2018. július havi bejegyzések

Újabb oroszlánszelídítés?

A múlt hétvégén játszott SR elődöntők győztesei ugyanazok, mint a tavalyiak, így ismét Elton Jantjiesék és Kieran Readék fognak a fináléban pályára lépni. Annyi különbséggel, hogy ezúttal a Lions utazik majd Új-Zélandra. Ez pedig nem sok jót jelent számukra elöljáróban, mivel még tavaly otthon sem tudták megnyerni a döntőt, Christchurchben pedig a Hurricanes volt esélytelen most a keresztesek ellen. Ha pedig már az elődöntő: könnyen beillett finálénak is Beauden Barrették vendégjátéka, mivel a szezon talán két legjobbja küzdött egymás ellen. A másik ágon szereplő Lions és Waratahs kitett ugyan magáért, de volt már erősebb szezonjuk is a közelmúltban. Így elöljáróban azt lehet mondani, hogy óriási meglepetés lenne, ha Kwagga Smith felemelhetné a bajnoki trófeát a döntő után.

Bővebben…

Reklámok

Letették a lantot 3.

Mire eljutottunk a Top14 visszavonulóihoz, Sam Warburton is abbahagyta, sőt Nick Easter is távozott a Quins edzői stábjából. A francia bajnokságban talán olyan nagy számban nem találunk visszavonulókat, azonban olyan ikonikus játékosok akasztják szögre a stoplist, mint Aurélien Rougerie, Conrad Smith vagy épp Sona Taumalolo. Nézzük is, hogy rajtuk kívül kit nem látunk már a pályán a következő szezonban!

Bővebben…

Még van ausztrál csapat lábon!

Hazai győzelmek születtek a Super Rugby negyeddöntőiben: a Crusaders még mindig megállíthatatlan (zsinórban 13. alkalommal győztek Richie Mo’ungáék), a Waratahs sikeresen kihasználta a Highlanders emberhátrányát, a Lions hozta a kötelezőt, a Hurricanes pedig egy kemény meccsen verte meg Damian McKenzie csapatát. Na, főleg Beauden Barrettéknek nem lesz aztán pihentető az elődöntő sem: játszhatnak a szenzációs Crusaders ellen, miközben Israel Folauék Dél-Afrikában bizonyíthatnak. Mindenesetre már az is nagy szó, hogy ilyen jól bírja egy ausztrál csapat, de a jaguárok is megérdemelten szerepeltek fennállásuk során először a rájátszásban.

Bővebben…

Letették lantot 2.

Angliához hasonlóan a Pro 14-ben is számos veterán vonult vissza, akik közül páran játékos-edzőként azért maradnak a rögbi közelében. A legnagyobb veszteség az íreket érintette, mivel Jamie Heaslip mellett Tommy Bowe is visszavonult, de John Muldoon és Jarred Payne sem folytatja tovább. A skót kluboknál Ryan Grant, az olaszoknál Valerio Bernabó a legismertebb retiráló. A walesieknél mindeközben sajnos nagyobb arányban voltak a harminc év alatti, sérülés miatt visszavonuló játékosok.

Bővebben…

Down under

Az utolsó köréhez érkezett az idei, visszakarcsúsított Super Rugby, és már a legtöbb továbbjutó hely el is kelt tizennyolc forduló alatt. A jó hír az, hogy idén az ausztrálok már valamivel versenyképesebbek voltak, jelesül már új-zélandi csapatok ellen is tudtak nyerni, a Jaguares pedig nem omlott össze a szezon közepén. A Sunwolves továbbra sem erős, ellenben hogy a Blues csapatánál mit látnak még mindig Tana Umagában, az egy nagyon jó kérdés.

Bővebben…

Letették a lantot 1.

A 2017-2018-as idén meglepően nagy csillaghullást tartogatott, már ami a visszavonulókat illeti. Európában több veterán is az utolsó szezonját játszotta le, vagy sérülése miatt volt kénytelen még az idény vége előtt retirálni. Sajnos arra is volt elég példa, hogy valakinek nem adatott meg egy Jamie Heaslip-féle teljes karrier, hanem még a harmadik x előtt kellett szögre akasztania a cipőjét. Első körben nézzük, hogy Angliában kik vonultak vissza az elmúlt idény alatt vagy éppen annak végén!

Bővebben…