Hat Nemzet: még semmi sem dőlt el igazán!

A célszerző Hibbard és a skótokAz utolsó előtti körben még semmi sem dőlt el: a Murrayfielden a rúgójátékosok napját ugyanis Halfpenny nyerte meg, Hibbard pedig egy céllal fejelte meg a sárkányok teljesítményét – miközben a másik oldalról csak Laidlaw szerzett pontot. Dublinban egy meglehetősen esős meccsen fogadták az írek a franciákat: 13-13 lett a vége. Két éven belül ez a második döntetlen. Utoljára oda-vissza döntetlen jó harminc éve fordult elő a tornán! A semleges szurkolók számára viszont jó hír, hogy az angolok igen döcögősen játszottak, nyertek az olaszok ellen, így az utolsó meccs a Millenium Stadiumban remélhetően nyílt sisakos küzdelmet fog hozni.

 

Skócia-Wales: 18-28

Az uniós rögbire fintorgók inkább tartsák magukat távol ettől a meccstől (Beau Ryan szerint az uniós vb “massive penalty party” – na ez sem állt távolabb tőle): összesen hússzor állhatott a labda mögé Greig Laidlaw és Leigh Halfpenny nyolcvan perc alatt: ebből tizennyolc volt büntető (de még volt nyolc tolongás is a mérkőzésen), ami nemzetközi rekord! A rugdosást a skótok kezdték jobban: Halfpenny egyet, míg Laidlaw két büntetőt értékesített az első negyedórában. Ezután viszont jött az, amiért igazából mindig a hazaiak rohantak az eredmény után: George North-ot pár méterrel a célvonaluk előtt megállították a hazaiak, ám a labda a vendégeknél maradt: végül pedig Rick Hibbard tudta letenni a célterületen. Halfpenny belőtte a jutalmat – ellenben három jutalmat zsinórban ki is hagyott. Ennek köszönhetően Laidlaw révén megint feljöttek a félidő végére a skótok.

Hibbard, akárcsak később Picamoles is nagy nehezen szerzett célt – ez egyik válogatottnak sem sikerült igazán: a három meccsen összesen született négy darab

 

A második félidőben a walesiek továbbra is folytatták Halfpenny révén a büntetők értékesítését, végül tíz pontosra dagasztották az előnyüket: egyre jobban kezd belejönni a tavalyi győztes – bár azért a skótokra se lehet panasz: évek óta talán most a legjobbak – az utolsó körben bizony még az is előfordulhat, hogy az angolokat otthon megverik Cardiffban, akiknek így a végső győzelemre is esélyük van! Igaz ehhez legalább hét ponttal kell verniük az angolokat (plusz nem kaphatnak célokat tőlük): mindenképpen érdemes lesz tehát követni a két válogatott egymás elleni meccsét következő hétvégén! Ami viszont a skótok számára rossz hír, hogy Richie Gray nem lehet ott sérülés miatt a franciák ellen Párizsban: de talán nélküle is megy majd a jó játék.

Hétvégi teljesítményükkel talán csak Adam Jones és társai lehetnek elégedettek

 

Pontszerzők: Laidlaw 6 büntető (6., 12., 26., 37., 48., 60. perc), valamint Hibbard 1 cél (21. perc), Halfpenny 1 jutalomrúgás (23. perc), 7 büntető (4., 40., 46., 55., 58., 67., 71. perc)

 

Írország-Franciaország: 13-13

Nehéz erről a meccsről kulturáltan nyilatkozni: az biztos, hogy az időjárás sem fogadta kegyeibe a játékosokat Dublinban, de ennek ellenére eléggé gyenge meccset produkáltak a felek. Tavaly Párizsban az írek ellen sikerült a hazaiaknak kibrusztolni a döntetlent, idén viszont a franciák csak maguknak köszönhetik, hogy nem nyertek: az hogy Michalak kezdett, talán nagyobb megnyugvást hozott az ír szurkolóknak, mint a franciáknak. A hazaiak számára kezdődött a meccs jobban: Heaslip révén már a tizedik percben célt ünnepelhettek az írek. Jackson a jutalmat és még két büntetőt belőtt az első félidőben, aztán a hazai részről ennyi is volt a pontszerzés. Már ami sikeres volt: Kearney-nek volt egy dropja, illetve még az izgalmas – bár szinte meddő végjátékban söpörte ki Debaty a pályáról egy jól előrerúgott labda elől Earls-t. Látva a videóbíró felvételeit: egy büntetőt csak megért volna a francia akadályozás…

