Új-Zéland újra csendes

Leguizamón és a győzelemKonstatálhatná Petőfi, amint befordulna a vb hivatalos oldalára, és látná a mai  papírforma eredményeket. A tornán így szeptember végén kevés a napi három meccs, de a mai nap pont kivétel volt ez alól. Szamoa, Írország és Argentína is hozta a kötelezőt. Contepomi visszatért a pumák közé, akik egy kiélezett meccsen győzték le a skótokat egy kései céllal, de a győzelemhez kellett a vén zászlótartó Felipe Contepomi jutalomrúgása is.  skótok számára füstbement tervnek tűnik a továbbjutás, már csak egy gondolat bánt engemet: nehogy véletlenül ezzel a szó szerint céltalan játékkal valahogy legyőzzék az angolokat (erre szerencsére kicsi az esély).

 

Fidzsi-Szamoa: 7-27

Az óceániai rangadón meglehetősen simán győzött a szamoai válogatott a fidzsiek ellen. Az első tíz percben is már igencsak nyomás alatt tartották a pálmákat, akik nem nagyon tudtak felnőni a feladathoz. Igaz, Tagicakibau és Tuilagi célkísérletét érvénytelenítették, így célt ugyan nem szereztek, ám Pisiata azért fél óra alatt tekintélyes előnyt rúgott össze a kék mezeseknek (3 büntető, 1 dropgól). Az első célra egy órát kellett várni: Fotuali’i a 61. percben szerzett célt Szamoának. Fidzsi első pontjai  hat perccel később születtek: Taleinek sikerült átvetődnie a célvonalon. Azonban a nagy felzárkózásnak egy lendületes szamoai akció vetett véget: Paul Williams tört át a fidzsiek védelmén, majd végül a legszélső játékoshoz került a labda, George Stowershez, aki megszerezte a meccs harmadik, egyben utolsó célját. A győzelem után Brian MacLean, a szamoaiak egyik szakvezetője nyilatkozatában elmondta, hogy jó volt látni a magabiztos játékot, de a bónuszpontos győzelemre nagy szükség lett volna. Matematikailag van esélye még a szamoaiaknak a továbbjutásra, gyakorlati esélyük viszont nincs rá: célbónusszal kellene nyerniük a Boks ellen, valamint Walesnek Fidzsitől kellene kikapnia, és Namíbia ellen is maximum három célt vihetnének. Ebben az esetben 15 ponttal Szamoa jutna tovább a második helyen, ám erre két forintot nem tennék.Nem finomkodott egymással a két válogatott: itt épp Nakawarát szerelik

 

Pontszerzők: Talei 1 cél (67. perc), Luveniyali 1 cél (67. perc), valamint Fotuali’i 1 cél (61. perc), Stowers 1 cél (69. perc), Williams 1 jutalomrúgás (70. perc), Pisiata 1 dropgól (12. perc), 4 büntető (5., 9., 26., 44. perc)

 

Írország-Oroszország: 62-12

A kötelező sokkal simábban ment az íreknek, mint az előző alkalommal az amerikaiak ellen. A mai mérkőzésen játszhatott először világbajnokságon a Leinster második sorosa, Leo Cullen, aki ha már ott volt, a csapatkapitányságot is megkapta az olaszok elleni meccsre tartalékolt O’Driscolltól. Ugyanígy nem játszott az oroszok ellen, O’Connell és D’Arcy sem. A mérkőzés első pontjait büntetőből O’Gara szerezte az örödik percben, akivel kapcsolatban felmerült, hogy a vb után visszavonul a válogatottól: a nyilatkozatát félreértették a sajtó berkeiben, és ezen a mérkőzésen remek teljesítménnyel cáfolt rá a felröppenő pletykára. Az írek pontrúgásaiból hetet lőtt eredményesen (hat jutalom, egy büntetőrúgás). Az első félidőben mindjárt ötször kellett a labda mögé állnia. McFadden a 9., O’Brien a 12., Boss a 37., Earls a 38., Trimble a 40. percben szerzett ugyanis célt: csak a legutolsó esetben rúgta rossz helyre a labdát.Kis öröm kell az oroszoknak is

 

