Céltalanság, vagy mégsem?

Az előző bejegyzésben is kikeltem már a francia bajnokság elődöntőire, azonban a döntőben sem született cél: a bejegyzésben lesz szó egy rövid összefoglaló keretén belül a döntőről, amit nem nagy meglepetésre a Toulouse nyert meg, megint. Ez azt is jelenti, hogy véget értek Európában a nagy klubküzdelmek: itt az ideje átnézni, hogy ki mennyi pontot, célt szerzett az évben. A jelen felsorolásból kimaradnak a válogatott meccsek: ezekkel maximum majd valamikor nyáron lehet átszámolni újra az egyéni teljesítményeket.

 

Tavaly szponzor minimum 20 célt állapított meg a ligarögbi játékosoknál, mint minimális kvótát a bejegyzésbe kerüléshez. Tekintve, hogy ott mindenképp célra törekednek a csapatok (egy pontos dropokért hülyék is lesznek kapura rugdosni normál esetben), addig az uniós rögbiben ellenben lehet dönteni, hogy a rárúgás vagy a célra törekvés a kifizetődőbb: így a legjobb rúgókról is szó lesz alább. Egy azonban biztos, célokra játszani kétségtelenül látványosabb…

 

Toulouse-Toulon: 18-12

Leírni is hihetetlen, hogy a Stade Toulousain tizenkilencedszer lett idén bajnok! Nem kezdődött minden könnyen Guy Novés számára, akinek a döntő előtt sérülések miatt három helyen kellett változtatnia a kezdőcsapatán. Így került az irányító posztra az eredetileg centerként kezdő Luke McAlister – ez viszont azt jelentette, hogy Lionel Beauxis a kispadra került. Végül meghálálta a belé táplált bizalmat: 6 büntetőből az összeset értékesítette, míg Wilkonak ennyi lehetőségből csak 4 ment be. Mindkét oldalon volta dropkísérletek: 2-2 – és mindegyik sikertelen volt… Ahogy azt pedig már írtam, cél egyik oldalon sem született. A mérkőzésről tulajdonképp ennyit elég is szólni – az újabb bajnoki cím szép búcsú mindenesetre William Servatnak, aki jövőre már Guy Novés oldalán, a tolongás edzőjeként lesz jelen a mérkőzéseken, de játékosként ez volt neki az utolsó. Nem semmi karrier az övé sem: a klubnál tizenhárom évet húzott le, ezalatt öt bajnoki és két Heineken-kupa elsőséget szerzett a Toulouse-zal.

McAlisternek nagy szerepe volt a győzelem kivívásában – kár, hogy gyakran mellőzik, pedig egy nagyon jó játékosról van szó!

 

Pontszerzők: McAlister 6 büntető (3., 21., 35., 42., 64., 68. perc), valamint Wilkinson 4 büntető (1., 27., 32., 46. perc)

 

Célok, számok stb.

Most pedig jöjjenek a nyers számok! A bevezetőben említett posztnál kommentben sikerült végülis az előző szezonra egy gyors összesítést végezni, hogy az uniós kódban kik voltak a legjobb célszerzők. A huszas határt akkor (válogatott meccseket is nézve!) Maxime Médardnak, Chris Ashtonnak és Alesana Tuilaginak sikerült abszolválnia. Médard tavaly a Top14-ben 15, Tuilagi és Ashton a Premiershipben 13, illetve 10 célt szerzett. Előző kettő ezzel a teljesítménnyel a legjobb lehetne – Ashton pedig holtversenyben állna az első helyen. Nézzük akkor Angliát!

