challenge-kupa címkéhez tartozó bejegyzések

Elindult a Challenge-kupa

A vb miatt jókora csúszással kezdődtek meg az idei kiírásban az európai kupák. Az első kezdő sípszó a Jenyiszej-Worcester mérkőzésen szólalt meg, és végül az esélyesebb angol csapat zsebelte be az első négy pontot a sorozatban. A kupában már lassan szokásosnak mondható krasznojarszki jelenlét mellett a Calvisano tért vissza Európába: Lorenzo Cittadini csapata a 2015-16-os kiírás óta nem járt egyik nemzetközi kupában sem. Akkor simán a csoport alján végeztek – sanszos, hogy idén is. Első meccsüket a Cardiff ellen játszották, amely csapattal legutóbb szintén egy csoportban voltak: akkor 9-50-ra kaptak ki, ezúttal 16-38 volt a végeredmény.

Bővebben…

Lehet, hogy a Clermont megtanult nyerni?

Könnyű a Clermont elbukott döntőin viccelni, azonban az a helyzet, hogy most jutottak be Morgan Parráék először kupagyőzelem-közelbe a legutóbbi bajnoki címüket követően. Lehet, hogy a tavalyi pocsék szezon helyretette a gumigyáriakat, mivel a soron következő fináléjukat nem bukták el. Jobbak voltak a La Rochelle-nél, de lehetett számítani a tapasztalat alapján arra, hogy összeomlanak. Nem ez történt, sőt, a hajrában még növelték pontjaik számát Artur Iturria és társai. Hogy a Top 14 idei döntőjéig eljutnak-e az kiderül pár héten belül: még az is lehet, hogy a La Rochelle elállja az útjukat az elődöntőben.

Bővebben…

A keltáknál fokozódik a helyzet

A Pro 14-ben már el is kezdődött a rájátszás a negyeddöntőkkel, amelyek nagy meglepetést nem hoztak, ugyanakkor volt miért izgulni a hazai csapatoknak. A poént lelőve: a Treviso végül kikapott Limerickben, de egész éves teljesítményük elismeréseképpen Kieran Crowley lett a szezon legjobb edzője. Leo Cullen lehet, hogy évről-évre ott van a rájátszásban a Leinsterrel, sőt még bajnokok is szoktak lenni, de egy olasz csapattal megérni a kieséses szakaszt eléggé különleges dolog. Aztán ki tudja: lehet rendszer lesz belőle. Bővebben…

Hét év után először: francia házidöntő

A Challenge-kupa hagyományosan az angol és francia csapatok vadászterülete, azonban arra legutóbb 2012-ben volt példa, hogy házidöntőre kerüljön sor. Akkor a Stoopban az éppen a leszállóágába zuhanó Biarritz mutatta meg utoljára magát, miközben az éppen a konjunktúrába kerülő Toulont verték meg meglepetést okozva (azóta a Biarritz a Pro D2-ben szerénykedik, a kalózoknál pedig véget értek a szép napok). Idén a korábbi  kétszeres kupagyőztes Clermont, valamint az első nemzetközi fináléjára készülő La Rochelle küzd meg a kisebbik európai trófeájáért. Uini Atonióék ezzel a döntőbe jutással már alkottak valami maradandót a számukra felejthető szezonban. Ha pedig hozzávesszük, hogy a gumigyáriak hadilábon állnak a döntőkkel, még meglepetést is okozhatnak Newcastle-ben.

Bővebben…

Klasszikus felállás a Challenge-kupában

Hagyományosan az angol és francia csapatok vadászterepe a Challenge-kupa (igaz, néha fel-felbukkannak kelta csapatok is a döntőben), és ez idén sincs másképp. A Pro 14-ből hírmondónak maradt Connacht ugyanis elbúcsúzott az elmúlt hétvégén a küzdelemtől a negyeddöntőben. Bundee Aki csapatához csatlakozott még a Worcester, a Bristol és a Northampton triója. Annyi biztos, hogy ennek a négy alakulatnak jól fog jönni, hogy már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk. A Connacht és a Northampton a BEK-beli indulásért, a Worcester és a Bristol pedig a bennmaradásért küzdhet teljes erőbedobással.