A vb újonc oroszok az első félidőben egy pontot sem szereztek. Ráadásul Earls egy újabb célt vitt nekik a 47. percben. Ezután viszont jött egy kis áramszünet: az oroszoknak sikerült két célt vinniük tíz perc alatt Artemjev és Szimplikevics révén. Az ír győzelem persze egy percig sem forgott veszélyben, ráadásul a kihagyás után még szereztek három célt Kearney, Jennings és Buckley révén. Az írek számára már csak egy dolog a lényeges: lehetőleg nem kikapni az olaszoktól a csoport utolsó meccsén. Mivel az ausztrálok és az olaszok is nagy valószínűség szerint célbónusszal fognak nyerni az oroszok és amerikaiak ellen, az íreknek mindenképp győzniük kell a csoportelsőség és a továbbjutás érdekében.Jó az öreg a háznál: Wilco mellett O'Gara is megbízhatóan játszik: most a meccs embere is ő lett

 

Pontszerzők: McFadden 1 cél (9. perc), O’Brien 1 cél (12. perc), Boss 1 cél (37. perc), Earls 2 cél (38., 47. perc), Trimble 1 cél (40. perc), Kearney 1 cél (64. perc), Jennings  1 cél (72. perc), Buckley 1 cél (78. perc), O’Gara 6 jutalomrúgás (10., 13., 37., 39., 48., 65. perc), 1 büntető (5. perc), Sexton 1 jutalomrúgás (72. perc), valamint Artemjev 1 cél (49. perc), Szimplikevics 1 cél (58. perc), Racskov 1 jutalomrúgás (50. perc)

 

Argentína-Skócia: 13-12

A wellingtoni esőt jó hátteret adott a kiélezett mérkőzéshez, amelyet végül megnyertek a pumák. Igazán sok áttörési kísérletet nem lehetett látni (a skótok azért megpróbálták kétszer is a 2. félidőben), annál több volt viszont a droprúgásból! Büntetőből pontot Contepomi már a 18. percben is szerezhetett volna, ám csak a második rögzített szituációból tudott vezetést szerezni az argentinoknak. A skótok Paterson büntetőjével még a 35. percben egyenlítettek, majd Jackson 38. percben szerzett három pontot szintén büntetőből  a skótoknak, ezzel fordítottak. Az argentinok számára ezen felül még hozzájött az is, hogy Roncero és Fernandez Lobbe is lesérült az első félidőben. A következő pontszerzésre jó sokat kellett várni. A 62. percben Paterson előreejtése miatt fújt a játékvezető tolongást, amit a skótok beomlasztottak. Az argentínoknak megítélt büntetőt Contepomi lőhette a lecek közé. Sikerrel, ezzel újra egyenlő volt az állás.Döntő pillanat: Paterson elcsúszott Gonzalez Ambrosino elől, nem tudta szerelni

 

Ezen azonban három perc múlva a skótok változtattak: egy nyílt tolongásból Jacksonhoz játszották jó hátra a labdát, aki dropból megszerezte a vezetést, majd a helyére frissen beállt Parks a 71. percben szintén dropból duplázta meg a pontok számát a skótok neve mellett. Az argentinoknak mindenképp célt kellett szerezniük, ha nyerni akartak. Parks előtt még Contepomi büntetőből újra egyenlíthetett volna, de a külső kapufáról rossz irányba pattant a lövése. a hetvenkettedik percben azonban csak összejött az argentin cél. A csereként beállt fogó, Gonzalez Amorosino sorra kicselezte a skótokat, hogy letegye a mérkőzés egyetlen célját, ami döntő fontosságú volt az argentinoknak. A vezetéshez azonban még a jutalmat is be kellett rúgni, és ezt Contepomi meg is tette. A skótok azonban nem adták fel: kis híján a célszerző Gonzalez Amorosino is a kezdükre játszott, amikor kiejtette a labdát az oldalvonalon túlra, közvetlenül a célvonaluk előtt: így sikerült a skótokat gyorsan helyzetbe hozni. Célt ugyan nem tudtak vinni, ám az egy pontos hátrányt droppal még előnnyé lehetett volna tenni, ám Parks kísérlete nagyon elkerülte a kaput. A nyolcvankettedik percig próbálkoztak a kék mezesek, ám elvesztették a labdát, amit az argentinok gondolkozás nélkül kirúgtak a pályáról, véget vetve ezzel a mérkőzésnek.

