Championship címkéhez tartozó bejegyzések

Csillagok múlnak, születnek újak 1.

Szerencsére nem tragikus a helyzet, hogy Radics Béla mintájára elhunyt játékosokra kelljen a mostani szezon végén emlékezni, azonban az biztos, hogy nem akármilyen nevek vonultak vissza a 2018-19-es bajnoki kiírás alatt vagy után. A csapatokat betűrendbe szedve nézzük, hogy Angliában – az első és másodosztályban – kik akasztották szögre a stoplist. A következő bejegyzésekben a Pro 14, a Top 14 és a Super Rugby visszavonulói is sorra fognak kerülni.

Bővebben…

Reklámok

Ismét jönnek az őszi tesztek

Ahogy az már szokott lenni október utolsó hetében megkezdődött az őszi tesztszezon: ezúttal is sor került a Japán-Világválogatott mérkőzésre (ismét Robbie Deans alakulata győzött), valamint a harmadik Bledisloe-kupa teszten bebiztosította az All Blacks a söprést a Wallabies ellen. Beauden Barrették még maradnak egy hétig Japánban, a többi válogatott pedig megindul Európa felé, igaz, lesz ugrálás a kontinensek között, sőt, még egy régen látott őszi Wales-Skócia tesztre is sor kerül, ami jó erőfelmérő lehet a Hat Nemzet előtt.

Bővebben…

Letették a lantot 1.

A 2017-2018-as idén meglepően nagy csillaghullást tartogatott, már ami a visszavonulókat illeti. Európában több veterán is az utolsó szezonját játszotta le, vagy sérülése miatt volt kénytelen még az idény vége előtt retirálni. Sajnos arra is volt elég példa, hogy valakinek nem adatott meg egy Jamie Heaslip-féle teljes karrier, hanem még a harmadik x előtt kellett szögre akasztania a cipőjét. Első körben nézzük, hogy Angliában kik vonultak vissza az elmúlt idény alatt vagy éppen annak végén!

Bővebben…

Kik juthatnak fel jövőre?

A kérdés költői, mivel nemcsak a Championship vagy a ProD2 küzdelmeiről lesz szó, hanem a Challenge-kupa selejtező tornájáról, ahol a rájátszás kezdődik a következő héten. Angliában egyszerűsödött a feljutás, mivel ott eltörölték a rájátszást, ami jelentősen megnövelte a több feljutásért menő finálét elbukó Bristol esélyeit, Franciaországban viszont Top14-esítették a kvalifikációt, ami komoly izgalmakat hozhat – akárcsak az első osztályban.

Bővebben…

Bye, bye elsőosztály – Mit adtak nekünk a bristoliak?

A húsvéti fordulók előtt már biztossá vált, hogy a Top14-ből a Bayonne ki fog esni, de az csak most dőlt el, hogy a Grenoble is csak átszállót vett az élvonalba (miközben a két kieső előtt elhelyezkedők közül még gyakorlatilag bárki bejuthat a rájátszásba!). A La Manche másik oldalán pedig a Bristol számára ért véget a számolgatás, hogy milyen eredménnyel sikerülhet bent maradni a Premiershipben. A megüresedő, összesen három helyre egyelőre nagy a tülekedés: a Championshipben a London Welsh kizárása miatt már véget is ért az alapszakasz: a London Irish, a Yorkshire, a Doncaster és az Ealing jutott a rájátszásba (a Jersey rosszabb pontkülönbség miatt éppen hogy lemaradt). Hogy a döntőben végül ott lesz-e a nagyon visszajutni kívánó London Irish, pláne, hogy nyer-e, az jó kérdés – látva az előző évek döntőit. A Pro D2 is sűrű mezőnnyel bír, így még az is lehet, hogy az Oyonnax nem jut vissza azonnal bajnokként, hanem a második feljutó helyért kell majd küzdenie Maurie Fa’asavalu csapatának. Csak az biztos egyelőre, hogy a szebb napokat is látott Bourgoin kiesik a harmadosztályba. Most róluk nem, de a három első osztálytól búcsúzó csapatról szó fog esni.