 

A franciák eleinte többet hibáztak, mint az írek, de aztán fordult a kocka: és hogy miért is volt igazán ez a meccs eléggé fejetlen, azért ugorjunk előre az utolsó tíz percre: Picamoles céljával, és Michalak belőtt jutalmával döntetlen lett az állás. Az írek számára ekkor viszont problémás volt, hogy O’Driscollt ápolni kellett, közvetlenül a cél előtt: a cserék között viszont már nem volt háromnegyed játékos (lehet tölteléknek még jó lett volna O’Gara), így Conor Murray állt vissza egy kis időre, aki teljesítményével a meccs embere címet kiérdemelte. Az ápolás és a cél után végül BOD visszaállt. Ezután jött Debaty akadályozása, majd pár nehezen megemészthető dolog: az írek támadásai szinte mindig francia turnoverrel értek véget, dropra meg senki se vállalkozott (ugye, O’Gara sem volt sehol…). A végén a csere kilencest tették maródra a franciák, állt is az óra egy kis ideig a szakadó esőben, majd talán jött a meccs legértelmetlenebb húzása francia részről. A hosszabbítás másodperceiben támadhattak, ám ahelyett, hogy fokozatosan, kis hullámokban próbálkoztak volna, inkább berúgták az ír célterületre a labdát, hátha utoléri valaki: de ehelyett csak Kearney kísérte azt ki.

Az olasz nyelvű összefoglaló is kicsit olyan, mint a meccs: néhol se füle, se farka

 

Arról már a meccs előtt szó volt, hogy az ír kispadról Declan Kidney-t elküldenék: nem csodálkoznék, ha a Hat Nemzet után már más venné át a stafétát. O’Gara és O’Driscoll sem az igazi már, de egyelőre nincs igazán jobb tőlük. Ez alapján a meccs alapján nagyon úgy tűnt, hogy a végjátékban egy öreg O’Gara is jó lett volna – de nem volt. A jelenlegi helyzet ismeretében, az írek jobban teszik, ha megbecsülik azt a Wales elleni győzelmet az első körből, és nagyon felkészülnek az olaszok ellen. Az viszont továbbra is érthetetlen, hogy az idén pocsékul játszó Michalakhoz miért ragaszkodik Philippe Saint-André – ha a skótok ellen hibáznak valamit a franciák, nem csodálkoznék, ha neki is ajtót mutatnának.

O’Driscoll: Wales ellen remekelt, de azóta nem megy neki a játék: lehet már nem látjuk sokszor a válogatottban

 

Pontszerzők: Heaslip 1 cél (10. perc), Jackson 1 jutalomrúgás (11. perc), 2 büntető (29., 32. perc), valamint Picamoles 1 cél (73. perc), Michalak 1 jutalom (74. perc), 1 büntető (26. perc), Parra 1 büntető (53. perc)

 

Anglia-Olaszország: 18-11

Az írek már csak azért is jobban teszik, ha felkötik a gatyájuk maradékát, mert az olaszok megint jól játszottak, és idegenben izzasztották meg a végső győzelemre esélyes angolokat – igaz, hogy az All Blacks legyőzése óta kialakult fényük kissé megkopott, és ezt az olaszok is elősegítették. A kiegyenlített meccsen Toby Flood kezdett a hazaiaknál (Farrellt nem nevezték, Burns volt a cseréje), aki stabilan, meggyőzően játszott, le sem cserélte őt Stuart Lancaster. Büntetőiből mindegyiket berúgta, és bizony ez kellett is a győzelemhez. Olasz részről a fegyelemmel ismét volt probléma: Gorinak sikerült egy lefülelt labda után iramodó Floodot lerántania, hogy mehetett is pihenni tíz percre a büntetőpadra (remélem az esetet látta az ír-francia meccs játékvezetője, Steve Walsh).

