchurchben dél-afrikai ellenfele ellen.

Bővebben…

Super Rugby a rájátszás előtt

Hanyagolva volt a blogon a déli topbajnokság, de történt a világ más területén is annyi minden, hogy nehéz lett volna írni mindenről – fél szemmel természetesen mindig figyelve volt a Super Rugby is, amely egy igen jó alapszakazon van túl. Történt itt minden: Benji Marshall inkább mégis visszamegy ligázni, bemutatkozott a Rebels csapatában egy magyar származású játékos, a Lions és a Force önmagukhoz képest nagyon jó szezonnal rukkolt ki, a Crusaders Dan Carter nélkül is behúzta az új-zélandi elsőséget, valamint Victor Matfield visszatérése is jót tett a bikákkal. Nézzük most, hogy kik jutottak tovább az alapszakaszból, és milyen mérkőzések lesznek majd a negyeddöntőkben!

Bővebben…

Elmaradt a nagy meglepetés

Kisebbfajta csoda történhetett volna az idei Afrika Kupa első divíziójában, amennyiben Kenya vagy Zimbabwe végzett volna az élen. A kelet-afrikai országnak a vb-re való kijutáshoz csupán annyit kellett volna tennie, hogy legyőzi Zimbabwét az utolsó körben, és ezzel történelmet írhatott volna az az ország, ami eddig hetesben tudott valamit letenni az asztalra. Na persze, ha Zimbabwe verte volna laposra Kenyát, az is nagy szenzáció lett volna: 1987 és 1991 után kvalifikálta volna magát a zöld-fehér mezes válogatott a világbajnokságra. Még megvan az esélyük erre, azonban egyenes ágon végül a lassan beinduló Namíbia jutott ki. Kétség sem fér hozzá, hogy jövőre a velvícsiákat is nagy vereségek fogják érni, Kenyát és Zimbabwét még nagyobb vereségek sújtották volna, de mindenképpen rákerültek volna így a rögbi térképére.

Bővebben…

A honosításokról

Most hogy zajlik a foci vb, lépten nyomon lehet hallani, hogy mennyi a honosított vagy más nemzetiségű játékos bizonyos keretekben. A nyugat-európaiak megrántják a vállukat erre, hogy who cares? – mivel az államnemzeti felfogásban a nemzetiség egyben állampolgárságot is takar. Hazánkban és a környező országokban a kultúrnemzeti felfogás fejlődött ki, amely szerint az előző két tulajdonság nem fér össze. Ezért is lehet hallani a Kis-Albánia kifejezést a tegnap kieső svájci válogatottra. Néha talán még lehet azt is hallani, hogy: “A rögbi sokkal tradicionálisabb játék, ott biztos nincs ennyi honosított játékos.” A tőlünk távol eső dolgok utópisztikusak, és gyakran, mint ideális dolgokként tekintünk rájuk. Na de, hagyjuk a filozofálgatást, nézzük, hogy mi a helyzet az uniós rögbiben a honosításokkal!

Bővebben…