2017. október havi bejegyzések

Itt van az ősz…

…és itt vannak az őszi tesztek is. Már szokásosnak mondható, hogy októberben nekikezdenek a válogatottak, a novemberi mérkőzésekre hangolva, igaz csak a harmadik, kvázi fölösleges Bledisloe-kupa meccs volt az eddigi egyetlen teszt-státuszú meccs (de pályára lépett már a cseh és a japán válogatott is). Az viszont hozott meglepetést, mivel a Wallabies legyűrte az új-zélandiakat. Ez pedig előrevetíti, hogy idén sem biztos, hogy lesznek papírforma eredmények az északi féltekén.

Bővebben…

A BEK második körét is lezavarták

A  Challenge-kupa második fordulójához hasonló izgalmakat nem hozott a BEK soron következő köre, azonban volt példa itt is sárga lapokkal tarkított, izgalmas mérkőzésekre, többek között a Treviso is kitett magáért, bár végül nem nyert az olasz csapat a Toulon ellen. Rhys Priestland viszont egymaga elég volt, hogy volt korábbi csapata ellen győzelemre vezesse a Bath-t.

Bővebben…

Boruló papírforma

A Challenge-kupa első fordulójához képest a második már inkább bővelkedett a fordulatokban, ami az eredményeken is látható. A csütörtöki nyitómeccs még teljesen sima volt, de pénteken a Lyon-Sale és a Toulouse-Cardiff párosítás okozott izgalmakat. A meglepő eredményekből pedig maradt szombatra is még bőven. Ha így folytatódik a kupasorozat, akkor mindenképpen érdemes lesz követni a továbbjutásért zajló harcot.

Bővebben…

Sima első forduló a BEK-ben

Akkora pofára esés a BEK első körében, mint amit a Stade Francais produkált a Challenge-kupában, nem volt, sőt talán mondhatni egy tippmixgyilkos meccset sem játszottak. Mindamellett voltak idegenbeli győzelmek is, ahol szintén azt lehet mondani, hogy a vendégek megérdemelten nyertek. Egy döntetlen azért mégiscsak akadt: a Castres-Munster találkozó végződött 17-17-re, de ha a hajrában egy előreejtésnél a játékvezető más döntést hoz, könnyen a hazaiak zsebelhették volna be a négy pontot.

Bővebben…

Beindult a Challenge-kupa

Csütörtökön a Pau-Gloucester meccsel elindult a 2017-18-as szezonban a Challenge-kupa. Az első forduló után korai még véleményt mondani arról, hogy jövőre ki lesz ott a San Mamés gyepén, de még arról sem érdemes nagyon beszélni, hogy ki fog továbbjutni. Annyi bizonyos, hogy a Bordeaux és a Connacht jól rajtolt, a Stade Francais pedig a legkínosabb vereséget szenvedte el az első körben.

Bővebben…

Ki nyert a végén?

A Négy Nemzeten egy teljesen “átlagos” végeredmény született: Új-Zéland elsőségére gyakorlatilag kockázat nélkül lehetett fogadni, de az ausztrál második és dél-afrikai harmadik hely sem meglepő – a pumák negyedik helye is benne volt bőven a pakliban. Jobban megkapargatva a mérkőzéseket, azért látszik az, hogy a borzalmas évet átélő ausztrálok nagyon kitettek magukért, az egyenesen annus horribilist átélő Boks pedig meglepően karakteres játékot mutatott a tornán. Az argentinok pedig nagyon kifáradtak egy ismét hosszú SR szezon után. Velük kapcsolatban két biztos pont volt a meccseiken. 1: Nicolás Sánchez dropból akar három pontot szerezni, 2: egy argentin legalább kap sárga lapot.

Bővebben…

Csak az kérdés a Négy Nemzeten, hogy ki lesz a második

Az, hogy az All Blacks behúzza az idei Négy Nemzetet, az nem volt meglepő. A második helyért a négyfős mezőnyben azonban még megy a küzdelem. Főleg, hogy a két aspiráns megint döntetlent játszott egymás ellen (ez pedig a Boks világranglistán elfoglalt harmadik helyébe került). Három pont különbség van most a tabellán Dél-Afrika és Ausztrália között, de az utolsó forduló még bőven hozhat változást. Ehhez persze kell az is, hogy a Wallabies győzzön Argentínában, ami lehetséges – kiindulva a pumák All Blacks elleni játékából, amikor is a teljesítményük is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Beauden Barrették  végül bónuszpontos győzelmet tudjanak aratni.

Bővebben…