2019. június havi bejegyzések

Már megíródott az argentin sporttörténeti siker

A Jaguares először lesz ott a Super Rugby döntőjében – és történjék bármi is, ez már önmagában unikális jelentőségű tény, mivel ilyen magasban nem járt még sosem az argentin csapat. Talán kisebb meglepetés, hogy a másik ágról a Crusaders jutott be a fináléba, és talán az sem meglepő, ha Richie Mo’unga és társai a döntő esélyesei. Elő lehet jönni a karón ülő varjú esetével – a Jaguares végső győzelme még nagyobb szenzáció lenne! Előre nem érdemes ennyivel gondolkozni, azonban legalább Agustín Creevy csapatának esetében el lehet mondani: legalább az argentinokat érdemes volt a SR-ben szerepeltetni.

Bővebben…

Reklámok

Csillagok múlnak, születnek újak 2.

Anglia után következzen a Pro 14, ahol már a 2018-19-es szezon előtt is volt csillaghullás: Sam Warburton inkább a csendes regenerálódást választotta a további sérülésveszély helyett. A leváló megküzdött már így is a Cardiffért és a válogatottért, így mindenképpen kiérdemelte a nyugdíjas éveket. Később további legendák jelentették be, hogy inkább a pálya széléről követnék az eseményeket. A mostani bejegyzésben átkukkantunk a Föld déli féltekéjére, ahol szintén voltak visszavonulók. A retirálókat számba vevő idei harmadik bejegyzés a franciaországi helyzetet mutatja majd be.

Bővebben…

Délen is közeleg a bajnokság vége

A negyeddöntőkkel megkezdődött a Super Rugby rájátszása, amely egyben a dél-afrikai csapatok számára végállomást is jelentett egyben – de nem a dél-afrikai konferencia számára! A Jaguares ugyanis bejutott az elődöntőbe a Chiefs (és a csapat korábbi játékosa, a mérkőzést vezető Glen Jackson) bánatára. Ezzel együtt sem borult egy helyen sem a papírforma, mivel mindenhol a hazai csapat ment tovább. Érdemes kiemelni ugyanakkor a Bullsnál Cornal Hendricks-et, akinek az esetében az is csoda, hogy egyáltalán idén ismét pályára léphetett. A korábban szíve miatt kihagyásra kárhoztatott szélső két célt pakolt le a ‘Canes ellen, így elmondható, hogy nem feltétlenül rajta ment el a továbbjutás.

Bővebben…

Csillagok múlnak, születnek újak 1.

Szerencsére nem tragikus a helyzet, hogy Radics Béla mintájára elhunyt játékosokra kelljen a mostani szezon végén emlékezni, azonban az biztos, hogy nem akármilyen nevek vonultak vissza a 2018-19-es bajnoki kiírás alatt vagy után. A csapatokat betűrendbe szedve nézzük, hogy Angliában – az első és másodosztályban – kik akasztották szögre a stoplist. A következő bejegyzésekben a Pro 14, a Top 14 és a Super Rugby visszavonulói is sorra fognak kerülni.

Bővebben…

Hét szűk esztendő

Hét év után ismét bajnoki címnek örülhetett Toulouse, ami mindenképpen jelzi, hogy a csapat ismét szárnyra kapott. Miután a kiöregedő William Servat vagy Thierry Dusautoir által fémjelzett generáció még nyert egy Brennus-pajzsot 2012-ben, a klub leszállóágba került. Volt azonban visszaút a grandeur-be: az előző szezonban a végül meglepetésre bajnoki címmel gazdagodó Castres még könnyen elbánt Yoann Huget-vel és társaival, idén azonban már a Challenge-kupa győzelemmel a zsebében érkező Clermont sem volt akadály. Persze a gumigyáriak nem feltartott kézzel léptek pályára, mint ahogyan a Toulouse-t sem kell annyira sajnálni, hiszen a mostanival együtt már 20 bajnoki elsőségnél járnak. A hétvége másik nagyobb eseménye a Super Rugby alapszakaszának utolsó fordulója volt, ahol történtek kisebb meglepetések.

Bővebben…

Erővel is, ha jól esik

Az alapszakasz két legjobbja, a Clermont és a Toulouse jutott be a Top 14 fináléjába, miután ellenfeleiken, a Lyonon és a La Rochelle-n simán átléptek. Az évad két legjobbja utoljára 2008-ban találkozott egymással a fináléban: akkor is a két (valószínűleg) legjobb francia csapat mérkőzött meg Brennus Pajzsáért. Akkor Thierry Dusautoir és társai győztek 26-20-ra. Idén sem lenne meglepő, ha hasonlóan szoros eredménnyel érne véget a finálé. Végezetül pedig gyorsan rátekintünk a bejegyzés végén a Super Rugby-re, ahol a két francia élmenőhöz hasonlóan is van kinek a hátát nézni. Nem meglepő módon ez Richie Mo’unga egyesülete, a Crusaders.

Bővebben…

Lett időközben még egy bajnok

Angliában is bajnokavatásra került sor, ami annyiból meglepetést okozott, hogy nem az alapszakaszban kilövő Exeter, hanem egy frissen szerzett, újabb BEK-győzelemmel a zsebében a Twickenhambe érkező Saracens ünnepelhetett ismét a lefújást követően. Franciaországban pedig kiderült, hogy a Top 14 elődöntőiben kik fognak majd meccselni. Meglepetés itt is akadt: egyfelől már az nagy szó volt, hogy a Montpellier bemákolta magát a rájátszásba, de végül Aaron Cruden és társai megálltak a negyeddöntőben, azonban az nagyobb szó volt, hogy a La Rochelle idegenben jutott tovább a legjobb négy közé, és ott újabb bravúrt hajthat végre a csapat a Toulouse otthonában.

Bővebben…