Nehéz esetek

Még szeptemberben történt, hogy a válogatottban is alulteljesítő James O’Connort egy reptéri balhé miatt kirakták az ausztrál válogatottból, sőt az ausztrál szövetség is szerződést bontott az irányítóval. Így úszott a perth-i visszatérés lehetősége is. A fiatal irányítónak maradt Európa vagy Japán. Végül a London Irish dobott neki mentőövet, és egy évre leigazolta a játékost – talán ez a legnagyobb fogásuk idén. Persze nemcsak ővele történt már hasonló a rögbi világában, nézzünk pár személyt, aki visszaesőnek is minősíthető, ha balhéról van szó!

 

Egy kicsit részletesebben a válogatottakról

Nem mindegyik válogatottról fog most szó esni a bejegyzésben, de négynél érdemes megállni: Anglia és Írország bizonyos posztokon hiányokkal küzd, míg Wales esetében talán a bőség zavara is fennáll, ha az irányítók kerülnek szóba. Fidzsivel kicsit mostohán bánt a blog eddig, most az óceániai szigetlakók közül essen róluk külön is szó három játékossal kapcsolatban.

Ismét tesztek északon

Október-november hagyományosan az év végi tesztek ideje, amikor a déli válogatottak is az ottani tavaszból elvándorolnak északra, hogy megnézzék, milyen az őszi időjárás a stadionokban, és hogy mindenféle kupákért játszanak teszteket. Akárcsak tavaly, idén is megmutatják magukat a gyengébb válogatottak, sőt, szintén hasonlóan 2012-höz, egy, az IRB által támogatott felhozó tornát is rendeznek majd, ezúttal azonban nem Oroszország vagy az USA fog itt pályára lépni. Hogy kik, és hogy az angolok mivel szórakoztathatják magukat, ha a ligarögbi vb-t megunták, arról a továbbiakban lehet olvasni.

Röviden a Challenge-kupáról

A Challenge-kupában is voltak izgalmasnak mondható meccsek, bár igazi meglepetést csak a Calvisano-Brive összecsapás hozott: az olaszok ellen a francia csapat másodhegedűsként funkcionált. Persze a nagy osztálykülönbségek miatt a második számú európai kupa általában a gyengébb vagy közepes angol, francia, walesi csapatoknak is csak edzőmeccseket jelent: elég csak a London Irish, Wasps vagy akár a Stade Francais eredményeire nézni.

Inkább maradjon a Heineken-kupa!

Az első forduló mérkőzéseit látva tényleg azt lehet mondani, hogy a pénz motiválja az angolokat és a franciákat, amikor külön kupasorozatot akarnak indítani. Aki hoppon marad leginkább az a néző: márpedig most a lelátón és a tv/monitor előtt ülők igencsak jól szórakozhattak a Heineken- és Challenge-kupa első fordulójának meccsein. Kivételek természetesen akadnak, de mondhatni elég sok cél született, volt közülük igen látványos is. Először nézzük röviden, hogy a Heineken-kupában mi történt a hétvégén!

 

A Williamsek nagy napja

Az idei – talán utolsó – Heineken- és Challenge-kupa kiírásának első fordulóját játsszák a hétvégén. A meglehetősen unalmas (Oyonnax-Worcester Warriors: 9-9), egyoldalú (Viadana-London Wasps 17-90) meccseken túl kifejezetten izgalmas meccseket is játszottak a csapatok. Ilyen volt a Harlequins és a Scarlets közti mérkőzés tegnap délután a Stoopban: utólag belegondolva, jól döntöttem, hogy az először unalmasnak látszó meccset néztem meg, nem volt igazán üresjárat a nyolcvan perc alatt! A meccsen ráadásul olyan történt amiről Pastor Maldonado és Valtteri Bottas csak álmodhat: összesen tizenöt pontot szereztek a Williamsek. Walesben nagyon gyakori ez a vezetéknév, így nem csoda, hogy egyszerre öt névrokon is pályán volt (egy kakukktojás: Tom Williams a hazaiaknál játszott, és ő még angol is ráadásul).  Természetesen a többi, hétvégi kupameccsről is lesz bejegyzés, de csak az utolsó mérkőzések lejátszása után.

 

Mit nem tud megunni SBW a ligarögbiben?

A tavalyi ismételt kódváltásánál már felmerült a kérdés, hogy Sonny Bill Williams mit unhatott meg az uinós rögbiben, idén viszont egy másik merült fel. A korábbi hírekkel ellentétben ugyanis nem vált ismét kódot az új-zélandi center (vagy második soros – most a ligában), hanem marad az NRL-ben, és a Sydney Roosters csapatában. Hogy mi lehet ennek oka, arról alább lesz szó.

 

A meccs, amit mindnekinek meg kell néznie

A Négy Nemzet utolsó fordulója is tartogatott izgalmakat, de végül a szokásos, elvárt eredmények születtek a Dél-Afrika-Új-Zéland és az Argentína-Ausztrália mérkőzésen. Na persze, ez nem jelenti azt, hogy az All Blacks csak úgy simán hozta a tesztet, meg se izzadtak igazán. Egyáltalán nem: a nagy hajtásra jellemző, hogy a játékvezető, Nigel Owens is izomgörcsöt kapott a hajrában. Az előző bejegyzésben minden idők legjobb meccséről volt szó: ez ugyan nem éri utol a tizenhárom évvel ezelőttit, de annyi bizonyos, hogy az év egyik – ha nem a – legjobb meccsét játszották tegnap délután Johannesburgban: csak ajánlani lehet megtekintésre. Az ausztrálok pedig hozták a rájuk jellemző: “legalább az argentinokat alázzuk meg a végén, ha már szívtunk előtte eleget” formájukat.

 

Múltidéző – minden idők legjobb rögbimeccse

Sydney, 2000. Itthon mindenkinek az olimpia ugrik be először, ahol Nagy Tímea szerezte az első aranyérmet hazánknak, de örülhettünk sok év után először ismét vízilabdában az első helynek, nem beszélve a kajak-kenuban vagy úszásban elért sikerekről, vagy épp a kicsit méltatlan véget ért Csollány Szilveszter elsőségének (és persze női kézilabdában megint elbuktunk egy döntőt – kár érte). A rendezők számára mindenképp ez volt az év első számú sporteseménye, de az szinte biztos, hogy az új-zélandiaknak egy aranyat hozó (Rob Waddell, evezés – a Waikato csapatában rögbizett később) olimpia helyett inkább másra gondolnak szívesen, ha Sydney és a kétezres év szóba kerül. Július 15-én ugyanis az Australia Stadiumben játszották az akkori Három Nemzet első mérkőzését, amelyet a sok fordulat, küzdelem és az 5-5 cél miatt többen a világ legjobb meccsének is kikiáltottak.