Médard idén nem volt túl eredményes: a válogatottbeli szerepe mellett egy súlyos sérülés is akadályozza: még a skótok ellen kellett levinni a pályáról a Hat Nemzeten

 

Meglepő lehet, de az igazán eredményes játékosok között sztárok nem igazán voltak ebben a szezonban: ebben a világbajnokság is közrejátszott, hiszen amíg a nagy nevek Új-Zélandon küzdöttek az elsőségért a bajnokságok szürkeségében a kisebb csapatok és játékosok is ideiglenesen főszereplők lehettek. Így történhetett meg, hogy a legjobb célszerző: Rob Miller lett 10 céllal a Sale Sharks-ból, míg a legtöbb pontot a bajnokságban Tom Homer, a London Irish centere szerezte, szám szerint 278-at. Nézzük a legjobb cél- és pontszerzők listáját:

 

Rob Miller – Sale Sharks – 10 cél

Chris Wade – London Wasps – 9 cél

Mike Brown – Harlequins – 7 cél

Miles Benjamin – Worcester Warriors – 7 cél

Charlie Sharples – Gloucester – 7 cél

Alesana Tuilagi – Leicester Tigers – 7 cél

 

Tom Homer – London Irish – 278 pont

Nick Evans – Harlequins – 266 pont

Nick Macleod – Sale Sharks – 231 pont

Ignacio Mieres – Exeter Chiefs – 211 pont

 

Igazán nagymenő nevek tényleg nincsenek a felsoroltak között – Alesana Tuilagi is csak holtversenyben lett negyedik. A felsorolásból látszik, hogy a céloknál hét a határ a bejegyzésben, míg a szerzett (főleg rúgott) pontoknál a 200-as a választóvonal. Ezalatt maradt Angliában mindössze eggyel Toby Flood, illetve 195-öt szerzett Owen Farrell. Előbbi sokat hiányzott, de Twelvetrees és Ford is jól helyettesítették, míg a Saracensben Hodgsonnal kellett osztozni a rögzített helyzeteken. A legnagyobbat teljesítményével Chris Wade szakította: bekerült ugyanis az angol válogatott túrakeretébe, a Barbarians ellen pedig pályára is léphetett: és szerzett is egy célt debütálásakor.

Wade még sokra viheti a válogatottban, és a klubcsapatában: egyelőre marad Londonban – itt pedig egy kis referenciaanyag róla

 

Nézzünk át a kontinensre! A francia bajnokság döntőjével igazából csak Wilko tudott a ponttáblázaton elfolgalt helyén javítani, McAlister nincs ott a legjobbak között: a rúgószerepeken való osztozás a bajnokscsapatnál is megjelent: az új-zélandi ugyanis 185 pontot szerzett,  az alaphelyzetben irányítóként játszó Lionel Beauxis kicsivel többet, 191-et. A célszerzéssel kicsit jobban állnak – két játékosuk is tíz céllal zárt. Nézzük is a statisztikákat:

 

Timoci Nagusa – Montpellier – 11 cél

Romain Montial – Castres – 10 cél

Timoci Matavanou – Toulouse – 10 cél

Yves Donguy – Toulouse – 10 cél

Alex Tulou – Montpellier – 9 cél

Lucas Gonzalez Amorosino – Montpellier – 7 cél

Sereli Bobo – Racing Métro – 7 cél

Henry Chavancy – Racing Métro – 7 cél

Blair Connor – Bordeaux – 7 cél

Steffon Armitage – Toulon – 7 cél

 

Conrad Barnard – Agen – 267 pont

Jonny Wilkinson – Toulon – 261 pont

Romain Teulet – Castres – 249 pont

Martin Bustos Moyano – Montpellier – 218 pont

Julien Dupuy – Stade Francais – 206 pont

Benjamin Boyet – Aviron Bayonnais – 201 pont

A Montpellier játékosait látva kicsit furcsa, hogy az elődöntőben milyen fejetlen játékkal rukkoltak elő, úgy hogy célt sem szereztek. Armitage viszont csak dicséretet érdemel: az angol leváló remekül játszott idén a Toulonban: számos céllal hálálta meg a bizalmat, de a Bordeaux is örülhet, hogy Blair Connor a csapatban játszik: a fiatal ausztrál céljai is kellettek, hogy a korábbi bajnokcsapat bennmaradjon az első osztályban. A legjobb pontszerzőknél pedig látszik az is, hogy a kapurarúgások is mentek rendesen.

