A végjáték tud drámai lenni – Challenge-kupa, 6. kör

Lelőve a poént: a Toulon, a Bristol, a Bordeaux, a Leicester és a Castres jutott tovább csoportelsőként, és hozzájuk csatlakozik még az Edinburgh, a Dragons és a Scarlets hármasa. A sorrend azt is jelenti, hogy Julian Savea és Rhys Patchell csapata a csoportkörön túl még találkozik egyszer tavasszal. Voltak persze peches csapatok is: a Zebre kis híján a második helyet szerezte meg csoportjában, míg a Pau hiába vitt több célt, mint a Scarlets, a walesi alakulat jobb pontaránnyal állt, ha már mindkét klubnak 19-19 pontja volt a csoportmásodikok végelszámolásánál, de a Worcester is bukta a továbbjutást egy drámai mérkőzésen. Mellettük bent ragadt még a két és három évvel ezelőtti kupagyőztes is (a címvédő Clermont automatikusan a BEK-ben indult) – igaz, a Cardiff akkor is a csoportjában maradt volna, ha a Pau nem nyeri meg az utolsó mérkőzését.

 

Ross Moriarty és társai hozták a kötelezőt a Jenyiszej ellen (47-5), és várhatták a másik csoportbeli összecsapás végeredményét, amely sorsdöntő volt számukra. Nos, a Dragons örülhetett, mivel a Castres győzni tudott a Sixways gyepén (27-33). Nem is akárhogy! A 44. percben úgy tűnt, hogy a Worcester és a Dragons megy tovább, átlépve Rory Kockottékat, azonban GJ van Velze sárgája nagyon érzékenyen érintette a hazaiakat: a Castres fordított az utolsó tíz percben, ez pedig meghozta a továbbjutást is.

Worcester Warriors v Castres - European Rugby Challenge Cup

Rory Kockott három célt vitt a Worcester ellen, az utolsó pedig létfontosságú volt a győzelem szempontjából. Jogos tehát az öröme – Forrás: Epcrugby.com

A második és harmadik csoportban sokkal egyszerűbb volt a helyzet: a Toulon már továbbjutott, így  nézők egy tét nélküli gálameccset láthattak a Bayonne ellen (50-6), a Scarlets pedig a London Irish elleni mérkőzésen tudta bebiztosítani helyét a továbbjutók között (14-33). A következő négyesben sem volt kérdés, hogy a Bordeaux és az Edingburgh fog továbbmenni. Ezt abszolválták is, de még hogy! A skót klub az Agent (36-0), a Bordeaux pedig a Wasps-t (0-27) nullázta le. Elnézve a darazsak idei vergődését (jobb szót erre nem lehet mondani sajnos), felmerül a kérdés, hogy jó ötlet volt-e kidobni a Covenrty FC-t a Ricoh Arenából: 6000 ember a Blackpool elleni meccsen is termel valami bevételt, és talán nem a szenvedést látja a hazai csapat részéről (a Coventry City aspirál a Championshipbe való visszajutásra – a Wasps meg örülhet, hogy a Saracens mindenképp kiesik a második vonalba).

Wasps v Bordeaux Begles - European Rugby Challenge Cup

Joe Launchburyék számára semmi sem jött össze a Bordeaux ellen – Forrás: Epcrugby.com

A negyedik csoportban eldőlt, hogy a csoportmásodik hely maximum a presztízst, de nem a továbbjutást fogja jelenteni. Ennek ellenére ment így is a harc érte. A Brive az idei szezonban – a bajnokságot is ideértve – harmadjára is legyőzte a Stade Francaist (33-29), ami még önmagában nem ért volna második helyet. Az viszont már igen, hogy a Zebre csak döntetlent játszott a Bristollal (7-7). A helyzet persze nem ilyen egyszerű: Carlo Canna csapata legyőzi a csoportelsőt, azonban Johan Meyer piros lapja után felőrlődtek lassan a hazaiak. Harry Randall célja, Callum Sheedy jutalma a hosszabbításban pedig azt jelentette, hogy bukja az olasz klub a második helyet. A Bristol pedig a 100%-os teljesítménynek mondhatott búcsút, a veretlenség megmaradt. A tavaszra nézve viszont érdemes lesz a zebrákkal vigyázni a Pro14-ben: tudnak küzdeni, és ha a szerencsével sincsenek hadilábon, még okozhatnak meglepetést.

randall

Harry Randall célja nem jött jól az olasz klubnak – Forrás: Bristolpost.co.uk

Az pedig már szintén nem volt kérdés, hogy a Premiershipben szenvedő Leicester legalább a Challenge-kupában örömet fog szerezni a szurkolóknak egy továbbjutással. Az viszont nem volt megválaszolva, hogy melyik csapat fog a második helyre befutni. A cardiff a Calvisano ellen hozta a kötelezőt (64-3), és ezzel ideiglenesen megvolt a második hely is. A Pau azonban behúzta a tigrisek ellen a saját meccsét (24-17), így a második hely is náluk landolt. Ahogy azonban a bevezetőben említve volt: ez a továbbjutás szempontjából nem ért sokat. 12 egységgel volt rosszabb a pontkülönbsége Ben Smith csapatának a Scarlets-énál.

Cardiff Blues v Rugby Calvisano - European Rugby Challenge Cup

Hiába vittek tíz célt a Calvisano ellen a Cardiff játékosai, ez kevés volt a továbbjutáshoz – Forrás: Wru.wales

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s