Bővebben…

Mindig a kiesési meccsek a legjobbak

Ahogyan a foci vb-n a bronzmeccs, úgy a rögbiben (de úgy általában is) a bajnokságok kiesési rangadói a legjobbak. Erre a vasárnapi Worcester-Bristol mérkőzés is jó példa volt. Európában jelenleg csak az angoloknál volt értelme ránézni a veszélyzónában található csapatok mérkőzésére. A Grenoble-Bayonne páros kétséges, hogy fog még izgalmat szolgáltatni, de pár hete még én is lefutottnak találtam volna a Sixwayen rendezett meccset. Volt még mellette a Newcastle-Saracens mérkőzés, de őszintén szólva, kit érdekel a szerecsenek gálázása, ha van tétmeccs is közben? Ha pedig kiesés, érdemes röviden szólni

Bővebben…

Visszavonulók: A rekorder, a ligás legenda, whisky, rendőrség

Ismét eltelt egy szezon, ismét szögre akasztják többen a stoplist: páran már az őszi világbajnokságon búcsút mondtak a játéknak (lásd Johnny Redelinsghuys esetét), vagy legalább a nemzetközi szereplésnek; emiatt kissé furcsán alakul a 2015-16-os szezonban visszavonulók névsora, de a mostani bejegyzésben  – remélhetően – sikerül nagyjából minden topligás visszavonulóra sort keríteni Angliától Új-Zélandig.

Bővebben…

Ünneprontók

Paul O’Connell utoljára játszott Dublinban a válogatott mezében – készültek is, hogy megünnepeljék a veterán második sorost, ám a walesiek végül csak elrontották a búcsút a győzelmükkel. Ünneprontás Londonban is volt, ahol az Olimpiai Stadionban volt kissé fejetlenség: sikerült lejátszani a szamoai himnusz mellett az angolt is, noha a barbároknál egyetlen angol sem játszott szombaton, véletlenül beindult a pálya locsolórendszere is – a kilátogató majdnem 41000 néző viszont egész jó meccset láthatott a rögbi vb egyik helyszínén, amit majd a West Ham United fog a torna után használni. Ünneprontásnak lehet még nevezni a Quins győzelmét az USA felett, vagy akár azt is, hogy Kanada végre, majd egy év után győzni tudott. A skótok örömét viszont az olaszok egyáltalán nem tudták elrontani: lehet, hogy nem a Hat Nemzeten győzték le az Azzurrit, de ekkora pontkülönbséggel nem verték még meg őket a skótok, a közönség pedig az örömtől és nem csak a célok miatt elfogyasztott sör miatt lehetett mámoros állapotban – itthon már szólt volna a végén, hogy “játszik a csapat!”

Bővebben…

A világbajnokság a kapuk előtt

Az utolsó előtti héthez értek a felkészülési meccsek, közben pedig egyre több válogatott hirdetett keretet: most már tudjuk azt is, hogy Sam Burgess két év alatt a második vb-jén játszhat, Luther Burrell pedig lemarad a mostani tornáról. Több mostani párosításnál “visszavágó” jön majd: Japán ismét fogadja Uruguayt, Írország Walest, Skócia pedig Olaszországot. Avatásra is sor kerül: a barbárok ugyanis most először játszanak történetük során Szamoával. A mérkőzésre a londoni Olimpiai Stadionban kerül sor, a vb egyik helyszínén, ahol még eddig nem rendeztek rögbimeccset! Tavaly pedig már be lett harangozva, hogy a Quins az amerikai válogatott ellen fog játszani az újvilágban – most pedig le is játsszák majd ezt a mérkőzést. Más klubok is pályára lépnek majd válogatottak ellen: a Nottingham Tongát, a Newcastle Grúziát, a Glasgow Kanadát fogadja majd.

Bővebben…

BOD ismét búcsút mondhat egy címnek

Szegény Brian O’Driscoll sosem lett az Év Játékosa, de legalább a legtöbbször ő volt a válogatott jó másfél évig. Kapott is ezért nagy hírverést. Pedig már akkor látszott, hogy valaki rajta is túl fog tenni. Ő pedig nem más, mint Richie McCaw, aki szombaton egy laza Bledisloe-kupa védéssel ünnepelte meg a 142. válogatottságát. O’Driscoll pedig legalább azzal vigasztalódhat, hogy az övéi meg Skóciát győzték le a mostani felhozó meccsükön. Voltak még persze másfelé is meccsek, ezekről is szó lesz a továbbiakban.

Bővebben…