Bővebben…

Sok meglepő nem történt – a BEK és a Challenge-kupa zárófordulójáról

Influenzás megbetegedés miatt nem túl részletes bejegyzés következik az európai kupák csoportköreinek hatodik, zárófordulójáról. Nagy izgalmak már nem vártak a csapatokra – hacsak azokra nem, akik a legjobb csoportmásodikok közé akartak bekerülni. A kiesettek listája pedig már ismert volt. Összegezve az eddigieket: az ír és a skót csapatok nagyot mentek, miközben a walesi csapatok finoman szólva is alulteljesítettek. Felemás mérleggel zártak a Premiership és a Top 14 klubjai – miközben a Treviso majdnem olyat tett, amit még olasz csapat sosem: kis híján sikerült Edoardo Gori csapatának továbbjutnia a csoportjából!

Bővebben…

Szép búcsúk jöhetnek – Challenge-kupa, ötödik kör

A Challenge-kupa ötödik fordulója után már biztos a Clermont csoportelsősége, azonban más csapatok is már tervezhetik a negyeddöntős szereplésüket. Ilyen például a Sale, amely alakulat az utolsó körben a Perpignant fogadja: szinte biztos az öt pont. Ugyanígy állhat az utolsó meccséhez Dylan Hartley csapata is, mivel a Temesvárt fogadják odahaza. Igaz, a Northamptonnak a legjobb csoportmásodikok közé kell beférniük. Szintén nyeregben érezheti magát a Harlequins, mivel a bohócok a második helynél rosszabb pozícióban nem végezhetnek. A számok pedig azt mutatják, hogy a La Rochelle és kisebb meglepetésre a Bristol szintén várakozhat a végelszámolásnál.

Bővebben…

Milyen volt 2018? – első rész

A vb előtti utolsó évet sokan erőfelmérőnek tartják, azonban kár még ennyire előreszaladni: nagyon sok minden fog történni 2019 szeptemberéig. Mindenesetre egy mozgalmas évet hagyunk most magunk mögött. Az év első fele talán kevéssé volt fordulatokkal teli: hiszen egy ír győzelem a Hat Nemzeten nem szokott mostanság nagy nóvum lenni, mint ahogy az sem, hogy a Saracens ott van a Premiership fináléjában. Az viszont már valami, hogy egy walesi csapat, pláne a Cardiff egyáltalán nyer valamit.

Bővebben…

Fordulás után a Challenge-kupa

A Challenge-kupa negyedik köre után még egyetlen továbbjutó hely sorsa sem dőlt el biztosan, ugyanakkor egyes csapatoknak gyakorlatilag már csak matematikai esélyük maradt, hogy a negyeddöntőben szerepelhessenek. A Clermont még mindig 100%-osan áll az első csoport élén, de itt a nulla pontos Temesvárnak is van esélye a továbbjutásra – igaz, ott nagyon kellene matekozni, és valami nagyot mutatni a további meccseken.

Bővebben…

Még egy kör lement a Challenge-kupában

Sokan lesajnálják a Challenge-kupát, mondván, hogy nem történik ott semmi izgalmas, és hogy már a csoportkör közepén ki lehet találni, hogy mely csapatok fognak továbbjutni. Maximum az okozhat meglepetést, hogy kik játszanak majd hazai pályán a negyeddöntőben. Kétségkívül sok igazság van ebben a meglátásban, de egyrészt a bajnoki tabella hátsó régióiban végzőknek is kell esélyt adni a nemzetközi porondon, másrészt idén vannak még egyáltalán nem lefutott küzdelmek a csoportkörben.

Bővebben…