Évértékelő 1.

Karácsony már elmúlt, és már csak pár nap van hátra a 2016-os évből, amely eléggé mozgalmas volt az uniós rögbire nézve. Volt itt minden: Grand Slam a Hat Nemzeten, profi bajnokság az USA-ban, meglepetésbajnok a Kelta Ligában – és még csak nyár elején járunk! A mostani bejegyzésben az év első feléről esik szó, a nyári tesztszezon végéig, egy picit csalva, mivel a Super Rugbyről is szó fog esni, noha augusztus elején rendezték a finálét Új-Zélandon – amely azonban a rájátszással együtt már a második bejegyzésben kap majd helyt.

Az év első megmérettetése a Hat Nemzet volt, ahol a vb-n kissé alulteljesítő európai válogatottak kapcsán a figyelem leginkább Eddie Jonesra irányult, aki mondhatni hirtelen került az angol válogatott élére (szegény Guy Novés-től nagyon senki sem várta, hogy csettintésre megoldja a franciák problémáit, de az év végére csak kreált valami értékelhetőt – de erről a következő bejegyzésben), és máris nekilátott új seprűként a seprésnek: nagyon a Stuart Lancaster-féle kereten nem változtatott, de Chris Robshaw-t és James Haskellt megcserélte, a kapitányságot pedig Dylan Hartley vette át, aki végül állta is a próbát. Az indulás pedig jól sikerült: a hőn áhított Grand Slammel nyerték az angolok a tornát.

Na és a többiek? Az olaszoknál Jacques Brunelnek kitelt az ideje – az átütést el nem érő munkásságának tökéletes jele volt a franciák elleni Sergio Parisse-féle dropkísérlet. Az írek és a walesiek bukdácsoltak, a skótok pedig végül a negyedik helyen végeztek, ami mutatta, hogy Vern Cotter csak nem végzett rossz munkát, azonban a folytatásra már sok esély nem lett: még augusztusban bejelentették, hogy Cotter távozik Skóciából 2016 végén. Az edzőcseréknél még érdemes megemlíteni, hogy Brunelt Conor O’Shea váltotta, és már nyáron is látszott, hogy a Quins edzője frissítő hatású volt az Azzurri számára.

2016 RBS Six Nations Media Launch

Jones legmeglepőbb döntése végül bejött: Hartley csapatkapitányságával nyerték a Hat Nemzetet az angolok

Februárban elindult a Super Rugby is, immáron tizennyolc csapattal. Azt senki sem várta persze az újaktól, hogy rögtön meg is váltják a világot, viszont legalább jól megkavarták a fordulók sorsolásait, beosztását. A Kings-ről sok újat nem lehet elmondani: 2013-ban sem szerepeltek jól, ezt a formát sikerült mostanra is “átmenteni,” plusz még évközben kiderült, hogy pénzügyi nehézségekkel is küzd a franchise. A japán Sunwolves számára látszott, hogy ez a szint  – dacára a sok tapasztalt idegenlégiósnak – még erősen mélyvíz kategória. Az argentin Jaguares viszont már versenyképesebb volt, leszámítva azt, hogy a kvázi válogatott küzdötte végig a szezont, így jócskán kifulladtak Agustín Creevyék az idény végére.

1457205412743

Jól belekezdtek az argentinok az SR-be, de van még tanulnivaló – talán jövőre jobban megy majd a szekér

Új-Zéland dominanciája talán senkit sem lepett meg, még a Blues is jól teljesített: az aucklandiek 11. helyen zártak összesítésben a 18 csapatból. Az ausztráloknál a Tahs-Brumbies páros verekedett az első helyért, de a Rebels is stabilan a harmadik volt a csoportban. Problémát okozott azonban, hogy az ausztrálok idén nem játszottak új-zélandi csapatokkal, amely később okozott még problémákat. Dél-Afrikában egy csapat volt, amely fel tudott nőni az új-zélandiakhoz, mégpedig a Lions, azonban mögöttük hatalmas volt az űr. Ha Eddie Jones mégsem Angliába, hanem a Stormershöz kerül, akkor se lett volna sokkal jobb az összkép (a fokvárosiak viszont így is megnyerték a saját konferenciájukat).

