Az esélytelenek nyugalmával?

A helyzet úgy hozta, hogy maradt még három válogatott a Hat Nemzet második beharangozójára (követve a modern trendet, hogy néha jobb a több, rövidebb tartalom). Sikerült is eléggé furcsa rendezőelvet találni a felosztáshoz, amelyre más logikus magyarázatot nem tudok adni, minthogy lusta módon a nyitómeccs és a második mérkőzés házigazdájáról írtam, a Twickenhambe látogató franciák, valamint az első rund zárómeccsét játszó walesiek és olaszok pedig most jönnek. Ha valaki lát valamilyen szabályt arra, hogy mi közös van a második trióban, ami nem igaz az elsőre (vagy fordítva), az jelezze, és az lesz a hivatalos rendező elv. A címadás viszont nem véletlen. Ugyan a skótok sem feltétlenül a Hat Nemzet esélyesei, azonban a most bemutatandó hármas sem az: a dobogóra a walesieknek és franciáknak van esélyük, de kétséges, hogy az élen tudnák befejezni a tornát.

Guy Novés legénysége nehéz meccsen kezd, de remélhetően – látva a novemberi teszteket – vállalható játékot fognak produkálni. A Toulouse volt mestere az offloadokat gyakrabban meri felhasználni, ami jót is tett a Les Bleus legénységével, igaz még az eredményességen annyira ez nem látszott. A franciák és rajongóik számára azonban fájdalom, hogy Wesley Fofana sérülése miatt biztosan nem játszhat a tornán: Rémy Lamerat és Gael Fickou pótolhatja (Mathieu Bastareaud furcsa lenne, bár ő is a keretben van). Novés négy újoncot avathat, szerencsére egyik sem nyitó vagy irányító, amely posztok már régóta gondot okoznak a franciáknak. Kilencesként Baptiste Serin és Maxime Machenaud, irányítóként Camille Lopez és Jean-Marc Doussain lett behívva a keretbe. A nyitókat látva úgy tűnik elég jól választott, de az irányítókkal lehetnek gondok. Más kérdés, hogy a Top14-ben sincs sokkal több válogatott szintű tízes. Más poszton azonban nem kell keresgélni a játékosokat, és már csak az a kérdés, hogy csapatként tudnak-e teljesíteni. Csak remélni lehet, hogy a tavalyi ötödik helynél előbb végez a francia válogatott.

RUGBYU-6NATIONS-FRA-ITA

Akire számíthatnak a franciák: Virimi Vakatawa ott van a keretben

A fakanálra mindig jó olaszoknál Conor O’Shea tudott új lendületet hozni, amire már a nyári teszteknél is lehetett jeleket látni, de a novemberi meccsek voltak igazán mutatói annak, hogy az Azzurri hol tart. Ha a Tonga elleni fegyelmezetlenségből tanulnak Edoardo Goriék, akkor otthon nehezebb lesz rajtuk átgázolni. O’Shea csak egy újoncot hívott be a keretbe, a többiek már legalább novemberben játszottak. Köztük van a valahonnan előkapart Giorgio Bronzini is. Ha jó napot fog ki, akkor az amúgy fantasztikus formában játszó Michele Campagnaro hasznos tagja lehet a válogatottnak, de Carlo Canna is egészen elfogadható módon tud játszani. Wales ellen a nyitókörben nehéz dolga lesz az olaszoknak, de a gyenge Dél-Afrikaiakat megverték, és ősszel azért Wales sem mutatott nagy formát, így Rómában akár még a győzelem esélyével is pályára léphetnek a Sergio Parissét eltiltás miatt nélkülöző olaszok.

1972246-41440416-640-360

Ősszel az olaszok néhol már egészen elfogadható játékot produkáltak, lehet, hogy az idei Hat Nemzet lesz a vízválasztó

Wales számára érvágás lehet, hogy Warren Gatland éppen a Lions stábját, keretét kalapálja össze, így Rob Howleyra marad a feladat, hogy a válogatottat irányítsa. 2013-ban volt ilyen legutóbb, akkor viszont megnyerték a Hat Nemzetet Sam Warburtonék. Howley mindenesetre sok újoncot hívott be: köztük van Owen Williams is vagy épp Thomas Young a Waspsból. az idei tornán nem Warburton, hanem az egyedüli százados, Alun-Wyn Jones lesz a csapatkapitány, ami szintén jó választásnak tűnik első körben. Toby Faletau egyelőre még nem száz százalékos, de van elég helyettese a keretben. Faletau csapattársa, Rhys Priestland idén nem sokat látta a gyepet közelről, így most hiányzik a keretből, de helyette ott van Sam Davies, aki akár kezdhet is az olaszok ellen. A szelekció helyett egy másik kérdés vált kardinálissá a walesieknél. Rob Howley ugyanis úgy véli, hogyha a válogatott a hazai mérkőzéseken a legjobbakat akarja nyújtani, akkor bizony a Millenium Stadium tetejét be kell húzni.

warburton_2340188b

Rob Howley szerint Warburton jó csapatkapitány, de jobb, ha csak a saját játékára koncentrál: az ilyen “visszaléptetés” Chris Robshaw esetében is jó húzás volt

Reklámok

4 thoughts on “Az esélytelenek nyugalmával?

    1. RugBoss

      Természetesen izgalmas jó meccseket várok. Ebben a pillanatban az egyszem Újzéland kivétlével a déliek nem járnak az európai topp 6 előtt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s