 

A nagyobb európai bajnokságok közül a Kelta Liga maradt hátra, ahol szintén ki lehet jelenteni, hogy ez az év nem a nagy neveké volt! Furcsának tűnhet, de ide érthető a célgép Tim Visser, aki most már a skót válogatottba kapott behívót, vagy épp Dan Biggart is lehet mondani, aki ugyan az Ospreys-ben kiválóan játszott idén, de a válogatottban bizony csak Rhys Priestland után jön a sorban, vagy épp ilyen Ian Keatley, aki ugyan O’Garától átveszi a stafétát Munsterben, de még nem jött el az ő ideje, a Leinsternél pedig Ian Madigan, ha Sexton épp a válogatottal volt elfoglalva vagy pihentették, akkor inkább a célszerzéssel, mintsem a kapurarúgásokkal ütötte el idejét a pályán. Nézzük is a listát:

 

Tim Visser – Edinburgh – 13 cél

Alex Cutberth – Cardiff Blues – 10 cél

Simon Zebo – Munster – 8 cél

Ian Madigan – Leinster – 7 cél

Hanno Dirksen – Ospreys – 6 cél

 

Dan Biggar – Ospreys – 257 pont

Duncan Weir – Glasgow – 198 pont

Ian Keatley – Munster – 187 pont

Greig Laidlaw – Edinburgh – 171 pont

 

Amint látszik, itt kivételt kellett tenni az előbb megállított kvótával szemben, mivel ciki lett volna a pontszerzőknél csak Biggar nevét kiírni. Mindenesetre nem kell aggódni: az íreknél tapasztalható fejetlenségből kiutat mutathat a három fiatal játékos egyéni teljesítménye, illetve ha Parks és Paterson biztos lába már nem segíti a skótokat, akkor Laidlaw és Weir veszi majd át helyüket – célszerzésre pedig ott lesz Visser. El is kellene nekik már valami konstruktív, nézhető játék…

 

Érdemes még pár pillantást vetni a Heineken- és Challenge-kupa pontszerzőire is. Itt a kétszázas/hetes határt nem érdemes komolyan venni:

 

Heineken-kupa

Timoci Matavanou – Toulouse – 8 cél

Rob Kearney – Leinster – 6 cél

Mike Brown – Harlequins – 5 cél

Julien Malzieu – Clermont – 5 cél

 

Jonny Sexton – Leinster – 103 pont

Greig Laidlaw – Edinburgh – 96 pont

Owen Farrell – Saracens – 88 pont

Ruan Pienaar – Ulster – 80 pont

 

Challenge-kupa

Morgan Turinui – Stade Francais – 6 cél

Tom Brady – Sale Sharks – 5 cél

Djibril Camara – Stade Francais – 5 cél

Benjamin Lapeyre – Toulon – 5 cél

 

Jonny Wilkinson – Toulon – 96 pont

Ignacio Mieres – Exeter Chiefs – 71 pont

Nicky Robinson – London Wasps – 64 pont

 

Voltak, akiknek a bajnokságon kívül is maradt rengeteg energiájuk, hogy eredményesek legyenek – ez látható a nevek alapján a listából. Mieres ráadásul csapatával meseszerű idényt tudhat maga mögött: a két éve még másodosztályú Exeter jövőre a Heineken-kupában indulhat, ehhez az argentin irányító játéka is kellett. Mások pedig inkább a nemzetközi színtéren szerepeltek: itt főleg Sextonra és Kearney-re kell gondolni: a Heineken-kupa menetelés mellett a válogatott szereplés töltötte ki főleg az idényüket, amelynek még nincs vége.

 

 

Biggar még célt is tud szerezni: tavaly a Connacht ellen csípett el egy labdát és szerzett célt a szögletzászlónál – hogy a videó nézésekor a helyzetünk még nehezebb legyen, mindezt cymraeg nyelven követhetjük végig

 

A bejegyzés is folytatódhatna, de a válogatott meccsek és a déli bajnokság átnézésvel még várni kell, ezek ugyanis még tartanak. Utóbbi augusztusban fog befejeződni, amikor Franciaországban elindul a Top14 következő idénye.