Rövid összefoglaló a meccsről – Care rúgása szilveszterkor az év rögbis hülyeségei közt tuti nyerő lesz

 

Érdemes visszatérni az angol tízesre: játékszervezése is stabilabb volt, mint Farrellé, és tényleg lehet mondani, hogy nagy szerepe volt a győzelembe. Kiváltképp, ha Danny Care felszabadító rúgásáról van szó a 46. percben. Érthető, hogy a Harlequins kilencese előre akarta vágni az angol 22-esen belüli tolongás után a labdát, de ez olyan gyatrán sikerült, hogy az olaszok megszerezték azt, majd Orquerához került, aki hajszálpontosan keresztbe rúgta, az érkező MacLean elé – ezzel megszerezték az olaszok a meccs egyetlen célját. Érthetetlen, hogy az olaszok miként képesek ilyen skizofrén játékra: a büntetéséből 10 napos felfüggesztést kapó Parisse megint elemében volt, de Orquera is igen hasznosan játszott megint, igaz már a jutalmat is kihagyta, illetve még egy büntetőt, amelyek ha bemennek, akkor abban a pillanatban nemcsak olasz vezetést, hanem egy lényegi fordulópontot is hozhatott volna.

Robshaw arckifejezését akár az olaszok, írek és franciák is maguknak érezhetik a mostani forduló után – a képek a http://www.espnscrum.comról kerültek ide

 

Pontszerzők: Flood 6 büntető (3., 15., 37., 40., 43., 61. perc), valamint MacLean 1 cél (48. perc), Orquera 2 büntető (17., 47. perc)

32 thoughts on “Hat Nemzet: még semmi sem dőlt el igazán!

  1. 338546

    Remélem az utolsó fordulóban a walesiek legyőzik legalább nyolc ponttal az angolokat, és megszerzik a tornagyőzelmet. Akkor legalább lesz valami jó ebben az idei Hat Nemzetben, mert amúgy elég alacsony színvonalú és felejthető játékot mutattak be a csapatok.

  2. DDT

    @Bastiano: Ahhoz képest hogy nem volt egy fia közvetítés sem hétvégén a SportTV-n, ez a bejegyzés villámgyorsan kikerült 🙂
    Egy tartalmi észrevétel: a vitt célok számában jelenleg Wales +2 Angliához képest, tehát egy hétpontos velszi győzelem esetén az angoloknak legalább két céllal kellene többet rakni, ami azért nem egy valószínű eshetőség vert helyzetben. (Tehát nem Wales kell hogy több célt vigyen ahogy írod,)
    Na és a franciák tegnapi húzása a végjátékban, valóban én se nagyon értettem hogy kb 20 méterre a kaputól miért nem probáltak 1-2 hullámmal drophelyzetbe kerülni.

  3. 339692

    [DDT](#1138219): na ezt akkor kijavítom: vagy csak a nyolc pontos győzelem opciót hagyom ott – azt egyszerűbb mindenkinek értelmezni.

  4. 338546

    [DDT](#1138219): Ennek örülök, hogy egy hétpontos győzelem is elég a walesieknek.

    Tényleg nem azért, hogy az union v league vitát gerjesszem, de ezen az egy NRL-meccsen több áttörés és cél volt, mint az egész Hat Nemzeten:

    Tudom, hogy a zárt tolongást meg sárdagasztást is lehet élvezni, de azért nem ártana legalább egy-két ilyen akció az uniós rögbi meccseken is…

  5. 339692

    [szponzor](#1138237): Ez most egy ilyen kör volt – sajnos a Super Rugby-re most nincs időm (és nagyon másra se lesz egy ideig..) – de ott csak látványosabbak a meccsek. A tolongás pedig a rögbi része, csak max. nem kellene ötvenszer visszafújni…

  6. DDT

    [szponzor](#1138237): Amíg nem vezetik be a célbónuszt addig a hárompontos taktika lesz a nyerő a HatNemzeten, de érdekes módon mégis csak ezeket néztem a célzáporos SuperRugby helyett a hétvégén 🙂 (Az NRL-t azért nem hagytam ki én sem, nálam a Broncos első célja nyerte a nivódíjat.)

  7. 339692

    [DDT](#1138280): nem erre a blogra tartozik, de ha már szóba került: kicsit azért fura volt, hogy az NRL nyitómeccsén a kevés üresjáratban állandóan SBW melegítését mutogatták, valamint gondolatait is hallhattuk a játékról.

  8. DDT

    [BastianoCoimbra](#1138287): Engem ez a “SBW hype” meglehetősen fárasztott, hiszen amikor Lockyer-rel volt tele a képernyő akkor még rá lehet fogni hogy oké nem akárki vonult éppen vissza, na de miért kell futni a tiszteletköröket SBW körül, csak azért mert egy “világcsavargó”?