1023x767-25__origin__0x0_schalk_burger_stormers_v_chiefs

Schalk Burger, de az egész dél-afrikai rögbi a ködben van – a leváló azóta Angliában játszik, de sem a Boks, sem a csapatok nem villogtak idén

Az európai bajnokságok közül az angolban nem igazán jelentett meglepetést, hogy a Saracens nyerte a finálét, igaz, a második helyezett Exeter már mindenképpen a meglepő kategóriába tartozik. Erős szezonja volt az Exeternek, ennek az is a jele volt, hogy Thomas Waldrom volt a legeredményesebb célszerző a bajnokságban, majd az elődöntőben a szintén nagyot menő Wasps csapatát gyűrték le – a döntőre viszont már elfogyott a szufla. A franciáknál kiesett az előző évad meglepetése, az Oyonnax, de a szintén meglepetésbajnok, a Stade Francais pláne nem lehetett büszke arra, hogy sikerült a 12. helyen végezni. A bajnoki döntőt itt a Racing nyerte meg a Toulon ellen, de még előtte kiejtve a Clermont-t az elődöntőben egy idegölő mérkőzésen. A Racingról is el lehet mondani, amit az SF-ről tavaly: végre valamit visszaforgattak a sok befektetett pénzből.

maro-itoje-saracens_3466719

Maro Itoje nem panaszkodhatott 2016 első felére: három rangos kupa elhódításában volt nagy része (hogy a Cook-kupáról már ne is beszéljünk)

A Kelta Ligában viszont vaskos meglepetés történt, amelynek élét kissé elvette, hogy a labdarúgó Premiershipben a Leicester előbb lett bajnok, noha a Connacht sikere legalább ekkora szenzációt jelentett. A vb okozta űrt nagyszerűen használták ki a galway-iek, akik jó formájukat tartani is tudták, annak ellenére, hogy Joe Schmidt a Hat Nemzetre vitt tőlük játékosokat. Az alapszakaszbeli győzelem csak a rosszabb pontarány miatt nem jött össze John Muldoonéknak, de aztán az elődöntőben a címvédő Glasgow-t búcsúztatták a zöld mezesek, a döntőben pedig a feltámadt Leinstert sikerült legyőzni. A BEK-ben az íreknek ennyire már nem ment: tavaszra egy csapatuk sem maradt. A rájátszásban különösen a Wasps-Exeter mérkőzés maradt emlékezetes a negyeddöntőben (amit aztán megtoroltak a bajnokságban), a darazsak azonban a szerecsenek ellen már nem bírták a strapát, és végül Owen Farrellék behúzták a nemzetközi kupát is a Racing ellen. A Challenge-kupát végül a déli játékosok világválogatottjaként működő Montpellier nyerte meg (ideje volt már, hogy nyerjenek valamit), igaz a Harlequins igazából a végén magának köszönhette a vereséget – Ben Botica pedig azóta már a Montpellier keretéhez tartozik.

conn

Nagyszerű szezont zárt a Connacht júniusban – a mostaniban (egyelőre úgy tűnik azonban) az ismétlésre kevés az esély

A nyári tesztek során kiderült, hogy a Jones-féle keret nagyon is jól működik: 0-3-mal tértek vissza az angolok a Wallabiestől, Michael Cheika pedig leginkább a játékvezetőkkel volt elfoglalva. Az írek pedig ugyan 2-1-re elvesztették a túrát a Springboks ellen, de még sosem nyertek korábban tesztet Dél-Afrikában, és egyáltalán nem volt fölényben a hazai válogatott. Ekkor tehát úgy tűnt, hogy Allister Coetzee válogatottja még csak nem szokott össze. Wales simán kikapott háromszor az All Blackstől (plusz a Chiefstől, és még egy felhozómeccsen az angoloktól is), a skótok megverték kétszer a japánokat, és az olaszoknak is termett babér Észak-Amerikában, az argentinok ellen kevésbé, de Conor O’Shea debütálása egyáltalán nem alakult rosszul a Los Pumas ellen. Az igazi meglepetést a 2015-ös vb szereplést kimaxoló Grúzia okozta. Mivel a Hat Nemzetre továbbra sem tudtak Mamuka Gorgodzéék bekerülni, legalább egy elég kemény túrát szervezett nekik a World Rugby: az óceániai triász ellen léphettek pályára, és egyáltalán nem vallottak szégyent a kaukázusiak! Szamoa ellen a grúzok döntetlent játszottak, azonban Tongát és Fidzsit is megverték, ami igencsak megsüvegelendő. Fidzsi számára persze hozott még nagy sikert 2016, de arról a következő bejegyzésben.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s