 

A mérkőzés összefoglalója, sajnos nem jó minőségben

 

Pontszerzők: Gonzalez Amorosino (72. perc), Contepomi 1 jutalomrúgás (73. perc), 2 büntető (18., 62. perc), valamint Jackson 1 dropgól (65. perc), 1 büntető (38. perc), Parks 1 dropgól (71. perc), Paterson 1 büntető (35. perc)

Reklámok

8 thoughts on “Új-Zéland újra csendes

  1. 132132

    Az oroszok kétszer jól rá is fáztak a sompolygásra: egyszer szabadrúgás helyett zárt tolit kértek – mire a zöldek jól letolták őket a labdáról. Aztán meg Trimble egyik céljánál egy nyílt toli után a lesről jövő orosz beleütött a labdába, az hátra is ment, az ír meg belerúgott és be is vitte a célt. A ruszki gyerek meg még reklamált is, hogy ő szabálytalankodott előtte… Jól odavertem volna neki kamatnak a sárga lapot is.

  2. 286054

    Lapos volt ez a skót – argentín meccs, de a vége elég izgalmas lett. Parks dropgóljánál már hátradőltem, hogy ez megvan, erre egy perc múlva amihez igazán közel sem járt egyik csapat sem az egész meccsen, az bekövetkezett és jött az argentín cél. A végén meg a skótok megnyehették volna meg volt az esélyük, de elskótolták.

    Nekem úgy tűnt, mintha eredetileg nem ez lett volna a játék, mert Parks nagyon mutogatott a többieknek utána. De gyalázatos volt az a rúgás.

  3. DDT

    Parks félpályáról is be szokta varrni a dropokat de egy rúgónak a kapu torkából is tudni kell céloznia miközben féltucatnyi háromnegyedes rohan felé. Itt most baromira elkapkodták, 1-2 előkészítő fázis még belefért volna, habár én örülök az argentin győzelemnek pláne hogy a cél szépségdíjas volt, szerzője González Amorosino (nem Ambrosino 🙂

    A Szamoa-Fiji meccs hangulatos kis derbi volt de valóban egyértelműen látszott hogy ki a jobb. A meccs legszebb jelenete Nalaga mentőszerelése volt, itt a link ha valaki nem látta volna: http://www.youtube.com/watch?v=4dQXMBT0kFs

  4. DDT

    [TS](#526727): Kár hogy Nalagának ilyen hirtelen ott kellett hagynia a Clermont-t, jövőre már a Super15-ben fog játszani a Western Force-nál. Amúgy megunhatatlanul jópofák ezek az óceániai nevek, az idei “győztesek” nálam Vulivuli és Murimurivalu :))

  5. 265347

    Amilyen messze van már a 2007es VB olyan messze van akkori formájától Fidji … sajnos. Jó lett volna idén is látni egy kis szigetlakó országot a továbbjutók között. Samoa-nak még van egy halvány esélye ugyan, de ahhoz kell Fiji segítsége is Wales ellen. A skót-argentín meccstől nem vártam többet, mint szoros és a végletekig izgalmas küzdelmet, ebben sokat segített az időjárás is. 🙂 … Parks védelmében el kell mondani, hogy Contemponi óriási lesről indult – amit a bíró a rossz helyezkedése miatt nem vett észre (háttal volt az eseményeknek) – így mire a skót megkapta a labdát a rugó (jobb) lábával esélye sem lett volna elrugni azt, így kényszerből a balra tette azt és csúnyán mellé kanyarította. Kicsit cinikusan mind a két csapat megérdemelte volna azt az egy bonusz pontot, de Amorosino hihetetlen tánclépései a szélen ámulatba ejtették a skót védelmet is … ami 4-et ért nekik.

  6. DDT

    [bosterg](#528260): Függetlenül Contepomi (saját bevallása szerint is) szándékos szabálytalankodásától, Parks élete legrosszabb döntését hozta meg amikor mindenáron a rúgás mellett döntött. Dehát valahol ez is a nem túl kombinatív skót stílus következménye…

  7. TS

    Most kell majd hangosnak lenni, mert Carter nélkül kell nekifohászkodni a győzelemnek (ágyékhúzódás), és nagy kérdés McCaw játéka is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s