  9. TS

    [szponzor](#1138237): Te csak nézted, de én meg közvetítettem…Nem kapcsolhattam át a Hurricanes – Crusadersre vagy a Blues – Bullsra…Mondhatom, egyetértek

  10. 338546

    [DDT](#1138319): Tényleg fárasztó volt és túllihegték a visszatérését, de azért az kétségtelen, hogy Sonny Bill Williams nagy sztár, olyan húzónév, akivel el lehet adni termékeket, aki miatt kimennek a nézők a stadionokba. Nem olyan ikon, mint Darren Lockyer, soha nem is lesz olyan, viszont nagyon ismert, és mindenkiből kivált valamilyen érzelmet. Márpedig ez legalább annyira fontos és piacosítható a mai világban, mint a teljesítmény.
    Én inkább azt tartom túlzásnak vele kapcsolatban, amit Phil Rothfield írt, hogy ő a 7. legjobb játékos az NRL-ben. Ha nem vált kódot és az elmúlt öt szezonban jól teljesít az NRL-ben, akkor lehetne a 7., de így és most nem az.
    http://www.dailytelegraph.com.au/sport/nrl/nrl-top-50/25-1
    Jó messzire kanyarodtunk a Hat Nemzettől. 🙂

  11. 338546

    [TS](#1139676): A Hurricanes-Crusaders és a Blues-Bulls meccsek kapcsán nem is emlegettem volna kevés célt és kevés áttörést. Durva, hogy miközben északon csak a “penalty party” megy, délen milyen látványos az uniós rögbi is! Most hétvégén is egy csomó szoros és pontgazdag meccs volt a Super Rugbyben. Az pedig külön öröm számomra, hogy a dél-afrikaiak odacsaptak az új-zélandiaknak. 🙂

  12. 344528

    Amúgy van most valami dopping ügy az NRL-ben, szóval lesz miről csámcsogni, ahelyett, hogy szegény Sonny Bill Williams-et cseszegessék, hogy 5 év ligarögbis kihagyás után egy jobb csapat ellen nem nyújtott maradandót.

    Én szeretném, ha év végén beváltaná az ígéretét és visszatérne a Chiefs-hez.

  13. 344528

    A hétvégi meccseken meg annyira fölhúztam magam, hogy csak na.
    Az ok, hogy munkábamenet megnéztem az első félidőt a Hurricanes – Crusaders meccsből. Persze, hogy a második félidőben voltak az érdemi történések. Az összefoglaló alapján jó lehetett az a meccs. (6 cél volt és a Crusaders annak ellenére kapott ki egy ponttal, hogy 2 céllal többet vitt.)

    A Highlanders – Cheetahs meccset nem bírtam megnézni. Néztem az elejétől fogva, de a 60-dik perc környékén otthagytam. Nem az én idegeimnek való volt a meccs. Sajnos Lima Sopoaga-tól többet vártam, de a sok hibája miatt (két eladott labda, ajándék 14 pont az ellenfélnek) már az első félidőben eldőlt minden. 7-30 volt a félidő. Gondoltam a második félidőben majd odateszik magukat, de amikor egy-egy megindulásnál kidobták egymás feje fölött az oldalvonalra a labdát, akkor azt mondtam, hogy nem az én idegeimnek való.

    Megfogadtam, hogy aznap nem nézek több meccset, pedig a Stormers – Chiefs meccs elég jó volt az összefoglaló alapján. Szerencsére a Chiefs-nek is a maximális két bónusz megvolt, de kár, hogy a végén 10 perc alatt nem tudtak egy büntetőt összehozni. Cruden a végén sajnos elrontotta, mert a drop helyett megindult és sajnos nem volt támogatása, így elvesztette a labdát.

    A Blues – Bulls meccs meg olyan korán volt, hogy nem is gondoltam rá, hogy felkeljek hajnali 4-kor megnézni a meccset. Sok jóra nem számoltam azok után, hogy a két bónusz pontos győzelem után 10 helyen változtatta meg John Kirwan a keretet. Úgy hogy a következő fordulóban bye-on lesznek, vagyis teljesen felesleges volt.

