A világbajnokság a kapuk előtt

Az utolsó előtti héthez értek a felkészülési meccsek, közben pedig egyre több válogatott hirdetett keretet: most már tudjuk azt is, hogy Sam Burgess két év alatt a második vb-jén játszhat, Luther Burrell pedig lemarad a mostani tornáról. Több mostani párosításnál “visszavágó” jön majd: Japán ismét fogadja Uruguayt, Írország Walest, Skócia pedig Olaszországot. Avatásra is sor kerül: a barbárok ugyanis most először játszanak történetük során Szamoával. A mérkőzésre a londoni Olimpiai Stadionban kerül sor, a vb egyik helyszínén, ahol még eddig nem rendeztek rögbimeccset! Tavaly pedig már be lett harangozva, hogy a Quins az amerikai válogatott ellen fog játszani az újvilágban – most pedig le is játsszák majd ezt a mérkőzést. Más klubok is pályára lépnek majd válogatottak ellen: a Nottingham Tongát, a Newcastle Grúziát, a Glasgow Kanadát fogadja majd.

Kezdve ismét a kisebbekkel: ma a Nottingham egy vereségre számíthat Tonga ellen, és a grúzok sem reménykedhetnek igazán másban a Tyne partján. Japán pedig valószínűleg ismét alig fog megizzadni a vendégeivel szemben. A kanadaiak Tyler Ardron vezetésével csaphatnak össze a Glasgow-val, és bizony most nem a vendégek az esélyesek, de bármilyen győzelem is jót tenne már velük. Ezzel szemben az amerikaiak remek formában vannak: a sokat utazó Harlequins ellen még lehet is valami esélyük – hogy a jövő heti ausztrálok elleni meccsre felszívják magukat. London sem marad most meccs nélkül: a Barbarians-Szamoa összecsapás ígéretesnek látszik: a világválogatottban nyáron szerepet kapó játékosok közül többen is ott lesznek a fekete-fehér mezben (Benn Robinson, Bakkies Botha, Taqele Nairayavoro – csak pár példát említve) a Super Rugbyt nyerő edző Jamie Joseph keretében. Paul Williams az övéivel csaphat össze, akiknél Ofisa Treviranus kezd nyolcasként: Sanele Tuilagi most csak a kispadra fért be. Testvérének posztját pedig Ken Pisi foglalja majd el. Fogóként Tim Nanai-Williams, centerként pedig Rey Lee-Lo lesz majd ott a pályán – csak a neveket is elnézve, igen jó meccsnek néznek elébe az Olimpiai Stadionba kilátogató nézők!

TNW most már szamoai fullbackként mutathatja meg tudását a barbárok ellen, ahol egy névrokona lesz a fogó (reméljük többet mutat majd játékából, mint az AB ellen)

Joe Schmidt kezdi reaktiválni a “nagyokat” Rob Kearney, Paul O’Connell, Conor Murray és Jonny Sexton is ott lesz a kezdőben Wales ellen. Az első sorból most kikerült Mike Ross (neki is kell pihenni néha), viszont ott lesz még Richardt Strauss és Jack McGrath. Így is elég takarékos lesz az első sor, még a cseréket is elnézve (Sean Cronin, Tadhg Furlong, David Kilcoyne). Seán O’Brien most a kispadra szorult, Paddy Jackson pedig onnan beállva bizonyíthatja be, hogy helye van a keretben. A sárkányoknál Warren Gatland is hozza vissza a nagyokat: George North, Jamie Roberts, Alun Wyn-Jones és Dan Biggar visszatér a posztjára  Justin Tipuric marad a hetes poszton, hatosként pedig ezúttal Dan Lydiate fog majd kezdeni. El kell ismerni, valóban veretesebb a mostani walesi kezdő – talán energikusabb játékot lehet majd látni a két válogatottól a dublini meccsen.

Akár ez a jelenet is megismétlődhet: Heaslip szereli Robertset, Ryan pedig közelről nézi az egészet (na jó, Best zöld sapkában nem lesz ott – majd Strauss a feketében helyettesíti)

A skótok tudtak győzni Torinóban, és talán most is ők az esélyesebbek az edinburghi teszten. John Barclay lesz a nagy visszatérő a hazaiaknál: 2013 óta először lesz kezdő a leváló. Persze nem ő lesz az egyedüli változás a múlt heti kezdőhöz képest: Vern Cotter Sean Lamont kivételével mindenkit lecserélt: nyilván kíváncsi arra is a szakvezető, hogy a többiek mit tudnak felmutatni hazai közönség előtt még egyszer utoljára (jövő héten Párizsban játsszák az utolsó felkészülési meccsüket a skótok). Az olaszoknál megint Tommy Allan fog irányítóként kezdeni, Samuela Vunisa pedig ismét nyolcas lesz (Sergio Parisse még a SF-ből is hiányzott múlt hétvégén – tényleg csak jobbulást lehet neki kívánni). Jó hír viszont, hogy Martin Castrogiovanni és Leonardo Ghiraldini ott lesznek már az első sorban, Michele Campagnaro pedig ismét kezdő lesz.

Barclayt rég láthattuk már a kezdőben (a kép se mostanság készült!)

Hozzászólás