  14. 338546

    [eszkal](#1140035): Igen, tényleg jókora doppingügy borzolta a kedélyeket az NRL-ben a múlt héten. Az idei szezonra jócskán megerősödött Cronulla Sharksnál derült ki, hogy a játékosokat versenylovak módjára injekciózták. Egész héten állt a bál, pénteken kirúgták Shane Flanagan vezetőedzőt, de aztán a csapat összeszedte magát, és az 1. fordulóban egy szoros meccsen legyőzte a Gold Coast Titanst. Azzal szerencsére nincs gond, hogy az NRL, a klub és a játékosok is egy oldalon állnak, mindenki mossa a szennyest gőzerővel, és a szurkolók is egyöntetűen felsorakoztak a csapat mögött. Viszont az nagy kérdés, hogy a bajnoki címre is esélyesnek tartott Cápákat mennyire veti vissza ez az eset.

  15. TS

    [szponzor](#1140540): Azért naivak nem lehettünk és lehetünk. Elég (volt) ránézni a palikra. Mikor Christian Cullen visszatért egy sérülésből, még a homlokán is izomkötegek tekeregtek. Jól kipihente magát.

  16. 338546

    Szomorú és jellemző, hogy a Hat Nemzet döntőjének beillő Wales-Anglia mérkőzés még úgy sem kerül élőben adásba a SportTV-n, hogy a hétvégén minden magyar bajnoki mérkőzés elmarad a hóhelyzet miatt. Inkább ismétlik kétszer a múlt heti Fradi-Újpestet és a százéves Liverpool-Milan BL-döntőt, mint hogy leadják élőben a tavasz legfontosabb rögbimeccsét. A rögbinek maradt a jó kis hétköznap 15 órás műsorsáv…

  17. 344528

    Az olaszok sokkal motiváltabban voltak, bár a meccs elejét nem bírtam nézni annyi hiba volt, inkább az első félidőt néztem a Sharks – Brumbies meccsből.

    Az utolsó 25 perc azonban kellően izgalmas volt.
    Szerintem sokat elárul, hogy az írek 3 sárgát kaptak elég csúnya szabálytalanságokért…

  18. DDT

    [eszkal](#1151012): Naná hogy motiváltak voltak, az ír skalp még sose volt meg az azzuriknak, mindig volt a végén valami banánhéj o’Garáék ellen 🙂 Itt végzetesnek bizonyult az az ír döntés amikor 16-12 olasz vezetésnél a célvonal előtt a büntetőt inkább 3 pontra váltották, rögtön utána jött a sárga lap.
    Asszem ezt az évet mindenki emlegetni fogja: az írek és a franciák nemcsak hogy kikaptak Rómában de összesítésben a skótok és az olaszok meg is előzték őket.

    Ja, és az AS Roma szurkolók is befejezhetik a picsogást, száraz volt a talaj úgyhogy nem maradtak vakondtúrások a Stadio Olimpico gyepén 😀

  19. 339692

    Nagyon felfordult az idei Hat Nemzet! Most a franciáknak egy esélyük van, hogy ne legyenek utolsók: 17 ponttal többel verni a skótokat: kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e nekik. Ellenben csak most veszem észre, hogy a címet is elgépeltem…

    [eszkal](#1151012): sajnos nem láttam, csak az eredményt, de hogy idegenben a vadlovak 10 perc alatt berámoltak a cápáknak két célt, az elismerésre méltó!

  20. DDT

    [BastianoCoimbra](#1151065): Na szerintem a franciáknak már az is öröm lesz ha megverik a skótokat, igazából tök mindegy nekik hogy fakanál a vége vagy sem.

    Brutális hangulat Cardiffban, behúzták a tetőt és ettől az akkusztika is durva lett 🙂

  21. 338546

    [DDT](#1151088): Én viszont biztos vagyok benne, hogy a franciák több mint 17 ponttal megrakják majd a skótokat.

    [BastianoCoimbra](#1151065): Azt hittem, hogy direkt írtad így, mintha megfázott hangon mondaná valaki, azért nem szóltam, de ezek szerint kellett volna. 🙂

    Hajrá Wales!

  22. 344528

    Brutális meccs…
    Nincs cél, de így is jó a meccs és közben elképesztő a hangulat.

    Sajnálom, hogy North nem tudott időben felállni és továbbmenni, több támogató játékos is volt annál a megindulásnál…

    Furcsa Walsh vezetési stílusa…néha mintha elnézne egyes szabálytalanságokat (direkt)…

  23. DDT

    [eszkal](#1151188): Igen, ilyen intenzitás mellett megbocsátható hogy nincsen cél.
    De érdekes a motiváció kérdése is: az angolok nagyon a Grand Slam-re hajtanak, anélkül a 6Nemzet titulus sem jelentene igazi örömöt nekik, legalább is nekem ez jön le az előzetes véleményekből.

  24. DDT

    Most már célok is vannak…

    [szponzor](#1151107): Remélem jó sok pénzt tettél fel Wales-re februárban amikor megjósoltad a végső győzelmüket 🙂 Gratulálok!

  25. 344528

    Sajnos a stream-ek nem elérhetőek, így az utolsó perceket nem tudom nézni, de már úgyis eldőlt. (A stick azt hazudja, hogy megfelelő a jelerő, de közben meg nem jön be semmi.)

    Azért elképesztő utat jártak be a velsziek. 8 meccses nyeretlenségi sorozat és egy nagy vereség az írektől.
    Aztán jött a bravúr (!) győzelem Párizsban. Utána már könnyen jöttek a győzelmek és még az is jól jött ki nekik, hogy a végén a Millenium stadionban játszhatták a döntő meccset.
    Aztán meg egyszerűen valahogy jobban ment nekik az egész meccsen, nem mondom, hogy néha nem éreztem volna azt, hogy Walsh a hazaiak mellett van.

  26. 344528

    Az angolok pedig a múlt heti olasz meccsel mintha valahogy kiestek a ritmusból. A mai játékuk sokáig nem volt rossz, de a velszi célvonal közelében se nagyon jártak, aztán meg már eldőlt, amikor ahogy olvastam Danny Care idióta megmozdulásával odalett a célhelyzetük.

  27. 344528

    @DDT: kösz. Nem ezen múlik. Kb 3-4 oldal van, amit aktívan használok a steam-ekre. Van egy oldal, ami preferált nálam, de ha nincs közvetítés ott, akkor megyek tovább. Most a te jóvoltadból a kedvence közé bekerült egy újabb alternatíva.
    A mobil-internet lefedettséggel van a probléma. Ha az rendben van, vagyis van megfelelő jelerő, akkor szakadás nélkül tudom a meccseket nézni, de máskor meg annyira szánalmas, hogy szinte őrületbe kerget.

    Régebben volt egy oldal, ahol ki volt írva a felbontás és azt nagyon szerettem, mert akkor tudtam, hogy ha nézni akarom és nem érdekel a minőség, akkor egy alacsony felbontást kell választanom. Lehet, hogy most is ki tudnám deríteni, de inkább a próbálgatás mellett vagyok. Nem jön be pár másodperc alatt a stream, akkor megyek tovább.

  28. 338546

    [DDT](#1151288): Végig bíztam a walesiekben, egyszerűen azért, mert a keretük erősebb, mint a franciákat kivéve bárkié a mezőnyben, de nem szoktam fogadni, így anyagilag nem jártam jól a győzelmükkel. Na mindegy, azért legalább a májam dagadhat, hogy én megmondtam! 🙂
    Nem hiszem, hogy túl sokszor előfordult már ilyen a Hat Nemzet történetében: az első fordulóban az írek simán győztek Cardiffban, aztán azután senki sem tudott célt vinni a walesieknek, és megnyerték a tornát, az írek meg utána már egy győzelmet sem arattak, és épphogy elkerülték a fakanalat. Ez tényleg nagyon különleges Hat Nemzet volt – csak kár, hogy a színvonala elég alacsonyra sikeredett.

  29. 349581

    Érdekes 6 Nemzet volt, és a bunkerrögbi érvényesült. Szerencsére a walesiek eléggé célratörőek voltak ahhoz, hogy nyerjenek. Walsh valóban érdekesen fújt, említettem is, hogy ne fogják aranyba foglalni a nevét – az angolok; csakhogy az ángliusok addig , amíg nem sejlett fel a katasztrófa, szinte semmit nem csináltak, ami dögös lett volna. Wales megérdemelten nyert!

  30. DDT

    Nem tudom feltűnt-e valakinek hogy összesítésben Wales után a legtöbb célt a skótok vitték… A Six Nations idei tornája amúgy is negativ célrekordot állított be (37), első ránézésre a francia és ír kínlódás mellett az olasz védekezés javulása lehet a másik magyarázata a jelenségnek. Meg a bunkerrögbi diadala? Kéne az a célbónusz jövőre…

Hozzászólás a(z) 339692 bejegyzéshez Kilépés a válaszból